Riegoy Öböl-Velyar és környéke

[Mesemondó]

Üdvözletem!

Sion mester tegnap ( azaz szerdán, csak hogy tiszta legyen ) megajándékozott a KM-i státussal, ennek örömére pénteken ehelyütt el is indítok egy kalandot. Elsõ bejegyzésem egy rövid szabályzat, amit a játék
élvezhetõsége érdekében ERÕSEN javallott betartani. Az egyszerûség kedvéért vázlatpontokba szedtem, mire érdemes odafigyelni és megpróbálok értelmesen és fõként röviden fogalmazni. Ha ez mégsem sikerülne, akkor nézzétek el, elvégre a KM is csak emberbõl van:D.

-A játék haladásának érdekében azok a JK-k, akik 3 vagy több napig nem jelentkeznek és semmi hír nem jut felõlük a fülembe, azok eltávolításra kerülnek. Igazán remélem, hogy ilyenre nem kerül gyakran sor. Aki elõre tudja, hogy fix programja lesz és szól nekem ( mint ahogy azt már többen tették, amit nagyon köszönök ), az nem lesz kimesélve, a szeretné, passzívba helyezem, vagy njk-ként kezelem távollétében.

-Hogy ne laposodjon el a játék, a játékosoktól kb. napi 3 reagot várok minimum, maximum csak a józan ész határa;).

-Egymás reagjait figyelmesen olvassátok át, a figyelmetlenségekbõl adódó bakik néha nagyon nehezen orvosolhatók és tönkretehetik a játék hangulatát.

-Ugyanez a helyzet a helytelen szóhasználattal. Én is beleestem már néha abba a hibába, hogy gyarlón fogalmaztam, aminek aztán meg is volt az eredménye (lásd: Abaszisz, Ifin városa kaland, a szeretõ és a kéjszolga kifejezés nem ugyanaz ). Ami a vulgáris kifejezéseket illeti...Ynevnek is meg van a szlengje, argója, nem lehet mindíg finomkodni, de ne nagyon használjatok olyan káromkodásokat, amelyek nem korhûek. Mellesleg véleményem szerint mindenféle "kötõszavak" nélkül elég velõsen lehet átkozódni, erre jó példa: "Hogy apadna el a magod!", "Vérbajos szajha fattya", stb.

-Ha valaki varázsolni akar avagy valami olyasmit szeretne cselekedni, amirõl a többiek nem tudhatnak, keressen meg msnen vagy írjon pm-et.

-Végül és nem utolsósorban: tudom, hogy sokat fogok hibázni, kezdõ KM vagyok és a MAGUS világáról sincsen átfogó képem, mindezekellenére megpróbálok élvezetes játékot nyújtani nektek. Ha valami figyelmetlenséget követek el, vagy úgy érzitek, hogy nagyon nem vagyok otthon valami témában, keressetek fel msnen és megbeszéljük. Ha valami miatt én nem érnék rá, akkor ezt minden esetben közlöm veletek.

Egyenlõre ennyi, majd biztos ezer dolog jut még eszembe a játék folyamán, elõre is elnézést kérek a kellemetlenségekért.

Hakea Ello

A kalandom résztvevõi: Tysson Lar-Tupat Bofor, Yvett de Crei-Szemi Dalnia, Meridian-Aryss da Corda, Layla-Layla, Norrec-Garret

U.I.:A térképek a galériában is láthatóak lesznek, azonban akármilyen szemrevalóak is ( ez nem önistápolás mivel nem én rajzolom õket ), a program hiányosságai miatt nem pontosak teljes mértékben, azaz lehet, hogy egy asztalnál 6 szék van és nem 8 mint ami a leírásban szerepel. Kérlek ezt nézzétek el nekem. Thx.

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Riegoy Öböl partvidéke, Velyar város környéke, országút
Idõpont: Krad kvartja, a Bölcsek hava
Résztvevõk: Tupat Bofor [Tysson-Lar]
_____________________________________________________________

