El Hamed

[Mynea]

Miss Torre

- Ugyan már... - legyintek csak Mia intő szavaira - Hol jutna nekem eszembe bárkivel is incselkedni? Szegény drága férjuramnak megszakadna a szíve...
Szavaimat keserű gúny itatja át persze. Hol lenne már hitvesem szegény vagy drága? Mégha lenne egyáltalán szíve... Jakirte már vénen született, s ki tudja hanyadszor mételyezi saját magzatait, csak hogy tovább nyújtsa hitvány életét. De persze, otthon ez már mindennapos, s a házasságunknak is vajmi kevés köze van a szerelemhez. Semmi más dolgom, mint hogy itt "lábadozzak" a kellemes, meleg éghajlaton, s később majd életképes fiút szüljek. Semmi több. S ha hitvesi kötelezettségemnek eleget tettem, védve vagyok. Talán a lányommal se zsarolhatnának többet... Végtére is, szerencsésnek mondhatom magam.
- Nos persze, természetesen ha nincs ellenedre, te magad is elősegíthetnéd ügyünket pár apróbb praktikával. Ne álljunk fél lábon. Elsőre amúgy is csupán információt gyűjtenék... az a végtelen mélységű tarisznya... nagyon is izgatja a fantáziámat.
Amikor a lányok megérkeznek, szemügyre veszem őket. Alapvetően nem kedvelem a dzsad nőket, akármennyit is mosakodnak, valahogy mindig olyan piszkosnak és ápolatlannak tűnnek... remélhetőleg akad köztük pár külhoni is. Meghallgatom ifjú dalnokom véleményét, majd a kedvemre valóknak fizetek némi előleget - három-három ezüstöt fejenként, ez megfelelő honoráriumnak tűnik -, a többit pedig elküldöm. Lágy esésű, szinte áttetsző kelméből készült ruhákat adatok a lánykákra, majd intek a cselédeknek, hogy intézkedjenek az elmaradhatatlan testfestésről, arra az esetre ha a ruha lekerül.
A fennmaradó időt macskáim társaságában, a hűvös átriumban töltöm. Igazából örülök, hogy legalább Miát jó kedvre deríthettem a mai kis akciónkkal... részemről viszont, ahogy telik az idő, legszívesebben menten megszöknék. Általában elértem kitűzött céljaimat, megkaptam amit akartam... Ez kiváló erény lehet egy külső szemlélő számára, hiszen más nem láthatja vívódásaimat, hogy a legnagyobb csatákat saját gyávaságommal vívom meg nap mint nap. Most is, ahogy peregnek a szemcsék a homokórában, egyre kevesebb kedvem van ehhez a Garimhoz. Ám szerencsére Morik bejelentése felráz kedvtelenségemből. Biccentek, s megnyugtatom, hogy máris megyek. Felkarolom Théris-t, hófehér cicámat, majd még vetek egy pillantást a folyosón álló nagy kerek tükörbe, hogy minden rendben legyen.
A fogadó terembe lépve gyorsan körbe hordozom tekintetem, felmérem a helyzetet. Ha szerencsém van, Garim úr kísérője nem pont a neje lesz...

[Haome no Munemoto]

Essilor en Pyron

Revan méltatlankodását hallva elvigyorodom.
<... Szóval tréfálkozni támadt kedvük? Sebaj, addig jó, míg szólnak, mielőtt célba érne a dárda... S ha tréfát akarnak, tőlem bizonnyal megkapják!>
"- Ejej, Revan uram!.. Hagyd már játszódni a gyerekeket!.." - aztán a két tréfás kedvű harcoshoz fordulok, s továbbra is vigyorogva kiáltom oda: "- Szép dobás volt, fiúk!.." - mondandóm lassú tapssal kísérem - "Meglátjátok: még tíz-húsz évnyi gyakorlás, és tíz lépésről akár egy lovat is eltaláltok majd..."

