Valahol az Ibara dűnéi között

[Ahme Ramun]

______________________________________________________
JK: Iymer Senton barát (krad pap)
Esemény: I.fejezet - bemesélés
Helyszín: Valahol a Basiri és a Hasiri sivatag határán
Idő: Pyarron szerinti 3691, Téli évszak
______________________________________________________

Már közel hét hónapja, hogy vége a nagy nomád járásnak. Pyarron nagyjai azonban mégsem nyugodhatnak meg, hiszen az Ibara felől egy újabb veszély fenyegeti az államszövetséget. Al-Abadanai kiküldetésed után, Wentuss barát újabb parancsot kapott Pyarrontól. Tekintettel az amund veszélyre, azt a feladatot kapjátok, hogy Abadana és a Shibara törzseit végig járva, térképezzétek fel az amund táborokat. A küldetés fontossága miatt az útra csak az öreg Wentus és jómagad kaptatok engedélyt. Többek között a törzsek iránti szenvedélyed miatt választottak e fontos feladatra. Mivel Ahme-Ramun fattyai bármikor előbukkanhatnak, nemcsak hogy sürget benneteket az idő, de veszélyekkel telített is az út. Al-Abadanában a karavánt hátrahagyva, először a Mougok törzse felé veszitek az irányt. Alacsony termetű, feketebőrű, kékszemű és nem utolsó sorban szerény természetű nép. Főleg fekete datolyával kereskednek, amit keserű íze miatt, inkább gyógyszerként hasznosítanak, de a Nagy Pyarroni könyvtárban százféle felhasználását is leírták már... Állítólag, ha valaki megszeretné őket találni, akkor valahol Kadír romjai körül kell kezdje a kutatást. Kisebb nemzettségekbe tömörülve élnek. Azonban ha egy Mougot a falujáról kérdeznénk sohasem árulná el azt, mivel ez akár a fajuk kipusztulását is jelenthetné.

Wentuss baráttal öt napja járjátok a sivatagot, s lassacskán a víz készletetek és az élelem is kiürül. Közben a tevék hátán egyre elviselhetetlenebb a meleg. A nap perzselő tűzként égeti a sivatag homokját, s ammere csak néztek végtelen homoktenger, néhol egy-egy déli báb játszik gonosz játékot elmétekkel. Egyszercsak társad tevéje megbotlik, majd a barát leesik a hátasról, és végigbukkfencezik a dűne oldalán. Leérve a részeges dzsadok mozdulataival feltápászkodik, majd jelez hogy semmi baja. Míg őt figyeled szemed sarkából hirtelen a távolban mozgást veszel észre, és valóságosnak tűnő homokkunyhók bukkannak elő a semmiből.

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

Igen büszke vagyok magamra, hogy a tapasztalt Wentuss barát mellé pont engem szemeltek ki, és csak mi ketten veszünk részt egy ilyen fontos küldetésben. Gondosan készülök is az útra. A térképkészítéshez még a rendházban, indulás előtt kérek szextánst, vonalzót és szögmérőt, több tollat is elteszek az útra és a tinták zárásáról sem feledkezem meg, nehogy beszáradjanak abban a nagy forróságban. Felkutatom a területről elérhető Ynev- és csillagtérképeket is és amiből lehet, viszek másolatot. Ez utóbbiak talán pótolhatók még, ha Abadanába érünk, de ahhoz kapcsolatok kellenének. Esetle Pias segíthet, ha jön.

A lelkesedés már csak nyomokban tart, amikor már napok óta a tevék hátán himbálózunk. Kész tengeri betegség, ráadásul az élelem és a víz is fogytán van. Igyekszem minden mozgást, még a lélegzést és a gondolkodást is - <valaki szerint, már nem emlékszem, hol olvastam, a gondolkodás is mozgás, hiszen megváltoztatja a gondolkodót, azaz most épp saját magamat és én is része vagyok a világnak körülöttünk, így megváltozik az egész világ is; micsoda gyönyörű modus tollens, vagy, ... nem is, ... modus ponens, vagy ... mi is ...> - a minimálisra szorítani. Ebből a vegetatív, szinte növényi állapotból zökkent ki Wentuss barát leesése. A feltápászkodásához segítséget elfelejtek nyújtani. Amikor int, hogy nem is kér, akkor tudatosul ez bennem.
<A tapasztalt Wentuss baráttal mi történik! Vagy a tevéink dőlnek ki lassan? Egyik sem jó hír. Én pedig lemaradtam. Ez sem jó. Kellene találni valami árnyékot és vizet és pihenni egy napot. Vagy legalább egy felet.>

Miközben a vezetőm mászik vissza, észreveszek valamit. Arrafelé fordulok, hunyorítok, pislogok. Még a bal kezem is felemelem, megdörzsölöm vele előbb a bal, majd a jobb szemem is és mutatok a homokkunyhók felé.
<Csak meg ne csalassunk a saját állhatatosságunk hiánya miatt. Én uram, most segíts!>
A szám elé emelem a gyűrűs ujjam és megcsókolom.

