A balszerencse netovábbja (ÚTK)

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Rannien Siey]: ébredés
Helyszín: tengerpart
Időpont: ?
Résztvevők: Laurana
NJK-k: ?
_____________________________________________________________

Hasogat a fejed, mikor felébredsz. Egész tested vízes. A fekete selyem ruhádról folyik a víz. A szemedbe lóg néhány szőke tincs. Kellemetlen sós vízet érzel a szádban is. A hullámok a lábaidat nyaldossák. Nem emlékszel semmire. Első kérdés, ami felmerül benned: "Hol vagyok?", a második: "Ki vagyok?". Borzasztóan fúj a szél, eléggé fázol. Az eső is zuhog, az ég villámlik, alig látsz valamit. Elég rosszak a látási viszonyok. Egy lantot "találsz" a hátadon. Feltápászkodsz, ekkor észreveszel még hét embert a part mentén, akit idesodort a víz. Az egyik egy alacsony, tömzsi, izmos, szakállas alak, akiről eszedbe rémlik ez a szó: "törpe". A másik egy borostás középkorú férfi, hosszú ezüstszín sörénnyel, miről a "kyr" szó ugrik be. A többi öt ember is ott fekszik kiterülve, közülük egynek szintén ezüstös haja van. A 8. pedig egy szőke, hegyesfülű, akinek a vállán egy íjat látsz. Egy hatalmas sziklát pillantasz meg az íjastól néhány lábnyira, miközben a tájat kémleled.

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Rannien Siey]: ébredés
Helyszín: tengerpart
Időpont: ?
Résztvevők: Shia-ko, Laurana
NJK-k: ?
_____________________________________________________________

Shia-ko

Egy hatalmas mennydörgésre ébredsz. Majd' szétrobban a fejed a fájdalomtól. Nagy cseppekben hullik rád az eső. Csurom víz vagy. Kinyitod a szemed, és meglátsz egy hatalmas sziklát tőled néhány lábnyira. Kiköpöd a szádban levő sós vízet. Próbálsz emlékezni, de nem megy. Semmi se jut eszedbe arról, hogy hogyan kerültél ide, ki vagy, hol vagy... Észreveszel a válladon egy íjat. Tőled balra pedig hat ember fekszik a parton. Közülök kettő kyr, egy törpe. Aztán megpillantasz egy félelf lányt lanttal, aki ebben a pillanatban fordul feléd. Zuhog az eső, villámlik, dörög az ég, erősen fúj a szél. Dideregsz.

Laurana

Éppen a tájat kémleled, mikor mozgolódást hallasz. Ösztönösen megfordulsz, és meglátod az elfet, ki téged s a többieket nézegeti.

[Laurana]