...És akkor Bofor mester, a Sóg törzs sarja, a Suppug klán hajdani tagja -hiszen most már Kadal, a Tárnákat Zengetõ papjaként járja a földeket-, kinek apja a szerte északon tisztelt és megbecsült kovács, Gorbaf, ki Trafal fia, kinek apja Durgug, ki Ebor sarja, atyja Sabbuf, aki Urtuktól származik...no, de jóemberek, illik úgy nézni egy ily' érdekes történet közben mint egy kérõdzõ tehén? Igen, a törpék emlékeznek õseinkre, míg az ember, ki oly magasan hordja a fejét, hogy lépten nyomon fecskéket töröl ki az arcából, arra sem emlékszik, hogy ki fõzte neki évekig a bablevest, amitõl olyannyira tagbaszakadt. No de ne filozofálgassunk annyit, hisz' nem a Sigranomói egyetemen vagyunk, nemigaz? Visszatérve a történetünkre, Bofor mester odalépett a sziklához, mellyel az óriás a barlangba zárta a póruljárt törpöket. Az a kõ akkora volt, hogy a falusiak tíz ökörrel nem bírták odébbvonszolni. Pedig próbálkoztak a szerencsétlenek, ahogy bírták erõvel-ehün ugyanis nem kell messzire mennie a törpének, ha segítségre van szüksége, így van-é, drága barátom? A követ, mely majdnem nagyobb volt, mint az egész hegy, egyetlen szavával engedelmességre bírta! SABBÚB! És máris apró darabokra hullott szét, akkorákra, mint a kisujjam körme itt! De ez még korántsem minden, ugyanis szavára a gránit megrázta magát, és markában arannyá változott. Egy hegynyi apró aranygörönggyé, melyet aztán a segítõkész falusiak közt osztott szét, de bizonyám! Mi? Mit kérdeztél? Igen, te, ott a félrecsapott sapkában...látjátok, így járnak a házasok, tíz éve hallgatom az asszony sipítozását és Arelre, olyan siket lettem, mint egy ponty! Mit is...az óriás? Hogy vele mi történt...az már egy másik történet, ami legalább olyan csudálatos, mint az, amit az imént elregéltem tinektek. De a jóból is megárt a sok, ez alól csak a sör képez kivételt, úgyhogy én amondó vagyok, hogy a rege várhat holnapig, az ital viszont nem! Végezetül igyunk Tupat Bofor mesterre, és arra, hogy ember és törpe vállvetve haladnak tovább a történelem rögös útjain. Jó estét és döntsétek az árpát! Proszit!

Mosolyogva gondolsz vissza arra a sörszagú estére, kár, hogy még aznap éjjel el kellett hagynod az Arany Kakashoz címzett fogadót és a hóbortos bárdot, ki talán Frika névre hallgatott...fene tudja. Eggyel több emlék, ami határozottan a kedvesek közül való. A bõség hónapjai ezek, Dinisben kezet rázhattál a tengerész-törpe nagycsaládok fejeivel, akik még emlékeznek az Átkelésre, amikor a bórogi flottáktól elszakadtak hajóik, és büszkén beszélik el, hogyan lelték honjukat itt, a Riegoy Öböl partjainál. Igen, felejthetetlen élmény volt.

Gondolataidba merülve haladsz a délnyugat felé vezetõ, az esõtõl, mely egész nap szemerkél felázott úton, és épphogy megállsz egy kopott festésû faoszlop elõtt, melyen immáron olvashatatlan írású irányjelzõ táblák függenek. Elágazás. Komótosan elõkeresed térképedet, mely immáron fél évszázadon keresztül hûséges társad volt útjaid során. Milyen sok idõ...az emberek térképei papírból vannak, a törpék azonban mindíg arra törekednek, hogy maradandót alkossanak, ez alól az iratok sem kivételek. Pergamen és papír helyett hártyavékony fémet tartasz kezedben, eleven ezüstöt, melyen rövid keresés után halványan csillan fel úticélod, a Velyar nevezetû város. Még nem tudod, mennyire lehet hitelt adni a szóbeszédnek, de Tredessben füledbe jutott, hogy a városban egy törpe bányászklán, melynek tagjai a Fród törzstõl eredeztetik magukat a mai napig folytatja tevékenységét, ami eredményes vasbányászatból és feldolgozásból áll. Egy utolsó pillantás a térképre, és világossá válik: nyugat felé vezet tovább utad.

//Üdvözöllek a kalandomban, Tysson-Lar!//

[Tysson-lar]

(Tupat Bofor)

<... Heh... Velyar ejh? No majd meglátjuk. Ha a csákányfiak tényleg a városkában dolgoznak, kell hogy legyen valamirevaló mûhelyük is... elsõ dolgom lesz, hogy körbekérdezzek a céhek között... ejh az emberek nem tudnak semmit... csupa mulandó termékért fáradznak annyit. Kérdem én: mnek a fa? Egyáltalán nem nemes anyag, nem lehet abból hasolnatosat alkotni, mint óezüstbõl vagy a hegyek gyomrainak királynõjébõl, az aranyból. Hasztalan idõpocséklás... az ácsok, ahogy õk mondják semmire se való here legények... az igazi mesterember kezébe kalapács való, nem holmi... fából tákolt gyalu...>
* Ehhez hasonló gondolatok közeette indul meg a tábla által mutatott irányba... érdekes lehet egy ember szemének egy törpöt látni vándorúton... köpcös kis testalkatából azonban senki se nézné ki a hatalmas erõt és állóképességet, mely jellemzi az õs bórogiak leszármazottjait... ám Bofor már megszokta azt, hogy ahol felbukkan, az emberek kiváncsi szemei végig rá szegezõdnek és... gyakran szavakkal is illetik õt. Kadal azonban megvédelmezi hû szolgálóját az efféle behatásoktól... így vagy úgy, de Bofor mindigis megvédte magát a kötekedõktõl, vagy azoktól akik kinevették adottságai miatt... így vagy úgy....*
* A törp gondolataiba merülve folytatja útját a város felé... titkon alig várja már, hogy felderengjenek a kõépítmények falai... minõ irónia, hogy a hegyek szülötte holmi sebtében összedobott házak látványától nyugodik meg... bár, akinek nem jutnak ki a Ghromti-karr Khazad tárnáinak mélyén fekvõ gránitpaloták hatalmas együtteseinek látványa... hiába: egy igaz törp kedvét lelohasztaná ez a sok fa és fa... föld és föld, az út pora, ez a rengeteg zöld valami, a sok rét... nem való ez egy kõfi szemének, és ha nins más, hát muszály beérnie az embrek alkott városok kõépületeinek látványával...*

