Essilor en Pyron (Haome no Munemoto)

[Haome no Munemoto]

Essilor en Pyron

25 esztendős hatvárosi születésű kyr vérű férfi

Jellem:
Leginkább a Rend-Halál párosítással lehetne jellemezni. A világképe a pyarroni, közelebbről is Darton maremita egyházának filozófiáján alapul; ha valaki ez ellen van, annak pusztulnia kell. Az életében fontos szerepet tölt be a vágy, hogy bizonyítsa rátermettségét a lovagrend és Akroll szelleme, valamint atyja családja felé.
A személyiséget uraló domináns vonások a néha esztelenségbe átcsapó makacsság, a rendezettségre való törekvés; szereti az egyszerű-célszerű megoldásokat (szóval nem kifejezetten diplomata típus...); szókimondó, egyenes típus (sokakban ez bizonyára visszatetszést kelt...); és ha valaki a legkisebb jelét sem mutatja, hogy beleférjen a világképébe, akkor bizony az illető hamarjában Darton túlvilági ítélőszéke előtt találhatja magát; humorára a cinizmus és szarkazmus jellemző.

Kinézet:
Magas (kb. 190 cm, azaz majd két ynevi láb), széles vállú, erős testalkatú férfi. Markáns, napbarnította arcvonásait szőkés szakáll és bajusz keretezi (ezeket gondosan ápolja, ha teheti); tejfelszőke haját hosszúra növesztette, és legszívesebben varkocsba fogva hordja.
Testén az idő előrehaladtával egyre több a heg - ezeket nem szégyelli, sőt időnként, ha épp nem visel vértet, még mutogatja is; ezzel is riogatván környezetét.
A hétköznapokban fekete színekben "pompázó" ruhákat visel - nem mintha különösebben odalenne a színért (bár ami azt illeti, remekül ellenpontozza hajának világos színét...), de a rend tagjai mind ilyet viselnek. Ehhez kiegészítőnek sodronyinget hord, hisz' hála a vértek hordásában szerzett tapasztalatainak, az efféle viselet őt már nem akadályozza szinte semmiben. Általában magával hordja páncéljának kesztyűit is - hisz' ha van idő felhúzni, akkor az ellenség is sokkal "ütősebb" élményben részesülhet.
Zord időben vagy ha hatást akar vele elérni, akkor vállaira feket posztóköpönyeg is kerül.
Kemény harcra készülve természetesen előkerülnek a nehezebb vértdarabok is - ha idő és lehetőség van rá, kedves sötétre edzett félvértezetében vonul hadba; igaz, hogy rendjének hagyományai szerint ilyenkor sem visel pajzsot vagy sisakot.
Szent szimbóluma minden esetben mellkasán fityeg - nemcsak az ébrenlét, hanem az éjszakai nyugalom óráiban is szereti maga mellett tudni.
Végül pár szó a ruházkodási és tisztálkodási szokásokról: szereti, ha ő maga és ruházata, fegyverei ápoltak, rendezettek. Szereti, ha nem csak hirtelen támadt záporok idején éri a testét víz; viszont az ápolatlanságot, a testszagokat nehezen viseli (többek közt ezért sem sikerült megkedvelnie soha az orkokat...)

Tulajdonságok:
Erő: 14+1(képz*)+1(képz***)=16
Állóképesség: 13
Gyorsaság: 13+1(képz**)=14
Ügyesség: 14
Egészség: 13
Karizma: 13
Intelligencia: 14
Akaraterő: 14
Asztrál: 13
Érzékelés: 14

képz*: Fegyverhasználat (pallos): 4.fok
képz.**: Harctéri gyakorlat: 4.fok
képz***: Vértviselet: 4.fok

Háttér:
Paplovag - Dartonita: 6 KAP
Kegyelt - Darton: 0 KAP
Saját fegyverzet és vért: 0 KAP
Faj - kyr vérű: 1 KAP
Holtak szeme: 1 KAP
Nemesi vér: 1 KAP
Összesen: 9 KAP

1. szinten:
Fp: 3 - 3 KAP
Kp: 18 - 18 KAP
HM: 7 - 14 KAP
Kegy: 2 - 6 KAP
Összesen: 42 KAP

2. szinten:
Fp: 6 - 6 KAP
Kp: 8 - 8 KAP
HM: 9 - 18 KAP
Kegy: 3 - 9 KAP
Összesen: 42 KAP

3. szinten:
Fp: 9 - 9 KAP
Kp: 7 - 7 KAP
HM: 8 - 16 KAP
Kegy: 3 - 9 KAP
Összesen: 42 KAP

Harcértékek:
KÉ:14+141+1(HGy)+1+1(HGy)+1+1(HGy)=34
TÉ:16+14+144+2(HGy)6+2(HGy)+5+2(HGy)=65
VÉ:60+14+14+2+2+2=94
CÉ:14+14=28

Fegyveres értékek:
Puszta kéz:I. kat./3 sz./34/65/94/k3+1
Páncélkesztyű (vasököl):I. kat./3 sz./34/65/94/k10+1
Pallos:IV.kat./10 sz./41/91/112/4k6+3
Hosszúkard:III. kat/5 sz./39/75/104/k10+2

Vért:
1. Sodronying
MGT:-1(0) SFÉ: 3 (5)