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát (krad pap)
Esemény: I.fejezet - bemesélés
Helyszín: Valahol a Basiri és a Hasiri sivatag határán, a Fahéjút közelében, al Hidema határán
Idő: Pyarron szerinti 3691, Téli évszak

//Hát akkor folytatnám.
Az előzőeket annyival egészíteném ki, hogy nem ketten keltek útra: a sivatagot így valószínűleg nem is élnétek túl. Még Abadanában fogadtatok fel egy nem túl olcsó, de megbízhatónak tűnő karavánvezetőt, Hadikot. Most az ő vezetésével járjátok az Ibarát, a kíséreteteket pedig tucatnyi hedzsinnek nevezett teve és ugyanennyi hadzsi alkotja: vagyis egy kisebb karaván.//

Míg az idős - és épp ezért mozgékonynak igazán nem nevezhető - Wentuss barát előbb a homokkal, majd pedig a tevéjével küzd meg (valahogy egyik sem akar ma a kedvére tenni!..), te tovább mereszted a szemed arrafelé, ahol a homokban épületre hajazó homokkőszín tömbök emelkednek.

A sivatag persze nem kedvez az efféle nézelődésnek - néhány pillanat múlva a szemed enyhén égni kezd, amint próbálod a felszálló meleg levegő hullámait tekinteteddel keresztülfúrni.
Annyit sikerül még megállapítanod, hogy a tömbök között és körül jó pár datolyapálma is emelkedik - azonban mást nemigen tudsz megállapítani.

S míg a kíséret legtöbb tagja nyíltan vagy eltakart arccal mulat Wentuss barát szerencsétlenkedésén, melletted ismerős hang kezd beszélni.
"-Észrevetted, szahib?..." - Hadik hangjában kétkedés keveredik az elismeréssel - "Egy kisebb oázisnak tűnik - erre utalnak a növények. Egyszerű népek lakják - egyszerű, igénytelen épületekben... És nem délibáb... - vigyorodik el végül.

Wentussnak végül sikerül úrrá a zord körülményeken - addigra Hadik arcáról is lefagy a vigyor, és a jól ismert "mindentlátó" tekintetével mered rád:
"- A kérdés csak az: mit óhajtotok tenni?"

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

<Datolyapálma! Ez azt jelenti, hogy víz is lesz...>
A gondolatra mosoly jelenik meg az arcomon és a belső megnyugvás vesz rajam erőt. Meghallgatott az én uram!

<Igen, nem délibáb, hiszen Hadik is azt látja, amit én.>
Azért a még nagyob bizonyosság érdekében lassan körbenézek, hogy a kísérőink közül hányan látják azt, amit mi. Miközben végigmértem a társaságunkat, felmerült bennem, hogy ha mindannyian elindulunk most a falu felé, nem veszik-e azt agressziónak az ott lakók? Lassan, tagoltan válaszolok:
- Mougok... - Inkáb csak remélem, mint valóban tudom is, no de hát kik mások lehetnének még?
- Váljunk két részre... Az első résszel elindulunk a felé - a fejemmel a pálmák felé biccentek - ... majd pár száz méter múlva jöjjenek utánunk a többiek... Ne érezzék agresszióak...

Ha nincs ellenvetés, a tevémet a falu felé irányítom és lassacskán elindulunk. Az arcomon látható az öröm. Wentus barátra visszanézek, melyik csoporttal tervez tartani.

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - bemesélés
Helyszín: Valahol a Basiri és a Hasiri sivatag határán, a Fahéjút és al Hidema közelében
Idő: Pyarron szerinti 3691, Téli évszak

Hadik hangos kiabálással vonja magára emberei figyelmét.
Kisvártatva nyoma sem marad a korábbi vigadalomnak - a dzsadok tudják a dolgukat: a kisebb karaván pillanatok alatt alakul át veterán fegyveresek ütőképes kis csapatává.
Fegyveres kísérőitek egyébként nagyon hasonlóan vannak felszerelve: világos színű theubjuk és kaftánjuk védi őket a sivatagi nap perzselő melegétől, fegyverövükön egy hosszabb (szablya, handzsár vagy jatagán) és egy rövidebb penge - ez általában dzsambia - található. Emellett mindannyiuknál van egy fából, esetleg fémből készült kis pajzs. Fegyverzetüket hajítódárdák, parittyák és lándzsák egészítik ki.
Ezen eszközök most mind előkerülnek, és készenlétben várják, hogy a dolgok rosszra fordulása esetén azt tegyék, amiért annak idején készítőik létrehozták őket - vagyis öljenek...

