Taktika: - A varázsló az enyém, ezzel együtt az első lövés is. Nem is mondok több taktikát, bár ez is evidens, hiszen, mint a varázsló kiiktatása a támadás kritikus pontja, így a jobb íjász feladata ennek az elvégzése. Amúgy is nyugtalanít az a varázsló és már a gondolatától is gyűlölet szikrázik a szívembe. Aki nem hagyja a holtakat végső nyugalmukba, abban egy csepp jó nem lehet...
Épp a medált tekerem kezemre, mikor a harcos megszólal. Amikor a fickó hozzám szól, felé fordulok. Megérdemli a tiszteletet, hisz még sérülése ellenére is bajtársaival tart a csatába.
- Gyorsan tölts! - Csak ennyit mondok neki, mint harcos a másik harcosnak majd visszafordulok. A tegezem már mellette van.
A másik nyílpuska mellettem van, hogy ha az első nyilamat ellőttem, akkor a következőt rögtön utána lőhessem. Megcsókolom a medálKi is szúrom a csuklyás fickót.
"Ő lesz az."
Gondolatommal együtt már gondosan elkezdtem célozni. A kezem, mint az óramű olyan pontos, nem remeg. Ennek ellenére szívem majd kiugrik a helyéről. Átjárja a testem a félelem, de nem ez az első eset, hogy így féltem. Volt már néhány akcióm, amikor remegett alattam a léc, de varázslók ellen még nem volt dolgom. Még egy izzadságcsepp is végigfolyik az arcomon, miközben nyílpuskám célzásra tart.
A megfelelő alkalommal meghúzom a ravaszt - ez körülbelül, akkor van, amikor a harcosok mindegyikéhez elég közel vannak a támadáshoz, hogy ne legyen elég idejük a lovagoknak, hogy reagálhassanak.
Miután a vessző elhagyta a nyílpuskát, szinte azonnal adom hátra Marnoknak, hogy töltse. Ha elvette visszafordulok és már kapom vállamhoz a másik számszeríjat. Ekkor rápillantok varázslóra, hogy sikeres votam-e, ha igen, akkor új célpontot keresek, ha nem akkor egy újra rálövök.
KÉ: 53 ha 10 méteren belül van: (alap + dobás) CÉ: 62 + 22 = 84 SP: 6 ha 25 méteren belül van: CÉ: 77 + 22 = 99 SP = 4 KÉ: 53 ha 10 méteren belül van: (alap + dobás) CÉ: 62 + 28 = 90 SP: 6 ha 25 méteren belül van: CÉ: 77 + 28 = 105 SP = 4
Amikor Pelso összehívja a harcosokat, odamegyek hogy mit szeretne. De amikor varázslatot említ, kissé megborzong a hátam. Nekem nem kell sem isten, sem halandó szemfényvesztése. Arganur szavaira hogy emlegeti istene nevét, nem felelek semmit, de látszóan zavar hogy mindent rá tesz. Nem akarom megingatni a hitét, vagy a bátorságát. De mindent amit teszünk magunk tesszük, nem holmi istenek irányítására cselekszünk.
Míg ő ott rajzolgat, eszembe jutnak az elmúlt évek, s az istenek iránti haragom. Csak nézek magam elé, mint aki kikapcsolt. Aztán hirtelen, kicsit dühösen hátrafordulok és a helyemhez veszem az irányt. Majd leülök, s fejemre teszem a sisakom. Csak egy szó ismétlődik végtelenül a fejemben: meghaltok! A sisaktól nem látni, de szememen egyre jobban lehetne látni a gyilkos hajlamot, kezdek elvigyorodni és őrült pillantásokat vetni a világra. Szinte látom a sok vért, amit kiontott már a fegyverem, ahogy csöpög róla a végtelen zuhatag, s kezem egésze vörösre van festve. Visszaemlékszem mindenre, a kezdetektől ezidáig.