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Abaszisz, Onpor hegység, Ifintõl egy havi járóföldre.
Idõpont: ?
Résztvevõk: Szemi Dalnia [Yvett de Crei]
_____________________________________________________________
"Egyértelmû válasz? Az álom maga az értelem, ez az, amit a magadfajták képtelenek felfogni. Ti mindíg szavakban, képekben, fogalmakban gondolkoztok, és így azt, ami valós, ízekre tördelitek, hibássá teszitek a tökéletest, hogy önmagatokhoz hasonlóan tökéletlent teremtsetek, hogy lefokozzátok azt, amihez ti nem érhettek fel sosem. Vak szemetek pedig nem látja, hogy mindaz amit állítotok csupán ostoba önáltatás" Cherussa Moramie: Homálytanok

Vibráló, soha meg nem állapodó színkavalkád cirógatja lágyan tested, egy tenger, melynek csillámló rengetegébõl anyagtalan arcok bukkannak fel, ismerõsök és néhány, akit eddig sosem láttál. Látod Hasszant, Karinát, Lucast, az apádat, de lassan mind visszasüllyednek a kaleidoszkópikus folyamba. Nem azért jöttél, hogy õket lásd, hiszen úgyis túl sokat áldozol emlékeidnek. Mélyebbre akarsz süllyedni, oda, ahol csendesebb a tenger, ahol nem csak nézhetsz, hanem láthatsz is. A tenger, mely imént oly vadul kavargott körülötted nyúlóssá vált és lággyá, akár a méz, de színe lassan az ébenbe csapott át és gyengéd ölelése oly súlyossá vált, mint a fojtókígyó szorítása. Vergõdsz, majd ellazulsz, kisiklasz a fantomkolosszus karjai közül, aki testébõl hatalmas darabokat szakított és a négy égtáj felé hajította, csak, hogy a cafatokból négy fekete fal nõjön körülötted. A vonások, melyek eleinte oly homályosak voltak, kitisztultak, és egy furcsa képet tártak eléd. Lábaid elõtt egy tucatnyi színes üveggolyó, mind mind különbözõ színben tündököl. A golyóktól balra apró pocsolya, jobbra pedig egy virág, melynek ezernyi parányikelyhe kókadtan csüng alá, és mind olyan vörös,
mintha szemérmesnek kéne lennie. Kinyúlsz érte, ujjaid hegyével hozzáérsz a növényhez, majd a szoba megrándul, kifordul saját magából, te pedig vele. Ismeretlen utcán találod magad, egy kósza ködfoszlány int nagy, hófehér macska dörgölõzik testedhez, veled szemben, az út másik oldalán egy alacsony, gesztenyeszín ajtó ezüstkék téglájú falon, beszögelve, elõtte hatalmas szeméthalommal. Közelebb lépsz, éppen elmozdítanád az egyik törött asztalt amikor hirtelen hatalmas lökést érzel
hátulról és ütközés nélkül átesel a zárt ajtón. Feltérdelsz, hogy körülnézz, két lányt veszel észre, egyik kezén fájó csillag vöröslik, a másiknak fél szemét kendõ takarja, talán vak, mindkettejük szája be van kötözve, szemükbõl vörös könnyek csordogálnak végig arcukon. Összebújva ülnek dideregve egy haldokló tûz körül, melyet fekete csipkével és elszáradt mirtusszal próbálnak élesztgetni, fölöttük fekete felhõ kereng, egy holló, az Úrasszony madara. Meghátrálsz a szörnyû kép elõl, szédülve tántorodsz a fal felé, segítõ támaszt várva, nekidõlsz, de rémületedre pengét érzel áthatolni bõrödön. A fájdalomtól felsikoltasz, tekinteted azonnal a penge felé vándorol, ami okozta. Mint egy pillangó a lepkevadász gyûlyteményében, úgy festhetsz a hasadból kiálló dárdaheggyel, a szívfacsaró látványt csupán fokozza, ahogy kezeiddel ügyetlenül próbálod benntartani a testedbõl ki-kibuggyanó bíbor életet, ami sikamlós hal gyanánt szökik ki ujjaid közül. Szemeidre a homály fátyla borul, mikor utoljára kinyitod õket, egy lámpást látsz a kormozott ablak üvegén átsejleni...és a falak, melyekbõl ezer dárda mered fenyegetõen a szoba közepe felé, lomhán megmozdulnak...

Még hallod sikolyod viszhangját a teremben, amikor felriadsz álmodból, szemeid könnyesek, de nem a mákonyfüsttõl ami még foszlányokban a szobában terjeng. Izzadt testedhez kellemetlenül tapad a vékony takaró, felülsz az ágyban, melynek ablaktalan falai fekete csipkés kárpitokkal borított. Egy puha tenyeret érzel válladra nehezedni, összerezzensz, de az ismerõs hang hallatán megnyugszol ismét.

-Semmi baj, kishúgom. Én vigyáztam álmodat. Minden rendben van. Ne sírj!