2. Félvértezet
MGT:-4(-2) SFÉ: 5 (7)

ÉP:13
FP:13+14+3+6+9=45
Kegy:2+1+3+1+3+1=11
AME:13+1+1+1=16
MME:14+1+1+1=17

Képzettségek:
Fegyverhasználat (pallos): 4.fok 13 kp
Fegyverhasználat (egykezes kardok): 2.fok
Fájdalomtűrés: 2.fok 3 kp
Hadvezetés: 2.fok
Harctéri gyakorlat: 4.fok 8 kp
Vértviselet: 4.fok 8 kp
Állatismeret (hátasok): 2. fok
Lovaglás: 3.fok
Heraldika: 2.fok
Lélektan: 2.fok
Udvari etikett: 2.fok
Írás/olvasás: 2.fok
Történelem: 2.fok
Vallásismeret (Darton): 3.fok
Élettan: 2. fok
Pusztítás (pallos): 3. fok 5 kp
Pusztakezes harc: 2. fok
Kocsmai verekedés: 2. fok
Szerencsejáték: 2. fok
Művészetek (rajz): 1. fok
Kultúra (pyar): 3. fok
Nyelvismeret (pyar): 3. fok
Helyismeret (Pyarron): 3. fok
Fegyverismeret: 2. fok 3 kp
Vadonjárás: 1. fok 1 kp
Esés:14%+5%+5%=24%1 kp 1 kp
Állatismeret (mérsékelt övi erdők): 1. fok 1 kp
Herbalizmus (mérsékelt övi erdők): 1. fok 1 kp
Taktika (sün f.): 1. fok 1 kp
Kultúra (quironeiai): 1. fok 1 kp

Felszerelés:
Vértezet - vagy a testemet védi, vagy pedig az egyik nyeregtáskában lapul
Pallos - atyai örökség - általában bőrszíjon és tokban a hátán átvetve hordja
Hosszúkard hüvelyben - vagy Alimare nyergéhez erősítve, vagy pedig az oldalamra kötve
Két öltözet ruha - pantalló, ujjas és mellény; mind fekete színben pompázik
Kulacs, jóféle borfélével
Gyalogoscsizma
Fekete posztóköpönyeg
Erős bőröv övtáskával, benne:
Tűzszerszám
És némi pénz

Nehéz harci ló:
Alimare névre hallgat - atyám felesége után neveztem el...

Vezetékló - tulajdonképpen egy átlagos képességű utazóló:
A neve Doval.
A nyeregtáskáiban és utazónyergén takarókat, némi tűzifának valót és táborozáshoz szükséges egyéb felszerelést cipel.

Vagyon:
aranypénz: 10
ezüsttallér: 18
rézpeták: 160

[Haome no Munemoto]

Előtörténet:

Kezdhetném cirkalmas bevezetővel, és magyarázhatnám hosszasan, hogy miért is kezdek önéletírásba alig huszonöt esztendővel születésem után. De nem teszem. Nem teszem, mert kiderülne, hogy semmi olyan okom nincs, ami másoknak számítana. Életem elején állok, nem vagyok különösebben híres, bölcs vagy tehetséges sem - így azt hiszem, senki sem remélhet okulást soraimból.
Azonban háborúra készülök. És mivel volt már szerencsém egészen közelről látni egy nagy háborút, tudom, hogy semmi biztosíték sincs arra, hogy visszatérek. S bár hiszem, hogy tetteimmel kivívhatom a megtiszteltetést, hogy a kárpiton túlra kerülve Darton Atya maga mellett marasztal, illúzióim már egyáltalán nincsenek.
Meghalhatok anélkül, hogy akár csak felfognám, mi vagy ki végzett velem.
Ez esetben pedig az a szomorú helyzet állna elő, hogy bár szerettem volna nagy tettekkel megszolgálni mindazt, mit rövidke éltem során kaptam, és ezen keresztül megmutatni, hogy ki vagyok valójában - mégsem sikerül.

Legyen hát ez a kis történet a mementója mindannak, ami lettem. S mert nem áll szándékomban untatni Téged, kedves Olvasó, rövidre fogom mondandóm - hátha így is megérted majd a lényegét.

A történetem a kies Hatváros Quesselthor városának közelében, az Arbel család birtokán kezdődik: itt láttam meg a napvilágot ezelőtt huszonöt esztendővel, a pyar időszámítás szerinti 3667. esztendőben, a Halál havában. Apám Atlar en Arbel a birtok urának elsőszülöttje, később pedig örököse lett; vagyis jónevű, tehetős család sarja, ki nem utolsósorban családfáját a Hatodkor végéig, Kyria bukásáig és a Kye Lyon Szövetség megalakulásáig képes visszavezetni. Édesanyám?.. Ő pedig ugyane birtokon élt, cselédként az Arbel család szolgálatában. Előre sejthető tán, hogy történetemnek nem lesz vidám a folytatása...

Pedig kezdetben nem is alakultak rosszul a dolgok: bár a közös életre, netán arra, hogy a szüleim egybekelnek, semmi esély nem volt, azért apám támogatott minket édesanyámmal, és velem is sokat törődött. Egy ízben még azzal is megpróbálkozott, hogy hivatalosan is fiának ismerjen el, és így biztosítsa nekem a nemesen születéssel elnyerhető előjogokat - a próbálkozás azonban az Arbel család ellenállásán végül is megbukott.
Nem sokkal ezután apámat a családja rávette arra, hogy vegye nőül az egyik helyi birtokos leányát, és rangjabelivel nemzzen örököst a családnak. Akkor még nem sejtettem, de ez a lépés végül megváltoztatta a sorsom. Mert azután, hogy apám asszonyt hozott a házhoz, lassanként egyre rosszabbra fordult a sorunk édesanyámmal: először csak apám látogatásai ritkultak meg, aztán az apanázs is mind csekélyebb lett. Édesanyámnak kellett kiszolgálni a ház új úrnőjét, és az, hogy neki minél több fájdalmat okozzon, alantasabbnál alantasabb munkákat bízott rá. Anyám nem panaszkodott, csak tette a dolgát - én pedig egyre jobban kezdtem meggyűlölni az otthonom, és arról ábrándoztam, hogy egy másik helyre költözve magunk mögött hagyhatjuk a tengernyi szenvedést.
Nemsokára beteljesült az álmom - persze ahogy az már lenni szokott, nem egészen úgy, mint ahogy megálmodtam...

