Valahol az Ibara dűnéi között

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

Elmosolyodok Fra Wentus gyors gyógyulásán és az Istenem segítégén, igazán örülök neki.
- A teve? Nem fontos. Te vagy a fontos, testvérem.
- Képes vagy felálni?
Függetlenül attól, mit mond, ha valóban képes és hajlandó is rá, segítek neki felállni.

Miután felhívták a figyelmem a környezetemben történtekre, felnézek, szétnézek. Észreveszem a közeledőket, mind a két irányból. A hadzsik egymásnak tett de nekem szánt megjegyzéseit meghallom, de nem reagálom le.
<Igazuk volt az ő világukban, amit meg kell érteni, de nekünk más értékeink vannak, és amíg megtehetjük, ahhoz ragaszkodunk.>

A tárgyalási szándék nyilvánvaló. Kár, hogy csak az után, hogy látták, valós erővel állnak szemben, nem pedig csak négy csavargóval. Ez eleve bizalmatlanságot kelt bennem és nyilván a társaimban is. Viszont remény van rá, hogy a feszerelésem és egy kárpótlás tevét visszakapok. És mindezt lehetőleg békésen.

Hadik felszólítására bólintok és Wentuss támogatását - ha még szükséges - átadom a közelebb álló hadzsinak. Lassú, kimért mozdulatokkal leoldom a fegyverövem, feltekerem az övet a fegyverre és a hüvelyre és jól láthatóan az egészet egy mozdulattal a homokba szúrom. Továbbra is lassú mozdulatokkal a követek felé fordulok, rendbeszedem, megigazítom a ruházatom, hogy a lehető leginkább tekintélyt mutató legyen, és különös figyelmet fordítok a gyűrűnek és a köpenynek, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a többit elhanyagolnám. A fájó karomat megmozgatom, csak hogy tudjam, mennyire számíhatok rá, ha úgy alakulna. Majd továbra is lassú, kimért de a lehető leginkáb tekintélyt parancsoló mozdulatokkal elindulunk Hadikkal tárgyalni. A készülődésem és az út alat két kérdést teszek fel Hadiknak, ennyire talán van idő, hogy amíg odaérünk, választ is kapok.
- Ha szállást ajánlanak, a történtek után mindenképp egymás közelében kell maradnunk.
- Mi volt az a dolog, amit az emberednek adtál és olyan nagyot szólt?
Nem tagadhatom meg önmagam, mégiscsak valami egészen új dologgal találkoztam.

Amikor odaérünk, és láthatóan ők kezdik a köszöntést, akkor hagyom, csak válaszolok. Én csak akkor köszönök elsőnek, ha kínos lenne a csönd. Önuralommal, hogy a fájdalom jelét ne is lássák, üdvözlésre emelem a bal kezem, és mondom:
- Béke legyen veletek.

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában, szorult helyzetben...
Idő: a Pyarron szerinti 3691. esztendő tele, egy forró nap késő délutánján

Fra Wentuson nem látszik sérülés - ám zavarodott; talán a fejében nincsenek egészen rendben a dolgok...
Mindenesetre mikor beszélsz hozzá - "Te vagy a fontos, testvérem." - kissé bágyadtan ugyan, de elmosolyodik, majd mikor kéred, kissé szédelegve ugyan, de kézséggel feláll.
A vetkőzéskor egyértelművé válik számodra, hogy az emberfejnyi kő a fájdalmon kívül a "csókját" is rajtahagyta a válladon: bár tudod emelni, azonban bizony szikrát vet a szemed a próbálkozástól.

Miután előkészültél, Hadik kíséretében lassan elindulsz - tárgyalni.
Kérdéseidre Hadik büszkén mosolyodik el:
"-Örömömre szolgál, hogy kicsiny "figyelmességem" elnyerte a tetszésed, szahib!" - büszkeség csendül a hangjában - "Ami azt illeti, nem ördöngösség. Egy barátom hozta magával, Erion városából. Állítólag sárga bőrű emberek, valami szukék, vagy szakék készítik; ők a mulatságaikon durrogtatják... Sok-sok rúpiát fizettem minden egyes darabért; ám magad is láthatod, hogy az utolsó piaszterig megéri az árát..."

