___________________________________________________________
KM [Lyor Siessald]
Helyszín: a Sinemos-tengeren, Enoszuke déli partjaihoz közel, a Ködjáró nevezetű hajón
Időpont: Dzukija-korszak 168. éve (P.sz. 3690.), a Fuvolaszó havának 7. napja, a Főnix órája
Résztvevők: Alto sin Vortem (Dierol), Ghatar (Martos col Legium)
_____________________________________________________________
Ködjáró. Az atakebune osztályú hajó neve valószínűleg véglegesen és kitörölhetetlenül ivódott be az emlékeitek közé. A hatalmas, masszív, vasakkal megerősített hadihajó elég biztonságosnak, kapitánya elég tapasztaltnak és tehetségesnek tűnt ahhoz, hogy különösebb gondolkodás nélkül a fedélzetére szálljatok. Az első néhány nap kellemesen telt, még élveztétek is az arcotokba szálló sós vízpermetet, a hullámok monoton, nyugtató zúgását, a végtelenbe nyúló kékséget, a fejetek fölött köröző sirályokat. Talán többször is fantáziáltatok róla vajon mi minden vár majd a túlparton, Niare milyen csodáival találkozhattok majd.
Aztán úgy 4 nap után elkezdődtek a gondok. Kiderült, hogy a hajó célja nem Niare, hanem Enoszuke, s ez magyarázattal szolgált a legénység hűvös távolságtartására. Alto, számodra teljesen szokatlan és újszerű, egy kissé megalázó volt az a lenéző, szolgákat illető hangnem amivel hozzád szóltak, s bár büszkeséged ez jócskán sértette, józanságod sikerült annyira megőrizned, hogy ne kihívások tömegével válaszolj az inzultusokra, megértve, hogy ezcsak gyors és dicstelen véghez vezetne. Valószínűleg ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy ekkor még nem igazán értetted milyen szavakkal illetnek a matrózok. Ghatar, bár már többé-kevésbé hozzászoktál a hasonló bánásmódhoz, neked is megvolt a magad baja. A hajó falai egyre nyomasztóbban fogtak közre, a hullámok lágy suttogása idegtépő, disszonáns kórussá vált, s végül már semmiben nem különbözött egy úszó börtöntől. A bezártság megviselte az idegeidet, s ez végül abban csapódott le, hogy kishíján agyonverted az egyik fedélzeti tisztet, mikor az -a te értelmezésed szerint- ártó szándékkal közeledett gazdád felé. Ez csak tovább rontott az amúgy sem rózsás helyzeten, s hogy a további bonyodalmakat elkerüljétek, nekiveselkedtetek a szuke nyelv és kultúra alapjainak elsajátításához. Ebben volt segítségetekre az egyetlen ember aki nem nézett rátok rossz szemmel a Ködjáró utasai közül. A férfi is enoszukei volt, de valahogy különbözött a többiektől. Az alázatból amivel vele szemben viseltettek arra következtettetek, hogy főrangú személy lehet, de sokkal nyitottabb volt az eddig ismert szukéknál. Ruhája díszes, több felvarrott jelképpel, ősz haja -mint később megtudtátok a enoszukei nemesek divatja szerint- feje tetejére tűzve, éles, de fiatalabb korában szép vonású arc, melyebe túl korán szántott barázdákat az idő. Az összképet egyedül a világba tejfehéren meredő vak szemek rontották. A férfi segített nektek eligazodni hazájának alapvető szokásai között, megtanította a nyelvet, s egyetlenként a hajón iteki helyett a neveteken szólított. Magáról keveset beszélt, rólatok annál szívesebben hallott, s homlokát is csak egy árnyalatnyira ráncolta össze a "khál" szó hallatán. Magát Toki Hacsidzsin-nek nevezte, állítása szerint muszatasi, harcos és nemes, a tenno (császár) szolgálatában, s bár vélekedésetek szerint legalább 50 éves, azt állította még alig 30 telet élt meg.
A napok egyre lassabban teltek, míg végül, több heti kimerítő utazást követően a kapitány -Ake Mabuja- örömhírrel fogad titeket: legkésőbb holnap estére eléritek Enoszuke déli partját, Hassza tartomány, Szasszun nevű kikötőjét. Örömmel és megnyugvással tekintetek a part irányába, vagy legalábbis amerre sejtitek, hiszen látszani még nem látszik. Ekkor lép oda hozzátok Hacsidzsin, s ő is a horizontra emeli szemét, mintha látna vele.
-Szép időnk van, nemdebár Alto-szei? -beleszagol a levegőbe, s elmosolyodik- Itt van Ghatar is, pompás, pompás. Jól aludtak az éjjel?