Aztán, hogy Revan felteszi a "lényeges" kérdést, figyelmem ismét csak neki szentelem - s mondandómat halkabbra fogom; EZ már nem való akárki fülének.
"-Őszintén megvallom: ide segítségért jöttem; a legkevésbé sem azért, hogy e házat s tisztes lakóit rossz hírbe hozzam.
Ámbár arról nem én tehetek, ha egyesek nem szenvedhetik, ha egy isten választott szószólója olyasmit hirdet, mi ellenkezik érdekeikkel. Mert számomra kétségtelen tény: Airun al Marem szájával maga Darton szól. Akroll és egy seregnyi jó lovag hitt ebben...
Tudod, kicsit furcsa, hogy a Dúlás idején, mikor sihederfejjel orkokkal és nomádokkal verekedtem Pyarron romjain, nem volt baj, hogy mit hiszek. Nem szaglásztak utánam ügynökök meg inkvizítorok. Azok csak akkor bújtak elő a kövek alól, mikor a mocskot eltakarítottuk!.."
Nem akartam felindulni, de a végére csak sikerül; kissé megállok hát a beszéddel, hogy vérem nyugodjon. Hogy megnyugodtam, folytatom.
"-De nem ezért jöttem.
Ha van egy kis időd, bő lére ereszteném: így mindent megértesz majd.
Hogy Akrollt eltemettem, Syenasba mentem: Airun és a veteránok ott ültek tanácsot; előttük tettem le lovagi eskümet. Aztán a Papi Szék kiátkozta Airunt, így nem volt maradása, s vele együtt nekünk se, kik az ő és Darton ügyét választottuk.
Elébb Erionban mentünk; ott pedig csakhamar megépült rendünk első igazi háza. Aztán tovább terjeszkedett rendünk - így kezdtünk háborúba Rowon Fekete Hadura ellenében, hogy birtokát elnyerjük. Néhány hónapnyi hadakozás után elnyertük birtokát; ő pedig háza népével egyetemben visszatakarodott a sivatagba.
Azonban, bár rendünk Északra helyeződött, nem feledtük el a Délvidéket sem. Alex con Arvioni, ki rendünk egyik alapítója, idegen, az embernél ősibb vérből való: az Ősi Nép fia. Ezek a sivatag mélyén élnek, s évezredekkel ezelőtt egyszer már viseltek hadat minden élő ellen - s kis híján sarkuk alá hajtották az egész Délvidéket.
Alex figyelmeztetett a veszélyre: e Nép egy istene visszatér, hogy lábával Satralis földjét tapodja, s maga vezesse győzelemre híveit az emberek, elfek és dzsennek ellenében.
S míg Pyarron nagyjai azzal voltak elfoglalva, hogy a megtépázott országnak szép új fővárost építsenek, addig rendem veteránjai a sivatagban hadakoztak, hogy ennek az istennek földre szállását megakadályozzák.
Sajnos nem jártak sikerrel.
Ama nevezetes éjjelen, mit Sötét Együttállásnak neveznek, sok egyéb kárhozott lénnyel egyetemben aztán valószínűleg ez isten is megkísérelte az alászállást Ynevre. Rendünk mindenesetre újfent lovagokat küldött, hogy kitudják, mi történt.
Nos e csapatnak vagyok én is tagja.
Délre érkezve engedélyt kértem és kaptam a hadnagyunktól, hogy Quesselroth mellett élő vér szerinti apámat meglátogathassam. Úgy gondoltam, hogy Hamedben csatlakozom a többiekhez.
Egyvalamit nem vettem számításba: a sivatagot.
Meziráig még elvergődtem valahogy egyedül, de innen tovább?.. Az valószínűleg az életembe kerülne... Félre ne értsd: nem félem a halált - hiszen rögvest istenem trónusa előtt találnám magam. Ám jobb szeretném, ha akaratát teljesíthetném, vagy legalább aközben érne útól a halál.
Először a Hallgatag Úr helyi szentélyébe mentem - azonban Fra Derbatrim azontúl, hogy e házat javasolta, segíteni nemigen tudott.
Hát így kerültem ide.
S azt remélem, hogy itt talán tud valaki módot arra, hogyan juthatnék el Hamedbe."

Kissé kifullasztott a sok beszéd, de egy régi ismerős érdemel annyit, hogy mindent elé tárjak.

[A Rászil]

_____________________________________________________________
KM esemény [Iymer]
Helyszín: Hat Város
Időpont: Az Égi Fény 3692. évének eleje (esős évszak második fele), 2. nap délelőtt
Résztvevők: Essilor en Pyron [Haome no Munemoto]
_____________________________________________________________

Amikor visszaszólsz a két mosolygó lovagnak, akik a lándzsákat dobták, Revan finoman hasba bök és halkan mondja:
- Tudnak ezek sokkal jobbat is.
Ha megnézed, a lándzsák heggyel felétek állnak, így a dobáskor a tompa végük repült felétek, ráadásul elég nagy nyomot is hagytak a földön, azaz magasra is dobhatták őket. A két lovag letette a többi fegyverét és felétek tart, nyilván az eldobott lándzsákért.
- Látom, érti a tréfát - mondja az egyikük még mindig magában mosolyogva. Majd visszamennek a fegyverekkel és ezúttal a lándzsavívást gyakorolják.

A beszámolódra eleinte, a rended történetére érdeklődve figyel Revan, majd amikor az amundokhoz érsz, a szeme összeszűkül, el is fordítja a fejét, látszik, hiszi is amit mondasz az Isteni beavatkozásról Yneven meg nem is. Amikor a családi történetedhez érsz, látod rajta, még mindig az előző történeten rágódik. Amikor a burkolt kérésedig eljutsz, már jobban követi a mondanivalód, el is gondolkodik.
- El Saifék indítanak mostanság karavánt... Vagy holnap, vagy utána, nem is tudom. Te megállod ott a helyed, de ajánlás kell, nem visznek magukkal akárkit... - kisvártatva elmosolyodik magában - No, majd ajánllak én!
- Gyere csak! - Int neked és elindul a kapu felé, majd hirtelen ötlettől vezérelve visszaforul a lovagok felé:
- Hé! Quesselroth! Nem járt itt senki, nem láttatok senkit! - Beszéd közben kissé előrenyújtja a bal karját és felemeli a mutató ujját. A két lovag felnéz, először nem értik, majd a palota felé fordulnak, elmosolyodnak, bólintanak Revalnak és visszatérnek a lándzsavíváshoz.