"-Ami pedig a táborozást illeti - nem tartunk még ott!" - vált aztán komolyabbra - "És ha meg nem sértelek: most én vezetnék, s a te feladatod lesz a követés - persze csak ha nem bánod. Ezek itt..." - int a fejével a két várakozó alak felé - "-... a Mélysivatag gyermekei: az életük a túlélésről szól. Túlélni - bármi áron. Ha nem vagyunk barátok, akkor ellenségek vagyunk. Egyszerű, következetes szabályok; mindazonáltal csak így maradtak életben a sivatagban évszázadokon, évezredeken keresztül."

Aztán nem fojtatja - időközben hallótávon belül értek, s a két alak feszülten figyeli minden mozdulatotok.
Egyikük, a magasabbik ismerős ábrázatú - az ő arcát láttad néhány perce annak a bizonyos handzsárnak a boldogabbik végén...
A látszatra harcosforma férfi közelebbről nézve hatalmas termetű, középkorú férfi. Arcát bajusz és szakáll keretezi; egykedvűen figyeli jöttötök.
A másikuk görnyedt, idős alak; amint a botjára támaszkodva álldogál, láthatólag az is nehezére esik, hogy a fejét felemelve nézzen szembe veletek.
Úgy nyolc-tíz lépés távolságban Hadik megáll, s jobb kezét üdvözlésre emelve (melyhez te bal kézzel csatlakozol) beszélni kezd:
"-Béke legyen e falu népével!"
A helyiek közül az idősebb viszi a szót - a hangja gyenge, erőtlen - s ráadásul kissé furcsa dialektusban beszéli a dzsadok nyelvét; figyelned kell hát, ha érteni akarod szavait:
"-Béke legyen veletek, ha békés utazók vagytok!" Mi vezetett benneteket oly messzire a kereskedők útjától?"
Hadik itt rád pillant, majd folytatja:
"-Ő itt, és a másik, az öregebb idegenek ezen a földön. Azért jöttek, hogy... Találkozzanak a fajtátokkal."
"-Láttuk, hogy előbb te bűbájt használtál. Te vagy khatif-féle? Mi dolgod velünk?" - hangzik el feléd rögtön a bizalmatlan kérdés.

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

Akármennyire is fáj a karom, mindenképp meéltóságteljes kívánok maradni.
<Erionban a szukék használnának ilyeneket? Erről mindenképp jelentést kell küldenem, és kérni az ottani testvéreket, hogy szerezzenek be belőle. Hasznos lehet még.>
Amikor Hadik közli, hogy ő kíván tárgyalni, beleegyezem.
- Rendben, legyen.
Ahogy közelebb érünk, jobban szemügyre veszem a tárgyalásra küldött két embert. Nyilván valami falu öregje és valami testőrféle. Eddig rendben.
Az üdvözlés után a tárgyalás során hagyom Hadikot beszélni, sem szóval, sem moztulattal nem szólok közbe.
<Ajánlásunk nincs, hívni nem hívtak, ismerni minket nem ismernek, eddig bizalmatlanok. Akármit is mondanak vagy kérnek, nem lenne szabad ajtóstól rontani a házba. Idővel megtudhatják, miért jöttünk ide, de egyelőre csak lassan.>
Remélem, hogy jól érik az általam beszélt dzsadot, így egyelőre igyekszem közel normál tempóban, kissé lassabban válaszolni, ne érezzék lekezelőnek.
- Gyógyítani kellett a társam, hiszen megsérült. Azért jöttünk ide, mert hallottunk a fekete datolyátokról és kérni szerettünk volna belőle. Ismerünk néhány gyógyszert, amit ebből lehet készíteni. - Csak remélem, hogy nem érzik még tolakodónak, sem terjengősnek, amit mondok. A magas politika, a sivatagi nép felhozása itt még korai lett volna. Meg engem tényleg érdekel, mit mondanak a fekete datolyáról.

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában, szorult helyzetben...
Idő: a Pyarron szerinti 3691. esztendő tele, egy forró nap késő délutánján

A két helyi összenéz. Az arcukra hitetlenség és némi tanácstalanság ül ki. Végül az öreg folytatja:
"-Azt mondod, hogy a fekete datolyából tifelétek gyógyszer készül? Nem tudom, nem tudom... De te khatif vagy, nem? Értesz gyógyításhoz, beszélsz szellemekkel, nem? Mert nekünk most nagy szükségünk van khatifra - ugyanis a mienk... Meghalt. Ha te segítesz nekünk, mi is segítünk nekd, ez a sivatag törvénye... Mit mondasz?" - a pillantásában reményt látsz éledezni.
Hadik szólal meg, ezúttal pyar nyelven, halkan:
"-Hát, ennél jobb ajánlatot nemigen kapsz tőlük - javaslom, fogadd el..."

