Raehur bukása

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

//off: Úgy gondolom, hogy a karakter élettan, orvoslás, legendaismeret képessége elég ahhoz, ha nem is tudja mik támadnak, de észrevegye, hogy már nem élő emberek. Ha mégsem, jelezd, és módosítom a reagot.//

Első vágásom után megbizonyosodok róla, hogy nem élő emberekkel harcolunk. A sebeik tényleg halálosak voltak, és nem azért mozogtak ennyire rendezetlenül, mert sérültek.

Tényleg nem értem, hogy mit nem lát a pap. Nem folyik a vér a vágások nyomán. Még a lefejezett nyakából sem fröcsköl a vér. Kit akar megmenteni. Nem szeretem mindenáron megölni ellenfeleimet, de inkább ők mint én. Már talán a fogja is halott lenne. Szerencsére több nyugalom szorult a papba, mint belém. Így talán megtudhatom, ki akarja megölni a lányt.
A lány! Majdnem megfeledkeztem róla. Felnézek a harc hevében, és ha a lány segítségre szorul, rohanok neki segíteni.

Ha nincs szüksége rám, folytatom a harcot, de nem a sodronyingest, hanem a zombikat támadom. Végre nem kell emberi életet kioltani, hogy az igazi harcot gyakorolhassam.
Rupert felszólítására, miszerint meg fogja ölni ha nem állítja meg őket, gúnyosan megjegyzem:
"- Igyekezzen dönteni, már nem sok harcosod van akit megállíthat, és akkor nem tudod a pap utasítását teljesíteni. A te véred biztosan fröcskölni fog a torkodon, nem úgy mint cimboráidé!

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Ismeretlen
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 14. nap este
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro
____________________________________________________________

A tiszt remegő hangot kiált fel: - Állj! Álljatok meg és tegyétek le a fegyvereiteket!

Ha Rupert elveszi a torkától a kardot, hajlandó beszélni, függetlenül attól, hogy a többiek közben felkoncolják-e a zombikat vagy nem. Azok nem állnak ellent, néznek csak maguk elé.

- Grozen vagyok, Gelian város tizedese, és Greguss nagyúr parancsára őrzöm az ősi kaput. Ők itt a Gelian rohamosztaga - mutat a zombikra. A nagyúr tette őket... ilyenné, és ő parancsol nekik, legutóbb azt, hogy kövessék a parancsaimat. A kisasszony a herceg nevét említette, és ez manapság önmagában halálos véteknek számít.

A férfi megtört és elég készségesen megteszi, amit kértek, akár egymásnak ugrasztja a megmaradt zombikat, illetve elmond bármit, amit kérdeztek.

A lány közben visszamerészkedik és ő tesz fel neki kérdéseket:
- Hogyhogy Greguss vette át Gelian vezetését? Mi lett a bátyjával?
- Hamarosan nyilvánosan kivégzik árulásért. Greguss nagy hatalomra tett szert, és vasmarokkal irányít. Ha nem követtem volna a prancsát, most én lennék ott - mutat az elsőnek szétvert zombi katonára.
- A herceg hogy engedheti ezt? Mi történt Odrában?
- A herceg? Már rég kardélre hányták az egész dinasztiát, írmagja sem maradt.
- De hát a legkisebb alig volt 8 éves.
- Először csak a herceget szúrták le a házak képviselői, aztán Noondar nagyúr emberei behatoltak a palotába és mindenkit felkoncoltak, nőt, gyereket, szolgát, mindenkit, akár ellenállt akár nem. Akit nem találtak, arra fejvadászokat küldtek. Minden megváltozott itt.
A lány falfehérré sápad és szemmel láthatóan küzd, hogy előttetek ne omoljon össze. Egy perc is eltelik aztán halkan kérdezi:
- És a hercegség népei ezt tűrték?
- Hát.. nem. Én csak a helyi dolgokról tudok konkrétumokat. A falusiaknak van valami legendájuk, hogy ha bemenekülnek az erdőbe, akkor ott vigaszt találnak. Igaz vagy nem, sokan a fák közt találtak menedéket, és ha utána merészkedtek az uraság katonái, a legtöbbjük odaveszett.
- Hogy lehet megtalálni őket?
- Ööö, hát attól tartok, ha ezen az erdei úton fényes nappal masíroznék a város felé, jó eséllyel rám találnának. Kétlem, hogy túlélném.
A lány rátok emeli eltökélt tekintetét (először a papra) és azt mondja: - Igaza volt Rupert. Segítségre van szükségem (pontosan úgy, ahogy álmodban láttad, most már érted, miért láttad nyúzottnak). Majd Kisejre és a dalnokra néz.
- Nem tudom, milyen esélyünk van a sikerre és nem tudom, mit fogok tenni, de nem hagyom széthullani a hercegséget. Jelen pillanatban mindössze egyetlen aranyat tudok fejenként felajánlani, de győzelem esetén busás jutalamat kapnak.
A tiszt leveszi a sisakját és térdre ereszkedik:
- Egek, Princess Norina?
A lány hallgatása ékes válasz.
- Sajnálom, hogy tőlem kellett megtudnia a szörnyű híreket, hercegnő. De jelenleg ön a dinasztia utolsó élő tagja, a Hercegség örököse. De ha az emberek meghallják, hogy Ön él, feltámadhat bennük a remény. Ha életemmel, vagy halálommal szolgálhatom...
- Ha olyan hűséggel szolgálsz, mint előző uradat, köszönöm nem kérem.
- Oda többé nem mehetek vissza. Akkor is Önt fogom szolgálni, ha nem lehetek a közelében.
- Ha már így alakult uraim, hogy kiderült a kilétem, kérem önök is mondják el kik és hová igyekeztek, és hogy hajlandóak-e velem tartani. Sajnálom, hogy ilyen körülmények közt kell megismerkednünk.
Hamar összeszedte magát, most megint olyan magabiztosan beszél, mint a fesztiválterem pódiumán.