Fatime. Remegõ szívedet melegség önti el, mikor meglátod telt ajkainak kedves mosolyát. Hozzád hasonlóan hálóköntöst visel, éjfekete haja kellemes csigákban omlik hátára. Melléd ül az ágyra, gyengéden kitöröl néhány könnycseppet az arcodból, majd segít kikecmeregni az ágyból.
-Hamarosan megérkezik Tisztelendõ Anyánk, addig kicsit frissítsd föl magad. Ha valami segítség kell, csak szólj, itt maradok veled.

Föláll, majd elsuhan a szoba végében gõzölgõ díszes, nagy fémkád felé. Néhány gyógyfüvet szór a vízbe, aztán elindul keríteni neked egy törülközõt. Milyen jól fog esni ez most, úgy elnyúlnál a forró, illatos vízben...de nem, sietned kell, Indil bármelyik pillanatban megérkezhet.

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

*Halálfélelemmel keveredett rémülettel riad fel álmából. Vékony hálóruhája úszik az izzadságban...még elméjében érzi, s éli át utolsó álomképeit amikor is ismerõs hang húzza vissza a valós világba.... Lassan, nagyon lassan ébred teljes tudatára...*
- Én nem....nem tudtam irányítani.... nem ment......
..... Megbuktam.... - *szavai alig hallhatóak, keserûség és csalódottság érzõdik ki belõle. Barna szemeit riadtan emeli Fatimera, hisz ilyet még nem élt át...csak tanuló évei alatt....de ez más volt, sokkalta másabb. Kiszolgáltatottnak, védtelennek érezte magát álmában, mintha egy egyszerû halandó lenne, aki nem ismeri az álmok rejtéjét, s erejét... Szemei könnybe lábadnak, s enged a lelkét rázó sírásnak. Halkan, mint egy kiskutya szipogva engedi szabadjára érzéseit - pár perc múlva már csillapodik lelkében a zavarodottság.*
<Mi?... Mit akart ez jelenteni?... Megbuktam volna? Nem az nem lehet....hisz már nem vagyok növendék....és az Úrnõ szeret.... de akkor miért...s ki álltal? Az a két lány....száraz mirtuszkoszorú... és a holló.... múlt-jelen-jövõ? melyik volt???>
*Zavaros gondolatokkal fejében emelkedik fel ágyáról, s lépdel el a kádig. Leveszi testére tapadt hálóingét, fáradtan lépi át a kád szélét. Mihelyst a forró víz lágyan átöleli testét lelke is fokozatosan tisztábbá és nyugodtabbá válik. Nem mosakszik, csak elnyúl a kádban, hogy a forró víz és a benne lévõ gyógyfüvek hatása átjárja egész énjét. Bár igencsak jól esne neki még pár percet a kádban tölteni, de hamar feláll, s kilép a kádból. A Fatime álltal kerített törölközõbe csavarja testét, majd visszaül az ágyára.*
<Még mindig nem értem....sodródtam....de a kontrollom....elveszett....talán üzenet, de nem lehet, nekem nem szokott az Úrnõ üzenni....de jön Indil - a Tisztelendõ Anyám, s bizonyára segít tisztán látni ..... Megbuktam....vagy mégsem....Óh Úrnõm... ... ...>

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Abaszisz, Onpor hegység, Ifintõl egy havi járóföldre.
Idõpont: ?
Résztvevõk: Szemi Dalnia [Yvett de Crei]
_____________________________________________________________

Fatime hallgatott, keserves sírásod ellenére is. Hallgatása még sokkal nyugtalanítóbb, mint az a tény, hogy te, aki az antissjárás tudományának beavatottja vagy és az álomsíkot kényed-kedved szerint formázod, most gyámoltalan szemlélõ voltál csupán. Szörnyen érzed magad, kétségek gyötörnek, mozdulataidat késéssel vagy egyáltalán nem fejezed be, Fatime segít felöltözni, közben egy hang sem hagyja el a száját. Épp fölveszed fátyladat mikor lassan nyílik az ajtó, két fiatal papnõ lép be rajta, arcuk komoly, még feszültek, mint egykoron te is, ha Indil Anya közelében tartózkodtál. Mikor végül alacsony, viharvert alakja feltûnik az ajtóban, Fatimével egyszerre léptek elébe, hogy megadjátok neki a személyének kijáró tiszteletet. Valami viszont nincs rendjén, az idõs papnõ nagyon nyugtalan, majdnem megfeledkezik a köszönés rendjérõl. Ilyen bizonytalanságot sosem láttál még az arcán, hangja éppoly fátyolos és elhaló.

-Mera, Issele, Fatime, hagyjatok magunkra.

A Tisztelendõ szava parancs, ezt hamar megtanulta minden beavatott, a három lány sebesen elhagyja a termet, maguk mögött óvatosan bezárva az ajtót. Az Anya tõled alig két lábra megáll, tekintetét arcodra emeli.

-Szemirámisz...( nem szereted ha így hívnak, de tõle megszoktad már )vendégünk érkezett nemrégiben. Érkezése...nagyon váratlanul ért, kérése pedig méginkább...beszélni szeretne veled. Egyedül. A méregteremben vár, Karinát is ott találod. Vendégünk...Toronból jött... Menedékbõl. Add meg neki a kellõ tiszteletet, leányom, és adj hálát az Úrnõnek, hogy abban a mérhetetlen kegyben részesülsz, hogy vele találkozhatsz.