[Shackallor]

JK: Abra de la Torre
Esemény: I.fejezet - vendégvárás
Helyszín: Hamed emírség, El Hamed városa, A rezidencián
Idő: Pyarron szerinti 3691 év tele, egy meleg nap délutánján

Mikor a leányok, kik vendégeid szórakoztatására rendeltettek, végül megérkeznek, nem kell csalódnod - csupa külhoni leányka érkezik; dzsad egy sincsen köztük.
Kedvenc igriced úgy mustrálja őket, mintha kupec lenne a lóvásáron, végül mézédes hangon "ajánl néhány gyöngyszemet nagybecsű figyelmedbe". Nem kell csalódnod benne sem - magad is azokat választottad volna.
Eztán a "friss hús" előkészítése már szinte magától megy - az isteneknek hála azért nem mindent magadnak kell csinálnod; a hőség elől elbújva nyugodtan emésztheted magad...

Morrik végig néhány lépéssel előtted jár, majd a fogadóterem ajtaját szélesre tárva hangosan bejelenti érkezted:
"-Abra de la Torre úrnő!.."
A következő pillanatban pedig már be is lépsz.
A ház fogadóterme rafinált módon úgy lett berendezve, hogy egyik felében az alacsony, párnával fedett kerevettel, a puha, szépen hímzett drága szőnyegekkel és a miniatűr kis szökőkúttal (ez utóbbi lelke egy igazi csodamasina: képes a medencéjébe hulló vizet visszafordítani a kútba, hogy aztán újból a tetején spriccelő vízsugár legyen belőle...) a dzsadok kultúrájának és szokásainak van hivatva adózni. Ellenben a terem másik felében elhelyezett magasabb szófa, az állványokon megannyi kis szobor, és a hihetetlen mennyiségű színes kelme a toroni módit igyekszik e tető alá hozni.

A "dzsad oldalon" három férfi üldögél (eszerint a jó Garim Morgenának hála otthon hagyta az asszonyt!)
A hozzád közelebb eső vézna, már-már alultáplált benyomást keltő középkorú férfiember olyan, amilyennek első hallásra a dzsadokat képzelted annak idején: sunyi patkánytekintet, ahogy mohón végigmér; nagy, horgas orr alatt szépen pödört bajusz; a fejfedőjeként szolgáló kerek kalapféleséget (melyről röhejes bolyt lóg lefelé) pedig még itt sem veszi le.
A mellette ülő férfi - ha nem olajbarna bőrrel született volna - ábrázat alapján bármely toroni alvilági testvériség soraiba "beférne". Ahogy sebhelyes, markáns arcából kibámuló hideg, szürke szemeivel végigmér, szinte tapinthatóan árad feléd a nagybetűs VESZÉLY érzése.
A harmadik fickó nagydarab melák, ostoba ábrázattal, és körülbelül akkora tenyérrel, amit ha ökölbe zár, bizonnyal nagyobb lenne, mint a fejed; viszont a mellényke, mit felsőruhaként visel, remekül látni engedi hatalmas izmait.
Fegyvert - amennyire meg tudod ítélni - egyik sem visel; ám ékszert annál inkább. Hivalkodva, magamutogatva, undorítóan harsány módon adva tudtára a szemlélőnek: itt biza gazdag és befolyásos emberek forognak fenn.
Jöttödre Mia abbahagyja a halk, és valószínűleg semmitmondó társalgást; feláll, s egy rövid, de elegáns meghajlást követően sorra bemutatja vendégeid. A sunyi kis alak neve eszerint valami Izmael, míg a melák a Nasszer névre hallgat.
A ragadozó pedig a Garimra.
Nevük hallatán a dzsadok sorra meghajolnak feléd - azonban míg a másik kettő lesüti szemét, Garim végig téged néz. A pillantásától olyan érzésed van, mintha egy prédára leső kígyóval néznél farkasszemet...

A pillanatot Mia töri meg: kettőt tapsol, mire a vacsorát cipelő szolgálók és az egyenlőre táncosokként funkcionáló leánykák lepik el a termet, hogy dzsad módi szerint vegye kezdetét az este.

[Haome no Munemoto]

Essilor en Pyron

<Olyan szívesen láttak itt, hogy már majdnem elfeledtem: a nagy, buta, csúnya maremita nem kell errefelé senkinek. De a világ azért nem fordult ki önmagából!.. De sebaj - a célom elértem, s most csak ez számít. Hála Akroll emlékének...>

Reval felé fordulok kissé:
"-Köszönettel tartozom neked, uram - s az adósod vagyok. Belátom, képességeim szerények, de amivel csak lehet, igyekszem viszonozni irántam viselt jóságodat..."

Később, mikor már kívül járunk a rendházon, újra Revanhoz fordulok:
"-Mond uram: mit lehet tudni eme el Saif családról? Mert ami azt illeti, hallottam már róluk egy s mást; s bizony nem minden hír volt megnyugtató... S mivel elég fiatal vagyok még, sajnos az istenem adtak még nekem oly erős látást, mely alkalmassá tenne arra, hogy a magot és a pelyvát elválaszthatnám egymástól..."