S míg a kis csapat készülődik, Wentus barát is mellétek szegődik.
"...Emberi település?... Huh!" - fúj egy nagyot, hogy némi levegőhöz jusson - ...De árulj el valami, jó Hadik!... Miért van az az érzésem, hogy az embereid kisebb csatára készülnek?"
Hadik szenvtelen arccal pillant Krad idősödő papjára, majd szintelen hangon válaszol:
"Ne érts félre szahib, nem akarlak kioktatni, de ez már a moug törzs szállásterületének határa. Mint azt bizonyára magad is tudod, a mougok ki törzs; tagjai elég közeli rokonai a vérszomjas fayumáknak és a ravasz kharamiknak is; persze nem olyan vérszomjasak és ravaszak, mint rokonaik, de azért nem árt az óvatosság. S bár a törzs egy része hasonló helyeken telepedett meg, mint ez is itt, azért ne feledjük: alig egy emberöltővel ezelőtt még a Mélysivatag határát járták. És életmódjuk, törvényeik még ezekből az időkből valók. Ebből pedig következik pár dolog: a mi esetünkben például az, hogy a gyenge számukra préda, mely a túlélést szolgálja vérével-húsával; ha viszont a területre tévedő elég erősnek tűnik, akkor a túlélést a béke szolgálja..."

Wentus valószínűleg halhatta a felvetésed a békés szándék mutatásáról, meg a kettéválásról, mert láthatóan helyreállt légzéssel így folytatja:
"-Megbocsáss, de egyet kell értsek fiatal barátommal - nem akarunk erőszakosan fellépni senki szemben sem, hiszen alapvetően nem ezért jöttünk. Úgyhogy én is amellett vagyok, hogy váljunk ketté. De nem kényszeríthetlek arra, hogy olyasmiben tarts velünk, amivel nem értesz egyet. Ezért csak arra kérlek, hogy adj mellénk két fegyverest - velük együtt mi előremegyünk, és felvesszük ez itteniekkel a kapcsolatot."
Most Hadikon van a gondolkodás sora. Ám végül - talán azért, mert az útért kialkudott összeget Wentus atya előre kifizette neki - rááll a dologra.
"-Óhajod szerint lesz, szahib. Ozman, Bezil!" - harsan aztán a kiáltása.
erre a hadzsik közül két fickó válik ki, és léptet oda tevéjének hátán.
"-Elkíséritek a szahibokat oda..." - mutat a homokkő alakzatok felé az ujjával - "-Ha bajba kerültök, akkor visszafordultok. Ha megszorultok, akkor meg itt van ez..." - ezzel az övéről egy szütyőt nyújt át az egyiknek - "...Tudod, hogyan használd! Mi a közelben leszünk, és megyünk értetek. Induljatok!"

Kisvártatva már útban vagytok arrafelé, amerre a települést vélitek.
Az egyre alacsonyabbra szálló sivatagi nap és a hűlő levegő miatt jelentősen javulnak a látási viszonyok - így már sokkal jobban szemügyre veheted nemcsak azt a helyet, ahová tartotok, hanem a tágabb környezetet is.
Elsőre a talaj változása vonja magára figyelmed: a homokdűnék ugyanis szinte minden átmenet nélkül alacsony homokkő domboknak adják át helyüket, melyek kaotikus mintáikkal (mely nyilván a szél munkájának köszönhető) díszítik a tájat, ameddig a szem ellát.
E homokkő dombság előterében terül el az a pálmákkal teleszórt, szabályos, épületszerű buckákkal megszórt terület, melyről azt feltételezitek, hogy emberlakta település, és ami úgy három ynevi mérföld távolságban lehet most tőletek.
Két kísérőtök (egy vékonyabb, szakállas, és egy nagydarab, sebhelyes behemót) előttetek halad szótlanul - azonban a theubok ide-oda rebbenéséből jól kivehető, hogy figyelmük egy pillanatra sem lankad.
Wentuss barát is hallgatásba burkolózik - arckifejezése elárulja, hogy valamin igen erősen töri a fejét.
Ha hátra pillantasz, akkor pedig láthatod, amint Hadik az emberek zömével kettes sorba fejlődve, tőletek egyre inkább lemaradva követ benneteket.