Aztán egy nyílvessző érkezése ránt ki a gondolataimból. De már késő, túl sokat voltam az elmém őrületében. Kuncogva szólalok fel mintha magamnak mondanám, viszonylag halkan: -Kezdődik! Kilépek a rejtekemből bárdom a földön húzom magam után. Teljesen máshogy megyek, mint valami részeg lépkedek ide-oda. Majd hirtelen felemelem a fejemet, s meglátom az ellenséget ebben a pillanatban állok meg. Kicsit megbillentem a fejem, mintha észre vennék valamit, amin elgondolkodom. Majd elkezdek kuncogni, s egyre hangosabban míg végül visítva röhögök fel miközben megindulok, nevetésem hangerejével egyenlően kezdek el egyre gyorsabban futni, bárdom még mindig magam után húzom. Elég közel kerültem már, megragadom fegyverem jó erősen, s lentről felfelé vágva hasítom ketté ellenségem -Jhááhá!, majd a lendülettel felugrok, s lefelé érkezve már egy másiknak a vérét ontom.
-Marion- //Off: Aedussal való rövid megbeszélés annyit változtat a kommentemen, hogy akkor lövök, amikor Aedus nyila elreppen. Tehát, amikor meghallom, hoyg lőtt akkor lövök én is és én is a varázslót célzom ugyanúgy .//
vulevukusé ávek zsö tö prömöle dizson mustár ..áá bas..átok meg! Bemegyünk. tudod mi az a prohibíció ? - A kurválkodás csúnya szóval?
Helyszín: Dwyll Unio Időpont: 3694. Igere évszak, Fák hava, első hete, emor napja, a mithrill órája (08:30) Résztvevők: Marion, Pelso(Pekar Eravisc Lars Sul’Oserit), Aedus, Meeker, Zul'Khugal ________________________________________________________
//off: olvassatok emailt.//
A támadás előtt
A katonák vegyes érzelmekkel fogadták a varázsló felajánlását. Volt, mely arcán az alázatos tisztelet fénye csillant szemén, másik riadt tekintettel nézett vezetőjére, de egyik sem mondott ellent. Egyedül Zul'Khugal intet nemet a fejével. És jelezvén, hogy ebben nem tűr vitát, hátat fordított a varázslónak, és ott hagyta őt.
Pelso egy bőr erszényben a táborból hozott hamut és némi vizet összekever, majd odalép az első katonához. Belenyúl ujjával a nedves hamuba, mintha a tollat mártaná tintába, és a férfi mellkasára kezdi rajzolni a mások számára érthetetlen jeleket. Egyik vonás a másik után, és közben mély hangon szavakat suttog, mintha szellemeket hívna. Egyszer csak zöldesen felizzik az írás, mire a varázsló még intenzívebben szavalja monoton versét, és közben a keze is sebesebben jár. A katona csak nagy lelkierejének köszönhetően nem esik össze félelmében. De végtagjai remegnek, mintha a tél közepén járnánk. Hirtelen befejezi az ősi szavak végtelennek tűnő sorait, és egyet hátra lép, mint a festő, ki megtekinti művét. A katona egész teste körül zöldes fényben áttetsző aura fénylik fel, majd lassan halványodik, míg teljesen eltűnik. . . .
Az utolsó embernél is végez a varázsló. Ekkor gyenge szédülés lesz úrrá rajta, és botjába kell kapaszkodnia, hogy ne essen el. Aedus lép közel hozzá:
- Jól vagy varázsló?
Pelso erre csak bólint, és kezével jelez, hogy nyugodtan menjen Marionnal és Meekerrel, hogy az álca mihamarabb kész legyen. A vadász mintha egy pillanatra nem hinne a doraninak, de aztán ott hagyja. Pedig nincs jól, a mágia kiszívta az erőt belőle, igazából most egy kényelmes ágyra lenne szüksége, és úgy fél nap nyugalomra. De sajnos a sors most fukarkodik a pihenő idővel, ezért Pelso megelégszik egy kis kővel, melyre leülhet kis időre.
//off: Mivel Marion nem írta, hogy elkéri Meekertől a nyílpuskát, ezért úgy veszem, hogy nem tette meg.//
A csata
Első kör
//off: Sajnos nyílpuskával csak egyszer lehet lőni a megtöltés miatt körönként. Ezért Marion csak egyet lőhet körönként. Aedusnak a katona tölt, így ő lőhet kettőt.//
Cuppanás töri meg a csendet. A kyr vérű férfi hátralép egyet, és hitetlenkedő tekintettel mered a mellkasába fúródott nyílvesszőre, majd egy pillanat után nyakába is csapódik egy, mire a férfi hangtalanul rogy össze. Ekkor Ranilt kiáltva tőr elő zöldes fényben izzó harcosok tömkelege. A fémes csendülés, ahogy a kardok a vérteken és pajzsokon csapódnak, a sziklás terület jó hangvezetése miatt, mintha ezer fegyveres csapott volna össze.