Édesanyám nem sokkal nyolcadik születésnapom után hirtelen ágynak eset, és rövid betegeskedés után visszaadta lelkét a teremtőjének. A kirurgus tüdőbajt emlegetett - de birtokszerte suttogták, hogy apám feleségének a keze van a dologban.

Édesanyám halálának "köszönhetően" derült fény arra a képességemre, mely aztán életutam meghatározója lett. Ugyanis hiába halt meg, én továbbra is láttam őt - és nem értettem, hogy a birtok apraja-nagyja miért sápítozik, hüledezik és rajzol óvó kört a szíve fölé. Atyám feleségének persze kapóra jött a dolog; eddig nem mert hozzám nyúlni - hisz' jól tudta, hogy atyám azt nem engedné - most azonban már könnyen elmarhatott a birtokról, ha rám fogja, hogy megháborodtam.

Atyám szerencsére hamarabb eszmélt, és hűséges fegyvermesterével "kimenekített" a birtokról, és olyan helyre vitetett vele, ahol érzése szerint megszabadulhatok elhalt anyám szellemétől - vagyis Darton templomába.
A Halál Istenének papjai persze jól tudták, mi történik velem - és egy ideig hagyták, hogy anyám velem legyen. Sőt, egy ízben egyikük vezetésével transszerű állapotban még szót is váltottam vele. A dologról sokra nem emlékszem; tény viszont, hogy nem sokkal ezután édesanyám eltávozott, hogy megkezdje túlvilági utazását Darton ítélőszéke elé.

Mikor a lelkem kellően megnyugodott, és életkedvem is kezdett visszatérni, a szentély vezetője beszélgetésre hívott. Elmondta, hogy megvizsgálván lelkem és szellemem rájöttek, hogy magam is bírom a Hallgatag Úr kegyét, valamint rendelkezem az adottsággal, mely látni engedi az elhunytak, de el nem távozottak lelkét; s ha akarom, akkor ezentúl a szentély lehet az otthonom, és a papjai mentoraim.
Persze, hogy akartam.

Azonban éppen csak elkezdődött a képzésem, mikor a szentélybe újabb vendég érkezett: Akroll en Pyron lovag. A mosolygós, mackós testalkatú, állig páncélba öltözött férfi és a templom nyurga, fekete kámzsás papjai éles ellentétben álltak egymással - ezt pedig a hitbeli kérdésekben való hozzáállásbeli különbség csak tovább mélyítette.
Mert Akroll is Darton híve volt - épp csak imák mellett kétkezes karddal is szolgálta urát.

Eredetileg csak pihenni tért be hitsorosai hajlékába - nehéz és veszélyes úton volt túl, azt mondta - azonban a pihenőből több napnyi tartózkodás lett. Ez idő alatt pedig ha tehette, a társaságomat kereste, hogy beszélgessünk - egyébként nem volt nehéz dolga, hisz' a kezdeti félelmem valami titokzatos vonzalom váltotta fel. Persze ezt is sokan sokféleképp kiforgathatnák; szerintem "csupán" annyi történt, hogy mester és tanítványa egymásra talált.
Mert amellett, hogy megvolt benne mindaz, ami a papokban is, az is megvolt benne az is, amit a papokból hiányoltam, csak egészen addig nem tudtam megfogalmazni.

"... Megrontod azt a gyermeket!.. Mit képzelsz?!.." - az apát hangja károgás csupán - "Épp elég bajt okoz ennek az al Maremnek az eltévelyedése... Métely ez, mely letérít benneteket az igaz útról!.. És ahelyett..."
"Elhalgass!!!" - parancsoló, érces a hang, s valóban: az idős papban benneszakad a szó.
"Olyan dologról beszélsz, amiről nincs fogalmad! Ha nem vagy hajlandó a változó korokkal együtt változni, az a te bajod. Ha nem akarsz új kihívásokkal szembesülni - ahogy akarod! Ha továbbra is úgy akarsz táncolni, ahogy mások fütyülnek, lelked rajta! De hogy mered akadályozni azt, ami az istened rendelése?!!"
Süket csend, csak Akroll zihálása hallik. Aztán halkabban folytatja - meglehet, kissé bánta már, hogy egy nálánál idősebb társát utasította rendre:
"Nem fogok erővel elragadni senkit. De hagyni sem fogom úgy, hogy nem tettem semmit. A választás Essiloré lesz..."
Azzal sarkon fordul, és otthagyja a sápadt apátot.

A véletlenül kihallgatott beszélgetés minden részletét akkor még nem értettem, azonban kétségtelenné tette számomra, hogy bár az isten, akit imádnak, ugyanaz, azonban a módszereik különböznek.
Sokat gondolkodtam a hallottakon, és mikor távozása előestéjén Akroll elém állt, hogy ígéretéhez híven választást kínáljon nekem, csak annyit kérdeztem, hogy ha vele tartok, ő lesz e a mesterem, mire ő mosolyogva igent mondott.
Persze, hogy vele mentem.

Ekkorra már hallottunk híreket az újabb Nomádjárásról, mely a történetírásban azóta a Dúlás nevet kapta. Akroll velem együtt délre igyekezett, hogy kivehesse a részét a háborúból. Persze akkor még nem sejtettük, hogy a háború sokkal nagyobb horderejű, és sokkal több forog kockán, mint eddig akármikor...

