Talavra
Talavra apró, a térképekrõl következetesen lefelejtett városállam a Quiron-tenger délkeleti partvidékén. Mind a keleti barbárok lakta síkságtól, mind Abaszisztól jókora (lakói szóhasználatával élve egészséges) távolság választja el; népe halászatból és földmûvelésbõl élt a Hetedkor hajnala, Kyria bukása óta, birkatürelemmel viselve urai szeszélyét - egészen a Pyarron szerinti IV. évezred derekáig. Ekkor vett különös, senki számára elõre nem látható fordulatot Talavra sorsa az épp aktuális trónviszály, no meg egy szabadúszó gorviki bérgyilkos, Ramando Sichetti jóvoltából.
A település feletti uralomért évszázadok óta kalóz-famíliák, rablásból megtollasodott, ostoba és erõszakos zsarnokok vetélkedtek. Õk emelték a talavrai erõdöket, õk építették ki a dokkot, a vihardagály elleni hullámtörõt - egyéb öröme azonban nem volt országlásukban az egyszerû lelkeknek. A kalóz-fejedelmek (akik gyakorta havonként váltották egymást a "fellegvár" abasziszi márványból faszolt trónusán) akkor szedtek adót, amikor kedvük tartotta, könyörtelenül éltek az elsõ - mi több, a második és harmadik - éjszaka jogával, a papok közül pedig csak az ártó mágiában jeleskedõket tûrték meg; így esett, hogy míg a szirttetõkön álló Antoh-szentélyeket gaz verte fel, a dombok alatti barlangok Tharr-, Tha'usur- és Menegle-oltárain sosem száradt meg a vér... Talavra neve beszennyezõdött, partjait elkerülték a jámbor utazók, kereskedok; a kultúrált vidékek kartográfusai nem jelölték munkáikon, így próbálván mindenkivel elfeledtetni Észak eme szégyenfoltját.
Aztán beköszöntött a P.sz. 3598. esztendõ, melynek Esõs Évszakában, az Esküvések havában újra fellángolt a kalózbandák harca.
Az összecsapások ezúttal oly hevesek voltak, hogy a felek csakhamar kifulladtak, s mivel elesett harcosaikat helybéliekkel hiába igyekeztek pótolni, más eszközök bevetésére határozták el magukat. Az egyik család feje Abasziszból, a másiké (õ volt a tehetosebb) Gorvikból fogadott bérgyilkost, hogy a vita végére egyszer s mindenkorra pontot tegyen. A "szakemberek" szinte egyidõben, Antoh Tercének Tengercsend havában érkeztek, s a helyzetet átlátva már partraszálláskor titkos egyezséget kötöttek: közösen irtják ki a kalózokat, majd halálig tartó párviadalban döntik el, kié legyen Talavra kincse. A gorviki Sichetti - magának való, jobb körökbõl származó, sehová sem tartozó férfi - rövidesen szerelembe esett egy helyi céh vezetõjének lányával, s bár az mindent elkövetett, hogy elhatározását megmásítsa, tartotta magát az alkuhoz: az abasziszival együtt hatolt be a kalózfészkekbe, végzett a városállam volt és potenciális zsarnokaival. A gyõzelmet követo párviadalban minden bizonnyal alulmaradt volna, ám a talavraiak, akiket a sok szenvedés bölccsé, a szemük elott kibontakozó románc pedig szentimentálissá tett, tömegesen avatkoztak be az oldalán. Agyonverték az abasziszit, mielott az tõrét a sebesült Sichetti szívébe döfhette volna, azután (hisz szabadságukat legalább felerészben neki köszönhették) szép temetést rendeztek számára és imáikba foglalták kimondhatatlan nevét. Legenda vált belõle - Ramando Sichettibõl pedig a nép elsõ választott vezetõje, hadvezér, férj és fejedelem.
Kétes becsületére legyen mondva, sosem engedte hogy megkoronázzák, és felgyógyulása után sem állt odébb az õrizetére bízott kincsekkel. Viszontszerette a lányt, aki szerelmével megváltotta, szívébe zárta Talavra sokat tûrt népét - s úgy döntött, az életéért cserébe gondoskodik biztos megélhetésükrõl. Életének hátralévõ negyven esztendejét annak szentelte, hogy megszervezze saját klánját - a klánt, mely párját ritkítja a kontinens hasonló céllal mûködõ titkos társaságai közt. Fáradozása sikerrel járt: mikor a P.sz. 3639. esztendoben lehúnyta szemét, fia, a Kapitányként közismert Briar Ynev legkülönösebb, ám kétségtelenül hatékony szerencsevadász-kompániájának örököse lett.
