Radaconte DiMalto
Kisvártatva megindul testvérei után a városkapun túlhaladni. Közvetlen a bejáratnál erősen kell ellent tartson lova kantárszárán, mikor az a vizsgálódó városőr sisakját szeretné cirógatni amint elhalad mellette, de sikeresen elejét veszi a kis ismerkedésnek, mivel kezdi megismerni hátasát. A városba érve, megsimítja, megpaskolja Táncos nyakát, jelezvén, hogy értékeli együttműködését.
Futó pillantást vet a térképre, de nem érdekli különösebben a rajz részletei, hisz tudja, hogy fivérei jobban kiismerik magukat az efféle ábrákon. Konyít valamit a térképészethez, az egyszerűbbekhez, a lakatlan határok erdős, mezős területek vázlataihoz, ám ebből úgysem tudna többet értelmezni a műveltebb Kraditáknál. Közben felmatatja vizes kulacsát és kortyol egyet az állott vizéből. Miután nem nyújtott valami nagy felfrissülést a kulacs többnapos tartalma, a második korttyal már csak szája keserűségét öblögeti, s köpi félre az útszéli gazba a rágott végű fűszállal együtt.
A térkép tanulmányozása után, követi a lovagokat. Útjuk során, büszkén kihúzza magát a nyeregben, -az ismeretlen szemlélődők számára mintha csak arra termett volna-, míg rejtett örömében élvezi az Aranykörös társaságnak járó tisztelet egy részét. Nézelődik az utcákon. Leginkább a jó rálátást nyújtó magaslati pontok, tornyok elhelyezkedését jegyzi.