Dúlás.
Egyszerű a szó, pedig tengernyi halált, borzalmat és rémtettet jelent.
Csupán nyolc esztendős voltam, mikor mesteremmel csatlakoztunk Darton-hitű fegyveresek egy csoportjához; olyasfajtákhoz, mint Akroll is volt. Ezek a férfiak sokfélék voltak: volt köztük a messzi Erigowból származó lovag éppúgy, mint Pyarronból jött Darton-pap, aki önként hagyta hátra a templomot és a reverendát, hogy páncélt-pallost öltve szolgáljon.
A kompánia később Meldannál Darres tábornok seregéhez csatlakozott, aki haladéktalanul Dél felé fordította erejét, hogy megütközzön a nomádokkal.
Néhány hét múlva elértük Amrun körzetét ahol a felderítők nomád sereg közeledtét jelezték.
Az első ütközetem előtt olyan ideges voltam, mint soha később - mikor Akroll a kezembe nyomott egy rövidkardot, életem első fegyverét, majdnem elejtettem - pedig csak annyi volt a feladatom, hogy vizet vigyek a többieknek a harcok szüneteiben.

A tényeket persze mindenki ismeri: a sereg győzelmet aratott - mint ahogy győztünk azév telén Sempyer alatt is.
Én azonban közelről láttam mindezt, és még sokkal többet is - ugyanis halottlátó képességemnek hála az elesettek szellemei is megmutatkoztak előttem.
Leírhatatlan élmény, ahogy a csatatéren, ahol az élők még mindig egymással tusakodnak, a halottak szellemei gyülekeznek. Egyesek, mikor felfogják hogy mi történt, egy ideig csak őgyelegnek az élőket figyelve, aztán lassan megkezdik túlvilági útjukat; mások továbbra is őrjöngve próbálják meggyilkolni az ellenfelet - hasztalan. Néhány lélek észrevette, hogy látom őket, és megpróbált beszélni velem - a szellemem azonban még zárva volt előttük, így sosem tudom már meg, mit akarhattak...

Később hírül vettük, hogy a Fekete Határon hatalmas ork seregek kelnek át. A tábornokok seregeiket Északnyugat, vagyis Pyarron városa felé fordították - későn. Az orkok seregei nem bonyolódtak velünk szabályos ütközetbe; helyette sorozatos rajtaütésekkel, csetepatákkal akadályozták előrenyomulásunk és szabdalták több darabra seregünk, mely úgy fogyatkozott, mint a gyertyaviasz.

A tél és Pyarron ostromának híre Ghirona közelében, egy rögtönzött táborban ért. A tehetetlenségtől és a fáradtságtól levertek voltunk mindahányan (még én is, pedig nemhogy egy orkot, de a nyamvadt csótányt is csak nehezen tudtam még elpusztítani...) Dartonita bajtársaink számba a felére csökkent ugyan, azonban elszántságunk a tízszeresére emelkedett. Azonban irányítás nélkül, utánpótlás nélkül, számbeli hátrányban - esélyünk sem volt bármit tenni a Városban küzdőkért.

S míg mi az orkokkal szórakoztunk, addig kitelt Pyarron Védőinek ideje - azonban jócskán elmúlt már az Újév, mire hírt kaptunk róla. Sokan úgy gondolták, hogy itt a vég, pedig az igazi tánc csak ezután jött...

Mert mikor a Tizenhármak elintézték a dolgukat, hamarjában visszatakarodtak az átkozott tornyukban, magukkal vitték legerősebb szolgáikat is. Az felperzselt vidéket birtokba vette az ellenség: kráni portyázók járnak, orkok dúlnak mindenfelé. Az Államközösség jóformán irányítás nélkül marad, seregük maradványai Sempyerbe vonulnak vissza. A Larmaron hegység orkjai rablóportyákat indítanak a feldúlt országba, és összecsapásokba bonyolódnak a gyepűvidék felől érkező fajtársaikkal. A zavarosban halászva számos kisebb fosztogató csoport – goblin hordák, perdenioni hegyi törzsek, sőt még a vidéken rég kiveszettnek hitt egyéb nem emberi fajok is – csatlakozik a harácsolókhoz.

S míg seregünk maradványai Sempyerbe vonulnak vissza, addig mások - köztük az én kompániám is - maradtunk, hogy ott pusztítsuk az ellenséget, ahol értjük.

Hogy milyen kalandokat éltem meg mesterem oldalán, arra nagyon sok tintát kellene áldoznom - és nem biztos, hogy az, aki csak olvasná soraim, megértené, hogy mit jelentett ez a háború. Így inkább nem részletezem. Legyen elég annyi, hogy a harctéri küzdelem szabályait, a vívást és egyéb hadi dolgokat sokkal egyszerűbb úgy elsajátítani, ha gyakorlóbábú helyett már az első ellenfeled is ork portyázó, és a gyakorlótér helyett valahol Ghirona alatt csaptok össze egy esőáztatta őszi erdőség avarján; s mikor legyőzted, akkor nem tiszteleg, hanem a puszta tenyerével igyekszik a spriccelő vért, és vele az életet a testében tartani... A mai napig sokszor álmodok ezekkel, de azt hiszem, hogy végül megtanultam a leckét.

A harcok szüneteiben és a téli szállásainkon Akroll folyton tanított, hogy elsajátítsam azt a tudást, ami az egyszerű kardforgatót aztán Darton lovagjává teszi. És egy idő után megtanultam szeretni ezeket a békés időszakokat, amikor a hadmozdulatok szüneteiben vagy az áttelelések alatt a tábortűz mellett magyaráz, arcán az elmaradhatatlan félmosollyal.