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

<Az ajánlat több, mint csábító, de nem fogok itt maradni velük. Legalábbis sokáig nem.>
Rámosolyodok az öregre, de neki nem mondok semmit és nem is bólintok az ötletre. Hadikra nézek és közös nyelven szólok hozzá.
- Ha elfogadom, mit fognak szólni hozzá, ha néhány nap vagy hét mulva odébbállunk? Mert nekünk még nagyon-nagyon sok dolgunk van.
Visszafordulok az öreg felé és újra visszatér a mosoly az arcomra. Igyenszem, hogy ne legyen erőltetett, elegendő, ha látszik rajtam az ajánlatuk kedvező fogadtatása.

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában, szorult helyzetben...
Idő: a Pyarron szerinti 3691. esztendő tele, egy forró nap késő délutánján

Hadik rád pillant, és pyar nyelven felel.
"-Bocsáss meg szahib, de én csak azt hallottam, hogy a segítséged kérte; azt nem mondta, hogy ide is kell költöznöd..." - vigyorodik el végül.
Aztán újra dzsadra vált, és a másik kettő felé fordul.

"-Bocsássatok meg nekünk. E férfiú s társa..." - hátrafelé, a hadzsik gyűrűjében álldogáló Fra Wentussra mutat - "... mindketten nagytudású... khatifok; bírják istenük kegyét. Tudom, mert velük utaztam, s ha kell, meg is esküszöm rá Galradzsa nevére. Azonban a sivatag szokásaiban mindketten járatlanok - ezért kísértem őket idáig.
Kérlek efendi, mond el nekünk, hogy pontosan mit kívánsz tőlünk, s hogy mit kínálsz fel cserébe!"

Az idősebb és a fiatalabb férfi összenéznek - végül az idősebb kezd el beszélni.
"-A múlt hónapban... haramiák jöttek e vidékre. Ezen a környéken verték fel a tanyájukat; azóta fosztogatják a környék falvait... Nem törzsbeliek. Bayadi, haszra, fayuma, kharami, moug - mind rokon, és ami a fő: ismerjük a sivatag törvényeit. Tiszteljük az életet, mert errefelé csak ez a kincs, meg a víz...
A jövevények nem törzsbeliek - eljöttek, és mindent akartak. Az ételünk, a vizünk, az asszonyaink... A falunk khatifja beszélt velük - bízott benne, hogy jobb belátásra tudja téríteni őket. De megölték, és elvitték az ételt és az asszonyok közül párat... Védekeztünk persze, párat meg is öltünk, de nem tudtuk őket megakadályozni...
Kértünk segítséget szomszéd falvakból, de arrafelé is fosztogatnak. Sokan vannak, vérszomjasak. Azt mondják, hogy a déli országok törvényen kívüli rablói, akik elűzettek a Mélysivatagból. azt mondják, hogy a vezetőjük El Diavolo, az Ördög maga...
Bocsássatok meg, de azt hittük, hogy egy csapatuk tért vissza...
Már nem maradt sem élelmünk, sem reményünk... És a tetejébe néhányan valamilyen kórságba estek - de gyógyító nélkül tehetetlenek vagyunk!.."

Beszédének végére az öreg túl felindult már ahhoz, hogy folytassa; a fiatalabbra támaszkodik s kezébe temeti arcát.
A fiatalabb férfi pedig rád néz:
"-Kérlek bocsásd meg, hogy pengével fogadtunk benneteket. De kérlek, segíts. S a Nagy Isten nevére fogadom, hogy ha tudunk bármiben, mi is segítünk!"

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

Hadik nem érti, miért mondom, amit, de nem mutatom, nem őt kell meggyőznöm. Én is a két moug törzsbeli felé fordulok és megvárom Hadik beszédét és a választ is. A kérésre bólintok egyet és dzsad nyelven válaszolok.
- A segítségetekre leszek, shaik! - Igyekszem az általm ismert udvarias megszólítási fomák közül választani, remélem, szerencsésen. - És a megsérült testvérem is, de neki előbb fel kell épülnie.

