Felföld - ahol a babonák életre kelnek

[Lianna Pentangelin]

______________________________
Résztvevő: Ezio Ciatore
Helyszín: Valencio birtok, faluban
Időpont: nyár, délután
Esemény: Vigyori híreket hoz
______________________________

-Itt az úron kívül senki se mehet ki lőni, csapdázni. Ha meg mégis, csak veled mehetne, hogy lásd, mit ejt el. Na, mesélj, történik valami férfinak való érdekesség is a berekben? Kicsit megcsömörlöttem már az asszonyokban. Hej, üdítő volt úgy lennem a szomszédban, hogy ott egyetlen lányt se láttam még meztelen és egyik se gyütt oda hozzám bolondokat beszélni.
Leült a lépcsőre, dohányrágásba kezdett.
-Az íjászatot azért kérdeztem, mert rendeznek ám egy versenyt odaát. A neve Barackérlelő Lövészet, szóval azon kívül, hogy minden földi jóval megrakott kosarat lehet nyerni, még érme, új íj is leeshet. Több feladat van, minden feladat győztese bezsebelhet ezt meg azt. Na mit szólsz hozzá? Izgalmas lenne, az úr is büszkélkedhetne azzal, hogy az embere milyen ügyes.

[Alauron]

(Ezio)

- Érdekel a verseny, és ha lesz egy kis szerencsém, akkor nem jövök haza üres kézzel! Több ilyet is tarthatnának, azt mondom. Hogy a vadorzókkal mi lesz, hát azt még nem tudom, de ha lehet egyik nap elmegyek a városba, amilyen hamar csak tudok, és veszek egy jó kutyát, mert a nyomaikat is kel követni valahogy, meg legalább segít a vadászatban. A Dinka nem tud adni, nincs most kölyke az ebének.

[Lianna Pentangelin]

______________________________
Résztvevő: Ezio Ciatore
Helyszín: Valencio birtok, faluban
Időpont: nyár, délután
Esemény: Vigyori híreket hoz
______________________________

-Ahogy hallottam, ott helyben kell majd jelentkezni. Szóval elmész rá? Én is megyek ám! Látni akarom, mit tudsz. A nőd ne hozd, nem lesz úgy szabad a vígasság. Oszt milyen kutyára gondolsz? Még az úr meghallja, és kitatlálja, kutyákat akar maga mellé és őket is etetheted, bolházhatod

[Alauron]

(Ezio)

- Bár értek hozzá, úgy ahogy, megjárja, de egy igazi kutyapecér mégis más. Nekem elég egy aeternam, azok kiváló vadászok, és nem ugatnak meg minden galambot a porta körül, úgyhogy a te galambjaid sem zavarná el. Akkor ezt megbeszéltük, elmegyünk az íjászversenyre. Vásári napon tartják?

[Lianna Pentangelin]

______________________________
Résztvevő: Ezio Ciatore
Helyszín: Valencio birtok, faluban
Időpont: nyár, délelőtt
Esemény: látogatók
______________________________

-Úgy tudom, igen, ha meg nyersz, lehet, ott helyben tudsz ebet szerezni.
Másnap reggel körutad újabb orzó nyomokat nem hozott elibéd, csak csicsergő, illatos erdőt hajnali zápor nyomában maradt frissességgel, és kellemes vendég is vár a kis ház előtt visszatérve: Augusta. Szép fehér blúzt visel, kék szoknyával, mezítláb van. Mosolyog, öleléssel fogad.
-Hiányoztam? Merre jártál? Azt hittem, estig ide se jutsz...
Közben az úton Romeo, az úrnő személyi költője poroszkált két lábán, láthatóan gondterhelt, és el van merülve saját világában, nadrágjának szárára különféle növények tapadtak.Odaérve hozzátok köszön, nézi, kedvesed milyen meghitten fogja a kezed:
-Te leszel az én emberem. Látva, milyen tapasztalt vagy, megkérdezem: hogyan nyerhetném el egy olyan leány kezét, aki rangban ugyan nem illik hozzá, de családja nem rúgna páros lábbal hátsón, ha mégis összeszerelmesednénk?