Persze mint minden jónak, ennek a háborúnak is vége szakadt egyszer. Ám előtte még látnom kellett, ahogy az utolsó nagy csatában Sempyer alatt, ahol Praedarmon mellett küzdöttünk, Akrollt halálos csapás taglózza le.
Furcsa, hogy tíz esztendő számtalan ütközete és csetepatéja után az utolsóban lehelte ki a lelkét - de a várvívást követően illő módon eltemettem a testét, majd akaratának megfelelően a kompánia túlélőivel Északra indultam, hogy rendünk vezetőitől felvételt nyerjek a beavatott lovagok sorába.

Dartonnak hála nem kellett messzire mennem - akkoriban Airun al Marem és a lovagok vezetői éppen Larysban időztek, és onnan irányították harcaikat. Mesterem előrelátását dicséri, hogy kérésem mellé idejekorán kísérőlevelet is firkantott - így ezzel megtámogatva állhattam a nagytanács elé.

"..Khm! Tisztelt nagytanács! Egybegyűltek!" - a szószóló hangja az első rekedt kísérlet után immár ércesen csengett - "Most pedig elétek tárom azon ifjak névsorát, kik tanulóidejük kiteltével és mestereik akaratának megfelelően szembenézhetnek a próbákkal, melyet ha sikerrel tudnak le, rendünk teljes jogú tagjai lehetnek."
Feszült csend követi mondandóját, hiszen a háború kitörése óta ez az első alkalom, hogy a maremiták számukat ily módon gyarapíthatják - csoda e, hogy mindenki nagy várakozással tekint az eseményre.
"...Ám mielőtt ismertetném veletek a névsort..." - oldalpillantás az emelvényen ülő vezetők felé - "...egy szomorú hírt és egy rendhagyó kérést kell elétek tárnom."
Erre már megindul a halk zsivaj - hogy aztán a szószóló újabb szavára elüljön szépen.
"Rendünk egyik alapítója és sok érdemű tagja, Akroll en Pyron lovag néhány hete Sempyer alatt hősi halált halt..."
Néma csend.
"Mind ismertük őt és tetteit, melyekkel elnyerte méltó helyét a Hallgatag Úr jobbján. Elmúlta előtt azonban levelet írt, melyet most ím, elétek tárok.

- Üdv a Tisztes Gyülekezetnek!
Ha ez a levél eljut hozzátok, az csak egyet jelenthet: végül megtértem Urunkhoz; úgyhogy vigyázzatok, mert figyellek benneteket!..
Általános derültség - még a szószóló szava is elakad...
Nem félem az elmúlást, hiszen úgy éltem, hogy tetteimmel kivívjam az érdemet, hogy Urunk maga mellé emeljen - most azonban szomorú vagyok kissé - mert van egy dolog, mit földi létem alatt nem rendezhettem el annak rendje és módja szerint.
Ezért fordulok most hozzátok.
Tán tudjátok, hogy életemben sosem volt egyetlen tanítványom sem. sokat vitáztunk annak idején az alapító Testvérekkel ezen - én azonban olyasminek gondoltam a tanítást, ami több, mint ismeretek átadása.
Mert a mester az a példakép, akivé a tanítvány lenni kíván. De csak olyan tanítványból lehet, kiben a csírája ennek már ott van.
Hosszú ideig nem volt alkalmam szót váltani veletek, ezért így tudatom: 3674-ben, egy hatvárosi Darton szentélyben egymásra leltünk a tanítványommal, Essilorral.
Az azt követő időben egészen távozásomig híven tanítottam őt, ő pedig értelmes és erős gyermek lévén mindent megtanult, ami csak ahhoz kell, hogy majd egyszer Darton lovagjának nevezhesse magát. S bár magam szerettem volna elétek állítani, hogy próbára tegyétek, közvetítse most e levél akaratom.
Először is tudatom, hogy az előtettek álló Essilort a mai naptól hivatalosan is fiamnak és örökösömnek ismerem el. Bírja ezentúl nevem és minden vagyonom - cserébe elvárom, fiam, hogy tovább öregbítsd családunk hírnevét!
Végső akaratom pedig, hogy megadjátok neki a lehetőséget a próbákra, melyeket ha sikerrel teljesít, a rend soraiba veszi őt.
Írtam e sorokat az Égi Fény 3685. esztendejében, útban Sempyer felé, miután Darton atya jóvoltából álmomban előre megláttam a saját halálom.
Üdvözlettel:
Akroll en Pyron

A lovagok egyként pattantak fel és öklükkel mellvértjüket csapkodták és kiáltozva Akrollt éltették, így jelezvén elragadtatásuk - csak én álltam szomorúan, mert ekkor fogtam fel: végleg elvesztettem a mesterem, a barátom... És második atyámat.

Nemsokára többedmagammal szembenézhettem a Hit, az erő és a Vas próbáival - s kell e mondanom, hogy sikerrel jártam.
Így alig tizenkilenc esztendősen 3686 tavaszán a maremita rend teljesjogú tagja és beavatottja lettem.

Az eztán következő időszakot a Papi Szék és Prófétánk közötti egyre élesedő viták, végül pedig az elkerülhetetlen szakadás fémjelezte.
A szakadás előestéjén összehívták a maremitákat, hogy Airun új utat jelöljön ki számunkra.