<A felszerelésekre ráérek később visszatérni; meglesz az. A környék törzseinek a térképét is gyorsan összeállítjuk, biztosan a fejükben van, nekem csak le kell rajzolni. Talán még a kékszeműek népéről is tudnak ezt-azt. De a gyógyítás az nagyon elhúzódhat, addig meg a törzsről is és erről a faluról is sok mindent megtudhatuk.>

Nem akarom mutatni, mennyire jól sikerültnek érzem a tárgyalást, igyekszem magam visszafogni.

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában, szorult helyzetben...
Idő: a Pyarron szerinti 3691. esztendő tele, egy forró nap késő délutánján


Az idősebb férfi szavaid hallatán próbálja összeszedni magát - a fiatalabb válaszol hát megint:
"-Akkor hát legyetek üdvözölve! Az én nevem Abbud ben Karim, ő pedig atyám, Karim ben Essam." - bök az idősebbre - "Vegyetek a vizünkből, egyetek az ételünkből. Ha akarjátok, egy üresen álló házat is a rendelkezésetekre bocsáthatunk - egyébként ott állítotok sátrat, ahol csak tetszik."
Azzal apját még mindig karján vezetve megfordul, és elvezeti, vissza a házak közé.

Hadikkal ti is visszatértek a tieitekhez.
"-Hát szahib, azt hiszem ha kicsit nehezen is, elérted, amit akartál. Mindenesetre nem bízom meg bennük annyira, hogy a faluban éjszakázzunk; itt verünk tábort, közel a vízhez; és rendes módon őrséget adunk... Persze ez kettőtökre nem vonatkozik."
Kisvártatva odaértek a várakozó többiekhez - Hadik pedig emelt hangon kezdi osztani az utasításokat.
"-Úgy tűnik sikerült fegyvernyugvást eszközölni; sőt a falusiak vendégeikként üdvözöltek... Azért támadtak ránk, mert haramiáknak néztek. Ez pedig azt jelenti, hogy a valódi haramiák látogatására is számítani lehet. Épp ezért a kút közelében verünk tábort, és rendes őrséget adunk. Most pedig indulás!
A jól összeszokott hadzsik pedig teszik a dolgukat.

Az eligazítás végeztével Wentus lép oda hozzád.
A korábbi sérülésnek nyoma sincs rajta, és úgy tűnik, hogy a zavarodottsága is elmúlt.
"-Nos, Iymer testvér? Mire jutottál?"

[Iymer]

(Iymer Wentuss barát)

A bemutatkozásukra én is bemutatkozom.
- Engem Iymernek hívnak. Köszönjük a házat, nagy szükségünk lesz rá.

Hadikkal visszatérőben már némileg elengedem magam: a karom fáj, hát hadd látszon rajtam, hogy fáj, a kezem is néha ráteszem, de az arcomon egy elégedett fél mosoly látszik, jól sikerült a tárgyalás. Amint lehet, elmondom Hadiknak, hol nem értettük egymást:
- Nézd, nekik khatif kell, mert aki volt nekik, meghalt. De ha mi elmegyünk, akkor újból nem lesz nekik és ha megint valami baj történik, újból itt tartanak, mint most. Ez a mostani segítségünk nem megoldás számukra, csak a probléma kezelése.
- Ha viszont őrséget adtok, lenne egy kérésem. Megtennétek, hogy nem csak vízhez de a házunkhoz is közel vernétek tábolt?
- Igen, még valami: sikerült megállítanotok fra Wentus hedzsinjét?

A többiekhez érve örömmel látom Wentuss felépülését, de keresem az apró jeleket, amiket talán nem is ismerek, vajon tartós-e a felépülése?
- Befogadnak, de segítséget is kérnek, amihez nagy szükség lesz a tudásodra és tapasztalatodra, testvérem! Gyógyítanunk kell, amihez magam igen csekély mértékben értek.
Ha visszakapjuk a tevét, akkor azzal indulunk vissza a táborba. Ha nem, akkor viszont csak remélem, hogy az este közeledtével a teve megült valahol és reggelre már nem akar tovább menekülni. De ezt a tippet jó lenne, ha Hadik is megerősítené és emereket küldene a hedzsinért, fontos lehet a felszerelés. A visszafele úton mondom el az elhangzottakat és a tervemet. Ha szükséges, támogatom is Wentus testvért.
- Befogadtak, de valami kórság támadta meg az embereike. Ráadásul a varázslójuk meghalt egy rablótámadásban és a támadások ismétlődnek, az asszonyaik és gyermekeik közül is raboltak el. Segítséget ígértem a gyógyuláshoz. Arra gondoltam, hogy esetleg ma, - Egy rövidet felnézek az égre, milyen magasan van a nap - de holnap mindenképp ki kellene választani egy könnyeb esetet akit meg tudnánk gyorsan gyógyítani, így látszódna a jóindulatunk és ha csak nincs sürgős ellátni való közöttük, ez után látnánk a többiek után. Amikor rajtad segítettem egy kicsit, testvérem, az nagy hatással volt rájuk, ezt talán még lehetne fokozni. Kapunk egy házat is, de Hadik bizalmatlan, ők nem jönnek, amit meg is értek.