[Alauron]

(Ezio)

Megörül a kedvesének, talán még fel is kapja kicsit, átkarolva, és kacagva így felel:
- Hiányoztál bizony, el sem hinnéd mennyire. Majd elmesélem mi volt velem, és te is mit szólt atyád, de nézd ott jön Romeo, vajon mit akar?
Mire a költőpalánta odaér, ők már túl is estek a boldog viszontlátáson, és békés kézfogásban várják be őt.
- Talán először jó napot, Romeo. Hová tetted a jómodort amit olvasgatással tanulsz? Nagyon szívedre menhetett az a lány, akiről beszélsz, hallod? De, ha tudsz, és van kedved, gyere el hozzám egyik este, sütünk egy kis szalonnát, és elbeszélgethetünk. Mit szólsz?
<Most inkább ne, ki tudja meddig nincs dolga Augusztának, és nekünk is van beszélnivalónk.>

[Lianna Pentangelin]

______________________________
Résztvevő: Ezio Ciatore
Helyszín: Valencio birtok, faluban
Időpont: nyár, délelőtt
Esemény: látogatók
______________________________

Romeo keresési indoka kedvesed mosolyra késztette, el is takarta a száját. Romeo nem is nagyon érti, mért rovod meg, nincs tudatában, hogy annyit se mondott, bikkmakk.
-Ó, na jó, legyen, este el tudok szabadulni, és erősen remélem, tudsz jó tanáccsal szolgálni!
Nehezen akaródzott elmenni, de nagy lassan alakja eltűnt az úton.
-Mért küldted ilyen hamar el? Odahaza apám kurta szót nem szólt rólad, ami jó jel, mert nem szidott. Hallottad, hogy a pap el akarja érni, ne áldozhassunk az erdő lakóinak ligeteknél és útkereszteződéseinél?-kezd bele csacsogásba.

[Alauron]

(Ezio)

- Annak örülök, hogy nem szidott, de a papnak már nem. Mégis hogy érhetné el? Nem tetszik ez nekem, nagyon erőszakos. Oda az megy aki akar. Ha mégis nagyon akarnok lesz, majd kitalálunk valamit, de akkor sem haragíthatjuk meg a szellemeket. Ezt ő nem érti, neki csak a szenteskedő egy istene van. Micsoda értelmetlen gondolat. - miután kimérgeskedte magát elmosolyodik. - Azért küldtem el, hogy együtt lehessünk, kettesben. Mikor kell menned?

[Lianna Pentangelin]

______________________________
Résztvevő: Ezio Ciatore
Helyszín: Valencio birtok, faluban
Időpont: nyár, délben
Esemény: vigyori
______________________________

Augusta bőven ráér, elbeszélgethettek, de Vigyori az esetleges szerelmi idillt megzavarja érkezésével.
- Hohó, látom jókor jöttem, és nem csaptam semmi csúfságnak a közelébe. Gyöngyöm, szerintem apád már keres, ebédre állt az idő, te meg itt lopod a napot, nekünk meg férifdolgunk akadt a fiúddal, szóval szoknya igazítás, osztán irány a falu
A lány nyelvet ölt, megpuszilja az arcod, aztán már inal is. Vigyori utána néz, aztán komolyan rád:
-Figyelj csak, mi lesz ma az ebéd, hm? Azt hiszed, az orrod alá tolom az ételt? A lyányka meg semmit se hozott? Miféle asszony lesz ebből? Azt hittem, legalább ebédet cipel, nem csak azt a két halmot, ami a mellkasán van Félre viccel, ez nem lesz így jó, ha csak várod a sültgalambot. Mit falunk?
Megnézi a kecskéjét, aztán folytatja:
-Estére ráérsz? Kinn töltöm az éjt az erdőn, pár szomszéd faluban lakó erdőkerülőjével. Neked is ott lenne a helyed, hogy lássák, kiféle, miféle vagy. Nagy ez az erdő, három falu osztozik rajta. Jó lenne, ha látnák a képed, ne hogy azt higgyék, fatolvaj vagy, vagy vadorzó, és meg találjanak lóni, vagy valami. Nos?