"...Bár nem tartom sokra a szemforgató pyar egyházatyákat, egyenlőre igazán tengelyt sem akarok akasztani velük. Persze ha végül rászánják magukat, és kiközösítenek bennünket, akkor tartunk nekik egy kis erődemostrációt..." - szavai nyomán általános nevetés kél a lovagok soraiban.
"Azonban most sokkal fontosabb, hogy Darton eljövendő evilági Birodalmának alapkövét megfelelő helyre tegyük le. Hosszas keresés után a messzi Északon, a Városállamokban fedeztük fel a minden szempontból alkalmas helyet: Rowon városát.
Persze a várost most más tartja a kezében - valami wagandának nevezett barbár csőcselék - de ha Darton is akarja ezen hamarosan változtathatunk..."

Ádáz vigyorral fejezi be - melyre hatalmas éljenzés és fogadalmak kakofóniája hallik válaszul.

Természetesen nekem sem volt maradásom, annál is inkább, mert a rowoni kaland izgalmasnak ígérkezett.
Mennyivel különbözött ez a vállalkozás az előző harcoktól!
Hála a renddel tartó varázstudók mágikus erejének és tudásának, hamar és hirtelen jelentünk meg Rowon városának közelében; az általuk létrehozott és fenntartott ideiglenes Térkapu első volt, ha azt nézzük, mennyien keltek át rajta mily kevés idő alatt.
Jöttünk derült égből volt villámcsapás a wagandák számára. S míg a vidék őslakói felszabadítóként ünnepeltek, addig a barbárok az első meglepetést követően vasat emeltek ellenünk - mondhatom, ennél nagyobb örömet nem is okozhattak volna!..
Persze csapataink hamar legyűrték a szervezetlen ellenállást, és Délre űzték a barbárok megmaradt hordáit. A harcoknak hamar vége szakadt, és Rowon városának bevételével birtokba vettük a területet.

S míg vezetőink az új helyzetet elemezgették, diplomatáink pedig igyekeztek elfogadtatni azt a környező hatalmakkal, addig mi, egyszeri lovagok gyakorlatozással és tanulással ütöttük el az időt. Ekkoriban végre lehetőségem lett elmélyíteni hitem iránti elkötelezettségem - és minden tanulással töltött nap eszembe juttatta mesteremet és kedvenc szavajárását - "Gyerünk, ifiúr! Itt az ideje elméd fényesítésének!.. Emeld a hátsód, mert különben egy rúgással én emelem meg..." - mi akkor jött a szájára, mikor valahol messze, valaha rég a tudtomra akarta adni, hogy ideje henyélés helyett az elmét pallérozni.

Az idő előrehaladtával azonban mindinkább húzott vissza a szívem a napsütötte Délre - akár hogy is, arrafelé ringott a bölcsőm... Ezért hát, mikor hírét vettük az amund fattyak mozgolódásának az Ibarában, és vezetőink elkezdték összeállítani az expedíciós csapatot, mely majd hadba vonul ellenük, én önként jelentkeztem.
Nemsokára ismét a Délvidék levegőjét szívhattam magamba - s e levegő emlékeket és vegyes érzéseket csalt elő belőlem. Eszembe jutott az Arbel család - és nem tudtam megállni, hogy ne látogassam meg őket. Szerencsére engedélyt kaptam a had vezetőjétől, hogy kitérőt tegyek Quesselthor felé azzal, hogy legkésőbb El Hamedben csatlakozom majd hozzájuk.