Talavra minden lakója születésétõl fogva tagja a Csodamûvesek klánjának. Hogy mikortól, milyen módon vesz részt a közös munkában, adottságaitól, hajlandóságától, szüleitõl és nevelõitõl függ, ám mivel a vidéket dolgos, az összetartozást mindennél elõbbre valónak tartó nép lakja, kijelenthetjük: talavrai (ha csak rajta áll) sosem lesz dologtalan vagy renegát. A klánbéliek erkölcsiségét a gorviki vértestvériségek hagyományaiból és a helyi céhek szabályzatából összeállított Kódex határozza meg - erre a sajátos irományra kell esküt tenniük mindazoknak, akik elérik a Jelölés (fiúgyermekeknél 10., leánygyermekeknél 8. életév) Korát. A Jelöltek a beavatottság köztes állapotában leledzenek: idõsebb társaik nem titkolóznak többé elõttük, ám a közösség teljes jogú tagjaivá csak késõbb, rendszerint a 15. életévet betöltve válhatnak. A Beavatás utolsó fázisaként nevük a Kódexbe kerül, s ide jegyeztetnek fel a klán szempontjából jelentõs tetteik is. A Csodamûvesek hierarchiájának felsõ rétegét az úgynevezett Minõsítettek képezik. Minõsítetté a külvilágból érkezett hírek, hiteles körözési levelek, széles körben ismert dalok tanúságtétele alapján válhat a talavrai - partjaikon elképzelni sem lehet nagyobb megtiszteltetést. A Minõsítettek a legjobban fizetettek szakmájuk gyakorlói közül, árfolyamuk eléri, gyakorta meg is haladja a toroni, abasziszi, vagy épp gorviki specialistákét.
A klán élén a Kapitány áll. E tisztség csak elvben öröklõdõ - általános vélemény szerint a helyi vérrel keveredett Sichetti-dinasztia addig birtokolhatja, míg "érdemes" utódokat tud kiállítani. A M.A.G.U.S. jelenében ez az utód a húszesztendos Lai-Felip, a klánalapító Ramando unokája, aki az utolsó narvani karneválon (P.sz. 3695) bizonyította rátermettségét, sõt, apja megelégedésére nemesenszületett párt hozott a házhoz. Az esztendõk folyamán jókora vagyonra tettek szert, gazdagságukkal azonban nem hivalkodnak. Pénzüket nagyon józanul, a klán/nép javára forgatják, fektetik be: a Kapitány számos letétet helyezett el szerte Yneven. Talavra kincsét mostanság nem sötét kalózok, hanem tarini, dzsad, pyarroni és shadoni bankházak fegyveresei vigyázzák; a klán tagjai szívesen látott vendégek, bárhová vetõdjenek a mûvelt világban, hisz elég kifinomultak ahhoz, hogy igazi arcukat csak szükség esetén mutassák meg.
Noha a klánalapító Sichetti az Yneven oly ritka agnosztikusok (köznapibb formában ateisták) közé tartozott, elsõ dolga volt rendezni városa és népe viszonyát az istenekkel. Úgy okoskodott, hogy egy tengermelléki, fõként halászatból élõ közösségnek tengeristen dukál, ezért felélesztette Antoh kultuszát, leromboltatta Tha'usur, Menegle és más bálványok oltárait. Útmutatásához alkalmazkodva Talavra lakói a Paktum által elismert összes halhatatlan híveit készek befogadni, de megtûrik (ha nem is bátorítják) Tharr és Ranagol hozzájuk vetõdõ szolgáit is. Nem vallanak színt a Rend és a Káosz, az Élet és a Halál örök konfliktusában, céljuk az egyensúly fenntartása, akár személyes meggyõzõdésük ellenére. A Csodamûvesek zöme Élet, Rend jellemû, a rendet azonban csak szûkebb hazájuk határain, saját életük keretein belül képesek értelmezni - e tulajdonságuk teszi oket különösen kiszámíthatatlanná, olykor veszedelmessé.
A tipikus Csodamûves - legyen férfi vagy nõ - hányaveti, az élet és a halál dolgait bizonyos távolságtartással szemlélõ alak. Választott mesterségének mûvelése során a tökéletességre törekszik, e tökéletesség pedig feltételezi az ynevi viszonyok ismeretét, a kapcsolódó tudományágakban, a szabad mûvészetekben való jártasságot éppúgy, mint a kultúrált viselkedést. A Csodamûvesek hangsúlyozottan szabadok, de nem szabadosak: ehhez túlságosan élénk bennük a megpróbáltatások emléke; több évszázadnyi megaláztatást nem könnyû elfeledni. Egymás hátát a végsõkig fedezik, fegyvertársnak, barátnak kívülállók számára sem utolsók, ám "kifelé" sosem maradéktalanul önzetlenek; igazi áldozatot (néhány kivételtol eltekintve) csak otthonuk, családjuk, klánjuk érdekében hoznak.