Laurana // Név híján egyenlőre

-Mi történt...?
*Motyogom magam elé, miközben egyik kezemet a halántékomra szorítva próbálok felülni. Aztán becsap egy villán a közelben, és hirtelen megrohan a felismerés, hogy mi az nyomasztó, furcsa érzés, ami a hatalmába kerített. Nem emlékszem semmire... ~Mi ez a hely? Hol vagyok? Na és egyáltalán... KI VAGYOK? Mégis mi történhetett, hogy mindent elfelejtettem?~ Cikáznak a gondolatok a fejemben, miközben végignézek magamon, az ázott fekete selyemruhán, majd egy igedes mozdulattal kisöpröm a szemembe lógó hajtincseket, de persze hiába, visszatérnek hamar. Aztán ahogyan felülök, feltűnik, hogy van nálam van a hangszer, ösztönösen is próbálom takarni az esőtől, rossz érzés látni, hogy így elázott. Újabb furcsa érzés, mintha kötődnék hozzá, mintha csak a lelkem egy darabja volna, de egyenlőre ezt sem tudom hova tenni, így csak félhangosan morogva átkozom az időjárást. *
-Más se hiányzik most...
*Megpróbálom valamennyire összeszedni magam, de gondolataim nem csitulnak, így aztán mielőtt még körülnéznék, vetek egy pillantást a lábamat nyaldosó, háborgó víztükörre, tán valamilyen homályos képet mégiscsak kapok arról, hogy hogyan is nézek ki. Aztán körbehozdozom a tekintetem a parton, erőltetem a szemem, hogy fel tudja mérni a környezetem a zuhogó eső függönyén keresztül is. Végignézek az alakokon, és mintha aggódás fogna el, úgy érzem, segítenem kell nekik, nem tetszik a gondolat, hogy az is lehet, valamelyikük nem kel már föl többé. Újabb villám, majd miután a dörej hangja elült a fülemben, észreveszem, hogy mozgolódik a hegyesfülű, szőke alak, apró, kissé nyugodtabb sóhajjal nyugtázom, majd összeszedve magam megpróbálok felkelni, és a hozzám legközelebbi másik partravetetthez odamenni, megnézni, hogy van, él-e még, esetleg ha sikerül, óvatosan felkelteni, így próbálok menni szépen sorban. Mindenképp kellene valami menedéket keresnünk az eső elől, más se hiányozna most, csak egy tüdőgyulladás, gondolom végig a helyzetet, közben felkelés előtt még egyszer gyorsan megnézem magamnak a sziklát a közelben, talán esetleg arra kéne indulnunk. Majd aztán vacogva felkelek, közben próbálom úgy fogni a hangszert, hogy ne érje még több elő -szinte görcsösen kapaszkodom bele vacogó kezeimmel- elindulok a hozzám legközelebb fekvő sorstársam felé, de a fejemben egyre, egyre csak azt hallom: ~KI VAGYOK???~*

[Shia-ko]

<Óhogyaza... Hasogat, mintha muszáj lenne.>
Ösztönösen a szikla védelmébe húzódom és onnan próbálom felmérni a helyzetet. Az íjamat védem az esőtől.
<Mi történt? Hol vagyok? KI vagyok?>
Végignézek a társaságon, a mozgolódó lányon és hangszerén.
<Ember, kyr, törpe, kevertvérű. Én elf vagyok. A lánynál van egy hangszer. Mi is a neve? Ez itt egy íj. Szikla, viher, tenger.>
Ízlelgetem a szavakat és próbálok rajtuk keresztül minél távolabb jutni, emlékezetkiesésem határait megtalálni, feszegetni.
Látva, hogy a lány a többieket vizsgálgatja, viszonylagos biztonságomban kémlelem a környezetet, egy még alkalmasabb helyet keresve, ahova a vihar elől menekíteni tudnánk őket. Ha nem találok ilyet, akkor marad a szikla védelme.
- Vigyük őket egy nyugodtabb helyre - lépek hozzá.
<Milyen nyelven beszélek? Milyen nyelven ismerek még?>
Végigmegyek mindegyiken figyelve, hogy melyikre reagál.

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Rannien Siey]: ébredés
Helyszín: tengerpart
Időpont: ?
Résztvevők: Laurana, Shia-ko, Dierol, Haome no Munemoto
NJK-k: ?
_____________________________________________________________

Laurana és Shia-ko

A közelben csak a szikla ad egy kis menedéket az eső elől. A távolból kirajzolódnak valami vár, erőd vagy kastély vonalai. A sötétség és a vihar miatt nem lehet pontosabban megítélni. A part és valamivel beljebb is elég kopárnak tűnik a hely.

Laurana

Esélyed sincs a vizet tükörként használni, mert a viharos szél hatalmas hullámokat gerjeszt rajta, ami már-már titeket is elér. A legközelebb fekvő egyén a törpe, valami vértezetben. A vihar ellenére is hallani a szuszogását. Megrázod, mire egy kis vizet köhög fel, és homályosan rád néz. Elég kómásnak tűnik. Miközben éledezik a törp, az elf elindul feléd, és hozzádszól valamilyen ismeretlen nyelven, de átvált ervre majd közösre is.