Fekete mén, olajban sötétre edzett vért, melyet fekete posztóköpeny fed, fedetlen fő, a hátamon átvetve kétkezes pallos, mellemen istenem szent szimbóluma - úgy festettem, ahogy a nagykönyv szerint egy maremitának festenie kell. Persze nem véletlenül, hisz' sok időt töltöttem azzal, hogy a belépőm megfelelő legyen...
Komótosan ügetek az ismerős úton az ismerős kúria felé. Hál' istennek falat azóta sem húztak köré - jelentősen megnehezítette volna a dolgomat!..
Az udvarra érve süldő lovászfiú siet elém, mögötte korcs kutya kullog.ű
"Nagyuram?.." - kezdi félénken; még fiatal, de láthatólag sejti, kivel áll szemben - "... Mi járatba?.."
"Szólj e ház urának és úrnőjének, hogy szólni kívánok velük!" - vetem oda foghegyről. Nem akarok így beszélni vele, hisz valamikori magamra emlékeztet, de nem mutathatok gyengeséget. Most nem.
"De uram, még nem mondtad el a neved..."
"Lódulj, kölök!.."
A fiú szó nélkül szalad a főépület irányába.
Pár perc múlva néhány gyűrött arcú, álmosszemű őr kíséretében megjelenik nemzőatyám és kedves felesége; az előbbi kutakodva, utóbbi gyanakodva tekint rám - de megismerni egyik se ismer meg.
Egy mozdulattal szállok le a lovamról, és komótosan kezdek el sétálni feléjük. Na erre már az őrök is felébrednek, és hanyatt-homlok igyekeznek közém és védenceik közé állni - hogy aztán bizonytalanul hőköljenek hátra. Az arcomra lehetett írva, hogy most nincs ellenemre egy kis vérontás...
"Üdvözlet, Arbelek! Remélem, nem zavarok alkalmatlankor..."
Vigyorodom el.
Aztán elkomorodom, ahogy atyám arcába nézek. Az öreg vonásain és tekintetén egyként nyomot hagyott az idő meg az elfogyasztott szesz - és ahogy vaksin bámult rám, hirtelen kedvem lett volna megölelni őt; megölelni és a fülébe súgni, hogy megbocsátok.
De aztán visszafogtam magam - és a feleségéhez, anyám kínzójához és gyilkosához, apám végzetéhez fordultam. Annyiszor elképzeltem már a pillanatot, hogy mit teszek, mit mondok majd - de most az egészet mintha elfújták volna - egyszerűen csak megszólítottam:
"Megismersz, asszony? Én vagyok az, a férjed fia, Essilor. Biztosan emlékszel: az én anyámat gyötörted halálra, puszta féltékenységből..." - végre visszanyerem a hidegvérem, és sikerül mosolyognom is. Fagyos a vigyorom, mint egy vörös cápáé...
Egyszerre villan a felismerés a szemeikben, de a nő szólal meg előbb.
"Sokra vitted... Fattyú létedre!" - a gyűlölettől fröcsög a nyála - "Darton lovagja - na hiszen..."
"Ürölj, hogy nem Uwelé! Akkor itt helyben kibelezhetnének, némber!" - rivallok rá; ijedtében beszélni is elfelejt, csak botladozik előlem hátrafelé.
Aztán apámnak is megjön a hangja:
"Essilor... Kisfiam... Gyere ide, had nézzelek!.." - az öreg közelebb lép, s én hagyom, hogy megöleljen - "Annyi éven át, híred se volt... a papok a szentélyben azt mondták, délre mentél, a háborúba... Halottnak hittelek... Kisfiam!.." - halkan zokogni kezd - könnyei halk koppanásokkal esnek fekete vállvasamra.
"Gyere be, fiam! Hisz' itthon vagy! Szólok a testvéreidnek..."
"NEM!" - úgy fordul meg szavamra, mintha arcul ütöttem volna.
"Nem, atyám. Ez a ház nem az enyém. Már nem. A nevem Essilor en Pyron, a pyarroni en Pyron família utolsó leszármazottja. Fia és tanítványa vagyok Akrollnak, Darton lovagjának. Darton lovagja vagyok magam is."
Egy ideig így szemléljük egymást: az apa, a fiú és a mostoha.
Aztán a pillanat elszáll: az ajtóban megjelenik egy bájos, fehér hajjal keretezett leányarc:
"Apa?.. Anya?.. Mi történik?" - a pillantása reám esik végül - "Ki ez az ember?.." - félelem rezdül a hangjában.
Gyönyörű kis angyal - a kishúgom.
A mostohámra tekintek - látszik rajta, hogy legszívesebben betakarodna a ház menedékébe, de mozdulni sem mer, félve haragomtól.
"Most elmegyek. De ne félj, visszajövök. És nemzőatyámat akkor is legalább ilyen jó bőrben akarom látni, mint most. Ha nem így lesz, Darton ítélőszéke elé állsz, azonnal. Megértetted?!"
A halovány bólintás kielégít.
"Akkor jó."

Lóra pattanok, és vissza se nézve vágtatok el.
Letudtam egy tartozást.

Ügyeimet ilyenformán elrendezve El Hamed felé fordítottam lovam - hiszen családlátogatás, feltörő emlékek ide vagy oda, háborúra készülök - és most már csak ez a fontos.

[A Rászil]

Szia!

Előtörténet: nagyon ott van! Fülig ért a szám, miközben olvastam.
De a végén nekem hiányérzetem támadt:
1.) Indoklás, miért ment vissza délre (mi köti oda?), holott északon ott van a rend központja, Rowon elfoglalása, ahol szintén lehet bizonyítani, majd a Zászlóháború, míg délen? // Off: Alexnek van esetleg köze a Manifesztációhoz?
2.) 18 éves koráig (3685, dúlás vége), bőséges, és nagyszerű. Azóta eltelt 7 évet eléggé röviden foglaltad össze, holott kb. két szintlépés van benne. De egy mindenképp.

3.) HM: rendkívül kevésnek tűnik (átlag 4-et osztasz szét és mégiscsak egy Dartonitáról van szó!). Így szvsz elég alacsonyak a harcértékek. (Pl. egy karakteremmel, Irrahmannal összevetve, ami egy - számomra átlag - nomád harcos a sivatagban. Lásd itt: viewtopic.php?f=126&t=2144. Bár pajzsa nem biztos, hogy lesz mindegyiknek, de ha lesznek, sokan lesznek .)
Ráadásul nem osztasz VÉ-re HM-et, de KÉ-re igen. Nekem furcsa, de te tudod...

4.) Jobban megnézve:
Fegyverhasználat (pallos): 4.fok, Harctéri gyakorlat: 4.fok, Vértviselet: 4.fok: ezeknek a képzettségeknek az elsajátítása sokkal nagyobb harci tudást igényel, mint a szintenként átlag 4 osztott HM. Szabály nincs rá, csak nekem nem fér össze a kettő.

5.) Lovaglás 4. fok, de a dartoniták a gyalogos harcot részesítik előnyben. Éppenséggel lehet, csak szokatlan. És szerintem nem lehet teljes egészében kihasználni a 4. fokú lovaglást és a 4. fokú fegyverhasználatot (pallos) _egyszerre_. Szvsz nem fér el. Szabály erre sincs, csak szerintem ez sem fér össze.
Ja, és azt gondolom tudod, hogy mélyen a sivatagban leszünk. Itt közép illetve hosszú távon nem sok hasznát fogod venni a lónak.

6.) Felszerelés üres. Ha "értelmesen" töltöd ki, nem fogok kekeckedni. Amíg eljutottál a 3. TSZ-re, történt egy-s-más, összeszedhettél ezt-azt. De függ az előtörténeted "hiányzó végétől". Vért: amit a szabálykönyv írt, az nem jó? Mást szeretnél? Pénz: mennyit szeretnél?

7.) Elírás: Pallos: VI. méretkategória.