Ezzel hátat fordít neked, várja, hogy magára hagyd.

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

*A zavaros gondolatok nem hadják nyugodni...és Fatime mélységes hallgatása, csak megerõsíti benne a gondolatcsírát, hogy valami nagyszabású, de igencsak sejtelmes és rémísztõ dolog van készülõben. Egyszercsak nyílik az ajtó, s már a küszöböt lépi is át két papnõ kíséretében a Tisztelendõ Anya. Szemi egy pillanat alatt megelevenedik - a szertartásos köszönést szinte rutinosan hajtja végre. Viszont meglepõdik, hogy az Anya mily nyugtalan... érzi, hogy valami nagyon nincs rendjén itt. Megrezdül amikor kiparancsol mindenkit a szobából, és szinte összeesik az Anya szavai hallatán - a hangsúly, és a tartalma.... Nincs idõ gondolkodni....
Nesztelen léptekkel elindul a szobából a méregterembe, de mielõtt átlépné a küszöböt halk hangok hadják el a száját*
- Az álom....
*Nem fojtatja mondatát... sietõsen átlépi szobája küszöbét.*
<A hátatfordítás Indiltõl egyértelmû - nem kíván többet szólni, majd ha visszajöttem e rejtéjes találkozóról. Vajon ki lehet? És mit akarhat tõllem? Pont tõllem? Nyugtalanító az egész...és túl gyors... valami nagyon nincs rendben, valami készül...és nem jó dolog - ezt érzem>
*Gondolataival együtt a lába is gyorsan mozog...pár perc alatt eléri a méregterm elõtti kis teret ahol már Karina nõvére várja...*

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Abaszisz, Onpor hegység, Ifintõl egy havi járóföldre.
Idõpont: ?
Résztvevõk: Szemi Dalnia [Yvett de Crei]
_____________________________________________________________

Karinával a méregteremhez vezetõ, kopott falú, dísztelen teremben találkozol. A filigrán vörösesbarna hajú boszorkány álomszép látványa kicsit enyhíti síri kedved, lágy hangja kellemesen cseng füledben. Ugyan különös tõle, de nem néz a szemedbe, a padlót bámulja magába forduló arckifejezéssel, úgy beszél hozzád.

-Már vár rád. Tudja ki vagy, mindannyiunkat ismer, holott még sosem láttam. Néhány szót szólt csak hozzám...aztán hallgatott mint a sír. Légy óvatos, Szemi!

Karjaiba zár, törékeny testeitek lágyan simulnak össze egy hosszú, õszinte testvéri ölelésben. Megigazítja a fátyladat, melyet arcod elé vontál, majd ismét megszólal.

-Borulj le elõtte. Arccal a föld felé fordulj és eszedbe se jusson megszólalni. Amíg nem engedi, hogy nevén szólítsd, messire. Mint az Anyának, vagy a Fiúnak, neki is kijár az "Áldott vagy" köszöntés. Segítenék, de többet én sem tudok a toroni szokásjogról. Reméld, hogy Morgena kegyes hozzád és nem hagyja, hogy véletlenül megsértsed. És most menj be. Féltelek.

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)


*Amikor meglátja felkarolóját megenyhül egy pillanatra. Illedelmesen õt is köszönti a lány... de nem érti miért nem néz rá. Komor gondolatai egyre jobban elhatalmasodnak elméjében. Ki lehet az illetõ? és miért pont õ?... hisz nálla vannak nagyobb hatalommal rendelkezõk is... Félve, de teljes szeretettel öleli vissza Karinát. Szemeiben a félelem lángja gyúl...s meg is lobban egy pillanatra amikor is a boszorkány folytatja vészjósan a mondanivalóját. Szíve félelemmel, kíváncsisággal telik meg lassan. Halvány mosolyt erõltet arcára és úgy válaszol Karinának.*
- Köszönöm az eligazítást....és bízok Úrnõnk akaratában és védelmezésében...
*Még egy utolsó pillantást vet a boszorkányra, majd egy kissé megacélozva lelkét odalép az ajtóhoz - amit máskor egy szempillantás alatt és örömmel nyitott ki, de most félve és kicsit tétovázva nézegeti. Pár pillanat múlva határozottan kettõt koppant az ajtón, választ nem várva belép rajta. Sebesen becsukja maga mögött a vaskos ajtószárnyat - mindeközben fejét lehatja. Megfordulván lehajtott fejekkel térdreereszkedik, homlokát a földhöz érinti, két tenyerét a padlóra helyezi.*
-Áldott vagy Messire...