A faluba érve újra üdvözlöm őket, a szememmel keresem a tevémet (illetve a maradékát) és a felszerelésem, iletve a házat, ahol elszállásolhatnak. Menni viszont oda megyek, ahová vezetnek vagy legaláb küldenek. És várom, mit szól Wentus testvér az ötletemhez.

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában, szorult helyzetben...
Idő: a Pyarron szerinti 3691. esztendő tele, egy forró nap késő délutánján

Hadik a táborhely kiválasztására irányuló felvetésedre ennyit mond:
"-Eszközöld ki, hogy közel eső házat kapjatok."
Majd a khatif-kérdésre még hozzáteszi:
"-Engedelmeddel, de előbb-utóbb megoldják a problémát; a szomszéd falvak egyikéből jön majd egy fiatal khatif, aki átveszi a halott társa helyét... Nem kell hát aggódnotok emiatt. Meg aztán - a mostani problémák megoldása is segítség, nemde?"
Mindazonáltal Hadik nem akar és nem is fog beleszólni abba, hogyan intézitek a dolgaitokat a falusiakkal.

Wentusson hiába kuatod rosszullét nyomait: azok mostanra teljesen eltűntek (avagy csupán nem veszed észre őket...) Mindenesetre idősebb társad egyáltalán nem szorul segítségre; mosolyogva hallgatja végighallgatja mondandód, majd így szól:
"-Hát, fiatal barátom, soha jobb alkalmat a népszerűsítésünkhöz..." - kezdi viccesen; aztán mosolyogva hosszasan álldogál - mintha merengene valamin.
"Tudod, az istenek útjai kifürkészhetetlenek... Ezelőtt tizennyolc esztendősen olyan idős lehettem, mint te most. Pyarronban éltem - tanársegéd voltam az Egyetem Geográfia tanszékén. Aztán jöttek az orkok és minden megváltozott...
A többiekkel ellentétben én nem futottam el. Segíteni akartam, de mivel a kardhoz akkor sem értettem jobban, mint manapság, más módját kellett találnom, hogy hadaink harcából kivehessem a részem. S Kradnak hála végül megleltem a módját: egy háborús ispotályban kezdtem dolgozni. Itt aztán gyógyításra használtam istenünk kegyét; ám emellett megtanultam, hogyan kell sebet kötni s gyógyítani, khm, más eszközökkel...
Csak az a baj..." - néz a falu felé - "....Hogy azokat a "más eszközöket" egy rémült teve magával vitte...

Néhány perccel később már a falu fő - és ami azt illeti, egyetlen - utcácskájának végén álldogáltok.
Úgy tűnik, az élet kezd visszatérni a régi kerékvágásba: a házakból lassan előmerészkednek lakóik. Elkendőzött arcú nők néznek a dolguk után (s vigyáznak, nehogy közben rátok essen a pillantásuk), gyermekek verődnek csapatba, hogy aztán felétek somfordálva alaposan megnézzenek maguknak (persze egyenlőre tartják a távolságot...).
Férfi azonban nem sok van - azok is inkább suhancok, vagy öregek.

Aztán kisebb menet indul meg felétek.
Az imént megismert Abbud vezeti, mögötte egy fiatalember lépked, s száron vezet egy tevét, mely kísértetiesen hasonlít Wentusséra.
Kisvártatva oda is érnek.
"-A fiamnak sikerült befognia a tevéteket." - mutat a megkerült jószágra - "Remélem, a felszerelés is hiánytalan..."
Wentuss kicsit tartva, de azért odalép az időközben kezesbáránnyá juhászodott állathoz, s gyors mozdulatokkal megvizsgálja a felszerelést.
"-Úgy látszik, megvan!.."
S azzal a lendülettel a nyeregtáskából egy kisebb bőr hátizsákot vesz elő, majd Abbudhoz fordul:
"-Én Wentuss vagyok. Tudok gyógyítani. Ez az ember..." - itt rád mutat - "...Azt mondta, hogy gyógyítóra van szükségetek. Ha így van, kérlek vezess oda."
Abbud meghajol:
"Béke legyen veled, Wentuss! Elnézésed kell kérnem, amiért reád támadtunk, és megsérültél... Kérlek, fogadd bocsánatkérésünk! S alázatosan kérünk, hogy segíts e falu népének!.."
Wentuss egy mozdulattal szakítja félbe:
"Ne rimánkodj kérlek! Természetesen ha tudok, segítek! Vezess!"