Aedus nem késlekedik, magához veszi a másik nyílpuskáját, és lő. Az ideg pattan, a nyílvessző egy katona hátába fúródik, és hiába a vért, a férfi összerogy. A kyr nő közben sebesen tölti újra fegyverét, és valahogy a feszültség izgatottságba esett át nála. Talán az ellenséges varázsló halála miatt. De hamar árnyék vetül érzéseire, mikor látja, hogy a toroni csapat keményen helyt áll.
Árnyék mozdul meg a sziklák mentén. A fejvadász tanult mozdulattal lép ki rejtekhelyéből. Két nyílpuskáját célzásra emeli, és lő. Az első egyenest egy katona tarkólyába csapódik bele, mire a az csörömpölve dől előre. A második lövés az előző mellett álló bal halántékánál fúródik a fejébe, mire koponya darabok szakadnak ki véres csíkot húzva maguk után a levegőben. A fickó holtan rogy össze. Meeker elég gyors volt, így az ellenség a nagy káoszban fel sem figyelt rá.
Vér, verejték áztatja a földet. Toroni és szövetséges katonák harcolnak keményen az életükért. Egy bőrvértes kardja csattan ellenfele pajzsán, és már későn figyel fel a szúrásra. A toroni gyakorlott mozdulattal szúrja mellkason, a férfi száján vér bugyborékol elő, és összerogy. A másik kirántja kardját a halott testből, és ekkor fura dolgot vesz észre. Egy hatalmas vértes alak lép elő a sziklák árnyékából, maga után húzva óriási csatabárdját. Egyre gyorsabb léptekkel közelít, és közben hangosan röhög, mintha játék lenne mind ez a szörnyűség, ami itt folyik.
A katona maga elé emeli pajzsát, és tapasztalt harcos módjára áll készenlétben. Jól tette. A megtermett férfi őrült módjára röhög, és közben, mint egy bivaly rohan egyenest felé. Oda érve, földön húzott fegyverét alulról felfelé csapva támad. A hatalmas fegyver, mint óriás fejszéje, csapódik az ellenfele pajzsán, de az mesteri ügyességgel levezeti az ütést, és szikrázva csúszik végig a csatabárd. Igaz, azért két lépést hátrált a lendülettől. Az óriás dühösen üvölt- és egyben röhög fel a sikertelen csapásától, és hatalmas erejét kihasználva újra lendíti csatabárdját. A toroni feje fölé emeli pajzsát, de nem számít arra az erőre, ami a csatabárdot forgatja. Zul'Khugal nagyot lendítve csap, és mintha papírból lenne az előtte lévő férfi, úgy söpri el támadásával. Az legalább öt métert repült, de az óriás már nem foglalkozik vele, mert egy kard csapódik mellvértjén. A nagy harcos röhögve néz mag elé, hisz a fegyver nem tudott a páncélon áthatolni. De a toroni nem keseredik el, támad újra. Meglepetésére Zul'Khugal nem ugrik félre az útjából, így újra betalál, de megint csak lecsúszik a vértről fegyvere.
//off: -6 FP-t és a mellvértből -3 STP-t vonj le Zul'Khugal //
Vége az első körnek.
PM: Marion, Pelso, Aedus
„Virágozzék ki lelkedben a gyűlölet, mert igaz belső békét csak ez által találsz.”Aruth Dyn-Dayaell
//Off: Nem állt szándékomban elkérni Meeker fegyverét, szóval ez így tök jó , ahogy van ) //
Fenséges, ijesztő és egyben rettenetes a csata látványa. Magával ragad a harci izgalom, és mintha kiélesednének az érzékeim, mintha lelassulna az idő . Miután látom, hogy nyilaink betaláltak, azonnal töltök és a következő lehetőleg 10m távolságon belül lévő áldozatot keresem,( ha van olyan, aki épp támad a mieinkre akkor azt lövöm) ha megvan , nyakra, szemre, szabad területre célzok és lövök, töltök ....
