Testvérviszály

[Haome no Munemoto]

Sebille

Állsz a tényleg kissé zavartan viselkedő Corarral szemben. Felteszel ugyan pár kérdést, de látod, hogy társad - szokásával ellentétben mintha nem is lenne tudatában sem a környezetének, sem a szavaidnak.
Csak áll, és...
"-...Ez velem nem teheted meg... Nem érdekel, hogy mit akarsz, ezt velem senki nem teheti meg!.."
... motyog maga elé.
Aztán, mint aki álomból ébred, hirtelen mozdulatot tesz - a nadrágzsebébe nyúl, ahonnan egy fényesen csillogó vékony kis fémpálcát vesz elő.
-EZT VELEM NEM TEHETED MEG? HALLOD?..
A kiáltása egy pillanatra túlharsogja még a morajló tengert és a szelet is...
Aztán egy mozdulattal kettőbe töri a pálcát.
Fényes villanás kél - el kell fordítanod a fejed, ha meg akarod őrizni szemed világát.
S mire rendbe jönnek a fényviszonyok, Corarnak csak a hűlt helyét látod.
Társad egyszerűen eltűnt.

Többiek
A sziklafal előtt állva éppen azon tanakodtok, hogy merre tovább, mikor egyszerre...
-EZT VELEM NEM TEHETED MEG? HALLOD?..
...Corar kiáltása szakítja szét a szél és a hullámok háttérzaját.
Még épp idejében kapjátok oda a fejeteket, hogy lássátok, miképpen tűnik el a gorviki egy hatalmas fényvillanásban.

Mindenki
A rövid vizsgálódás alatt is kiderül, hogy a távolabbról sem túl vészesen kinéző sziklafalak közelről még "barátságosabbak" - különösebb mászótudás nélkül problémamentes feljutást biztosít; az elindulás iránya szinte teljesen mindegy.
Kapóra is jön ez a körülmény: mert immár nem kell hozzá sok fantázia, hogy kitaláljátok, hogy minél több időt töltötök el itt, az egyre fullasztóbbá váló kipárolgások belélegzésével, annál inkább tapasztaljátok annak negatív hatásait.
A könnytől elhomályosodó tekintetet...
A torkot-tüdőt kaparó, égető érzést...

[Iymer]

(Iymer cwa Takeda)

Sebill javaslatára épp ellent mondanék - igen, le is ránthatjuk egymást, de meg is tarthatjuk -, amikor újra végignézve a sziklafalat, inkább szó nélkül elteszem a kötelet. Épp mászni kezdenék én is, amikor a hirtelen kiáltásra és villanásra hátrafordulok, és megdöbbenve tapasztalom Corar eltűntét. Döbbenetemből csak az egyre homályosodó tekintetem és az orrfacsaró bűz szakít ki.

- No, lássunk neki - motyogom inkább csak magam elé.

Az utolsó két párkányon rövidebb pihenőt iktatok be a szükségesen túl. Igyekszem figyelni felfelé, illetve a hangokra is figyelni, amiből próbálom tippelni, mi várhat ott fent bennünket.