- Ja és Rupert úr, mik is azok az elvek, amik megsértéséért ura haragját vonom magamra?

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

Mikor a zombik megállnak a parancs hallatán, nem támadok tovább.
Még akkor sem, ha már a kardom elindítottam a támadásra. Mindent megteszek, hogy ne okozzak sérülést senkinek sem.
<Off: Pedig pont most dobtam 00-át >
Azonnal a lány felé indulok, és minden figyelmemmel a környéket figyelem az esetleges újabb támadók vagy csapdák miatt.
Nem bízok meg a vezér hűségében. Azt még ki kell érdemelnie. Nem szeretném a lánnyal magára hagyni.
A lány javaslatára, hogy jobban megismerjük egymást.
„- A nevem Kisej. Piarontól pár napi útra éltem a szabadban nevelőapámmal. Azért jártam az egyetemrészben, hogy megismerjem múltamat, melyre nevelőapám történetein kívül, csak egy a tetoválás emlékeztet. Mivel Piaronban nem találtam meg a keresett választ, és akihez küldtek, hogy esetleg segíthet még nem keresett a válasszal, ráérek visszatérni.
Mivel ígéretet tettem, hogy hazakísérlek Norina, ígéretemhez híven veled tartok, és védelmezlek, akár életem árán is. Nem tudnák újra nevelőapám elé állni, ha az én hibámból bajod esne.
Remélem, tudlak majd segíteni, hogy rendezzed örökséged dolgait. Megértem, mert számomra is fontos a múltam. De még az is lehet, hogy az együtt töltött idő alatt jutok közelebb örökségemhez.
A jutalom miatt pedig ne aggódjál. Nem a pénzre van szükségem. A természet mindent megad nekünk, míg ahhoz szükséges, hogy életben maradjunk a szabadban. Úgy is itt érzem magam otthonosan, nem pedig a városban.”

A többiek történetét érdeklődéssel hallgatom, de figyelmemet nem hagyom szunnyadni.

[Kijoe]

Sidoshi Tanaka

<<A fenébe! Ezt elhibáztam.>> - morgok magamban.

Egy pillanatig még nézem ahogy a katona menekül, majd odafordulok a munkásokhoz és szelíd, kedves hangon szólok hozzájuk.
- Ne féljenek tőlem, nem akarom önöket bántani. Szerintem már eleget dolgoztak, jobb lenne hazamenniük mielőtt teljesen besötétedik.

A gyengélkedő, vélhetően állapotos nő felé fordulok:
- A kisasszony jól van? Szüksége van segítségre?

Eszembe jut az Uwel lovag kérése. <<Mi történhetett itt? Háború? Vajon mi húzódhat meg a háttérben? Ki kell derítenem.>>

Ha segítség kell az asszonynak akkor leszállok a lóról és odamegyek a nőhöz, a fegyveremet a földre teszem. Az orvoslás és az élettan képzettségeimet használva megvizsgálom a nőt és a herbalizmus tudományában tanultakat felhasználva, gyógyfőzet receptjét diktálom a ami enyhítheti fájdalmait.

Ahogy a főzet receptjét diktálom, régi emlékek ugranak be...
<<Apám ott áll a házunk előtt és egy sántikáló ember közeledik hozzá reményteljes ábrázattal. Apám gyorsan mozdul és odasiet a jövevényhez, majd segít neki egy közeli székre ülni. Az öreg már kezdene hálát rebegni, de apám a jobb kezét felemelve csendre inti. A lábán lévő sebet vizsgálja, majd sorolni kezdi a fájdalomcsillapító főzet összetevőit... - Tudom apám! Az a harcos aki csak az öléshez ért, soha nem jut az út végére...>>

Közben a többiekre nézek és határozottan de kedvesen kérdezősködni kezdek:
- Mi történt ezen a vidéken? Hol vannak a férfiak? Hogy lehet, hogy a nők és az öregek dolgoznak a földeken? Mily szörnyűségnek kellett történnie? Meséljenek kérem!

Ha megered a nyelvük, akkor figyelmesen végighallgatom őket, de közben a környező vidéket és az utat is figyelem, mert nem szeretném ha egy seregnyi katona rontana ránk, vagy ami még rosszabb útonállók.