A percek egy csúzos vénember sebességével vánszorognak előre.
Lassacskán egyre közelebb juttok a célhoz: már jól kivehető, hogy a homokkőből való szabályos, leginkább kockára hajazó sziklák valóban emberkéz alkotta épületek; közöttük azonban néhány kecskén és egy-egy kikötött tevén kívül,valamint pár rövid szőrű, loncsos-girhes kutyaféleségen kívül mást nemigen látni...
A pálmafák árnyékában, a házaktól valamelyest távolabb egy kis zöld foltot látni - egy zöldes vízzel teli természetes medence az, melyből kis, mesterséges erek indulnak, hogy vizükkel valamiféle ültetvény növényeit táplálják - ám hogy miféle növényét, azt nem lehet kivenni innen.

Embert azonban egyet sem látni.

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

Négyen útnak indulunk a házak felé. Ugyan továbba is békés képet szeretnék magamról láttatni, Hadik szavai nem múltak el nyomtalanul. A kardomért nyúlok, megigazítom a pengét az hüvelyben. Kitapintom a pajzsot is, rajta a szárat, amit adott esetben harc esetén megfogok. Keveredik bennem akorábbi nyugalom és magabiztosság Hadik szavaival. Ahogy egyre közelebb érünk a kunyhókhoz és nem látunk embereket, a teendőkön jár az agyam. Hátra is nézek, hol járnak a többiek.
- Maradjunk egymás közelében - jegyzem meg a három társamnak, bár nem valószínű, hogy ezt most mondani kellene.
- Wentus barát! Engedelmeddel, te maradj leghátul.
<Biztosan ott vannak valahol. De hol? A házakban bújtak el, hogy ha beérünk középre, lemészárolhassanak? Vagy félnek tőlünk? Esetleg elbújtak messzire? De hát akkor nem hagyták volna itt a vizüket nekünk.>
Ahogy a házakhoz érünk, a víz szaga mindannyiunk orrát megcsapja, legyen az akármilyen állagú is és nyilván mindannyian ugyan arra is gondolunk. De most nem szabad, kérni kell, különben ha nem is akartak bajt, az lesz.
- Még ne menjünk a házaknál beljebb!
Előlrébb megyek a többieknél, hogy a házakból jól lehessen látni, de a társaimat takarják az épületek. Maradok a teve hátán.
- Szálem alejkum! - Kiáltom dzsad nyelven hangosan. Várok a válaszra. Ha percekig nincs, megismétlem: - Szálem!

Ha további percekig nincs semmi válasz, akkor leszállok a teve hátáról, a legközelebi ház felé elindulok, bezörgetek, de igyekszem takarásban maradni, ha esetelg elindulna kifelé valamiféle gyilkos szerszám.
- Béke legyen veletek! Van itthon valaki?

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában
Idő: Pyarron szerinti 3691, Téli évszak

A két hadzsi, ha hallotta is megjegyzésed, nemigen adja jelét, hogy törődne vele. Mikor Wentus barát hozzá intézett szavaidra felkapja a fejét - és néhány szekundum múlva, mikor meg is érti, hogy mit akarsz tőle, megpróbálja tevéjét kis menetetek végén tartani.
Az idősödő Krad pap minden bizonnyal nagy tudású, ugyanakkor helyenként veszélyesen szórakozott tud lenni - mint azt a mellékelt ábra mutatja. Bőven elkél hát mellé a támogatás...

A házak közelébe érve nem csak téged zavar, hogy nem látni embert.
Mikor az utasításnak is felérő mondat elhagyja ajkaid, a hadzsik szinte azonnal megálljt parancsolnak tevéiknek, és theubjaik alól folyamatosan a környezetüket figyelik (kezük pedig önkéntelenül is kardjaik markolatára csúszik...)

Kiáltozásod eredmény nélkül marad - a falu lakói továbbra sem mutatkoznak.
Annyit azért elértél, hogy a kutyák, akik eddig nem tudván eldönteni, hogy barátok vagytok e, avagy ellenségek, az utóbbi mellett döntenek, és hangos ugatásba kezdenek.
Persze a bátorságukból arra nem futja, hogy támadjanak is - és mikor leugrassz a nyeregből, hogy megközelítsd az egyik házat, nyikkanva vonulnak vissza, hogy tisztes távolból folytassák.

Addig nem történik semmi, míg meg be nem kopogtatsz.
Azonban mikor ez megtörténik - meglódulnak az események...

Az ajtó kivágódik előtted, és van alkalmad szembenézni életed talán legnagyobb handzsárjával - sajna azonban a rosszabbik vége felől. A tulajdonosából sokat az épület adta árnyék miatt nem látsz, azonban a termetes sziluett, és a mozdulat, melynek nyomán a penge feléd közelít, legalábbis gyakorlott fegyverforgatót feltételez...