Haome

Arra ébredsz fel, hogy valaki erőteljesen rázogat. A tested csurom víz, hasogat a fejed. Felköhögsz egy kis vízet, majd kinyitod a szemed, és meglétsz egy gyönörűszép félelf lányt. Ismerősnek tűnik az arca, de valahogy nem ugrik be róla semmi se. Sőt, hogy jobban átgondolod, semmi se ugrik be... Nem emlékszel se a nevedre, se semmire. Elég cudarul érzed magad. Megpillantasz egy közeledő hegyes fülő, szőke hajú, íjas alakot, aki éppen a lány felé intéz egy kérdést. Érted a nyelvet, ervül és közösül is megszólal, de először valami számodra ismertetlen nyelv.

Shia-ko

Éppen mész a lányhoz, mikor látod, hogy sikerült életet lehelni a mélynövésű, erős izomzatú barátotokba. Megszólalsz elf nyelven, de hamar rájösz, hogy valószínűleg ezt nem értik majd meg, így inkább közösre és ervre váltasz.

Haome, Laurana, Shia-ko

Egy hatamas villám csap be tőletek alig 70-80 méterre egy szikla tetejébe, és a dörgésre el kezd mozgolódni az ápolatlan külsejű kyr.

Dierol

Majd megsüketültél az eget rengegető mennydörgésre. Szerencsére csak egy tized szegmensig tartott. De így se lett jobb, a fejed hasogat, elmédben teljes a káosz. Nem emlékszel semmire, még a saját nevedre sem... Sós vízet érzel a szádban és a bőrödön. A hideg átjárja a testedet.

[Dierol]

//Én//

Összerezzenek a dörrenésre, de már számíthattam volna rá, hisz a villanása egy szívdobbanásnyi idővel előtte már elvakított. Kóválygó fejjel, túlterhelt érzékekkel kissé megemelem a fejem, végignézek magamon, ösztönösen egy undorodó pillantást vetek a vízre, majd visszahanyatlok. Becsukom a szemem, és elmerengek a helyzeten. Hagyom, hogy a hideg lassanként kiélesítse az érzékeimet, s mozdulatlanul fekszem tovább.
<Fene a viharba. Ááhhh, szétrobban a fejem, fázom, a lábamat meg a hullámok nyaldossák. Tényleg, mégis mi a poklot keresek itt? Hol a fogadó? Az ágyam? Nem emlékszem... talán túl sokat ittam. Itt fogok megdögleni. Verjenek agyon, de én aztán nem mozdulok. Csak ne hányjam le magam. Különben is, ha felállok, még belém csap az az istenyila. A fejfámon meg az állna, hogy eee... jó ég mégis KI VAGYOK? Még a nevemre sem emlékszem! Viszketek. Tetves is lennék!? Remélem csak a só. Valljuk be, ez nem az én napom... HOL lehetek?... Ez csak egy rossz álom lehet...>

[Shia-ko]

<3 nyelvet ismerek? Biztos, hogy az első az anyanyelvem. Egyik sem érti, így biztos különböző helyekről származunk. Hogy kerülünk ide? És miért? De először a vihar.>
- Húzódjunk a szikla oltalmába! - mondom újra, mikor közelebb érek. Ervül próbálom, majd ha nem mindneki reagál, közössel folytatom. Odalépek a kyrhez és segítek neki felállni, majd a szikla felé irányítom.
<Ez az igazi balszerencse: ismeretlen társak, (társak?,) vihar a szabadban és semmire sme emlékszem. Remélem a többiek jobban jártak, és el is mondják amit tudnak. Úgy, ahogy tudják. De először a vihar.>

[Laurana]