[Mynea]

Miss Torre

Azt hiszem sose fogom megszokni, hogy bárhova is megyek, valaki mindig – nehogy véletlenül elsomfordáljak - jó hangosan felkonferál. Kikiáltanak, mint egy megunt dísztárgyat a bamba szájtáti tömeg előtt az aukciós házban. És persze erre mindenki felkapja a fejét, ahogy most is... Bár mitagadás a látvány, amit ez a három különös figura nyújt, nyomban mindenért kárpótol. "A Jó a Rossz és a Csúf"... vagy legalábbis ezek különböző válfajai.
Miközben bemutatják a papagájnak öltözött vásári majmokat, igyekszem magamba fojtani a jóizű nevetést, mely ahogy sorolják az egyre furább külhoni neveket annál komiszabbul fojtogat. Persze tudom, nem minden a külső, és az idióta öltözködést olykor veszélyes emberek tudhatják magukénak, még jó példáért se kell messzire menni, tekintve a toroni Hatalmasokat, vagy Atyám közvetlen "barátait".
A két feltételezhetően szolgaszemélyzettől nem is várok mást, mit hogy szemüket lesütve hajlongjanak, cseléd urakra ne vesse tekintetét. Persze Garim más eset, egy apró biccentést követően kezemet nyújtom - természetesen kézcsókra - üdvözlésképpen.

- Üdvözlöm szerény hajlékomban, dominus. - állom hideg tekintetét egy édes-szemérmes mosoly kíséretében - Örömömre szolgál, hogy nem utasított vissza, és meglátogatott magányomban. Bár ahogy tiszteletreméltó anyám is említette, ön egy megbízható ember.

Persze valójában erről szó sem volt... Garimról nem tudtam szinte semmit, anyám nem küldött többet egy névnél, bár ha a helyi pletykáknak hinni lehet, ez a "tisztes" úr valóban megfelel elvárásaimnak. Persze reménykedtem benne, hogy legalább egy picit jóképű vagy fiatal... dehát az élet nem kívánságműsor. Anyám persze váltig bizonygatja, hogy a férfiakból negyven fölött lesz jó szerető... kár hogy a csomagolásról ez már aligha mondható el. Így e tekintetben inkább atyám elméletét vallom: "ha szerető kell, vegyél egyet magadnak".
Kedves vendégeimet a vacsoraasztalhoz invitálom, közben laposan Mia felé pislantva, hátha a jól ismert mozdulataiból, gesztusaiból sikerül kikövetkeztetnem, mit tervez. Vajon az udvari bolondot, vagy a verőlegényt kívánja kezelésbe venni? Az előbbinél az imént még attól tartottam, hogy a "salem-alejkumos" hajlongás közben leesik a bojtos sipkája, a másiknál pedig hogy nem is annyira a tiszteletet adja meg, mint inkább a melleimet üdvözli, azért nem a szemembe néz. Mindenképpen érdekes estének nézünk elébe...
Theris-t Morik kezébe nyomom, feltételezem ebben a koszos országban nem tisztelik annyira a macskákat, mint nálunk. Azt hiszem most is csak pótcselekvésként hoztam magammal, megnyugtat a jelenléte. Végül én is helyet foglalok a számomra megterített helyen - remélhetőleg Garim oldalán, miközben bátorítom, hogyha bármit is hiányolna, nyomban szóljon.

- Sajnos nem ismerem a helyi szokásokat, így kénytelen voltam külső információkra hagyatkozni. Persze igyekszem mihamarabb pótolni hiányosságaimat, de sajnos megfelelő segítség híján a legtöbb esetben falakba ütközöm. - sóhajtok, remélve hogy ez a kedves dzsad úriember majd felajánlja segítségét.

[A Rászil]

_____________________________________________________________
KM esemény [Iymer]
Helyszín: Hat Város
Időpont: Az Égi Fény 3692. évének eleje (esős évszak második fele), 2. nap délelőtt
Résztvevők: Essilor en Pyron [Haome no Munemoto]
_____________________________________________________________

Kiértek a belső udvarról és egyből az istálló felé veszitek az irányt. Ott két istállófiú tisztogat két lovat: egyik a tiedet, ezen nem nagyon van mit, ímmel-ámmal csinája csak, míg a másik azt a lovat, ahová Revan tart - arra már jobban ráfér. Elküldi őket Reval, majd nekik is mondja, hogy nem járt itt senki. Ezt a kapunál posztoló őrökkel is megismétli. Ahogy kiértek a kapun, nem a dzsad negyed felé fordul, hanem az ellenkező irányba, de elkanyarodtok a főtérről a rendház mellé, ahol meg is álltok. Itt halljárok, hogy bent valaki igen hangosan kiabál, majd újból nem hallani bentről semmit.
- Az el Saifékról én is csak kicsivel tudok többet, mint mások. Nézd, ha valaki annyira gazdag, mint azok, akkor nem köti minden dolgát a többi ember orrára, különösen, ha azok nem patyolat tiszták. A többi ember meg kombinál. És még ehhez jön, hogy a dzsadoknál sose lehet tudni.
Itt tart egy kis szünetet, csikordul a rendház kapuja és valaki kivágtat rajta. deMerdicus lovag arcán elégedettséget látsz, majd elindítja a lovát a rendház mögé és kisebb utcákon vezet téged erre-arra kanyarogva.
- Ha valakinek a hatalom vagy a pénz kell nagyon, akkor itt sem egyenes az útja, meg máshol sem - a "máshol"-t megnyomja. - Ezek eladnak, mások meg erőnek erejével üldöznek, aztán bekéretszkednek az erődödbe, végül pedig kijelentik, hogy ők győztek és építik újjá az országot.