Abbud szó nélkül sarkon fordul, s elindul a falu közepe felé.

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

Hadik kérésére, hogy a táborhelyükhöz közelebbi házhoz jussunk, bólintok, tudomásul vettem a kérését.
- Kösznöm a segítséged. Ennyire nélküled nem jutottunk volna.
Arra viszont, hogy majd megoldódik a khatif-gond, meg a mostani segítségnyújtásunkról amit mondott, csak ingatom a fejem. Vagy úgy lesz, vagy nem.

Az, hogy Wentuss jól van - legalábbis szerintem -, mindeképp örömteli hír. A tevéje hiányához viszont nem tudok hozzátenni, nem szólok rá semmit. Ez van. A faluba beérve ha elkerülni nem is tudom, hogy egy-egy asszonyra ránézzek, de igyekszem gyorsan másfelé nézni, mintha épp csak átsuhant volna rajta, fölötte a tekintetem. A gyerekekkel visoznt szemkontaktust igyekszem kialakítani, mosolygom is feléjük, de nem megyek oda hozzájuk, egyelőre a falu férfivilágába szerenénk bejutni.

Hagyom Wentust beszélni, majd az, hogy most azonnal a gyógyításhoz fogna, felkelti az érdeklődésem, így a házunk kiválasztása és a tevémen a felszerelés most egy darabig nem fontos. Velük tartok, Wentus mögött, kíváncsian figyelve, milyen feladatot kapok a gyógyítás közben és eközben mit tanulhatok.

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában, szorult helyzetben...
Idő: a Pyarron szerinti 3691. esztendő tele, egy forró nap késő délutánján

Fura kis menetetek elindul.
Elől Abbud vezet - határozott léptekkel halad, miközben egyik kezét lazán az övén függő handzsár markolatán nyugtatja.
Őt Wentuss követi, ki ezeket a pillanatokat arra használja, hogy kinyitja a kezében cipelt zsákot, s beletekint - ám hogy mit lát, számodra egyenlőre rejtély
Végül - jobb híján - te zárod a sort.
De sebaj - így van alkalmad jobban körülnézni.

A település lakóinak élete vész múltával visszazökken a megszokott kerékvágásba - mindenki visszatér napi teendőihez. Az asszonyok vizet hordanak, ételt készítenek vagy épp a porontyokkal perlekednek; a gyerkőcök látható élvezettel provokálják egymást és az idősebbeket; a férfiak méla nyugalommal, többnyire egy-egy pipa csutorája mögül figyelik mindezt.
Veletek senki sem foglakozik: az asszonyokat az illem, a gyerkőcöket meg Abbud tekintete tartja vissza; ami meg a férfiakat illeti - hát egyszerűen csak figyelnek...

Egyébiránt most, hogy lassan keresztülsétáltok rajta, megfigyelhetőek a település házai is. s nem telik el sok idő, hogy az építészet rejtelmeiben járatlan szemed is két markánsan elkülönülő épület típust ismerjen fel.
Az egyikbe a homokkőből épített masszívabb látszatot keltő építmények tartoznak. Ezek ajtóval-ablakkal is rendelkeznek, melyeket színes pokrócok takarnak; körülöttük sürög-forog a falu népe.
A másikba pedig a jól-rosszul összetákolt ólak tartoznak - ezek most jobbára üresen állnak. Néhány teve és kecske lézeng csak körülöttük, a korábban látott vad kutyafélék vizsla tekintetétől követve.