DE! még mielőtt újra lőnék , jobban megfigyelem a varázslót ....nincs e valami trükk a dologban ...él e még a mágia...Ha csak egy szikra életjelet látok is benne , akkor újra őt lövöm, ha lehet szemen,vagy ha dereng még benne mágia valahol, akkor azt meggondolom, hogy hová lövök...ha nem látok életjelet ,akkor a következő ellenséget lövöm le. Fél szemmel a halott varázslót figyelem, megnézem a ruháját jobban , mindent alaposabban megnézek, már amennyire innen lehet. <Nekem itt bűzlik valami ! Ez így túl könnyű volt.....egy varázsló, minden védelem nélkül ??!!!!....vajon Pelsot is ilyen könnyen lelőhetnék?!! .....ha megmozdul megint lelövöm ....bár ha a méreg hat, akkor 4 órát még mozdulni sem fog, bármennyire is meggyógyítaná magát ....ha csak egy levegővételt látok megint lelőlek te kurafi, ha csak megmoccansz...még a végén magadat is feltámasztod..... a fenébe ...túl messze van , közelebb kell mennem ! > Töltök , lövök ...és, szememmel keresek egy helyet, ahonnan közelebbről láthatom az ellenséges varázslót. rejtőzve, lopózva kell eljutnom odáig...látnom kell közelebbről.... Cé: 48
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára HugiLee 2013.01.27. 18:35-kor.
vulevukusé ávek zsö tö prömöle dizson mustár ..áá bas..átok meg! Bemegyünk. tudod mi az a prohibíció ? - A kurválkodás csúnya szóval?
KÉ: 20+50+6=76 TÉ (1): 16+73+12=101 TÉ (2): 31+73+12=116 VÉ: 18+45-12=51
A fickó rám csap a kardjával, de én csak felröhögök kezemet széttárva, majd hirtelen mozdulattal megpördülök a tengelyem körül, s jobb kezemben a bárdommal felszakítom a földet, hogy ellenfelem szemébe port/földet szórjak, a bárd fellendül balra a vállam fölé, én pedig jó erősen rámarkolok mindkét kezemmel és úgy csapok le áldozatomra. Nem fogom vissza magam kicsit sem, a lendület és erő mellyel beszakítom az ellenség mellkasát, tovább is röpíti őt. Nekem jobb irányba, teljes testemmel bele lendülök a támadásba s mikor látom hogy hasítja fel a teste a talajt felkiáltok: -Húúhú! -s közben bal kezemmel fejemhez kapok, mintha eltakarnám a napot hogy ne zavarjon a látásban- Ma egy halandó, holnap egy isten! Háhhháááhá!
A lövéseimnél mindig gondosan célzok, nem sietem el, hogy aztán találatom pontos legyen. Viszont a nyílpuskákat gyorsan hátra adogatom és remélem mindig, ahogy fordulok hátra már kapom vissza töltve a másikat.
Lövéseim előtt egy pillanatnyi terepszemlét tartok, hogy kit lenne érdemes lőni.
KÉ: 53 1. ha 10 méteren belül van: (alap + dobás) CÉ: 62 + 30 = 92 SP: 6 ha 25 méteren belül van: CÉ: 77 + 30 = 107 SP = 4 2. ha 10 méteren belül van: (alap + dobás) CÉ: 62 + 13 = 75 SP: 6 ha 25 méteren belül van: CÉ: 77 + 13 = 90 SP = 4
*A sziklán ülve szemlélem az eseményeket. <... Jól indul... A köpenyes és legalább három vértes ki eset...> *Tovább szemlélem az eseményeket. Figyelem a csata alakulását. Figyelve az apró jelekre, hogy most ép melyik fél áll jobba. De mivel a köpenyes már nincs egy kicsit közelebb megyek, ahonnan ugyanúgy jól láthatok mindent.
< Ez az, de ezek jók, nagyon jól állják a sarat, nem lesz ez így jó nekünk, remélem Pelso mágiája megvédi a csapatunk egy részét a haláltól, hogy az ijászoknak legyen ideje! Talán még 30 másodperc a csata kimeneteléig, gyorsan kell cselekedni... >
Az árnyék másik oldalára megyek célzok és újra lövők, majd gyorsan felmérem a terepet, hogy van időm újra tölteni vagy inkább egy hirtelen gyors támadással lepjek meg egy vagy két embert és küldjem e a halálba... Majd ha látom, hogy már nincsenek sokan talpon az ellenség soraiból, megfeszítem testem és mikor nem figyelnek ki ugrok az árnyékból sebesen ahogy a vad veti rá magát a prédára, és hátba szurok valakit, majd a kezemben lévő tűket a hozzám legközelebbinek a fejébe küldöm, majd hátrálok olyan gyorsan ahogy megjelentem a csata téren és védekezek. Igyekszem kikerülni a sülyéből a háttérbe. Ha sokan vannak és álljuk a sarat újra töltök.