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Abaszisz, Onpor hegység, Ifintõl egy havi járóföldre.
Idõpont: ?
Résztvevõk: Szemi Dalnia [Yvett de Crei]
_____________________________________________________________
Félénken nyitod ki a méregterem rozoga ajtaját. Ez volt az egyik hely, melynek megszokásához nagyon sok idõre volt szükséged. A kör alapú, talán húsz méter átmérõjû terem alacsony mennyezetérõl ezerféle szárításra fölakasztott fû lóg alá, készen arra, hogy egy napon életet vagy halált osszon. Veled szemben hatalmas könyvespolc, roskadásig pakolva vénséges fóliánsokkal, többségüknek minden lapját ismered, nem egyet magad fordítottad. Körben vagy egy tucat asztal, kis üstök, lombikok, tálak, mozsarak, üvegcsék, fiolák, mind mind rendbe szedve. A kígyókat viszont sosem fogod megszokni, ahogy rácsaik mögül figyelnek hûvös szemeikkel, ha egyhez túl közel jössz, felszisszenve kap a rácshoz, mintha csak arra vágyna, hogy finom bõröd alá fecskendhesse gyilkos nyálát. De még ez a hátborzongató gondolat is eltörpül a látvány mellett amit az idegen nyújt, még ha csak egy futó pillantás erejéig láttad. Háttal áll neked, hófehér haja ezernyi tincsbe fonva lóg alá, szinte hihetetlen, de egészen a bokájáig. Termete hatalmas, legalább egy fejjel magasabb nálad, alkata ruganyos, macskaszerû, már amennyire a gyönyörû, legfinomabb selyembõl készített dreggisének vörös áradata látni engedi testét. Övén hûvösen derengõ rövid pengéjû kard lóg, fején díszes mirtuszkoszorú, két karját végig kékeslila, túlburjánzó tetoválások borítják élesen elütve kreol bõrétõl. Szó nélkül hasra veted magad, illendõnek tûnõ megszólításod helyességére semmiféle visszaigazolást nem kapsz az idegentõl. A félelem belemarkol szívedbe, legszívesebben elfutnál, de mikor éppen elhatalmasodna rajtad ez a fojtó érzelem, hallod, ahogy az idegen lábbelije súrlódik a padlón. Megfordult, feléd. Felkészültél a végre, arra, hogy férfi a következõ pillanatban elõrántja a sejtelmes tûzben égõ kardot és kettéhasít vele tudatlanságod miatt...de nem így történt. Éteri, hatalomtól duzzadó, csengõ hangja szinte ledermeszt, pedig csupán egyetlen szó hagyta el ajkait:

-Scherchia.

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

*Csak egy pillanatra látta a messire alakját - de abban a pillanatban már szinte hasra is vetette magát. Szívébe és elméjébe egy pillanat tört része alatt heves, szinte fájó félelem furakodott. Gondolkodni képtelen volt. Meredten nézte a padlót szeme elõtt, minden tagja és velük együtt az elméje is béklyóba került. Lassan szegmensrõl-szegmensre egy érzés furakodott elméjébe: elfutni, elmenekülni innen! Már szinte az izmait feszítette a meneküléshez, amikor is a feloldozást adó szó elhangzott. Döbbenetében még a légvétele is elállt - férfi a messire... Az oxigénhiány következtében ébredt rá, hogy cselekednie kell; nem kell már megalázkodnia. Lassan felemelkedett, de tekintetét továbbra is a padlóra szegezte - nem mert rá nézni, és megszólalni sem...*

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Abaszisz, Onpor hegység, Ifintõl egy havi járóföldre.
Idõpont: ?
Résztvevõk: Szemi Dalnia [Yvett de Crei]
_____________________________________________________________

A famor hûvösen mér végig, szinte érzed jéghideg, pásztázó szemét, amint szemérmetlenül végigtapogatja egész tested. Tartása egyenes, mint egy katonáé, feje büszkén felszegett. Közelebb lép hozzád, ösztöneid azt diktálják, hogy lépjél hátra, de összeszeded minden bátorságod és nem teszed meg. Ismét megszólal, de hangja mély csodálatodra nem parancsoló és egyáltalán nem lenézõ, szinte testvéri, de mégis távolságtartó.

-Nyugodtan rám emelheted tekinteted, Szemirámisz aim Niadal, vagy inkább Szemi Dalnia. Magatartásod tiszteletreméltó, nem, nem arra gondolok, hogy köszönési hagyományainkat betartva megalázkodtál elõttem, hiszen tisztában vagyok vele, hogy sosem foglalkoztál a toroni szokásjoggal, és mindezt az elmúlt percekben sajátítottad el Indil vagy valamely segítõkész rendtársad segítségével. Irreleváns, hiszen az Úrnõ nem tesz különbséget famor és sedular között. Igyekezeted azonban azt bizonyítja, hogy értékes vagy, életed úgy éled, hogy figyelmet szentelsz a legfontosabb értékeknek, a hûségnek, a tiszteletnek, a hagyományoknak és a bátorságnak is, hiszen magad se tudtad, hogy ki vagy mi vár rád ebben a teremben. Indilnek megemlítem, hogy büszke lehet tanítványára. Azért hívtalak magamhoz, mert kérdezni szeretnél valamit. Tudom, hogy nem tõlem akarod hallani a választ, de az, akitõl várod, nem tudja. Kérdezz belátásod szerint.