8.) KegyP: nem látom, hogy jött ki (4. fokú Vallásismeret +2 Kegypontot ad. Nem így kellett volna 1+2+3+2+3+2=13?)

9.) A harctéri gyakorlat feltétele az érzékelés. 4. fokhoz 14-es érték kell, neked pedig csak 13-as van. Így +1Kp kell. (vagy 14-es érzékelés)
A "Szabályzavar- azaz mi , miért, hogy?" topicban általánosan írtam le a problémát, talán olvastad is.

Iymer / A Rászil

EDIT: Olvass be a Manifesztációs Hírdetménybe!

[Ahme Ramun]

Üdv

Kérném a szabályok betartását, tehát, először az előtörténet aztán a stat rész! Manapság ez nagyon elfelejtődött.

Nos akkor HM-i megbeszélés alapján én is leírnám véleményem.

Előtörténtet:
-Nekem is nagyon tetszik. Ha mindenki legalább ehhez hasonlót készítene nem lehetne sok gond a karakter stat részével sem
-Bármennyire is jó az előtörténet, szerintem is hiányzik az időszak leírása, míg északról, ismét az Ibarába ért.


Stat:
- Tulajdonságok 135 KAP
- a második szinten 4 KAP-al kevesebbet osztottál.
- a pallos értékeit miből nézted?
- a kegypont számítás számomra sem egyértelmű ugyanis első szinten már alapból 3 van. (2 -t KAP-ból vettél + 1 a 3. fok képzettség miatt jár)
- egyébként néhány elírástól eltekintve gondosan elkészített karakter. Szép munka!

Mivel Rászilnál játszol így az ő kérései a mérvadók, tehát az előtörténetes megjegyzésemet, ha akarod akár figyelmen kívül is hagyhatod

[Haome no Munemoto]

Üdv!

Az először felkerülő Előtörténet csupán vázlat volt, mit sürgető szavatokra helyeztem el a topicban.

Azóta átírtam/kiegészítettem - mostanra elérte véglegesnek szánt formáját.
Külön örömet jelent, hogy szerintetek élvezetesre sikeredett

Megjegyzéseitek figyelembevételével a kért módosításokat megejtettem. Ezek részletezve:

1. Az előtörit átírtam - remélem, így már érthető, miért tért vissza a kari Délre. Az expedíciós sereg részt Quator írása alapján készítettem.

2. A szintlépéseket külön nem jeleztem, mert úgy éreztem, megtörni a sztorit; azonban értelmezve az írást, szerintem elég jól követhető.
Ha mégsem:
1. szint: a Dúlás vérzivatarában
2. szint: a beavatással a rendbe
3. szint: Rowon bevételekor

3. és 4. HM növelése megtörtént. A Hm elosztásról: az elképzelésem szerint Essilor harcmodorára az "üss gyorsabban, üss nagyot" elv a jellemző - normál esetben a védelmet a páncél látja el.
De ha nem megfelelő, akkor természetesen változhat.

5. lovaglás átgondolva, neked igazad megadása, képzettségek módosítása megtörtént.

6. Felszerelésben, mint az látható, nem vagyok nagyigényű - a speckókra pedig egy 3. szintű karinak nem tudom mennyire van lehetősége.
az a baj, hogy per pillanat nincs szabálykönyvem - bizonyos dolgokat emlékezetből töltöttem.

[Ahme Ramun]

Hello

Nem sürgettünk, csak a 11 játékosból összesen 5 játékos karaktere kezd formát ölteni. :S

Szint lépés, mint írtam is nagyon tökéletes és kivehető, nekem nincs gondom vele.

A kezdéshez pedig jó játékot! A karakternek Rászil fog mesélni, Ibara topikjába, a többiről majd tájékoztat, hogy hova írj.

[Haome no Munemoto]

Nos, akkor folytatom.

7. elírást javítom.

8. Kegy: a Harcértékeknél leírtakból kiindulva megejtettem némi változtatást.
Mivel KAP-ot nem sokat fordított a kérdésre - számára ez nem oly fontos egyenlőre, ezért visszavettem a Vallásismeretet 3. fokra.

9. Harctéri gyakorlatot kiigazítottam.

S ha a pm-ben előre jelzett kis kalandra kívánság lehet, akkor én valami olyasmit szeretnék, aminek kapcsán kicsit megismerheti a karakter az Ibara népének nyelvét és szokásait.

Előre is köszi:
H.

[A Rászil]

Szia!

Jó lenne egy Megjelenés rész is, mit lát az, aki ránéz a karakterre.

Fegyveres harcértékek:
- Puszta kéz VÉ elírás
- A pallos IV. méretkategóriájú

Vértnél semmi nincs feltűntetve

Képzettségek:
- Az Esés % nincs összeadva
- Nyelvismeret (quirioneai közös): a közös a pyar nyelvet jelenti, a kettő legfeljebb tájszólásban térhet el egymástól, nem érzem, hogy szükség lenne felvenni, de te tudod. Hogy Rowon környékén éppen milyen nyelvet beszélnek, az jó kérdés. Lehet helyi nyelv s vagy az északi hatalmak egyikének a nyelve. Viszont a quirioneai kultúrát én is indokoltnak érzem.

Felszerelés:
- Egy köpenyt nem akartál még felírni?

Előtörténet igen bőséges lett, mostmár én is értem, mire gondoltál a rövidebb változatban.

Pénz: Legyen mondjuk 5+3k6, ahol a 3k6-ot 4 kockával dobod és választasz a négy dobásból hármat.

A megjegyzéseimet nem érzem számottevőnek, így akkor lassacskán kezdünk is, még a héten valamikor. Hogy mikor, hol és miképp, PM-ben jelezni fogom.