- Parancsolni?
Kapja fel kissé fejét, színlelt meglepettséggel a kérdésen, majd mosolyogva folytatja:
- Kegyednek, ugyan dehogy parancsolok én. Csupán kérésem lehet. Egyvalami van csupán, amivel ebédem elköltését kellemesebbé tehetné. Ossza meg társaságát legalább e rövidke időre beteges szerénységemmel. Társaságban amúgy is sokkal egésségesebb az étek, kiváltképp, ha ily szemkápráztató társaság az.
Mondja, miközben kezeiről lehúzza kesztűit, majd kicsit arráb csúszva, csupasz kezének kérlelő intésével hellyel kínálja a lányt úgy, hogy ha leül mindenképpen félig meddig vele szembe, csak enyhén féloldalasan üljön.
- Ennyit talán megtehet egy vendége jobb közérzetéért, ha az csupán e röpke időre, kegyed szépsége nélkül még étvágyát is elvesztheti.
Teszi hozzá, miközben megereszt egy kérlelő, de mégis, közben ártatlanul pajkos mosolyt.