S míg te ezzel vagy elfoglalva, hallod, hogy a háttérben egy teve felbőg, mit egy pyar nyelvű méltatlankodás kísér, melynek kínosan gyorsan vet véget egy elzuhanó test tompa puffanása. Dzsad nyelvű szitok keveredik egy hangos Doldzsahot hívó kiáltással.
Mindehhez pedig karmos lábak keltette surrogás, csaholás és zúgó-kopogó hangok szolgáltatják az aláfestést...

//A handzsáros ember feléd nyomul, próbál érintőtávolságba kerülni fegyverével. Ha fegyvert rántanál, a szituációból adódóan KÉ-det -5-ös büntetés sújtja; ha viszont puszta kézzel nézel szembe a fenyegetéssel, akkor nincs ilyen büntetés.
Az egyszerűség kedvéért a dobásokat a Kockadobáló topicba kérem, viszont a szituáció alakulását itt mesélném le.//

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

- A fene! - csúszik ki a számon anyanyelvemen és igyekszem elmozdulni a fegyver útjából, azaz hátraugrok egyet. A történtek ilyen alakulása nem lep meg - legalábbis nem nagyon -, hiszen egyelőre úgy néz ki, mégsem az általunk preferált békésebb, hanem a Hadik által vázolt forgatókönyv valósul meg. A többiek remélem a házak vonalában maradtak, így én is oda igyekszem hátrálni, hogy legalább a hátam védve legyen. A harcot egyelőre nem kívánom felvenni, hiszen a házból kirontónak kanyarodnia kell, hogy utánam jöjjön, így némi egérutat remélek, és addig talán elő tudom venni a fegyvereimet és egy gyors oldalpillantással esetleg azt is fel tudom mérni, mi a helyzet a többieknél, bár a hangok nem sok jót sejtetnek. Azt, hogy a csapat nagyobb része Hadikékkal hol lehet, most nem látom, hogy lenne esélyem utána nézni. Remélem kihúznak minket a pácból.

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában
Idő: Pyarron szerinti 3691, Téli évszak

Kissé meglep, de a handzsár és gazdája nem követnek - megelégszenek annyival, hogy eltávolodsz az ajtótól.
Aztán persze hamar rájössz, hogy miért.
Súuua!
Egy kő ad ilyen hangot, ahogy a levegőben száguldva közeledik feléd.
Kopp
Ilyet meg akkor ad, ha a válladnak ütközik...
Ösztönösen abba az irányba nézel, amerről érzésed szerint az "áldást" kaptad - vagyis a szemben, alig húszlépésnyire elhelyezkedő épület felé. S valóban: a ház tetején legalább két, világos kaftánba és theubba burkolt alakot pillantasz meg, amint parittyákkal felszerelkezve, hangosan kurjongatva alkalmi "célba lövő versenyt" rendeznek - és te vagy a cél.
A találatot elérő hangos kiáltással ad hangot örömének - a mellette lévő pedig feléd lendíti a kezében szorított töltött bőrdarabot.
Felkészülsz, hogy elkerüld a lövedéket, ám akkor egy váratlan dolog történik: hirtelen egy felülről jövő nagy ütést érzel a válladon; ismét ösztönös a mozdulat, amint odakapod a fejed - és a fellángoló fájdalommal egy időben jut el a tudatodig, hogy ezt most egy nagy, úgy emberfejnyi kő okozta, amit a melletted lévő épület tetejéről hajíthattak rád.

Öröm az ürömben, hogy az átmenetileg figyelmed perifériájára szorult parittyás lövedéke célt téveszt, és hangos koppanással csapódik a ház falába.

S bár csupán egyetlen pillantást vetettél arra, azért ennyiből is kisüt: a többiek sem állnak jobban.
Fra Wentuss mozdulatlanul, arccal a homokban fekszik jó harminc lépéssel arrébb - a tevéje, valamilyen kutyaféléktől üldözve már messze jár.
A két hadzsi sem áll jobban - őket is körbeveszik a négylábúak. És miközben őket próbálják távol tartani, jó célpontot nyújtanak a parittyásoknak, akik egy nem túl távoli épület tetejéről veszik célba őket - a jelentős távolság ellenére nem kevés sikerrel.

//Sajna nem beszéltük meg, hogy milyen vértezetben vagy éppen.
Én azt gondolom, hogy tekintettel az utazásra és arra, hogy a kari nem készült harcra, egy könnyebb vért még belefér.
Fp vesztést csak azután közlök, ha ezt megvitattuk//

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

// Nem viselek páncélt. De ez nem biztos, hogy legközelebb is így marad. (off: - Medve: Legközelebb?)