[Narxes]

Roneld Alarro

Mandolinom sértetlenségének meggyőződése után a földre hajított ruháimat szedegetem, miközben a lány és a kapuőr párbeszédét hallgatom. Az ing és mellény felöltését követően, a csuklyásköpenyt lehúzom a fekvő test fejéről és átvizsgálom nincs-e rajta újabb sérülés, mit nem ártana később megfoltozni, majd amikor úgy gondolom nem kente össze oly mértékben, hogy esetleg fertőzést kapjak tőle, felhúzom azt is. A kardhüvelyt előveszem rejtekéből a köpeny alól, a hárítótőrt visszatolom belé, majd felcsatolom a derékszíjamra. Ezután gondterhelten kotorászok a hátizsákomban, de arcom szinte kisimul mikor rálel kezem a sértetlen pálinkásüvegre… nem tört össze. Mégsem veszem elő az üveget, mert a lesújtó hírek hallatára úgy vélem, hogy nem illene az ivászat. A gondolatba is belesajdul a fejem, de legjobb volna józannak maradni. Ki tudja a következő bokorból mi ugrik elő ezen a romlott vidéken. Hátizsákom a vállamra csapom és a többiek közelébe lépve kicsit a nálam szerencsétlenebbül járt papra sandítok, hogy miképp viseli a sérüléseket. Kisej után én is bemutatkozom.

- Roneld Alarro. –

Hajlok meg előttük, majd pillanatig eltöprengek, hogy az általam kiskorúnak vélt hercegnőnek, miképpen is tudnám a legkonzervatívabban elmondani ittlétem valódi okát. Aztán folytatom.

- Fesztiváli fellépésem után történt egy kis incidens egy hölggyel, kiről nem tudtam, hogy befolyásos úr jegyese. Félre ne értsék a dolgot, mert a hölgy is igazán élvezte… vőlegénye viszont annál kevésbé. Jobbnak láttam a vérontást elkerülve kereket oldani és kapóra jött a térkapu, mivel egérutat nyertem. –

Noira felé fordulok.

- Hercegnő. Egyéb dolgaim amúgy is megritkultak mostanában, és ha ezt a velejéig romlott hatalom megbuktatását segíthetem avval, hogy önt segítem akkor én azt jutalom nélkül is szívesen megteszem. Kérem, rendelkezzen velem. -

A kapuőr felé lépek, mustrálgatom a sodronyingét, de túl nehéznek találom, majd körbenézek és a holtak bőrmellvértjeit vizsgálom, de leteszek a gondolatról, mert egy hercegnőt mégsem kéne oszló hullákról letépett vértezetbe öltöztetni. Ha akad köztük aránylag friss hulla, kinek bőrmellvértje még egyben van, azt azért megjegyzem magamnak.

- Grozen úrral csak az a baj, ha megöljük, mi sem leszünk különbek az ocsmány uránál. Viszont ha életben hagyjuk, elárulja a hercegnő ittlétét és az összes nyavalyás fejvadász a nyomunkban lesz. Nos, mi legyen hát vele? -

//Prog-Nad azt a kört nehéz szó nélkül hagyni, 2 szer dobtál 100 at egymás után.. nem semmi //

[Thor]

Rupert Farigon


Miután a parancsot kiadta, és egyértelműen megadta magát, elemelem a kardot a torkától. Lenézek a mellettem heverő halott kislányra, majd érdekes dolgot veszek észre. Egy pillanatra el is felejtem a gyászos hangulatot. A kislány sebéből szinte nem is folyik vér, és ami mégis kicsordult, az már alvadt.

//off: élettan:1, orvoslás:1 //

Összeráncolt homlokkal jövök rá, hogy ezek biza már nem éltek akkor sem, mikor ránk támadtak. A gyász elhagyja szívemet, helyette az undor, és harag jelenik meg. Gyűlöletes a nekromancia minden fajtája.
Ezután kitisztult elmével hallgatom a beszédet. Meglepődök, mikor megtudom, hogy egy hercegnő áll előttünk.


< De kinek a hercegnője? És egyáltalán hol vagyunk?>

Ekkor jut eszembe, hogy a katonáról idő előtt lehullott a mágia, de a hercegnő gondolataimba zavar.


Mikor a hercegnő felajánlja az egy aranyat, én is megszólalok a többiek után.


//off: udvari etikett 1//


Mondandóm előtt tisztelettudóan meghajlok, és ahogy egy főnemessel illik, úgy próbálok beszélni.



- Nagy öröm számomra, hogy egy nemesen született méltónak találja szerény személyem segítségét. Már tudja, hogy én miért is vagyok itt, és megtisztel vele, ha elfogadja szolgálataimat, természetesen mivel semmi képen nem szeretném megbántani herceg kisasszony, így elfogadom a fizetséget.
Engedelmével bátorkodnék egy kérdést feltenni. Pontosan most hol vagyunk, Ynev melyik szegletén? Mely nagy birodalmak határosak az ön hercegségével?


Mikor megkérdezi, hogy mik azok a tettek, melyek Sogronnak nem tetszőek, egy kicsit elgondolkodom, majd utána szólalok meg.



- Rengeteg törvény beszél azokról a tettekről, melyek mindenképpen bűnnek számítanak hitünk és vallásunk szerint Ordanban, de talán a legegyszerűbben úgy fogalmazhatnám meg:
Minden tett mely készakarva Sogron és követői ellen irányul, bűnnek minősül.
Remélem kielégítettem válaszommal kérdését.


Azzal a kérdéssel, hogy mi legyen a tiszttel, Norinára nézek.



- Kisasszony, miképp dönt e lator sorsáról?