Laurana

*Bólintok a hozzámszóló szavaira, legalábbis arra a változatra, amit megértek. Aztán jön a villám, összerezenek magam is. ~Más se hiányzik még... De legalább ő is él...~ Nézek végig az ébredezőn, meg közben mégegyszer megnézem a sziklát, minél gyorsabban menedékbe kellene húzódni a vihar elől.*
-Én megnézem, ki hogy van, aki feleklt, vidd a sziklához... *Mondom még az elfnek -ha esetleg több nyelv szavai jutnának az eszembe, akkor természetesen azon, amit már hallottam tőle-, majd folytatom amit elkezdtem, megpróbálom óvatosan felkelteni a fekvőket, ha lehet minél gyorsabban, már így is épp elég erősen vacogok a hideg eső miatt.~Zene, tűz, száraz ruhák... pedig nem vágyom túl sokra... Na de hogy fogunk tüzet gyújtani??? Nem sokra megyünk a sziklával, ha megszárítkozni nem tudunk...~

[Haome no Munemoto]

Haome

"Tooma rőtvörös szakállára, hagyd már abba te lány!" - Kiálltok rá a vállaimat rázogató hegyesfülű leányzóra, az első eszembe ötlő nyelven (tehát valószínűleg vanírul...). Aztán próbálom összeszedni magam, és egyedül felülni...
<Hol vagyok?..Kik ezek az alakok?.. Ez a lány is olyan furcsán ismerős, pedig istenemre, most látom életemben először, vagy nem?.. Egyáltalán, hogy kerülök ide?.. Pfúj, ez víz, és pont a nyakamba folyik... Egyáltalán, én ki vagyok?..>
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben pillantok körbe - hátha meglátok valakit, vagy valamit, ami magyarázatot ad erre az egészre...
Aztán meghallom, hogy ezek körülöttem beszélgetnek, és én értem, bár nem az anyanyelvemet, hanem emberi nyelveket használnak...
Aztán ez a villám - <Mi a kénköves mennykő! Jó anyám mindig azt mondta, hogy a jó törpe maradjon csak a mélységben: a felszín szokatlan és veszélyes...>
A vékony elf szavai rángatnak vissza teljesen a nedves és villódzó valóságba - tényleg ideje eltünni innen. A kérdésekkel ráérünk később is sort keríteni.
Aztán működésbe lép az áldott jó lelkem: és bár nem érzem magam valami fényesen, mégis szétnézek, hogy kell e segítség valakinek.

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Rannien Siey]: ébredés
Helyszín: tengerpart
Időpont: éjjel
Résztvevők: Laurana, Shia-ko, Dierol, Haome no Munemoto, Martos col Legium, Arnoil
NJK-k: ?
_____________________________________________________________

Martos és Arnoil

Egy hatalmas villám titeket is felébreszt. Mocskosak vagytok, fáztok, a ruháitok teljesen eláztak, és a fejetek úgy hasogat, mintha egy ork vágta volna bele a csatabárdját. A szél süvít, az ég dörög, nagy cseppekben hull az eső, a hullámok a lábaitokat nyaldossák. Alig van erőtök mozdulni. Próbáltok emlékezni, hogy mi történhetett, de odabenn tökéletes a káosz. Összegyűjtitek a megmaradt erőtöket, és szinte egyszerre keltek fel. Megpillantájátok egymást (Arnoil egy jóvágású kyr ifjú, Martos egy rideg külsejű ember férfi, aki a 30-as éveiben járhat). Megpillantotok egy sziklát, ami talán megvédhetne titeket az esőtől. Ahogy tápázkodtok egy gyönyörű félelf lány, és egy morcos törpe jön segíteni nektek lábra állni. Néhány lábnyira tőletek két ember hever eléggé kiütődve.

Haome és Laurana

Egy fiatal kyr és egy 30 év körüli ember épp most próbál feltápászkodni. Gyorsan odasiettek segíteni nekik.

Dierol

Vársz, hogy kiélesedjenek az érzékeid. A hideg eső hamar megteszi a hatását. Talán sikerült gyűjteni annyi erőt, hogy talpra állj. Egy szőke hajú, hosszú fülő alak feléd tart.