[Alauron]

(Ezio)

Beleegyezik, a kinti táborozás gondolatába.
- Rendben, van, sőt addig még délután lőhetünk valamit kinn, az én kontómon még sok vad van, a vacsorával nem lesz gondunk. Hanem, a cimboráidnak megemlíthetnénk, hogy tartsák nyitva a szemüket, a multkori eset miatt, ami a vadorzókat illeti. Az ebédet pedig úgyis megkapjuk, mint járandóságot, nem baj ha most nem eszünk húst, majd kerül estére.

[Lianna Pentangelin]

JK: Acapella sin Antara
Helyszín: Ronna-gella tartomány, pár mérföldre elszenesedett kúriátoktól
Időpont: hajnal előtt

*Négy fal választ el a kint terpeszkedő, számodra oly ismerős és oltalmazó sötétségtől. Egy asztal helyezkedik el a szoba közepén, körülötte négy székkel. Az asztalon két korsó felborulva várja, hogy valaki talpa állítsa őket, a tányérokon étekmaradványok árulkodnak a be nem fejezett vacsoráról. A szegényes berendezés, ami eddig jellemezte a környezetet, most még jobban kiemeli a lakók életvitelét, ahogyan darabokban, eltörött falécekként nyújtóznak a padlón. A polcok tartalmának nagy részre szintén a padló dekoráló elemeként funkcionál, egyes részeket vérpöttyök szennyeznek be. A behajtott ablakok megtörik a külvilág felé szabaduló fényeket, a rozoga ajtó most némán állja útját a kíváncsiskodók tekintetét. Előtted a székhez kötözve egy férfi ül, meggyötört tekintetét a földre szegezi. Arcát vér borítja, őszülő haja csimbókokban tapad a homlokára, szakállát rubinvörösre festette saját vére. Egyszerű paraszti viseletben görnyed a széken, erőtlen suttogás pereg le ajkairól, meggyötört tekintete a földre szegeződik. Ha nem tudnád, hogy a szeretteiért imádkozik, meg sem értenéd a formázott szavakat. Melletted jobbra két ajtó nyílik egy-egy szobába, a közelebbiben az asszony és a tíz éves forma gyerek szintén megcsomózva, eddig érintetlenül várják felettük mondott ítéleted. Szemükbe a félelem és az aggodalom egyvelege tükröződik, a remény még nem hagyta el szívüket. Egy jobbágy viskójában vagy. Egyikében azok szerencsétlen flótások közül, akik atyád birtoka alá tartozott mindaddig, amíg Domvik felszentelt harcosai fel nem égették a kúriátokat, benne testvéreiddel és hű csatlósaitokkal… Atyádat az előtted ülő emberi roncs szerint magukkal hurcolták a lovagok északra, élükön egy inkvizítorral. Mindent elmondott amit tudott: összesen tizenegy embert számlált a purgáló különítmény, viszont azt nem tudta megmondani közülük ki volt felszentelve a Hétarcú előtt. Remélte elengeded. De te tudtad, hogy nem fogja megérni a holnapot… Nem sokkal a nap látóhatár alá süllyedése előtt értél vissza utadról, ám a szennyezett, gomolygó füstfelhőt mérföldekről kiszúrtad, ahogy a narancssárga égboltba kapaszkodik. Vágtába csaptál, ám egykori otthonodnak csak a csonkjai, maradványai álltak a helyén, mint egy sötét, fekete árnyék bomlott darabokra a napfény hatására. Lelki szemeid előtt a tűz még akkor is égett, lángjai nyaldosták a bent megkötözött emberek arcát, máglyahalálra ítélve őket. Elevenen… Ahogy a tűz elhamvasztotta életed egy részét, úgy lobbantotta lángra bosszúdat, fogadkozva Ranagol színe előtt nem nyugszol még az Ő poklára nem küldöd a felelősöket… Most ott állsz egy idős ember fölött, kezeden alvadt vért fedezel fel. Legalább még három órád van napfelkeltéig…*

[Quator ar Zaraquer]