< Remélem a többiek is jól céloznak, mert úgy látom, hogy ezeket keményfából faragták... De remélhetőleg már nem birják sokáig. >
" A pokolhoz vezető út jó szándékkal van ki kövezve... Miért? Hiány van rossz szándékban? "
Helyszín: Dwyll Unio Időpont: 3694. Igere évszak, Fák hava, első hete, emor napja, a mithrill órája (08:30) Résztvevők: Marion, Pelso(Pekar Eravisc Lars Sul’Oserit), Aedus, Meeker, Zul'Khugal ________________________________________________________
//off: A csatában harcolókat nehéz eltalálni, ezért igen magas a VÉ-jük célzott támadással szemben, hisz a szövetségesekre is figyelni kell. //
Második kör
Zul'Khugal fegyverével végig hasítja a sziklás talajt, mire milliónyi szikra csapódik ellenfele felé. Az üvöltve kap szeméhez, ahogy az izzó kődarabkák megégették arcát. Mire észbe kap, hogy védtelen, már késő. A súlyos fegyver lendül, és átszakítva a vértet szinte kettészakítja a toronit. Ekkor egy másik siet, hogy megállítsa a feldühödött óriást. De az észreveszi a szeme sarkából, és csatabárdjával mellkason találja. A toroni kiáltva repül hátra három métert elsöpörve még két társát. De valahogy nem akarnak fogyni. Hirtelen kettő is ott terem, hogy végezzen Zul'Khugal-al. Csak az egyiknek van ideje támadni. Kétélű kardjával suhint, és a kalandor vértjén csattant az ütés. Szerencsére a vért keményebbnek bizonyult, de az ütés erejét nem tudta teljesen tompítani. //oFF: Vonj le 6 FP-t és 2 STP-t a mellvértből Zul'Khugal//
A vadász hátra adja fegyverét, és örömmel tapasztalja, hogy már kapja a másikat felajzva, megtöltve. Céloz, de nem lő azonnal, figyel és vár az adandó alkalomra. Látja, hogy már három szövetséges vérben, mozdulatlanul fekszik. A tiszt és még három bajtársa keményen harcolnak, de egyértelműen jobb a toroni csapat, és többen is vannak. Bár az óriás csapásai sorra betalálnak, de az ellenfelek felállnak a halálosnak hitt ütés után. Ekkor észreveszi, hogy az egyik Dwyll-uniós katona fegyvertelenné válik, és egy toroni épp halálos csapásra készül. Céloz, levegőt bent tart, lő. A nyílvessző hangtalanul suhan, és a katona ball vállába csapódik. Az majdnem előre esik a hirtelen fájdalomtól. Majd nem törődve az fegyvertelen ellenfelével, az íjászt kezdi keresni. Szerencsére Meeker álcája sikeres, nem veszi észre a vadászt, pedig többször végig siklik a tekintete azon a területen, ahol fekszik. Aedus megkapja a másik töltött fegyvert. Úgy dönt, végez a vállon lőtt toronival, nem kockáztatja, hogy megtalálja. Lő, de Thar kedvelheti a fickót, mert épp egyik társa esik rá, és elsodorva a fickót, a nyílvessző ártalmatlanul csapódik a sziklába.
A szövetséges katonák egyre nehezebben tudják vissza verni a támadásokat. Gyorsan fogyatkoznak, és már csak fele maradt meg a csapatból. Egy törpe üvöltve csap harci pörölyével ellenfelére, de az pajzsával kivédi a támadást, majd egy gyors visszatámadással végig hasítja kardjával a törpe nyakát. Az megtorpan, kihullik a kalapács kezéből, majd hátra dől, és a földre érve a feje pár métert arrébb gurul.
Meeker lép ki új áldozat után kutatva. Látva a vérengzést, nem gondolkodik, azonnal lő. A nyílvessző az egyik toroni nyakát éri, de sajnos csak súrolja. Bár mérgezett lett volna a nyílhegy. A vértes a nyakához kap, majd egyenest a fejvadászra néz. Sajnos nem mély a sebe, mert dühös tekintettel indul a kalandozó felé. Meeker azonnal lő, de a fickó pajzsával félre csapja a lövedéket, mintha misem lenne természetesebb, és szitkozódva lép a fejvadász elé, hogy a túlvilágra küldje.