Látod rajta, hogy gondolkodik valamin, hogy megkérdezze vagy sem, de csak kiböki.
- Ti tényleg a sivatagba készültök? Vértben, lóval, hadsereggel? És azzal az Ősi Néppel akartok háborúzni?

[Shackallor]

JK: Abra de la Torre
Esemény: I.fejezet - egy "kellemes" este
Helyszín: Hamed emírség, El Hamed városa, A rezidencián
Idő: Pyarron szerinti 3691 év tele, egy meleg nap délutánján

//Igazán megnevettettél! - még a könnyem is kicsordult. Hálás vagyok.//

Garim először nemigen tud mit kezdeni a felé nyújtott kacsóval - de aztán észbe kap, és egy meghajlás kíséretében lágynak szánt csókot lehet reá.
Az érintése hűvös, nyirkos - szintén ama csúszómászóra emlékeztet.
Kezdésnek szánt szavaidra válaszképpen továbbra is téged fixíroz, miközben megereszt egy halovány bólintást - ez még akár "igent" is jelenthet.
Nem lehet tudni, hogy a pasas néma - avagy titokzatosnak akar e látszani...

A vacsoraasztaloz érkezve társalkodónőd félreérthetetlenül adja az érintett, s a világ tudtára, hogy majd megvész, ha dagadó izmot lát; alig leplezetten nyomul rá a hústoronyra. Az asztal - hogy lehet így nevezni valamit, ami alig fél lépés magas, és székek helyett párnák veszik körül?!! - átellenes oldalára "tereli" a nagydarab dzsadot, aki látható zavarban van. Nyilván megszokta, hogy övé a kezdeményezés...
Garim csupán egy pillantást vet feléjük, s ajka mosolyra húzódik - láthatóan nincs ellenére, hogy embere szórakozik kicsinyt. A vézna ellenben sárgásbarna szint ölt - nyilván az irigységtől...

Újabb beszélgetést provokáló próbálkozásod ezúttal sikerrel jár; s hála istennek vendéged nem villás nyelvet dug ki ajkai közül, mikor szóra nyitja száját... Ellenben megcsodálhatod tényleg ragyogó fogsorát.
"-Meghívásod igazán megtisztel... Úrnőm!... Kérlek ne vedd zokon, de házad igazi kuriózum mifelénk... Nem férfi vezeti, s ami azt illeti, sehol egy... támasz, mi segítene egy gyönyörű, ám kétségtelenül idegen nőnek eligazodni e város veszélyes világában...
Azonban egy ily szépségnek, mint Te, Úrnőm, biztosan nem okoz gondot megfelelő segítséget találni, aki, hm... bevezet Téged a helyi élet szabályaiba. Mert fájdalom, de nem minden a szépség! Hisz a rózsa is - nevelkedjék akár a baldeki emír kertjében - egyszer elhullajtja szirmát; s amennyire kelendő volt annak előtte, olyannyira nem törődnek vele az emberek utána...
De ne aggódj! A férfi itt előtted örömest felajánlja védelmét és tudását; s csak remélni meri, hogy Te nagylelkűséggel viszonzod majd nagylelkűségét!.."

[Haome no Munemoto]

Essilor en Pyron

Mikor a félreértelmezhetetlen jelekből összerakom a képet, kissé elkomorulok.
<Valaki nagyon beszélni akar velem... Ej, kifordult magából a világ... Egy Dreina-lovag vezet, kerülgetjük az üldöző Dreina-lovagokat... Remélem, Uram, hogy legalább te örömöd leled e különös tréfában - mert megbocsáss, de én nem tudom...>

Aztán, mikor lerázva a követésünkre indultakat mi is úti célunk felé fordulunk - s Revan - is beszédesebb lesz, nekibátorodom én is.
"-Mint már mondtam: mostanság a legnagyobb ellenfelünk a Szűklátókörűség és a Dogmatizmus. A hit nem parancs és uralom dolga... - reflektálok a keserű megjegyzésére - "A Dúlás nem azért jelent végveszélyt a pyar hitre és kultúrára, mert a krániak lerombolták Pyarront, vagy egy sor Kegyeltet küldtek a Kárpiton túlra. Nem, az szörnyű, de nem végleges veszteség. De a megosztottság, a pártoskodás és az uralkodni vágyás romba döntheti mindazt, amiért annak idején Selmo élt és meghalt."

Aztán a kérdésére is választ adok:
"-Rendem az Ibarába küldött egy kisebb csapatot. A feladatunk annyi, hogy felderítsünk, és tapasztalatokat szerezzünk. Nem tudom, hogy mivel jár egy sivatagi háború - mint már mondtam, nem ismerem sem a terepviszonyokat, sem a dzsadokat, az Ősi Népről nem is beszélve - de igyekszem tapasztalatokat szerezni... - aztán elmosolyodom; sejtem, hogy kérdése mire vonatkozik - "-Néhány dolog már most biztos: a nehézvért valószínűleg ránk olvadna, ha abban vonulnánk hadba...