Ezután megvizsgálom sajgó sebeimet, és a kisasszony felé nézek.


- Engedelmével nemesen született. Mennyi ideig akarunk itt tartózkodni, mert még szeretnék imát mondani az Úrnak? Meg látom, hogy Roneld barátunk is bővelkedik sérülésben. Ha kapok egy kis időt, Sogronba vetett hitemmel megpróbálok segíteni rajta. És a holtakat sem hagyhatjuk csak így itt. El kellene égetni mindet.

A gyógyítás előtt, ha van idő rá, imát mondok az Úrnak, hogy segített a harcban, és erőt adott, hogy ne bukjak el. Ezután bort áldozok fel neki.


//off: Ha van idő az imára, akkor visszaimádkozom a kegypontot 20 kör, kb 2 és fél perc. Ezután begyógyítom sebeimet, mind az Fp-ket, és Ép-t. Mivel két szférája is van a papnak a gyógyításhoz ezért dupla erősséggel tudja létre hozni. 1 Ép 2 kegypont 4 helyett, és a 15 Fp 8 kegypont 15 helyett. Így újra lenullázom a kegypontjaimat. Megint visszaimádkozom ( naponta 8-szor tehetem ezt meg) és Roneld 1 Ép-jét és 6 Fp-jét begyógyítom, ha engedi. Ezután megint visszaimádkozom a kegypontjaimat.

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Kereskedő hercegségek
Időpont: Psz. 3691. év elejétől 5. hónap 02. nap este
Résztvevők: Sidoshi Tanaka
_____________________________________________________________

A földön fekvő nő kezd magához térni. Mivel szakavatott kézzel nyúlsz felé, nem áll ellen a vizsgálatnak, de komoly rendellenességet nem találsz, csak ami sejthető volt, kimerült, alultáplált és vélhetően állapotos.

Egy fiatal nő kétségbeesetten néz a többiekre:
- Mi lesz most velünk?
- El kell mennetek az ezeréves fákhoz. - feleli egy vénasszony, akire eddig nem figyeltél fel, mert a mozgása annyira nyugodt és lassú volt, ami a legkevésbé vonzza a tekinteteket. Arcán olyan mély árkokat vájt az idő, hogy a gesztuisait alig lehet megkülönböztetni, de nem tűnik beesettnek vagy betegesnek, az a típus lehet, akit a halál is alig akar megtalálni. Hideg kék szemeivel a többiekre néz olyan közönnyel, mintha azt mondaná: Megvan a megoldás, de hogy éltek-e vele, nekem édesmindegy.
- Milyen fákhoz?
- Ismered az ezeréves fa legendáját.
Erre többen is mormolni kezdik a gyerekkorukban hallot versikét:

Ha a szíved tiszta,
de cserben hagy a mersz
ezeréves fák közt
vigaszodra lelsz.

- De hát ez csak legenda. Még ha lehetett is alapja egykor, ez több éve született, mint ahányat mi együtt megéltünk. Meg hát milyen vigszt nyújthatnak a fák?
- Igaz a legenda. - veti oda még az öregasszony.
- Nincs más reményünk szólal meg egy fiatalabb. Az uraság nem fog bajlódni annak kiderítésével, hogy ki okozta a rebelliót, mindőnkön bosszút áll, ha itt talál.Önkéntelenül is rád néznek, mintha azt mondanák, ha nem lettél volna itt, nem hoztál volna rájuk vészt.
- Bármi is legyen ott, ezt én nem fogom visszasírni. Én megyek - szólal meg az állapotos nő, de alig tud felállni.

A kérdésedre próbálnak megfelelni, de sietősre fogják, mert össze akarják készíteni kevéske értékeiket és indulni az erdő felé, mielőtt bosszút állhatna rajtuk az uraság serege. Mindenki hozzátesz valamit:
- A testvérviszállyal kezdődött. Az uraság testvéröccse egyik napról a másikra hatalomra vágyott és elkezdett fekete mágiát űzni.
- Azám, halottakat ébresztett, akik a parancsára bárkit megöltek.
- Az uraság sereget toborzott ellenük, derajtavesztett.
- És a seregének elesettjeiből a rebellisek újabb katonája lett.
- Azt mondják még él, de nem sokára kivégzik a város főterén.
- Akik nem akartak harcolni, az erdőbe menekültek, és azóta nem látták őket.
Aztán sietősen távoznak, kivéve az öregasszonyt. Amikor megkérdik, azt feleli, ő már csak lassítaná a többieket, meg hát rajta már sok kárt nem tehet semmi feketemágia. És belátható, hogy rajta példát statuálni sem érdemes.
- Az én hóhérom az idő, annál senki sem kegyetlenebb. Viszont ha te velük tudnál tartani, talán megvédhetnéd őket. Az erdő nem veszélytelen, és egyikük-másikuk annyira legyengült - hiszen egész nap dolgoztak - hogy maga az út is az életükbe kerülhet. Sajnos nagy fizetséget nem várhatsz tőlük, de nekem van egy régi medálom, azt szívesen neked adom a tettedért. Sokat nem ér, de talán szerencsét hoz.
Látod, hogy nem lemondásból akarja neked adni, inkább szerencsét kíván vele, tehát nem érzed úgy, hogy ne fogadhatnád el.