<Francba! De legalább nem jönnek utánunk! Egyelőre?>
Fáj a vállam, igyekszem elhúzódni a háztól, ahol a nagyobb köveket dobálja rám az az alak a magasban. Egyelőre a hadzsik felé próbálok rohanni, hogy legalább a parittyásoktól védjék az oldalam, majd onnan Wentuss baráthoz, hogy megnézzem, mi van vele. Az már elég nagy táv lehet a parittyásoktól, így talán némileg át tudjuk gondolni a további teendőket.
Tehát mindenek előtt a hadzsik felé rohanok, közben egyszer hátrapillantva, vajon jön-e utánam valaki. A parittyások és a korábban mellettem lévő ház tetejéről dobáló az a periférikus látómezőmbe fér csak bele.
- Takarodjatok, dögök! - csapok mérgesen az első elém kerülő kutyafélére, amikor a két hadzsi mellé érek. Majd a másodikra is, ha még van az utamban.
<Csak el akartak ilyeszteni? De nekünk oda be _KELL_ mennünk.>
Ha Wentuss testvérhez érek, úgy hajolok le hozzá, hogy takarjam a parittyásoktól. Már persze, ha egyáltalán megtehetem.
- Testvér?! Wentuss testvér!

// Mi hányan vagyunk? Hány kutyaféle van? Hány ház volt kb (felteszem, minden ház egy család, az egy harcost jelent)? Az én tevém is és Wentuss baráté is elnyargalt? Remélem, Hadikék összeszedik mind a kettőt...

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában, szorult helyzetben...
Idő: Pyarron szerinti 3691, Téli évszak

//

(off: - Medve: Legközelebb?)

Érzékelem, hogy poénról van szó - de nem ismerem. Oszd meg vele légysz-légysz!..//

Elrugaszkodsz az épülettől, hogy legalább a nagyobb kövektől védve légy. A hadzsik felé veszed az irányt - így persze már jól látod, hogy arrafelé mi a helyzet.
Kísérőid nagyjából húsz ynevi láb távolságra vannak tőled, és változatlanul azzal vannak elfoglalva, hogy a körülöttük morgó-vicsorogó nem kicsiny termetű kutyákat távol tartsák maguktól, és valahogy a jó negyven lábról lövöldöző parittyások lövedékeit is elkerüljék.
Wentus barát még tíz lábra mögöttük fekszik a homokban, változatlan pozícióban - a változás csupán annyi, hogy egy-két kutyának már feltűnt a fekvő, védtelennek tűnő test...

Apropó kutyák - a korábban látott, kis testű dögökhöz képest ezek nagyobbak és izmosabbak, nemigen ugatnak, viszont így messziről is feltűnően nagyok a szemfogaik... A kavarodásban nem tudod felmérni, de nagyságrendileg másfél tucatnyi lehet belőlük.

A csapatod többi tagja jó fél mérföldre van tőletek, és úgy tűnik, egyenlőre nem mozdulnak - bár lehet, hogy a forró sivatagi levegő csalja a tekinteted.

Egy gyors pillantás hátra.
Az épület, melyet magad mögött hagysz, most egyáltalán nem tűnik lakatlannak: az ajtóban álló handzsáros alak még mindig ellenségesen méreget (mondjuk az is igaz, hogy egyenlőre nem ered utánad), míg a tetőn egy vékonyabb alakot látsz - a nagyobb követ valószínűleg neki köszönheted...

A tevéd nem látod semerre, és Wentusé is messze jár már. Sajnos kívül esik a látótereden - valószínűleg valamerre a házak közé menekült - ám a hangokból ítélve nem kis bajban lehet.

Ahogy elvágtatsz a hadzsik mellett, te is felkelted a kutyák némelyikének "érdeklődését" - és mikor rájuk rivalsz - Takarodjatok, dögök! - nem akarnak tágítani.

Ekkor viszont fura dolog történik.
Az egyik hadzsi - amelyik azt a fura kis csomagot kapta Hadiktól - fura mozdulatot tesz: mintha valamit feldobna a levegőbe. Egy füstölgő kis valamit.
Aztán az a valami hatalmas durranás és fütyülés kíséretében, szikraeső kíséretében indul az ég felé, aztán...
DURR!!!
...Hatalmas, színes szikrák kíséretében felrobban.

A kutyák egyszerre nyüszítve menekülőre fogják, de még a parittyások is abbahagyják a célbalövést, és kiáltozva egymás után tünedeznek el a háztetőkről.
Nem csoda - félig te is megsüketültél, és a szíved majdnem kiszakadt a helyéről...