Atán komolyabbra fordítom a szót; mert a kérdése azt is elárulja, hogy alkalmasint van tapasztalata a sivatagi hadviselésben.
"-Szavaidbó azt veszem ki, hogy volt már dolgod a homokdűnékkel. Ha nem alkalmatlan, kérlek mesélj róla!"

[A Rászil]

_____________________________________________________________
KM esemény [Iymer]
Helyszín: Hat Város
Időpont: Az Égi Fény 3692. évének eleje (esős évszak második fele), 2. nap délelőtt
Résztvevők: Essilor en Pyron [Haome no Munemoto]
_____________________________________________________________

Úgy nézed, a hitetek problémáinak megítélésében hasonlóan gondolkodtok, ugyanis a fejtegetésedre bólogat.
- Jól mondod. És az a baj, hogy ez mindenhol felüti a fejét, még nálunk is. Az előbb azt a szerencsétlen Chaqun is. Mi volt róla a véleményed? Csak mert egy rakás szerencsétlenség, láttad, nem? Hogy úgy mondjam, politikai kinevezett. - Ezt a mondatot egészen más hangsúllyal mondja, érezni a nemtetszését. - De most gondold el, egy ilyen áll melletted, amikor lendül az ork bárdja. - Ebbe a mondatba pedig beleborzong. - Nem tudom, merre járhat, de hadd keresgéljen csak bennünket.- Itt visoznt már mosolyog. Majd kis szünet után folytatja.
- Ha nálatok is jelentkezik a szűklátókörűség meg az uralkodni vágyás, észre fogod venni? Most még nincs, fiatal a rended, de majd később. Amikor már nincsenek mindenhol ott a "Nagy Öregek" és kezd önállóan vezetni a második, harmadik generáció is. Hmm?

- Nem azt mondtad, hogy volt már egy expedíciótok a sivatagban, csak nem járt sikerrel? Vagy közülük senki sem tért vissza?

- Én ugyan még nem jártam a homoksivatagban, csak ezeken a pusztákon, amik itt körül mindenfelé vannak, de nem is hiányzik. Nézd, ezen a helyen még indokolható a jelenlétünk a Kye-Lyron miatt, de mit keresnénk mi a sivatagban? Hanem ha sivatagi vezető kell, van egy ismerősöm Hamedben, Khaif. Az fel tud neked hajtani egyet, ha kell. Zumanarab fogadójában vagy mijében találod. Hán, ez az, Zumanarab hánjában.

Erősen megváltozott az utca képe, már dzsad környéken jártok.

[Haome no Munemoto]

Essilor en Pyron

A szolgálatos őrparancsnok nevének hallatán elmosolyodom:
"-A jó Chaqun lovag... A fajtájának elég megszületnie... A mi fajtánk meg a sarat dagasztja, étlen-szomjan orkokkal verekszik; s aztán jön egy ilyen "jó családból való" lovag, és övé a rang, az elismerés... Félre ne értsd: nem a saját mércémmel mérem. csúnya gyerekkor,ha valaki úgy nevelkedik, mint én, nekem elhiheted. Az a riasztó, hogy letettünk valamit az asztalra, de vész múltával ez már senkit nem érdekel...
S hogy mi lesz majd, ha nem próféta vezet bennünket? Őszintén mondom, hogy nem tudom; nem gondolkodtam még ezen...
De egyvalamit elmondhatok: akármi is történjen - én igaz ember maradok."
Aztán elkomorulok:
"-Nem lesz bajod belőle, hogy engem segítesz, ahelyett, hogy üldözőink kezére adnál?..

A sivatag expedíció kapcsán elgondolkodom.
"-Nem tudok sokat a dologról; ezelőtt nagyjából 18 évvel egy kis csapat kalandozó - Airun al Marem és Alyr Arkhon, rendünk alapítói is köztük voltak - mentek az Ibarába egy homályos jóslat nyomában, mely az Ősi Nép egyik istenének eljöveteléről szólt. Akkor sajnos dolgavégezetlen tértek vissza - később pedig más dolgunk lett... A gyanú szerint ez az eljövetel már bekövetkezett - ám Pyarron mostanáig csak az új várossal törődött, nem érdekelte semmi más..."

Elraktározom magamban, amit a hamedi ismerőséről mondott - alkalomadtán fel kell majd keresnem.
Aztán figyelmem a környezetemnek szentelem; azontúl, hogy - hála Chaqun lovagnak - rádöbbentem, hogy (ha nem is ellenséges, de) nem baráti közegben vagyok, érdekel az enyémtől idegen kultúra.
Annál is inkább, mert nemsokára ez lesz az új közegem.

