- Raddaq -
[ Ellana Fõszentélyében, egy szobában … ]
Rad számára köddé és álommá vált minden … A szép arcú, karcsú nõ gyengéd volt és a napfelkelték szépségével teljes … A lány ölelésében olyan erõ volt, mely sziklákat repeszthetett volna, és amikor hozzásimult ... Rad a porcelán, hófehér bõr alatt tüzesen forrongó, lebírhatatlan energiát érzett … Utána már nem is várta, hogy felébredjen, ha aludt egyáltalán … Õk ketten pedig úgy szerették egymást az ágyban, mint kik eddig sohasem és most utoljára … És ebbõl az önmagába hulló álomból nem volt ébredés … Hiszen nem volt idõ sem …
A lány ölelésében különös erõ lakozott … S fáradalmi hamar álomba ringatták a varázslót … Felszínes álomba, ahol a temetetlen múlt emlékei léteztek … Mint amikor a gyermekek sírnak, ha éjjel rossz álmot látnak … Belül izzott a bánat, s az emlékek csendben fájtak …
Hideg verejtékcseppek gördültek tova homlokán … Forgolódva, küzdött a nyomasztó képekkel …
A Tükörvilágban éjszaka volt, és az erdõre sûrû köd telepedett … Egyedül volt … Ingét ágak tépázták, talpát a száraz gallyak sebezték … Ujjai véres nyomokat hagytak a fák törzsén … Saját vérét … És az a valami a nyomában lihegett …