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 14. nap este
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro
____________________________________________________________


Kisej mondandóját figyelemmel hallgatja, a végén válaszol csak:
- Köszönöm Kisej harcos, kardja sokatsegíthet az imént és nagy hasznunkra lehet az eljövendőkben. Ha sikerrel járunk, hűsége elnyeri jutalmát. Ha egyéni céljai beteljesítésében akár a legkisebb részben is a segítségére lehetek, kérem ne habozzon szólni.

Roneldre nézve sikerül elnyomnia a mosolyát, ahogy sikeresen magadra kaptad a ruháidat és tétován bámulsz a zsákodba.
A hölgy is élvezte résznél kissé zavarba jön, a vőlegény említésére kicsit megemelkedik a szemöldöke, de aztán leesik neki, hogy ő vélhetően az aktusban nem vett részt, csak az epilógusban. A végén sikerként könyvelheted el, hogy a bemutatkozásod hatására egy kis időre vidám mosoly győzte le az arcára vetülő árnyakat.
- Köszönöm az őszinteségét Roneld. Megtiszteltetés, hogy megismerhetem. Ha alkalom adódna rá, szívesen meghallgatom a dalát, sajnos a bálon elvonták a figyelmemet, hát valljuk be joggal. Még így is túl finoman adagolták az információt, a helyzet sokkal rosszabb, mint a hírek alapján gondoltam. A bátorság, amit az imént tanúsított tiszteletet érdemel.
A köpenyen azok a sérülések vannak, amiket magad okoztál, mély szúrásnyomok, viszont olyan szagot áraszt, hogy inkább nincs kedved felvenni, hacsak nem akarsz zombinak tűnni (és egészségpróbákat dobni émelygésre). Talán sikerül kimosni a későbbiekben.
Bőrvértet látsz két katonán is, de enyhén rothadt hullákról ruhát zsákmányolni.. szóval nem festene jól a memoárodban Ráadásul még a köpenyednél is sokkal-sokkal büdösebb.

- Kedves Rupert, Sogron szolgája, amint azt maga már nálam sokkal előbb tudta, szükségem van a segítségére. Kérem, hogy ha azt látja, ura akarata ellen cselekednék, figyelmeztessen.
A tisztre néz:
- Az eredeti tervek szerint Odrába kellett volna érkeznünk, de úgy sejtem, az ottani kapu alkalmatlan a fogadásunkra, ezért az egyetem mágiatudora, egy közeli kapuval épített fel kapcsolatot. Pontosan hol is vagyunk?
A tiszt készségesen felel:
- Gelian városától nagyjából ötven mérföldre északnyugatra, a Sólymok völgyében. Raehur hercegség természetesen.
A lány veszi vissza a szót:
- Délre a Gályák-tengere határolja, keletre Ravallone hercegsége húzódik, nyugatra Kharian, északon Avdal, északkeleten Warvik.

- Grozen, hajlandó vagyok megbocsájtani, amit ellenünk tett, amennyiben a továbbiakban mindent a parancsaim szerint teljesít.
- Azt gondolom elször is meg kellene tudnunk, mi lett az erdőbe menekültekkel. Ha nem egyszerűen szétszóródtak, akkor talán az utak közelében találjuk meg őket. Remélhetőleg nem váltak egyszerű haramiákká, bár ezt azért nem zárhatjuk ki.
- Mi a véleményük, letáborozzunk itt éjszakára, vagy megnézzük a romokat, esetleg induljunk el az erdőn át a város felé? Én még nem vagyok fáradt, és egyik lehetőséget sem érzem igazán biztonságosnak, de érdekel az önök véleménye. Hogy állunk a készletekkel, nálam nincs túl sok élelem, azt gondoltam, ekkorra már a palotában lehetek. A város szűk két napi járóföldre van innen, de nyilván nem érdemes így odamennünk. Grozen, belefuthatunk az úton ellenséges katonákba?
- Errefelé nem hinném. Viszont az erdő nem éppen barátságos és beljebb nagyon sötét. A város meg hát elég kísérteties, rossz emlékektől bűzlik a levegője. A maradékok - bök a még mozgó zombik felé - szedhetnek rőzsét, hogy elégessük őket. A nagy máglyát nem kellene a fák közt meggyújtani, inkább valahol a városban, ott nem csinál erdőtüzet. Vagy itt valahol gödröt ásnak és betemetjük, ööö izé betemetem. De az tovább tart.

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

<Egyetértek Rupertel, hogy a legyőzött ellenfeleinknek meg kell adni a végtisztességet. Nem tudom, hogy mi mozgatja ezeket a szerencsétleneket, de nem életerő, az biztos. Nem tudom mit lehetne tenni, hogy megszabadítsuk tisztes módon a szenvedéseiktől a megmaradt zombikat.
Én harcos vagyok, nem pedig mészáros. Nem fogom lekaszabolni őket, de szolgálatra sem utasítanám őket. Sajnos ilyen problémával még sosem találkoztam.>
Gondolataimat megosztom a többiekkel, és a megoldást tőlük várom. Természetesen a sírok megásásában segítek.