Azonosító jelüket, a tört bilincset - gorviki szokás szerint - a hajas fejbõrre tetoválják. Jelmondatuk ("A nagyvilág nem elég") ambíciózus természetükrõl árulkodik.
A talavraiak buzgón ápolják a viszonyt mindazokkal, akik hasznosak lehetnek számukra; egy kalandozó, ha magatehetetlen testét Talavra partjain vetik ki a hullámok, gondos ápolásra, biztos menedékre, felépülése után pedig udvarias kérésre számíthat: ne engedje, hogy jótevõinek baja essék. (A városállam leányai kötelességtudatukkal tûnnek ki: nem egy híres fegyverforgatót csábítottak klánjuk parancsára a házasság révébe.) Suttogják, a Kapitánynak a Quiron-tenger minden jelentos flottájánál akadnak emberei; tény, hogy bár maga a város továbbra sem szerepel a térképeken, számos õrjárat útvonala érinti a Talavra-fokot, hogy a városállam révébe érkezõ hadihajók szíves fogadtatásra számíthatnak - s hogy a kalózok kerülik még a környéket is.
A klánnak eddigi története során mindössze kétszer gyûlt meg a baja a külvilággal. A tizennegyedik toroni háború során a megszorult (és tájékozatlan) abasziszi nagykirály vetett szemet aranyára, szárazföldi expedíciót indított hát Talavra ellen, régi ellenlábasa, Calyd Karnelian azonban, akit a Csodamuvesek esztendok hosszú sora óta segítettek értékes információkkal, szkoggokat és falanxharcosokat küldött a városállam megsegítésére, s mint rendesen, ismét fényes gyõzelmet aratott. Kevéssel utóbb a keleti barbárok egy hordája szemelte ki célpontjának Talavrát, kagánjuk azonban udvarias figyelmeztetést kapott néhány neves kalandozótól: ne kísértse szerencséjét, vonuljon téli szállására, amíg még teheti - és a kagán így cselekedett...
Noha a városállamot a klán számos jóakarója (volt és reménybeli ügyfele) védelmezi, a Kapitány lankadatlanul fejleszti saját flottáját, mely abasziszi rendszeru, duplabordás, lantvitorlás szkoggokból és nagy befogadóképességû barkokból áll. A fellegvár és a partmenti erodítmények védelmét helyben született, de külhonban nevelkedett, harci tapasztalatokban bõvelkedõ fegyveresek látják el, félezer fõs csoportjuk alkotja Talavra szárazföldi seregének gerincét. (A klán tudatosan törekszik arra, hogy minél többet tanuljon a szomszédos népektõl; tagjai szívesen csapódnak kalandozókhoz kísérõnek, olykor pedig, ha a "közérdek" úgy kívánja, hosszabb-rövidebb idõre maguk is kalandozásra adják fejüket.) Lobogójuk - ezüsttel kétszer vágott tengerzöld mezõben kettétört bilincs - csak a falakon belül látható; a klánbéliek nem hordják maguknál, a hajók fõárbocára sem húzzák fel - elõszeretettel alkalmazzák ellenben más államok jelvényeit, hogy ellenségeiket megtévesszék.
A nagyvilágban nyílt titoknak számít, hogy Talavra - egyes hegyvidéki kolostorokhoz hasonlóan - a világtól elvonult, vagy épp kitaszított varázstudók menedéke. Hogy pontosan mely mágikus tudományok mûvelõi élvezik a Kapitány vendégszeretetét, nem ennyire nyilvánvaló. Beszélik, együttes hatalmuk elegendõ volna akár egy Kapu mûködtetéséhez is - a klán azonban még nem látja elérkezettnek az idõt, hogy székhelyét bárki számára könnyen elérhetõvé tegye.
Alidaxtól délre. Lakói nem is tartanak igényt efféle ismertségre, tekintve, hogy mindannyian a tengermellék legfurfangosabb orgazda-, kalóz- és szélhámos-testvériségének, a Csodamûvesek klánjának tagjai. A talavrai Csodamûvesek klánja kitüntetett figyelmet fordít Ynev szerencsevadászaira. A kalandor, ha magatehetetlen testét Talvara környékén vetik partra a hullámok, gondos ápolásra, biztos menedékre, felépülése után pedig udvarias kérésre számíthat: ugyan gondoljon a késõbbiekben is jó szívvel megmentõire, s ne habozzon a szívességet szívességgel viszonozni, ha úgy hozza a szükség.
Forrás: http://www.cyrusmagus.hu
Író: Gáspár András