Alavero del Montargonis
Azt, hogy a laikus testvért, akit én már fel is szenteltem volna, ne vigyem harcba amennyiben lehetséges, egy bólintással nyugtázom az apát felé.
- Rendben.
Látszólag nem nagyon akar jönni, amit meg tudok érteni. Itt nyugodtan megvolt eddig, semmi kedve életveszélybe menni. Néha jön az anélkül is, hogy elébe menne az ember.
<Ha elindultunk, vagy talán még ma este nem ártana elbeszélgetni vele. Ha nem jön csatába, minden bizonnyal visszajöhet majd ide, és nyugta lesz. Én még mindig élek, pedig már jó néhány harcban ott voltam.>
Con Hierono biccentését én is hasonlóképp viszonzom, úgy tűnik, neki sincs túlzottan ínyére a dolog. Néha kénytelen az ember veszélyt vállalni. Még ha eddig csak munkával segített is egy apátságban. A két lovag bemutatkozására én nem válaszolok ugyanúgy. Nincs szükség rá. Tudják a nevem, ha eddig nem is tudták, többször említette az apát is. Csak annyit mondok nekik:
- Örvendek!
Most jól megnézem őket, mennyi idősek lehetnek.
<Nagyon remélem, nem én viszem majd őket az első csatájukba. Harc közben nem tudok rájuk vigyázni.>
Elindulok kifelé, de nem fordítok hátat nekik, bevárom, hogy kövessenek. Mikor kiértünk az étkezőből megkérdezem tőlük:
- Hány csatában voltak már?