(Acapella sin Antara)

*A fekete vértes lovag megvetéssel néz le a székhez kötözött emberállatra.*

<Csupán férgek ezek. Annyi tartás sincs bennük, hogy emelt fővel fogadhassák végzetüket.>

*Nem mozdul taán percek is eltelnek, amíg elraktározza és rendszerezi a hallottakat.*

<Tizenegy végrehajtó, csahos ebek. Egyikük, a vezetőjük végignézi majd társai halálát és megmondja ki volt a háttérbe húzódó akarat, ki rendelte el mindezt a korcs mentoruk nevében. Észak. Sietnem kellene, hiszen loholnak majd vissza a fényre, saját Tartományaikba, mert félnek a Kosfejes Úr szolgáitól, népétől.>

*Végül oly régóta először megszólal. Mióta kurta kérdéseit feltette nem szólt egy szót sem, az öregember magától beszélt, tudta mikor mire kellett volna válaszoljon és miért kapta a csapásokat, ha nem volt eléggé világos és lényegretörő. A lovag szavai hidegek és érzelemmetesek voltak. Mintha egy mélységes mély tárna vízhangozná a sors akaratát.*

-Öreg. A válaszokkal kiérdemelted a halált. Lelketek szálljon Ranagol elé és tovább szolgálhatjátok Atyámat és Fivéreimet.

*Ezzel kimért lassúsággal megkeresi a lámpáshoz való olajat, ha van és szétlocsolja a szobákban a falak mellett. A leendő áldozatok vergődésével mit sem törődik, mikor felismerik mi vár rájuk. Végül felveszi az asztaélról a fényt adó lángot és egy mozdulattal behajítja a nő és a gyerek szobájába, hogy lángralobbantsa az ágyat, a berendezést. Ismét megáll az öregember előtt. Felémagasodva keresi tekintetét és a másik szobából áthallatszó egyre elkínzottabb sikolyok által aláfestve szemléli a végső vergődést. Nem sieti el, megvárja, amíg a tűz magától átterjed erre a helységre. Arra ugyan figyel, hogy ő ne kapjon lágra, de nem veszi le az öregről a tekintetét, ahogy lassan kihátrál az egyre forróbb, lángok nyaldosta katlanból. Közben halkan, de azért a bentlévők számára érthetően imába kezd ő is. A lovag is a jobbágyokért imádkozik, de egy sokkal kegyetlenebb tólvilág-képet fest le, mint amiért pár perce a megkínzott férfi fohászkodott.*

-"Halott indul hozzád Uram... Lelkét ezer kínba taszítsd... Fjdalomtól terhes üvöltése... Megváltja majd bűneim..."

*Kintről még megszemléli művét, megvárja, amíg a ház üszkös rommá ég a bentlévőkkel együtt, majd lovához sétál és felszáll nyergébe. Még egy pillantást vet kastélyuk romjaira és végig pásztázza a környező földeket, hogy vajon van-e, aki előmerészkedik eme hamis pirkadatra? Majd megsarkantyúzza, táncoltatja lovát és nekivág az Északra vezető útnak. A számára természetes sötétségben tör előre célja felé egészen, amíg teljesen ki nem világosodik. Úgy tervezi csak a délelőtt derekán áll majd meg pihenni.*

[Lianna Pentangelin]

JK: Acapella sin Antara
Helyszín: Ronna-gella tartomány, pár mérföldre elszenesedett kúriátoktól
Időpont: hajnal előtt

*Az öreg tekintete hirtelen megszilárdul, tudata messzire űzi a fájdalmat és a szenvedést a terjeszkedő tűzcsóvát látva. Erejét meghazudtolva szabadulna béklyóitól, artikulátlan hörgés tódul szájára. Szinte megható számodra a küzdelme, az amit képes lenne feláldozni a családjáért. De csak szinte... Kilépsz a pöffeszkedő tűzóriásból, hamarosan áldozatod Ranagol színe elé kerül. Jó pár percig hallgatod kíntól szennyezett halálsikolyukat, majd elhalnak és elemésztenek mindent a lángok... A szomszédos házakból, amik elvétve találhatóak a környéken nem szűrődik ki fény, nem ostromolnak meg vasvillával és bunkóval felfegyverkezve az itteni parasztok. Ilyenkor nem merészkednek ki. Ez a démonok ideje, kárhozat és gonoszság lengi be a tájat... Lóra pattansz és észak felé veszed az irányt. Még szemed sarkából látod a gyertyként pislákoló viskó maradványait, majd beleolvadsz a sötétségbe...*