Végül elérkeztek utatok végállomására - a falu másik oldalán egy ház az, mely abban tér el a többitől, hogy asszonyt nem látni itt; helyette viszont van egy fegyveres férfi, s kötélen egy vérmesnek tűnő eb is a közelében, minden bizonnyal őrzésre rendelve.
Jöttötökre a férfi nagyot szív a pipájából, feltápászkodik, majd füstfelhőt eregetve elhúzza a bejárat rése elé eresztett függönyt.
Abbud szólal meg:
"-Odabent betegek vannak, sahik." - mondandója elsősorban Wentussnak szól - "-A banditák távozása után kezdődött... A gazemberek leöltek néhány kecskét, a többit meg elhajtották... Nem volt mit ennünk, ezért néhányan... Ettek a tetemekből. Pár nap múlva megbetegedtek. A khatif már halott volt, így nem volt ki ellássa őket... Küldtem futárt Mersa Matruhba a khatifok Vénjéhez, de egyenlőre nincs alkalmas jelölt; azt üzente, hogy néhány hetet várnunk kell... Addigra biztosan meghalnak..."
Wentuss nem szól semmit - egyszerűen belép a házba.

Odabenn félhomály, leírhatatlan bűzös-édeskés szag, heverő testek (vagy féltucatnyi) és a padlón csordogáló híg ürülék és vizelet keverékének látványa fogad.
Szó se róla, ehhez gyomor kell...
Tégy a kedvemért egy Állóképesség és egy Akaraterő próbát...

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

Az út során matadok Wentus testvér mögött. Eleinte arra figyelek, hová, merre, meddig megyük, mond-e, kér-e valamit a feljebbvalóm, de később már inkább a környéket figyelem. Az embereket, az épületeket no és persze beugrik, hogy errefelé a faluba rohant be szerencsétlen hedzsinem, amit a hangok alapján minden bizonnyal elkaphattak a kutyák. Vajon hol lehet? Vér, cafatok, ilyesmi? Már csak a felszerelésem miatt is.

<Elég sok gyerek és asszony van. Akkor ezek szerint nem vihettek el a rablók olyan sokat. Vagy leet, férfit többet vesztettek.>

<Elhullott állatból ettek. Gyomoromtás, hasmenés, és lehetne még folytatni a sort különféle fertőzésekkel.>

Aztán ahogy látszik, hová közelítünk, újból a feladatom felé terelem a figyelmem. Az épület ajtajában megcsap a benti bűz, ami megtántorít, majd csak bemegyek. Volt már ilyenben részem a Dúlás alatt is, ott sem volt minden ispotály óránkét tisztára súrolva, de megszoknom az ilyesmit még nem sikerült. Szétnézek és ami feltűnik, hogy vért nem ürítettek és egyéb helyekről sem szivárog. Talán a legrosszabb lehetőségeket megúsztuk? Wentuss testvérre várok, mit tegyünk, tegyek. Addig a testeket nézem, van-e valahol kelés, hólyagosodás, esetleg üszkösödés, ilyesmi.

[Shackallor]

JK: Iymer Senton barát - az Aranykör lovagja
Esemény: I.fejezet - egy békés oázis
Helyszín: Al Hidema közelében, a moug törzs szállásterületének déli határán, egy falucskában, az alkalmi ispotályban
Idő: a Pyarron szerinti 3691. esztendő tele, egy forró nap késő délutánján

//Off: elnézést a kényszerszünetért - egyéb jellegű elfoglaltságaim akadályoztak.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy most már többet leszek - remélhetőleg//

Wentuss rezzenéstelen arccal méri fel a helyzetet.
Az ürüléket és hányadékot gondosan kerülgetve sorra járja a láthatólag erejük végén járó betegeket, s elvégez rajtuk néhány nem túl bonyolultnak tűnő vizsgálatot.
A szemüket, a szájukat-nyelvüket nézegeti, a csuklójukat-homlokukat tapogatja.
Ezalatt te is vizsgálódhatsz - ha így teszel, könnyen megállapíthatod, hogy a fekély, tályog vagy egyéb, kétségkívül kellemetlen dologgal hála Kradnak nem kell számolnotok.
Szerencsétlenek csupán erőtlen nyögdécselésre képesek csak - ha egyáltalán! - mikor te vagy Wentuss hozzájuk értek; így persze panaszkodni sem tudnak - ám a diagnózis így is egyértelmű:
"-Ételmérgezés." - jegyzi meg végül Wentuss pyar nyelven - "Ám a baj nem ez... A romlott hús egy része ilyenkor... méreggé válik bennük... De még semmi sincs veszve!" - erőltet mosolyt az arcára. Aztán továbbra is pyar nyelven folytatja.
"Nos, ifjú Iymer... Ha most sikerrel járunk, akkor megalapozzuk az ázsiónkat ezeknél az egyszerű embereknél. Ezért nem a hagyományos módon járunk el."
Aztán az ajtóban feszülten várakozó Abbudhoz fordul, és dzsadra váltva szólal meg:
"-Hozass vizet. Sokra lesz itt szükség..."
A nagydarab dzsad látható örömmel iszkol el, hogy aztán hangos kiabálással tereljen össze pár falusit.
Wentuss elnyom egy mosolyt, és ismét hozzád fordulva pyarra vált megint.
"-Ezek a szerencsétlen ördögök nincsenek túl jó bőrben, de még koránt sem megfordíthatatlan az a nyomorúságos állapot, amiben vannak. De mi nem egyszerűen csak gyógyítani akarunk - mi barátokat akarunk szerezni. Ezért istenünk ránk ruházott hatalmát is bevetjük a cél érdekében. Kettőnk közül alighanem nekem van több hatalmam, ezért a te feladatod lesz, hogy sorban mindegyiket megáldod... Én pedig kigyógyítom őket e nyavalyából. Rendben?"
Várakozásteljesen néz rád.