Mikor a lélekjelenléted úgy-ahogy visszatér, odabotorkálsz Wentusshoz.
Az első pillantásra látszik, hogy az idős pap eszméletlen; és ami azt illeti, azt sem nehéz kitalálni, hogy mi okozta: a feje alatt egyre nagyobb a vértócsa, pedig a homok szomjasan issza a nedvességet...
Ezek után nem igazán lep meg, hogy a szólongatásodra sem reagál.

//vért kérdés lezárva.
A parittyakő és a nagyobb társa miatt elszenvedett sérülések miatt összesen 13 Fp-t veszítesz...//

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

A hatalmas durranásra ösztönösen összerezzenek, a hang irányába nézek és előretartom a fegyverem, de be is fognám a fülem, így valamilyen amorf mozdulat sikeredik belőle. Majd eszmélve és észlelve, hogy a kutyák eltűntek, odarohanok Wentuss baráthoz. Amint észreveszem, hogy folyik belőle vér, gyorsan megfordítom, a fejét az ölembe veszem, letörlöm a vért és a kezén a bő ing ujjából összegyúrt/összegyűrt ruhadarabot a vérzés helyére szorítom.
- Wentuss testvér! Ne hagy itt!
A könnyem is kicsordul, Wentussra hajolok. Igen tanácstalanul ülök így egy darabig, majd eszembe jutnak a kísérőink, és előbb csak rájuk nézek, majd kérdezem:
- Tudnak segíteni?

//
Milyen napszak lehet?
==========
Elnézve a karakterapod, akár neked is szép emlékeid lehetek A Tavasz 17 pillanata c. szovjet fimről. A film ihlette Stirlitz-viccek pedig akár köteteket is megtölthetnek. Egyik:
Stirlitz sétál az erdőben. Egyszer csak neszezést hall a málnabokor felől:
- Legközelebb elhozom a puskám is - gondolja Stirlitz.
- Legközelebb? - gondolja a medve.
//

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában, szorult helyzetben...
Idő: a Pyarron szerinti 3691. esztendő tele, egy forró nap késő délutánján

A durranást színes szikraeső kíséri - más körülmények között megkapó látvány lenne.

Mikor Wentusst megfordítod, látod, hogy az arcának nagy része vérmaszatos - az életet adó nedű pedig a homlokán nyíló mély sebből csorgott.
Mikor letörlöd tisztán látható, hogy már csupán szivárog.
Az idős pap fejét az öledben tartva hamar egyértelmű lesz, hogy még nem halt meg - lélegzik, bár az egész teste ernyedt - vagyis eszméletlen. Nem reagál a beszédedre sem.

Miközben tanácstalanul és kétségbeesetten ül a homokban, öledben az idős emberrel, két kísérőtök (szabadulva a kutyák és a parittyások zaklatásától) mellétek ér.
A nagyobb darab hadzsi a tevéjén maradva kémleli arrafelé, amerre a falusiakat és a kutyákat eltűnni láttátok, míg a kisebbik gyorsan melléd térdel:
"-Te barát megsérül, szahib? Hedzsin dob le, mikor az... dögök jönni." - pár pillanat alatt felméri a pap állapotát, majd újra feléd fordulva folytatja - "Ez van csúf seb feje... Kell pap vagy kirurgus..."
A mondatot azonban nem fejezheti be - nagydarab társa ugyanis megfordul a nyeregben, aztán annyit mond dzsad nyelven:
"Jönnek a többiek!"

S valóban - ha arra nézel láthatod, hogy a Hadik vezette csapat egy sorba fejlődve közeledik felétek; tempósan haladnak, de nem gyorsan, és a fegyverek sem kerültek elő egyenlőre.
Mindent megtesznek azért, hogy lássék szándékuk békés volta.

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

Jelentősen csökkent a hirtelen elkeseredettségemen, hogy látszik, Wentus él.
<Miért is engedtem, hogy velünk jöjjön. Vissza kellett volna küldeni.>
<"Kell pap vagy kirurgus".> Erre a mondatra kis időre el is mosolyodok magamban. <Pap éppenségel akad, csak a hatalma... másra szokta használni. Érteni meg nem ért hozzá. Szép kis pap.>

Egy darabig még ülök itt Wentus fejével az ölemben, majd összeszedem a bátorságom és megpróbálom Istenem segítségét kérni Wentus gyógyításához. Behunyom a szemem, igyekszem kizárni a külső zavarokat, hogyminél sikeresebb lehessen a segítségnyújtásom és -kérésem. Megtisztítom az ujjaom a gyűrűt, habár nincs rá szükség, rövid imát moromolok, megcsókolom a gyűrűt és a megfelelő formulákkal az Öreg Bölcs segeítségét kérem Wentus javulásához. A gyűrűt Wentus sebégez érintem.
// 12E/3ÉP - 12MP, 12szegmens, levontam.