Marion látva szövetségeseinek veszteségét fegyverével az ellent lövi, de sajnos túl gyorsan mozdulnak el, és a nyílvessző nem talál be. A barátainak érdekében úgy dönt, inkább közelebb megy. És ráadásul a varázsló is izgatja, van egy balsejtelme. Míg a sziklákon mászik, betölti fegyverét, hogy készen álljon. Épp behelyezi a nyílvesszőt, mikor fura érzés tőr rá. Tudata megrezdül, és döbbenten térdel le ott, ahol van. Balsejtelme beigazolódott.
A dorani varázsló lassú léptekkel sétál a csata felé. Közelebb érve még szörnyűbbnek látja a helyzetet. Négy szövetséges holtan fekszik a véráztatta kövön. Az életben maradtak, köztük a tiszt is, komoly túlerővel állnak szemben. A toroniak közül még hat harcol. Szerencsére Zul'Khugal keményen állja a támadásokat, és az íjászok is jó munkát végeznek. De hirtelen belesajdul a varázsló feje a fájdalomba. Remegő kezekkel kapaszkodik meg botjába. Olyat érez meg, melyre egyáltalán nem számított. A harc, csak most kezdődik el igazán.
PM: Mindenki
Vége a második körnek
„Virágozzék ki lelkedben a gyűlölet, mert igaz belső békét csak ez által találsz.”Aruth Dyn-Dayaell
Dink Meeker < Ez nem jött be, a csapdánk a mi csapdánk lesz hamarosan és még ez a fickó is, nem lesz ez így jó, nagyon nem... Jobb csapda kellet volna és több idő, de pont az nem volt, ez meg megint nem talált, most lehet én is bajban leszek... >
Mikor a második lövésem sem talál előveszem a kardomat és gondolkodok végig nézem a páncélját tetőtől talpig míg felém sétál, bár én nem mozdulok meg a helyemről higgadt nyugalommal karddal a kezemben várom, hogy közelebb jöjjön, s közben a kardom markolatával a lábára célzok.
// elméletben félvért, de azt írtad mellvért van rajtuk és lábszár védő ha mázlim van akkor a combját semmi sem védi. az lenne a cél //
Halálos nyugalommal veszem elé kardomat és várom az ellenfelem, a néhány másodperc, most perceknek tűnnek szemeim előtt ahogy felém közeledik, de már kész a tervem, mely vagy halálomat segíti vagy életemet menti. Kardom pengéjének lapját a vállamra teszem mely segít a célzás stabilitásában. Közben a katona szemébe nézek, és várok.
< tudja, hogy már nincs nálam , csak a kardom és a pajzsal bizony nagy előnye van, de ha eltalálom a lábát és csak egy kicsit is térdre esik ilyen közel hozzám vége lesz a harcnak hamar, ha nem akkor lehet bajban leszek ah jobb mint én. >
Mikor már szinte rám támadna, azelőtt, 1 másodperccel lövöm ki a pengét, majd védem a csapását, ez után rögtön a pajzsánál fogva rántom meg az ellenfelem, de nem azért, hogy kibillentsem az egyensúlyából, hanem hogy a tartó erejét kihasználva, melyel meg akadályozná a kibillentést vagy amivel ellökne, azt kihasználva és a lábammal elrugaszkodva mögé kerülhessek. Ott pedig nem habozok egy másodpercet sem, mikor már félig a háta mögött vagyok, még talán félig a levegőben, a kardomat a másik combjába szúrom olyan mélyen amennyire csak lehetséges, majd megforgatom a combjában a kardomat körkörösen és felfelé... Kinzás 3-as Ekkor a fájdalmát kihasználva mely meg bénítja ellenfelem ráfogok a fejére és ki töröm a nyakát!
célzás és fegyver elővétel, míg oda ér hozzám, elméletben 3 om másodperc Majd lövők 2 másodperc, bár szerintem 1, de mindegy védekezek, ha még is sikerül támadnia A pajzs rántás és a szúrás egy támadás lenne, nem tudom, hogy ez lehetséges e 3 másodperc, és ha találok meg sikerül a kínzás már nem mozog túl sokat gondoltam akkor már ki tudom végezni
Ha nem jönn be a terv akkor védekezek és támadok, de próbálom megkeresni a gyenge pontjait és a támadásai után támadok...