[Iymer]

(Iymer Senton barát)

//

//Off: elnézést a kényszerszünetért - egyéb jellegű elfoglaltságaim akadályoztak.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy most már többet leszek - remélhetőleg//

Ez van. Én viszont nem valószínű, hogy sűrűbben leszek, mint mostanság eddig voltam.
//

Amikor látom, mit tesz Wentus barát, igyekszem én is megvizsgálni a szerencsétleneket, először fél szemmel követve Wentus mozdulatait, majd önállóan is. Úgy tűnik, hogy a fertőző nyavajákat megúsztuk - már amennyire én értek hozzá - így talán a falu, no meg én és Wentus testvér is megússzuk.

Feljebbvalóm kérdésére bólintok.
- Testvér! Az Öreg Bölcstől kapott kegy számomra jelenleg csak egy szerencsétlen megáldását teszi lehetővé, utána újra kegyet kell kérnem. Mit gondolsz, kivel lenne a leginkább szerencsés kezdenünk?
Mindezt tájékoztatásnak szántam, hasonlóra neki is szüksége lesz a feladatunk teljesítése során, így yilván érti a helyzetemet. Hacsak más utasítása nincs, azonnal a kijelölt személy felé fordulok. Első lépésem előtt viszont igyekszem erőt venni magamon, hogy ha már eddig elég erős voltam és a feladatomra tudtam figyelni, akkor az a továbbiakan is maradjon így. Odalépek a földön fekbőhöz, féltérdre ereszkedem, a jobb kezemmel elsimítom a homlokán a haját és mindazt, ami esetleg még ott van, majd a bal kezem gyűrűsujját, illetve rajta a gyűrűt az immér nagyrészt tiszta homlokához érintem és miután az arcizmom megrándul és az összeszorított fogakkal igyekszem elnyomni a nagyobb fájdalomérzetet, áldást kérek rá:
- Kérlek Uram, áldd meg eme férfiút hogy minél teljesebb gyógyulása utat nyisson számunkra az itt élők szíve felé.
// 1MP - maradt 0MP.
Felemelem a fejem, majd én is felállok, és kimegyek az imához az épületből. Kint, ha csak érdeklődő tekintetek vannak, az nem érdekel, teszem a dolgom, de ha közelebb is jönnek és erősen érdeklődnek, felemelem védekezésképp a kezem, de nem mondok semmit, hanem igyekszem vissza segíteni Wentus testvérnek. Csak akkor szólalok meg, ha az a helyhez képest zavartalan segítségnyújtáshoz elengedhetetlen.
- Még várni kell. Legyetek még türelemmel. Segítünk.

Térdre ereszkezdem, megcsókolom a gyűrűt, majd összefogom a kezem, ráhajolok a fejemmel. Mormolva, félig magamban mondom az imát.
- Öreg Bölcs! Terjeszd ki rám újból a kegyed, hogy megadhassam feljebbvalómnak azt a segítséget, amit ő jónak lát a benti emberek gyógyításához és ezáltal a mougok megnyeréséhez. Így hozzá tudunk jutni ahhoz a tudáshoz, amit feljebbvalóink tőlünk várnak, és ami talán az eljövendő nagy háború első hadmozdulatainak a tervezésekor elengedhetetlen lesz.
Miután érzem, hogy visszanyertem a hatalmamat, visszamegyek az épületbe és folytatom az áldásosztást.