Javaslatom a további útra: "- Én magam az erdőben mennék tovább. Ha bárki megismeri a Hercegnőt, és a trónbitorló fülébe jut ittléte, szerintem nem lesz esélyünk ellene. Mint mondtam, megéllek a természetben, de eddig csak magamról kellett gondoskodnom. A lovamon van pár napi élelem, sátor, pokróc.
Nem tudom Norina mennyire érzi magát erősnek a természet zord erőivel szemben, de amilyen erővel fogadta a rossz híreket, csodálattal tölt el.
Természetesen ha nyílt, és büszke utat választja ősei földjén, és nem a bujkálást, kardom akkor is szolgálni fogja.
Ha bármelyikőtöknek szüksége van a sebei kezelésére, szívesen segítek. Értek valamennyit az orvosláshoz, és a gyógynövényekhez. De sajnos kötszert nem hoztam magammal."
Megvizsgálom saját sérülésemet, és ha szükséges, és lesz lehetőségem keresek valami füvet, ami csillapítja a vérzést, és fertőtlenít.

[Kijoe]

Sidoshi Tanaka

A nyakamba akasztom a medaliont és mély meghajlással fejezem ki hálámat az öregasszonynak.
- Köszönöm! - mondom határozottan, majd odafordulok a többiekhez és a segítségemet ajánlom nekik.
- Én sodortam bajba önöket, ezért szíven elkísérem magukat az erdőbe, nehogy valami baj történjen az úton.
A fiatal nőt felsegítem, majd a lovamhoz segítem:
- Hölgyem hadd segítsek felülni a lovamra. Nem tenne jót önnek ebben az állapotban a gyaloglás. És itt van egy kis szárított élelem, ettől majd erőre kap. - nyújtom a nőnek az élelmet.

<<Remélem a gyermeke apja még életben van és az erdőben megtaláljuk. Szomorú ha a gyermek apa nélkül nő fel...>> egy pillanatig elrévedek, de gyorsan magamhoz térek és szétnézek, hogy nem figyel-e bennünket valaki.

Ha meggyőződök arról, hogy senki sincs a közelben, akkor indulásra biztatom a többieket.
- Siessünk, nem maradhatunk itt sokáig!

A fegyveremet a földről felvéve, azt a gyors haladás elősegítésére használom. Mivel számomra ez csak egy fegyver - mondjuk igen kedves fegyver - nem idegenkedem vele a bozótost vagdosni.

Az út közben még megkérdezem, hogy ki az az uraság akit a város főterén akarnak majd kivégezni. Remélem megtudok valamit tőlük. A menetelés közben próbálok figyelni az erdő zajaira és bizakodom, hogy nem lep meg minket senki.

[Thor]

Rupert Farigon

//off: Elnézést, kicsit túl előre szaladtam. Még akkor nem imádkoztam Sogornhoz, illetve nem áldoztam neki. A gyógyítással kapcsolatban visszavonom reagomat, mert Jomadar jelezte, hogy a Sogron pap nem szeret nagyon gyógyítgatni , így nem gyógyítom meg Roneldet, és egyelőre magamat sem. //


Megköszönöm Noirának, hogy kérdésemre válaszolt, és bólintok kérésére, miszerint szóljak, ha Sogron ellen tenne.

Ezután sebeimet nézem, és reménykedem benne, hogy nem fog elfertőződni, és közben néha a még mozgó halottakra tekintek.


< Szörnyű, ami itt folyik. Fekete mágia, kóborló halottak. Ezt mihamarabb el kell törölni, ha kell, akár tűzzel, vagy ebben az esetben tűzvésszel. Csak az ártatlanokat féltem, vajon mennyi szenvedést kellett, és kell még átélniük?>


Nemmel csóválom fejemet, mikor Kisej azt tanácsolja, hogy induljunk az erdőbe.


- Nem tartom jó ötletnek, hogy most útnak induljunk. Meg kell adni a halottaknak a végtisztességet, hisz még temetői nyugalmukban sem hagyják békén őket. E mellett sebeket szereztünk, amit mielőbb ki kell mosni, különben hamar elfertőződhet. Én azt tanácsolom, hogy a ma estét itt töltsük, vagy legalább is a közelben.
Élelem van nálam, de nem sok, összesen 6 napi, de egy főre. Mivel mi négyen vagyunk, így maximum két napra elég az étel. Víz sincs több. Összesen két tömlő és kétkulacsnyi víz van nálam. Reménykedem, hogy Grozennél is van némi elemózsia.

És érdeklődve fordulok ideiglenes szövetségesünk felé.

Míg a beszélgetés folyik, előveszem egyik kulacsomat, és kimosom sebeimet. Sajnos nem hoztam magammal kötszert, így muszáj lesz feláldozni ingemet, de előtte Grozent megkérdezem.


- Grozen, neked nincs véletlenül kötszered?

[Narxes]

Roneld Alarro

Foltos, bűzölgő köpenyemet a hátizsákba sem merem elrakni az élelem mellé, ezért úgy döntök, hogy ideje lesz búcsút inteni neki. Nem is tudom miért kötődtem annyira az öreg ruhadarabhoz, már rég le kellett volna cserélni. Letakarom vele az egyik élettelen testet, hogy halotti lepelként szolgáljon míg el nem égetik. Norina reakcióját elnézve örülök, hogy egy kis mosolyt sikerült az arcára csaljak. Tettvágya és eltökéltsége alapján, nem annak a tipikus elkényeztetett nemes kisasszonynak képzelem őt, ki naphosszat csak cicomázza önmagát. Valójában kezdem megkedvelni. Bólintok az ötletre, hogy kezeljük sebeinket mielőtt tovább indulunk, de Rupert ötlete talán még jobban tetszik, mert úgy jobban kipihenhetjük a sérüléseket.