[Mynea]

Miss Torre

//Örömömre szolgál, kedves uram. //

Igyekszem leplezni, de mégis, a férfi érintésétől kiráz a hideg. Ódzkodásom nem igazán személyének szól – első dolog, amit Rendünkben megtanítanak, hogy nem lehetsz válogatós -, inkább a kellemetlen emlékeknek. A hideg, nyirkos érintések, a kutyát megszégyenítő lihegés… és hogy tudod, az aszott testet borító tetoválások bármely pillanatban halálos veszélyt jelenthetnek rád. Ám a legszörnyűbb mindebben, hogy ha behunyod a szemed és próbálsz elszakadni a jelentől, akkor is visszaránt, mikor beletép hajadba, vagy valami teljességgel oda nem illőt súg füledbe… mert igen, ez nem egyszer előfordult már. De hát mindennek ára van, s gyermekként magam választottam sorsomat, mikor hittem atyám behízelgő szavának. Rosszabbul is járhattam volna… otthon hetente kaparják el birtokunkon az „elhasznált” rabszolgalányokat, szinte még gyermek ifjakat. Az emésztő mellé, mint a szemetet… Így most is csak a szokott színleléssel, „Janus mosolygós maszkjával” arcomon tűröm a hideg érintést, mintha csak a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Persze kezdeti némasága kicsit megrémít, tartok tőle, ha így folytatja, hosszú és kínos estének nézünk elébe. Szerencsére pár pillanatig Mia leköti figyelmem. A választása végül is várható volt, bár jelen pillanatban még én se tudom eldönteni, valóban izgatja-e a cirka másfél mázsányi tömény izom, vagy csak a két rosszból a könnyebben irányíthatót választotta. Sose értettem azokat a nőket, akiket motivált a nyilvánvalóan domináns hím látványa. Részemről inkább maradnék a lányos arcú elfeknél, hisz annak még a gondolatától is irtózom, hogy egy férfi erősebb nálam, ezáltal képes lefogni… már pedig ebből a Jumurdzsákról, vagy hogy is hívják… hmm talán Nasszer… nos, ezt nagyon is el tudnám képzelni.
Garim szavai viszont a következő pillanatban teljesen lekötnek. Az ilyen férfiakat gyűlölöm a legjobban… akik tipikusan semmibe veszik a nőket. Mégis szerencsésnek érzem magam, hiszen ugyanezen okból sokkalta felkészületlenebbek is velünk szemben.

- Mindezek ellenére bizton állíthatom, az emír rózsája is képes arra, hogy védje magát, különben mire fel növesztene tüskéket? Északon sokfelé úgy szokás, hogy ha a ház urát háborúság vagy politika szólítja el messzi földekre, asszonyára marad a birtok igazgatása. Nem fogadunk fel idegen kufárokat, vagy okvetlenkedő tudósokat, hiszen ki védené jobban a féltve őrzött vagyont, mint akinek – részben sajátja lévén - önnön érdeke diktálja? Így apró gyermekkorunktól fogva úgy nevelnek minket, hogy képesek legyünk későbbi hitvesünket segíteni minden tekintetben.

Igyekszem hangsúlyozni, hogy csupán „segíteni” próbáljuk a mellettünk álló férfit. Ezekhez a vadakhoz eddigi tapasztalataim alapján a női egyenjogúságnak még csak híre se jutott el, így jobbnak láttam meghagyni abban a hitben a tiszteletre méltó Huszán Masszim Garim urat, hogy nők legfeljebb csak másodhegedűsök lehetnek.

- Ennek ellenére természetesen tisztában vagyok házam „hiányosságaival”, és hogy külhoni lévén eléggé korlátozottak a lehetőségeim ebben az idegen országban. Ám mégse fogadhatok csak úgy ismeretlen férfiakat házamba. Vigyáznom kell a jó híremre, hiszen nem vagyok akármilyen utolsó nő, mégha egyedül élek is… Ezért is fordultam önhöz, hiszen oly megbecsült és tisztes polgára-e városnak, hogy hírneve messzi földekre elér. – bizalmasan közelebb hajolok, mintha csak súgni kívánnék neki, hadd nézze csak meg jól magának a messzi észak „rózsáját”, érezhesse a drága abasziszi parfüm illatát… majd elveszek az asztalról valami hozzá közelebb esőt leplezésül – mondjuk egyet az előételként felszolgált gyümölcsök közül… Végül újra hátradőlve szép komótosan hámozgatni kezdem a banánt/ vagy akármit ami a kezem ügyébe akadt.

- Reméltem, hogy nem utasít vissza, s természetesen én se lennék hálátlan. A megbízható szövetséges aranyat ér, az odaadó még többet. – nyomok el egy pajkos mosolyt, mintegy véletlenül végigsimítva a frissen hámozott gyümölccsel alsó ajkamon, mielőtt finoman beleharapnék – Ha már ilyen kuriózumnak számít otthonom, kérem, meséljen az itteni életről, majd elepedek a kíváncsiságtól…

[A Rászil]

_____________________________________________________________
KM esemény [Iymer]
Helyszín: Hat Város
Időpont: Az Égi Fény 3692. évének eleje (esős évszak második fele), 2. nap délelőtt
Résztvevők: Essilor en Pyron [Haome no Munemoto]
_____________________________________________________________

Amikor az üldözőitekrők kérdezed, szintén elmsolydik, majd finoman oldalba vág:
- Chaqun az, te! Nem hallottad? Amikor végre kijött a parancsnokkal, már nem voltunk ott, és ugye Quesselrothék senkit sem láttak. És más sem. A parancsnok meg jól leteremtette. Tényleg nem hallottad? Aztán meg, gondolom, elzavarta, hogy kerítsen elő bennünket! - Szinte virágos jó kedve van, amikor a végére ért. - Szerintem itt nálunk sem marad már sokáig.