Ha Wentus felépülése látványos, akkor szólok a másik hadzsinak, hogy álljon félre, hadd lássák a faluban is, milyen hatalommal szegültek szembe. Tapasztalatból is és a szakirodalomból is tudom, hogy az egyszerű népekre nagy hatást szokott az ilyesmi tenni, nem beszélve a látványos durranásról. Az időhúzásommal mindenesetre lemaradtam a másik hadzsi megjegyzéséről.

<Maradni kellene a békés megoldásnál, ha lehet. Ha esetleg megmutatnánk a többi fegyverest is és újból felszólítanánk őket?>
<Ha pedig nem, hát akkor legyen harc. Nekünk mindenesetre most közvetlenül elég a víz, így ha megkerülnénk a házakat és csak a forrásokért mennénk...>
<De fedett ellenséggel a szomszédunkban éjszakázzunk? Nehéz dolog ez...>

// Nagyjából hány ház is van a faluban?

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában, szorult helyzetben...
Idő: a Pyarron szerinti 3691. esztendő tele, egy forró nap késő délutánján

Istenedhez fohászkodsz Wentuss gyógyulásáért - s imád meghallgatásra talál.
Szent szimbólumod először csak felizzik, azonban kisvártatva egyre erősebb sárgás-fehéres fénnyel világít, mely beborít téged és a papot is (a hadzsi, mikor feltűnik neki, sürgősen eltávolodik tőletek...); és furcsa módon valahogy érzed, hogy Krad kegyelme hatalmas jóindulat és hihetetlen erős energia formájában áramlik keresztül rajtad, hogy aztán eljusson rendeltetési helyére.
Megmagyarázhatatlan boldogságérzés tölt el - nem tudsz nem mosolyogni...

Aztán szép lassan elhalványodik a fényesség, de egy halvány visszfénye - s vele együtt az érzés halvány lenyomata veled marad.
Wentuss sebe szemmel láthatóan húzódik össze - a végén már semmi sem emlékeztet arra, hogy percekkel ezelőtt csúnya fejsebe volt...
Aztán az öreg pap kinyitja szemeit - pillantása először a te arcodra esik:
"-Iymer?.. Mi?.. A teve..."
Úgy tűnik, hogy testileg meggyógyult ugyan, de a történtekre nemigen emlékszik.

Aztán több dolog történik egyszerre.
A teve hátán ülő hadzsi halkan felhívja a figyelmeteket, hogy a faluban mozgást lát.
Arrafelé tekintesz, és most először alaposabban is van alkalmad felmérni a kis települést.
A másfél tucatnyi, lapos tetejű homokkő épület szabálytalan elrendezésben épült a forrás mellé; a házak közt most csupán a pálmák neszezése hallatszik, se állat, se ember nem mozdul - kivéve két alakot, akik már a házak és köztetek álldogálnak; úgy ötven ynevi láb távolságban.
Két férfiról, egy termetes fiatalabbról, és egy hajlott hátú idősebbről van szó; amennyire innen látod, nem viselnek fegyvert, és a fiatalabb egy zöld kendőt tart a kezében.
Aztán csizma alatt csikorgó homok hangját hallod - a másik irányból Hadik közeledik, gyalogosan.
"-Szahib?.." - a tekintete pedig még hozzáteszi: "ugye megmondtam?"
"-Megtámadtak bennünket. Ok nélkül." - mondja az egyik hadzsi - s bár közlendőjét Hadiknak szánja, szintén reád néz; a tekintetében szemrehányás tükröződik.
"-De megúsztátok, nemde?.." - Hadik pillantása most az idős papra esik - "-Megsérültél?.."
"Én.. Nem tudom..." - hangzik Wentuss kissé bizonytalan, de őszinte válasza.

Hadik figyelme aztán látva, hogy mindenki jól van - legalábbis szervileg - a falu felé fordul.
"-Mindenesetre most tárgyalni szeretnének..." - int a fejével a falu felé, ahol a két alak várakozik - "És úgy illik, hogy ketten menjünk mi is, fegyver nélkül. Azt hiszem, szahib, hogy az előbbi kis... csodatétel után ... hm, az lenne a legjobb, ha te lennél az egyik tárgyaló. Én pedig boldogan elkísérlek."
Azzal fegyverövét szablyástól-dzsambiástól átadja az egyik hadzsi kezébe nyomja, majd:
"-Mehetünk, ha készen állsz..."