" A pokolhoz vezető út jó szándékkal van ki kövezve... Miért? Hiány van rossz szándékban? "
puszta kéz ha kell a pajzs megragadásáért, bár én azt a kard támadására gondoltam, de nem tudom minek számit... Szóval leirom azért... Meg nem tudom hogy a tervem kivitelezhető e, de ha nem akkor csak meglövőm és utánna meg megprobálom gyorsan megölni ki törni a nyakát vagy le szurni a páncél nem védte hlyeken. kéz : Té : 18+30+1+3+9+6+6=73
Kard: Te: 18+25+ 10 a kaed véje... + 4+6=53
Ve:21+30+9+8+2+4=74
A támadásait probálom védeni és harcolni elene, de probáloma küzdelmet gyorsan lezárni, de ha nem megyakkor gyorsan fájdalmas sebeket probálok okoznimelyektől nehezebben harcol, zuzudások cpmbra térdre vagy vágás kézre vagy bárhová...
Ja kinzásra 3 as dobás: 10+9+7=26
" A pokolhoz vezető út jó szándékkal van ki kövezve... Miért? Hiány van rossz szándékban? "
<ezt nem hiszem el ...!!!!!!!!Miből van ez a varázsló? ...sejtettem..számítottam rá...de ..ez ....az a.k***#.@đ$×&***....> Gyorsan körbenézek a terepen, hogy ki milyen távolságra van tőlem. Szólnom kell valakinek, hogy a varázsló nem halt meg és mindjárt felkel !!!!!! Aedus nem tehet többet , mint amit csinált ....brutálisabb eszköz kell!!! Mi van köztem és a varázsló között? Mennyire lenne veszélyes ha odamennék ? Szinte reszketek a feszültségtől. Most nagyon gyorsan kell tenni valamit különben végünk van . Nem térhet teljesen magához ...el kell pusztítani
.....Közben előveszem a tűzeskedéshez bekészített rongyot , olajat és egy kis fáklyát csinálok, de nem a nyíl hegyére, hanem a végére, a hegyét méregbe mártom , jó sokat teszek rá. Keresem a szemkontaktust Meekerrel, hátha tudok jelezni neki .
Ha az a hely nem alkalmas , ahol épp vagyok , akkor jobbat keresek. a nyilam hegye méreggel felkent a végén meggyújtom a fáklyát , lehetőleg úgy hogy ne vegyenek észre vele, becélzom a varázsló szemét, és belelövök. A célom , hogy az agyáig hatoljon a nyilam és egyenesen ott hasson a méreg, a fáklya pedig gyújtsa fel a ruháját , haját , égesse el . //Cselekedetem még változhat , attól függően , hogy milyen szituációt látok , vagy tudok e szólni valakinek//
<oahh.... Zul'Khugalnak csak egy csapás lenne ..... >
Ha még van időm a körön belül akkor keresek egy közel lévő ellenséget és dobótőrrel megpróbálom valami hasznos helyen eltalálni ....fej, hajlatok, fegyvertartó kar , térd ...stb
CÉ: 52 a nyílra CÉ:tőr...még nem tudom de majd javítok ide
vulevukusé ávek zsö tö prömöle dizson mustár ..áá bas..átok meg! Bemegyünk. tudod mi az a prohibíció ? - A kurválkodás csúnya szóval?
//off: a nevetéseim mindig "visító" magas hangon hangzanak//
Mikor meglátom hogy elém ugranak, csak nevetek. -Hihihihi-HÁHHÁHÁ!!!! Engem nem állíthattok meg! Jobb oldalira támadok, bárdomat a mellkasába vágom. -Engem... Majd a másik fickót visszakézből oldalba vágom a fegyveremmel s ahogy belemélyed a testébe, s mint egy kalapácsvető forgatom meg a toronit, majd hirtelen megállva "kilövöm" valahova. Majd az ég felé kiáltva: -...senki sem állíthat meg! Háááháhá! Visszatekintek az ellenségekre, s ha nem nézett már ki valaki magának, én keresek új húst akit ketté szelhetek.
KÉ: 20+50+6=76 TÉ (1): 33+73+12=118 TÉ (2): 24+73+12=109 VÉ: 17+45-12=50