(Folytatás: Utak, ösvények, csapások )

[Lianna Pentangelin]

JK: Acapella sin Antara
Helyszín: Ronna-gella tartomány, Brenella városa
Időpont: Kora délután

*A város nagyságát tekintve mégsem olyan kihalt a hely, mint hitted volna. Habár közelébe sem ér a számodra oly ismert nagyvárosoknak, szép számmal fordulnak elő kézművesek, egyszerű parasztok és rohangáló kölykök. Pár száz méterre a város főtere pihen, jól kivehető az emberáradat ellenére így a lovad hátán. A legtöbb ház fából készült, egymás mellé szorosan illeszkednek, ám akad pár kővel felépített lakóház is. Az emberek elhúzódnak az utadból, szabad járást engedve. Nem nagyon néznek rád, ám ha mégis, nemeshez méltóan "üdvözölnek". A főútvonalat leszámítva két-két utat látsz tőled jobbra, valamint balra. Bármerre is indulsz el, lefogadod, hogy nem kell sokáig keresgélned a fogadók után, belefutsz egybe. A nagyobb zsivaj megnyugtatásként is szolgálhat, legalább nem kell a pusztán bandukolnod. Jobb kéz felől, olyan száz méterre több, kisebb méretű szekér ácsorog, ökrökkel, avagy gebébb lovakkal befogva. Sok közrendű shadoni igyekszik affelé, a hangokból ítélve piaci vásárt tartanak.*

[Quator ar Zaraquer]

(Acapella sin Antara)

*A lovag kiemelkedettsége és nemesi előjogai teljes tudatában léptet termetes hátasán az embertömegben. Csupán egy-egy lenéző pillantásra méltatja a mellette elhömpölygő köznépet. Ez is inkább az esetleges vásári zsebesek ellen van, mintsem tényleg érdekelné kik között gázol át. A város se kívülről, se belülről nem tesz rá túl pozitív benyomást, így egyenlőre nem keveredik a helyiekkel és nem tér le a főútról. A csődöletet a piacozók körül megnézi magának, de ha nem pillant meg a tömegben ismerős és gyűlölt címert vagy egyéb jelet, ami arra utal, hogy prédái erre jártak, akkor marad e fogadókeresésnél. Ha megtalálja a szerinte számára megfelelő szinvonalú (és ezáltal a szintén jómódhoz szokott egyházi ebeknek is valószínűleg szállást adott) vendéglőt, akkor előtte leszállva lováról megvárja, amíg egy lovászfiú elősündörög és átveszi hátasa gondozását.*

-Jó napod van fiú. Vigyázz a lovamra és etesd, itasd, de még ne pakolj le róla, nem biztos, hogy maradok ebben a... "városban".

*Az utolsó szót igen nehezen és furcsa hangsúllyal ejti ki, ami ékesen bizonyítja véleményét a profészekről. Viszont, hogy ezzel ne törődjön a gyerek és rendesen lássa el feladatát elővesz egy ezüstöt és kettétöri az érmét, majd ismét eltörve az egyik felet az így keletkező negyed ezüstöt odaadja a lovásznak.*

-Remélem elég lesz, hogy ne érjen semmi kellemetlenség. ... Ha még elégedett is leszek veled megkapod a másik negyedet is. ...

*Pontosan tudja, hogy az efféle szolgálóknak a negyed-, főleg a fél ezüst nem mindennapi adomány, de nem sajnálja saját nyugalmáért és lova jólétéért ezt. Ezek után délcegen, balját kardja markolatán nyugtatva belépdel a fogadóba és körülnéz, hogy mire számíthat, illetve van-e szabad asztal.*