Immáron látod arcát, mintha a kyr legendáriumok egyik hõse elevenedett volna meg. Az éles arcvonások, a szigorú, pengevékony száj, a nemes vágású orr és a gleccserkék szemek átható tekintete...morgena angyala, ez jut eszedbe elsõnek, és részben igaz is: tetovált arca az Angyalok szimbólumától ékes, mirtuszkoszorújában galambtojásnyi fekete ékkõ. A látvány elfelejtteti veled a félelmet, hogy helyére emésztõ vágy tóduljon...egy pillanatra. Az idegen, ki még be sem mutatkozott, figyelmesen várja kérdéseid.

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

<Õ... õ egy férfi. Jéghideg tekintet! Úrnõm mit vétettem ellened?!? Ezt már nem bírom elviselni, ez már szinte fáj - de nem mehetek, maradnom kell. Õ famor - és ha így kívánta így kell lennie...
... Ránézni?... ... Tudja az igazi nevem? Óh..Karina mondta is, ismer mindõnket...
... Hogy micsoda? Kérdezni tõlle? Mit? Miért? ... ... Az álom...>
*Nagyon lassan óvatosan indul meg pásztázó szeme a férfin felfelé...kíváncsisággal, de mégis tiszteletteljesen viseltetik. Megdöbbenés tükrözõdik arcán egy pillanat erejéig, amikor is szemeelé tárul az angyal teljes alakja. A döbbenetet az ámulás váltja fel - hisz olyan mint egy megelevenedett anygyal. Az ámulást pedig a kíváncsiság, és a tudásvágy váltja fel. Egy pillanatra belenéz a gleccserkék szemekbe, s remegõ hangon szólal meg*
- Én... köszönöm a dícséretet. Az Úrnõ kegyes volt hozzám, s e kegyet nem tudom mással viszonozni, minthogy igazhûen tisztelem és szeretem, s úgy élek ahogyan Õ megkívánja ezt. Erõsítve a köteléket minden rendbélivel, s minden hû követõvel.
*Mondandója alatt tekintetét cikáztatja a ffin, szemébe egy pillanat erejéig ismét beletekint mikor befejezi mondatát. Szemében félelem, tisztelet, kíváncsiság és szeretet kavarog - hol egyik, hol másik egy pillanatra erõsebben. Pár pillanatig - talán egy percig is - idõzik. Nehezen bírja rá magát, hogy gondolatait valamennyire összeszedje, s a kérdéseket feltegye. Úgy döntött, elmondja a történéseket, s vele együtt érzéseit, gondolatait, félelmeit.*
-A mai álmom ... félelemmel teli és zavaros volt. Az irányítás kicsúszott kezeim közül. Félek, hogy az Úrnõ büntetett meg, de okát nem lelem. Átfutott elmémen, hogy egy üzenet - de miért nekem, s mi lenne vele az Úrnõ célja?
Egy koszos bedeszkázott ablakú épületben két leány éleszgetett egy tüzet elszáradt mirtuszkoszorúval. S a lányok fölött egy fekete holló keringett. Rémísztõ volt látni a két lányt: égett bõr, véres könnypatakok, melyek az arcukat áztatták már jóideje. A borzalomtól menekülnöm kellett, de nem bírtam - egy dárda állt belém a falból. A fájdalom iszonytatóan járta át testem ... utolsó képem ... ahogyan a dárdák irdatlan mennyisége ... megindul a szoba közepe felé, ahol a két lány halálfélelemmel tele kuporodtak össze...
*A vége felé hangja elfúlódó, rémülettel telivé válik. Testét és lelkét ismét átjárja a rémálom álltal átélt borzalom...nagyon sok erejébe kerül, hogy ne omoljon lábai elé a famornak. Szemei ismét könnyekkel telik meg, de van annyi akaratereje még, hogy megkérdezze:*
-Mit jelent? Miért?... Miért én?...

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Riegoy Öböl partvidéke, Velyar város környéke, országút
Idõpont: Krad kvartja, a Bölcsek hava
Résztvevõk: Aryss da Corda [Meridian]
_____________________________________________________________