A fejtegetéseid a mélysivatagban történkekről elgondolkodtatja, de csak fejcsóválásig jutott.
- Akor azt mondod, hogy csak a rended száll szembe az egész Ősi néppel? Akiket még egy Ynevre szállt Isten is támogat? Nektek tényleg elment az eszetek, maradjanak csak ott a sivatgban, elvannak nem? Minek azokat abajgatni?

Látod, hogy a felé az út felé tartatok, amin kimentél a temetőbe, illetve be is jöttél rajta. De mielőtt elértétek volna, az utolsó utcába befordultok jobbra és párhuzamosan haladtok a fő úttal.

[Shackallor]

JK: Abra de la Torre
Esemény: I.fejezet - egy "kellemes" este
Helyszín: Hamed emírség, El Hamed városa, A rezidencián
Idő: Pyarron szerinti 3691 év tele, egy kellemes este


Válaszod hallatán Garim elmosolyodik - ám nem tudod eldönteni, hogy valódi jókedv, avagy csupán színlelés motiválja gesztusát.
"-Galradzsára és az összes istenekre! Hát hogyan is utasíthatna vissza egy, khm, igazi férfi egy ily felkérést! Természetesen szerénységem minden tudását szívesen osztja meg Veled, Úrnőm..." - itt kivillantja ragyogó fogsorát - "-"...Ám nem itt és nem most. Ki lenne kíváncsi hazám szegényes történetére s minden bizonnyal barbár szokásaira, ha Te, Úrnőm, a közelben vagy! Szépséged oly káprázatos, kellemed oly elbűvölő, hogy bizton állíthatom: nincs e földön oly férfiú, ki ne omlana lábaid elé örömmel..."

Szerencsére nem kell gondolkodnod a válaszon - barátod és támaszod, Gahonnar tűnik fel az ajtóban, s oldja meg a Garimmal való társalgás problémáját (legalábbis egy időre...)
Mikor Gahonnar megpillantja vendéged, arcára rögtön széles mosoly ül, s széttárt karral közeledik felé:
"-Oh, micsoda megtiszteltetés! Hiszen ez sahik Garim személyesen!"
Garim is feltápászkodik, s ő is széttárt karral, arcán mézesmázas mosollyal indul Gahonnar felé:
"-Kedves barátom! Mily öröm számomra, hogy továbbra is ily jó egészségben láthatlak!"
Végül találkoznak, s olyan örömmel ölelkeznek, mintha régi cimborák lennének.
Nemhiába no, Gahonnar gyorsan tanul - sokkal gyorsabban, mint te...

Néhány semmitmondó szóvirágot váltanak egymás családjáról és Garim üzletéről (eszerint valamiféle antik és "különleges" tárgyakat árusító boltja van...), miközben ismét az asztalhoz telepszenek; Gahonnar a jobbodra, míg Garim vissza a bal oldaladra.
"-...Igazán lenyűgöző e ház! Oly ékkövet rejt, hogy igazán az istenek kegyeltjének érzem magam, hogy van szerencsés reá vetni szemeim..." - bókol Garim, félig neked, félig igricednek.
"-S korántsem láttál még mindent, kedves Garim! De kérlek, elébb kóstold meg konyhánk ínyencségeit, melyet a ház konyhafőnöke maga készített számodra, s önnön jelentéktelensége teljes tudatában alázatosan Neked ajánl. Fogyassz kedvedre - s ha eleget adóztál az íny gyönyöreinek, biztosíthatlak, hogy más érzéked sem fog kimaradni..."
Gahonnar mosolyogva fejezi be mondandóját - Garim pedig sokat sejtető pillantást vet feléd...

[Haome no Munemoto]

Essilor en Pyron

Halván a felelősségre vonás kapcsán adott válaszát, megnyugszom.
<...Hát, ha Revan nem aggódik... Ami azt illeti, igazán belevaló alaknak tűnik. Jó tudni, hogy jó embereket mentettünk annak idején; s hogy jól sáfárkodik a Hallgatag Úrtól kapott haladékkal.>

Az Ősi Néppel kapcsolatos gondolatait sem hagyhatom szó nélkül:
"-Már megbocsáss, Revan uram; szerények a történelmi ismereteim, de úgy rémlik, hogy az Ősi Nép legutóbbi nagy háborúja nyomán jött létre az Ibara maga, s hogy kevés híjján egész Délvidéket romba döntötték... Egyébként pedig nem egyedül fogunk harcolni. Remélhetőleg a dzsadok, ha felismerik a veszélyt, csatlakozni fognak. S ami azt illeti, remélem, hogy az új város urai is segítenek majd..."

Mikor látom, hogy merre megyünk, kíváncsi leszek, vajon mire készül az öreg harcos. Alkalomadtán szóvá is teszem:
"-Mond csak! Mi az úti cél és pontosan mit tervezel? Ne haragudj meg rám, de ami a szívemen, az a számon is... Szóval nem bizalmatlanságból kérdezem - túl sokat tettél értem ahhoz... De.. Komolyan érdekel, hogy most mire készüljek... Ez a város eddig csak meglepetést tartogatott..." - jegyzem meg végül halkabban, csak úgy, magamnak.