Hajdani Magyarország területe.
Csótánytaposó
3146. Május 16. Kedd 06:03-11:20
Játékos(ok): Mindenki
-----------------------------------------------------------------------
//off: Email

Míg Vajk a ruhákat szerzi be, Felisz az útra valót intézi. Szerencsésen elkerülnek minden feltűnősködést, és gond nélkül visszatérnek a többiekhez, kik már készen állnak az indulásra. Vajknak 6 kristállyal rövidült erszénye, míg Felisz 4 kristályt hagyott ott a piacon. Kis ár a harcmentes kijutásért, és így nem kell útközben még a vadászattal sem foglalatoskodni.
A fejvadász elrejti Dzsin'zakk arcát egy jókora csuklyás köpennyel, és kesztyűt is ad neki, hogy semmi ne látszódjon belőle. De Felisszel is foglalkozik, hisz ő is feltűnő. Nem sok macska nőt lehet látni a városban. De egy bő kabát, és egy méretes csuklya eltünteti a kíváncsi szemek elől. Az öltözetek színe nem feltűnő. Barna, és szürke keverék, amit az itteniek hordanak. Még Sephia is kapott ruhát. Túl feltűnően szép, kicsit rondítani kell rajta. A mester teste pedig vastagon be lett tekerve, így sima úti holminak, sátornak tűnik.
Most már tényleg készen állnak. A kis csapat, mint sima utazó társaság. A szépség, a macskanő, és egy varázsló. Míg velük szembe egy harcos, és egy fejvadász.
Vajk mosolyogva szólal meg:
- Konrád, mi lesz velünk az irányításod nélkül?
A varázsló csak legyint.
- Nem kell titeket félteni. Inkább a várost féltem tőletek.
Ezután hátat fordítanak egymásnak. A lovakkal haladó csapat a déli kapu felé igyekszik, míg a másik kettő az árnyak világába lép be. Még hallótávolságból Felisz szól vissza két társának.
- A szerencse kísérje utatokat!
Mire a varázsló alig halhatóan:
- A miénket is.
Dzsin'zakk, Vajk
Lassan haladnak, nem árt az óvatosság. Hordós sokat beszélt a város sikátorairól, és egyik története sem volt szívmelengető.
A harcos keserű mosolyra húzza száját:
- Sajnálom a Háromkezűt, már kezdtem megkedvelni.
Vajk hümmög egyet, de nem mond semmit. Meg áll, majd figyel. Ezek a kis labirintusok, sokszor veszélyesebbek, mint a kinti vadon. Dzsin'zakk is meg áll. Teljesen a fejvadászra bízza magát. Ez az ő terepe, majd ha harcolni kell, akkor előre lép, de most még ő sem kívánja a küzdelmet. Keserű száj ízzel nem lehet harcolni. Bár, ha a Varjak emberei lennének itt, azokat élvezettel zsigerelné ki.
A fejvadász koncentrál. Lassan kezd elhomályosodni körülötte a világ, de közben egy másik érzéke egyre erőssebbé válik. Hírtelen messziről jövő szívdobogást hall, sőt inkább érez. Mintha eggyé válna, azzal a másik testel. Vajk kissé megrázkódik az érzéstől, de hamar úrrá lesz magán, és figyel.
Eme ügyes trükknek köszönhetően mindenkit el tudtak kerülni a sikátorokban. Viszont érdekes dologra figyelt fel. Mintha ezt a labirintust felosztották volna, és megadott helyekre tucatjával állították fel embereiket. Nem tudni miért, hisz nem mentek a közelükbe, de legalább egy csapatba biztos bele futottak volna, ha nem használja az élet érzékelést.
Hosszas kerülőkkel, de elérték céljukat, a falat.
Vajk előző este hosszasan meditált, és most kiderül, hogy volt e értelme. Int a harcosnak, hogy maradjon. Közelebb lép a falhoz, majd megkapaszkodik, és elindul felfelé. Meglepődik saját magán. Kezei automatikusan a jó kiszögeléseket keresi, míg lába biztosan tartja súlyát.
MÁSZÁS
Szerencsére a falat is úgy rakták, hogy szinte lépcsőket készítettek az építésekor. Látszik, hogy nem értő kezek alkották.
A harcos megáll, és a környéket vizslatja. Nem szeretné, ha az utolsó pillanatban meglepnék. Keze fegyveréhez közel, ha kell, azonnal végzetes csapást tud mérni. Ekkor a fejvadász int, hogy mehet. Dzsin'zakk megkapaszkodik és elindul felfelé. Koránt sem olyan kecsesen, mint társa, ki macska ügyességgel haladt felfelé. Mivel a harcos nem képzett mászó, így az erejét használta a felfelé haladásban, minek az lett a vége, hogy mire a tetejére ért, már patakokban folyt róla az izzadság. Megáll. A szíve hevesen ver, és a levegőt is erősen követeli tüdeje. Társa már lefelé halad. Ő még kicsit pihen, és a környéket vizslatja. Mező, amíg a szem ellát. Balra tőle a déli kapu, ahol talán már a barátai szerencsével átjutottak. Az út távolodva tőlük kanyarog keleti irányba. Az a hosszabb út, néhány karaván, és utat taposó gyalogos kavarják a port.