Több év telt el, mióta a Menyét és a Vadász segítségével kiszabadultál a Toroni bányából, mióta utoljára láttad barátaidat és a Vörös Lobogókat, melyek alatt oly buzgón szolgáltál. A háború után visszatértél Rowonba, a városba, melynek vérvörös egét varjúrajok hasítják örökkön, a szakadár dartoniták fellegvárába. Jelentésed bõven adott feladatot az írnokok számára, hamarosan a nagykönyvtár polcát ékítette az irat, ami neked nagyobb büszkeség, mintha foltos gatyájú, szutykos hajú koldus-dalnokok garmadája zengené minden második lerobbant, falusi kocsmában történeted mézesmázos változatát. Ám az Istenek nem hagytak neked nyugalmat, a háború mély barázdákat vésett lelkedbe, a képek, legyenek bár koromtól és vértõl szutykosak, szívedhez nõttek, életed részét képezték. Alig néhány hét múlva ismét útnak indultál, a Belsõ Kör engedélyével elzarándokoltál Erenbe, hogy ott a Szövetség zászlaja alatt szolgálhass, és ha Darton és az Istenek úgy akarják, esetleg viszontláthasd bajtársaidat.Egy hónappal késõbb már Erentõl több ezer mérföldre virradt rád a nap, vasalt csizmád a szunnyadó Tongoria földjét taposta. Újdönsült társaiddal-melyek a kalandozók ezerarcú társaságából kerültek ki, és a hosszúéletû erdõjárótól a másfél mázsás fehér ork bajnokig mindenki képviseltetve volt- hatalmas küldetést vállaltatok el, azon halottmozgató fattyak eltiprását tûztétek ki célul, akik a rothadt Cranta fekete csontjait táncoltatják, hogy ismét posvánnyá gyalázzák a megviselt tájat és szentségtelen praktikáikkal mérhetetlenné dagasszák hatalmuk gennyes tengerét. Minõ öröm volt ismét meglengetni varjúdíszes pallosodat, vele romlottságtól bûzlõ gerinceket átvágni, mily felemelõ volt az a tudat, hogy Aryss da Corda ismét a hadak útját járja és Darton, a Halottak ura kacagva tekint szolgájára, aki sorra alkotott jeleset a gyilkolás groteszk mûvészetében. Sorra hullottak a szentélyek, sorra a samanisztika szintjére süllyedt otromba varázshasználók fejei. Viszont minél nagyobb fába vágtad fejszédet, annál több társat kellett urad birodalmába vezetni, bár olyan szerencsétlenek is akadtak, akiktõl ezt a kegyet megtagadta az élet. Testükbõl erõszakkal kirántott, torzzá roncsolt lelkük számára nem volt menekvés, keserû szájízzel ugyan, de elpusztítottad õket, szörnyû bosszút fogadtál minden egyes elkárhozott ártatlan barátodért. Ahogy teltek a hetek, úgy gyûltek a sírhalmok az utad mellett, míg végül úgy tûnt, nemsokára magához szólít a Hallgatag Úr. Nem így történt, azonban csúfos vereséget szenvedtél, mikor megmaradt néhány társaddal szembeszálltatok egy crantai fõmágus múmiájával. A vénséges élõhalott rontó igéi véres robajként zúdultak csapatodra, percek alatt eldõlt a küzdelem. Darton rádmosolygott azon a napon, megmenekültél, azonban urad furcsa tréfát is ûzött belõled, az élõholt mágus rusnya átkával a húsodban megszégyenülve, kivert kutya módjára fordítottál hátat Crantának: büszkeségedet legyõzte az a tudat, hogy urad más halált szánt neked, még közel nem végezted be küldetésed ezen a földön. Az átokkal, mely húsodat egybeolvasztotta vérteddel a tengermellék felé vetted utad, sorra jártad a városokat, azt a személyt keresve, aki megtisztít, aki kiûzi belõled az õsi átkot, aki megszabadít a kíntól, mely napról napra jobban égette mellkasod. Mindhiába. Ugyan Tredessben találtak egy szert, amivel enyhíteni lehetett a tüneteket, megállapították, hogy az átok feloldásához majdhogynem olyan mértékû hatalom szükséges, mint amivel a crantai lesújtott rád. Velyarba irányítottak, a városba, ami a fajháborúk idején elesett elfek csonthalmain épült, melynek törpe mesterek által emelt házait emberek lakják, és nap mint nap átjárja tüdejüket az õsi szellemek tápláló lehellete. Hogy a tanács amit kaptál valóban hasznos-e, vagy csupán urad újabb tréfájának vagy áldozata, az majd elválik. Két napja indultál Tredessbõl, alkonyra jár az idõ, hatalmas ében csataméned rosszkedvûen fújtat a sáros út miatt. A tájat megülte a tejfehér köd, óriás kísértetként terjengve a karcsú fák között, a távolban mégis átsejlik valami a sûrû fátylon...egy gyalogos, de minden bizonnyal nem ember, annál jóval kisebb és zömökebb termetû...

[Meridian]

(Aryss Da Corda)

*A tongoriai utazás...a barátok, a társak elvesztése... az élõhalott átka... a léte ugyan Darton akarata ellen való, és mégis úgy tûnik, a Humor istene térfát ûz hû lovagjával... de legyen meg a leghatalmasabb isten akarata... csak ne fájna ennek a pokolfajzatnak a varázslata...

*Ilyen gondolatok járnak Aryss fejében, amikor a hatalmas csataménen közelít Velyar városa felé. Azt említették, itt megtalálja a különös átokra a gyógyírt... noha nem bánná, ha ár darton felé haladhatna... de Istene más utat szánt neki. Így hát a termetes paplovag levert arccal, de szemében mégis a Humor Istenének szolgájához méltó valamelyest vidám csillogással halad az úton... néha megpaskolja, nyugtatgatja a csatamént, és néha hozzá is szól...

-Mindjárt ott vagyunk... talán...

*Aztán hirtelen feltûnik elõtte az a zömök valami az úton. elsõre nem nagyon tudja mire vélni, de sosem lehet tudni, így némileg gyanakvóbban közelít.

<Darton nevére... csak ott legyek már... vagy felé haladjak, vagy az általa számomra kijelölt küldetésen... ennél a pokoli kínnál minden jobb... vajon mennyi idõ lesz itt is keresni valami kis mitugrászt, aki kikúrál?? Bah...
Nocsak, nocsak... mi ez? Talán valami összetömörített emberke? vagy egy gyerek? na, ezt megnézem közelebbrõl...>