Shia-ko

A kyr kinyitotta a szemét, és épp feléd fordítja a fejét.

[Haome no Munemoto]

Haome

Miközben a mocorgók felé botorkálok, azért szétnézek, hogy fegyver és egyéb felszerelés van e a parton. Elvégre a törpe nem törpe egy jó éles fejsze nélkül - legalábbis azt hiszem...

[Laurana]

Ki is?

-Jólvan, jólvan csak segíteni akartam...
*Nézek kicsit szúrósan a törpére, aztán ismét körbe, hogy vannak a többiek. Ha kell még valakinek, akkor segítek, ha nem, akkor villámgyorsan irány a szikla, elegem van már az esőből.*

[Dierol]

//Én//

Lehunyom a szememet, és kizárom a külvilágot.
<Jó ég, micsoda ivászat lehetett, ha nem emlékszem semmire...>
Tovább fekszem mozdulatlanul a hátamon, lassan gyűjtögetve az erőmet.

[Shia-ko]

<Valószínűleg hónapok óta először éri víz. Szerencse, hogy a tenger illata elnyomja a szagát.>
- Gyerünk, szedd össze magad! Menjünk védettebb helyre, mert amilyen állapotban vagyunk, ott sme lesz egyszerű. - próbálom felsegíteni és megindítani a szikla felé.
<Mi a fenét keresünk mi itt? Ki vagyok? Kik vagyunk? Zavaró gondolatok. Csak éljük túl és az íjam is maradjon épségben.>

[Martos col Legium]

(???)

<Jajj, a fejem, mintha egy egész égiháború dúlna benne! Úgy tűnik többet ittam a kelleténél> - ekkor jutnak el a tudatomig az arcomnak csapódó vízcseppek, cáfolatául annak a gondolatomnak, miszerint az előbbi mennydörgés csak a fejemben szólt - <Hmm, esik. Akkor a szabad ég alatt vagyok, de hogy kerültem oda? Arra még emlékszem, hogy... nem, még arra sem. Istenek az egekben! Semmire sem emlékszem!>
A hirtelen jött felismeréstől (vagy inkább fel nem ismeréstől) megriadva ülnék fel, hogy körülnézzek, ha a testem engedelmeskedne az agyam ilyetén parancsainak. Mivel azonban a hasizmaim összehúzódása miatt csak a hányinger tör rám, a következő próbálkozásnál óvatosabban látok neki a dolognak, ezúttal sikerrel. Ahogy az eredeti tervemmel összhangban körülnézek, meglátom, hogy nem vagyok egyedül...
- Azanyád, temegkiafrancvagy! - "szólítom" meg a közelemben lévő, szintén ülő testhelyzetű suhancot, akinek ázott haját fehérnek látom, bár nagy esélyt adok annak, hogy csak a szemem káprázik. A szavaimmal egy időben (nem tanulva korábbi hibámból) ösztönösen megpróbálok felpattanni, és távolabb kerülni az újdonsült "barátomtól".
Ennek az eredménye természetesen csak egy pofára esés lehet, és valóban, a következő pillanatban az arcom csattan is a sáros talajon. Megint kénytelen vagyok hát egy kissé nyugodtabban nekilátni a céljaimnak, és bár a művelet közben látom, hogy két alak jön felém, segítő szándékukban nem bízva inkább magam tápászkodok fel.
Látom, hogy mindenki a szikla felé indul, de én előbb a tenger habjaihoz fordulok, hogy megszabaduljak a legutóbbi akrobatika-mutatványom miatt az arcomra kerülő iszaptól.
<Elázni már eláztam, szóval akkor már lehetne tiszta is a képem.>
A művelet befejeztével én is odamegyek a többiekhez, és hallgatom hogy miről beszélgetnek. //Már amennyiben épp beszélgetnek bármiről is.//