Dzsin'zakk köp egyet, majd elindul társa után.
A fejvadász könnyedén leszökken a fal aljáról. Míg jön a harcos, a környéket vizslatja. Nem lát járőröző katonákat. Ezek szerint a szerencse még is velük van. Remélhetőleg társaik már a városon kívül vannak. Ekkor hangos puffanással talpra érkezik a harcos.
- Kevesebbet kellene enned, nem gondolod?
Viccelődik Vajk.
- Ha kevesebbet ennék, gyerek testem lenne, akár csak neked.
Válaszol a harcos, és röhögve hátba veri a fejvadászt, majd nevetve hagyják itt ezt a velejéig romlott várost.
Felisz, Konrád, Sephia
Kantáránál fogva vezetik a lovakat, nem akarnak rá ülni, azzal is túl kitűnnének a városi tömegből. Fura mód a polgárokon semmilyen félelem nem látszik, mintha nem is történt volna semmi. Pedig vezetőjük tömlöcben, és több tanácsos is halott. Vagy csak tudják, ők ebben a játékban nem vesznek részt, ez a nagyok játéka. Talán igazuk van.
Viszont a városi őrség komolyan veszi a munkáját. Meg kettőzött őrségek mindenfele. Tucatjával masíroznak az utcákon, és a gyanús alakokat azonnal megállítják.
És ami biztos, hogy a katonák a polgárokkal ellentétben félnek. Viselkedéseik erre utalnak.
Épp egy kisebb téren halad át a csapat, mikor észreveszik, hogy egy kis fiút üldöznek. Talán ha 10 éves lehet. Kezében valamit szorongat, és úgy rohan. De nem jut messzire. Egy elhajított dárda célt ér, és a gyermek élettelen kezéből egy cipó gurul ki. A katonák oda mennek, és látva, hogy tévedtek, csak a vállukat vonogatják.
Konrád fejét csóválja a látottakkor.
- Nézzétek. - Szólal meg halkan, hogy csak Felisz és Sephia hallja. – Tetteink szörnyű fodrozódását láthatjuk. Van, mikor kegyetlen dolgokat kell tennünk, mert meg kell tennünk. De fogalmunk sincs, hogy igazából cselekedeteink visszhangjai néha még szörnyűbbek, mint maga a tett.
Ezután csendben folytatják útjukat, kerülve az ellenőrző pontokat. Szerencsére senki nem állítja meg őket, és hamar elérik a kaput.
A hatalmas vaskapuk tárva, viszont mikor meglátják azt a rengeteg katonát, kissé tétován lépdelnek arra felé. Vagy 30 felfegyverzett, bőrvértes katona vesztegel, és a kifelé haladókat ellenőrzik. Megnézik a szekerek, és kocsik tartalmát, és elég alapos munkát végeznek. Sephia rémülten néz társaira, és a másik kettő is azon gondolkozik, hogy vissza kellene fordulni, de riadtan veszik észre, hogy az egyik katona felfigyel rájuk, és feléjük int, hogy jöjjenek csak. Ha most megtorpannak, és visszafordulnak, akkor az egyértelműen feltűnő. Felisz a varázslóra néz kérdő tekintettel. Mire Konrád fejével int, hogy tovább.
Borostás képű bőrvértes katona lép eléjük, és még két társa követi, oldalukon karddal.
- A városban gyilkosságok történtnek. – Mondja a borostás képű a varázslónak. – Ezért most mindent ellenőriznünk kell. Nem láttak véletlenül egy nagydarab, zöldbőrű mutánst? Akkora agyarai vannak, mint egy tigrisnek.
De meg sem várja a választ, már is elnéz a varázsló mögé, és a másik kettőt nézi összeráncolt homlokkal.
- Hé, vegyétek le a csuklyát! – Mondja parancsolóan.
- Minek, hisz egyik sem egy nagydarab harcos kinézetű? – Szól oda a másik.
- Azért, mert nem egyedül volt az a gyilkos, csak a te borsónyi agyad nem képes ezt felfogni. Egy másik mutáns is volt vele, és állítólag az ujjaiból karmokat tud kiengedni, mint a macska. Az egyik katonának teljesen végig hasította a bőrvértjét, és az arcát…
A „macska” szó hallatán mindegyik ereiben megfagy a vér. Felisz idegesen néz körbe. Ennyi fegyveressel nem biztos, hogy el tud bánni. De elmenekülni sem nagyon tudnak. Konrád ökölbe szorítja a kezét, és elméje hevesen jár megoldást kutatva.
- Na, le azokkal a csuklyákkal! – Utasít a katona.
Sephia lassan lehajtja a ruhát, mely szépséges arcát takarta. A három katona nem erre számított. Mikor meglátják a nő arcát, szó szerint nyitva marad a szájuk. Talán ez a kis döbbenet elég időt ad a cselekvésre.
//off: Rengeteg katona van a környéken, és van közöttük íjász is.//