- Talán legjobb volna, ha Grozen, rőzse szedést parancsol holtjaira,hogy elégethessük őket, mert ásók nélkül egyszerűbbnek tartom az égetést. Amúgy nem készültem hosszabb utazásra, ezért nem sok élelem van nálam, de egy napig biztosan elég. –

< Két napig is beoszthattam volna az ételt, ha nem kapom be azt a vágást. Így viszont a gyógyulásom érdekében, szükség lesz a tápanyagra. >

Mellkasomon szerzett sajgó sérülésemre való tekintettel, kigombolva hagytam felső ruházatomat, hogy ne vérezzem nagyon össze azokat. Bár mentorom még ifjú koromban, fejembe vert néhány gyógyító dallamot, de azoknak kivitele és hatása, az én erőmmel számítva; körülményes és csekély. Mindezek ellenére hajlandó lennék az egy óráig is elhúzódó gyógyító melódia eljátszására, hogy leginkább sérült bajtársam fájdalmán enyhítsek, de előtte még vissza kell nyerjem a varázserőmet. Az éjszaka egét kémlelem. Ha Alborne jóvoltából csillagokkal tekint vissza rám, a mandolin hamar kezeim ügyébe kéretszkedik, hogy egy nyugodt lágy dallam csendüljön húrjain. Az emberi szónál sem hangosabb ez a dallam, csak valami aláfestő zeneként szól, mégis képes utat nyitni a szférák között, hogy a mágikus erők átcsorogjanak rajta és feltöltsék a varázserőmet.

//Ha csillagos az ég, az összhangzathoz folyamodok (3perc)//

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 14. nap este
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro
____________________________________________________________

Grozen sajnálkozva vonja meg a vállát:
- Sajnos ennek a seregnek nincs szüksége kötszerekre, egyedül nekem jönne jól, de nincs nálam semmi használható. Viszont élelemmel készültem, hiszen még napokig itt kellett volna strázsálnom. A város nyugati oldalán találtam egy kutat, abból meríthetnénk vizet reggel, most inkább nem mennék oda.

A hercegnő meghallgatja véleményeket és azután azt mondja:
- Ez az út elég kihalt és igazából ha jól tudom, nem vezet tovább, így nem kell nagy forgalomra számítanunk, viszont a vaksötétben botladozni talán nem jó ötlet, akár el is tévedhetünk. A legközelebbi falvakat holnap délután elérhetjük, ott remélhetőleg fel tudjuk tölteni a készleteinket, de onnantól tényleg rejtve kellene maradnunk.
- Ezeket a tisztátalan testeket valóban nem hagyhatjuk itt. Grozen kérem keressen egy alkalmas helyet a város szélén, ahová összegyűjthetik a rőzsét és biztonságosan meg is gyújthatják.
- Úgy tudom, ez a város évszázadok óta lakatlan, amióta az itt élő mágusok összerúgták a port az őket felügyelő renddel. Szóval bár nagyon kíváncsi vagyok, mit találhatunk itt, nem merészkednék túl mélyre. Érték nem nagyon lehet, azt már rég megtalálták, viszont csapdák és mágikus hatások itt maradhattak. Gondolom a varázslók valahol a központban lakhattak, tehát a város szélén talán nem érhet nagy baj. Viszont őrködnünk kell. Nem szoktam hozzá a vadonhoz és nem vagyok egy harcos, de az őrségből most nekem is ki kell vennem a részem. Grozen viszont pihenhet, őrá nem bíznék őrséget egyelőre.
- Nem vagyok felcser sem, de gyógyító kenőcseim vannak, azt szívesen megosztom önökkel. Nem tesznek csodát, de enyhítik a fájdalmat és segítik a tiszta gyúgyulást.
Grozen kiadja a parancsot a zombiknak, hogy gyűjtsenek rőzsét a kapu után első épület romjai közé. Aztán hallottok egy-egy elfojtott szitokszót, amiért a suta halottaknak valahogy nem akar összejönni.

A kapu mellett kőfal romjai jelzik, hogy valaha itt kényelmes helység állt, őrszoba lehetett talán. Most derékig érnek a kövek, de a szél ellen valamit védenek. Oda cuccoltok és a lány előveszi a tégelyeit és tényleg segít ellátni titeket. Nem jön zavarba, ha fedetlen felsőtesteteken kell a sebeket kimosni és el is keni a gyógyszert. Közben mellettetek felcsapnak a lángok és látjátok, amint a megmaradt zombik is besétálnak a tűzbe. Idővel a bűzük is kitisztul az orrotokból.

Roneld örömmel látja, hogy az ég kitisztul és ellepik a csillagok. A fákból maradt még annyi, hogy ti is tüzet rakjatok, és Grozen felajánlja, hogy az ő ételeit süssétek meg, az elég lesz mindőtöknek. Gyanakvó tekintetetekre beleharap bármibe, amire rámutattok, így végül elfogadhatjátok. Az ételei finomak, így kicsit a hangulat is oldódik és a halál közelsége helyett a remény kér helyet a szívetekben.

