Vörösbegy
Repesztek, és képzeletben számtalan módon férfiatlanítottam, kínoztam már meg Danielt úgy, a végére azért életben, munkaképesen hagyom. Ha úgy esik, nem vagyok rest bemutatni a középső ujjamat pár vánszorgó sofőrnek, mikor elhúzok mellette.
Beletúrok emlékeimbe, vertem-e már szét beszállítóm arcát. Hm egyszer akaratom ellenére tapizni akart és a kelleténél erősebben vertem rá a mancsára. Gipszet kapott rá, mert eltört a csuklója, pedig tényleg véletlen volt... Többnyire igyekeztem kijönni Daniellel, mert őt ismertem, egy új arccal kezdhettem volna elölről.
Így amikor a visszapillantóban észre veszem, önhergelés közepette előbújtak a fogaim, ideje megszorítani a gyeplőt.
<Nem akarod megölni, nem, ma még nem akarod...! Megnevelni? Oké, de nem kifingatni!>
Nagy a kísértés. Ó, azt mind tudjuk, mennyire nagy tud lenni. Daniel közönséges ember átlagosnál több alvilági szállal. Nem tartana sokáig, nem jelentene kihívást...
És ez az az érv, ami helyrebillent. Én szeretem a kihívást. Gyönge vadra nem vadászok. Egy nehezen elejtett préda komolyan mondom nagyobb kielégülést hoz. Még a vérének íze is más, akárki akármit mond.
Feltűnik Daniel "birodalma". Lassítok, behajtok a rakodókapuhoz. Kicsit járatom a motort, megvárom, míg fajtám áruló fogazata vissza óhajt fejlődni. Egy szemfogas mosoly láttán hamar előkerülnének a flinták.
Leállítom a kocsit, megigazítom a ruhámat. Kissé hulla lila az ajkam, nem túl vonzó tény, így felkenek egy új réteg vöröset.
Daniel ajtónállóit ismerem. Most cimborák, de ha a góréjuk kiadná, eresszenek belém egy sorozatot, zokszó nélkül megtennék. A meló az náluk meló, ahogy a náci őröknek is az volt zsidót irtani.
Kiszállok a kocsiból, fegyvert nem veszek magamhoz, visszaintek, de azt még látni rajtam, beborultak nálam. Ruganyos léptekkel megindulok feléjük:
- Üdv fiúk! A főnökötök ma kifejezetten görény - szólítom meg őket. - Megmondom már neki, régen volt nővel, keressen valakit és ne rólam fantáziáljon.
<És ez utóbbi talán még igaz is.>
Végignézek rajtuk, szép két példány. A fiúk a falkából jól be tudnának lakni belőlük. A gondolattól mosolyra húzódik a szám.
- Nektek ezerszer több esélyetek van nálam, mint neki... - horkanok fel, mintha nevetni akarnék.
- Beengedtek? Üzleti ügyben érkeztem.
Ha beljebb kerülök, folytatom utamat ringó járással be Danielhez.
Odabent már megropogtatom az ujjaimat, de sanda mosolyom marad.