Alkalom adódik némi beszélgetésre (ha valaki akar kérdezni valamit, van alkalma), illetve Roneld is zenélhet akár egy órán át is, utána nyugovóra tértek. A város felől olykor deszkák reccsenése hallatszik, amit a lepusztult kőfalak elég kísértetiesen vernek vissza, de egyéb dolog eddig nem zavarta meg a nyugalmatokat.

Norina vállalja az első őrséget, a többit osszátok be. Napkelte után indulni készültök, ha valaki előtte akar tenni valamit, jelezze.

//Sogron ordani híve gyógyíthat, de csak egy szférából. És nem folyamatosan.

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Kereskedő hercegségek
Időpont: Psz. 3691. év elejétől 5. hónap 02. nap este
Résztvevők: Sidoshi Tanaka
_____________________________________________________________

A fiatal nő megköszöni a segítséged és az ételt is szívesen fogadja. Be is falja hamar, elég éhes lehetett. A többiek visszatérnek kisebb-nagyobb batyukkal, amiben felthetetőleg minden értéküket összecuccolták, majd komor léptekkel útnak indultok. Az út nem biztonságos, így toronyiránt megcélozzátok a távoli hegyeket.
Megtudod, hogy Takar nagyúr volt helyi klán rangidőse, a város ura, de az öccse Greguss fellázadt ellene, a város elleni árulással vádolta meg és később tömlöcbe záratta. Hatalmát nyilvános kivégzéssel fogja demonstrálni hamarosan.
A földek legelőkre váltanak, de néhány óra múltán az elcsigázott menet nyilvánvalóan képtelen továbbmenni. Egyetlen öröm, hogy a sötétben a nyomaitokat is nehéz követni, de a következő nap a nyílt térségen mérföldekről látszódni fogtok.
Amint leteszik a batyujukat, az elcsigázott nők, öregek és gyerekek lehuppannak a földre és szinte azonnal elalszanak. Jó lenne őrséget állítani, de ha egyedül virrasztasz, másnap te nem fogod bírni, főleg ha harcra kerül a sor.
Végül úgy döntesz, hogy éjközépig ébren maradsz, utána meg felkeltesz valakit.
Az éj csendes, csak az alvók szuszogása hallatszik, alig birod nyitva tartani a szemed, de egyszerre motoszkálásra leszel figyelmes. Vadállatok közelednek, talán a batyukból jövő szagok vonzották őket ide. Egy farkascsorda elvileg nem támad meg ennyi embert, de közelebb érve látod, hogy vad kutyák szimatolnak és mérik fel a helyzetet. Elég eltökéltnek látszanak, félő, hogy csak vérezve hátrálnak meg. Az alvók még nem sejtenek semmit.

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

Mivel a csapat többi tagja a pihenést választja a romvárosban, velük tartok, és próbálom a tábort kényelmesebbé tenni.
Sértetek érzem magamat mikor nem az én segítségemből kérnek a sebeik miatt.
Ezért inkább hagyom a jó társaságukat. De mikor meglátom, a tekintetüket a lány érintései nyomán, ahogyan a kenőcseivel bekeni a sérüléseiket. Elmosolyodok feladataim közben.
<Valóban én is inkább a lányt választottam volna!>
Ha megtettem amit lehetett a táborban, megyek és én is szedek rőzsét a mágiára.
<Nem tetszik ez az egész nekem. Szerencsétleneket még holtukban sem nyugodhatnak. Mi meg itt dolgoztatjuk őket!>
Mikor próbálok velük szót érteni és látom, hogy reménytelen elkeseredek. Szörnyű látvány, ahogy ők is beállnak a tűzben, és üres tekintettel elégnek.
<Milyen mocskos dolgokra képes a mágia.>
Mikor csillapodtak az indulataim, leülök a többiekhez a tűz mellé. Ha nem találtam a sebemre semmi használhatót, kérek a lány krémjéből.
Szeretnék többet megtudni a romvárosról. Egyértelmű, hogy egy ilyen hely mindenkiben félelmet kelt, de ha semmi olyat nem tudnak mondani ami miatt ne merészkedjek beljebb, szeretnék körülnézni, hátha olyan dolgot láthatok, ami segítségünkre lehet a későbbiekben.Természetesen csak akkor, ha maximum 1,5 óra alatt visszaérek. Magamhoz veszem kardomat, késemet, és valamit amivel tudok világítani.
A csapdákról úgy vélem, hogy az idő tönkretette már őket, a mágikus hatásokról nem sok ismeretem van. Nem erőltetem a dolgot, épeszű magyarázattal lebeszélhetnek tervemről. Mégis csak egy csapat tagja lehetek. Ez még egy kicsit szokatlan.
Roneld zenéje megnyugtat. Jó érzés újra a szabadban lenni. A zene csendes lágy dallama elfelejteti velem a Piaroni nyüzsgést, és a zombi szörnyű emlékeit.
Az őrségből azt a részt vállalom, amelyiket csak rám osztják. Közben megírom a naplómba új tapasztalataimat a zombikról, a térkapuról, és hogy hová is érkeztünk.