A hajsza

[Mesemondó]

KM: Jómadár
Helyszín: Odra város, Raehur hercegség
Időpont: 0. nap kora délután
Esemény: Bevezető

A fórum komor oszlopai alól riadt galambok tömege rebbent fel a szenátorok súlyosan döngő léptei elől. A forró napsütésben az elszánt arcokról verejtékcseppek gördültek a férfiak könnyű öltözetére, olykor egy-egy öntudatlanul mozduló kéz rátapintott a ruha alatt gondosan elrejtett fegyver markolatára. Ölni készültek. A kereskedelemben és politikában járatos fők ezúttal készek voltak eszköztáruk legvégső darabját bevetni, nem csoda hát, ha komor tekintettel léptek a hatalmas épület hűs előcsarnokába. Utoljára a Dillacus ház küldötte maradt, mintha minden pillanatban azt fontolgatná, visszaforduljon-e. Az előző napon egyedül ő próbálta lebeszélni a feltüzelt társaságot a tervről, nem mintha nem látta volna szívesen a herceg lelkét távozni e világról, sokkal inkább mert csapdára gyanakodott. Tény, hogy ennél jobb alkalom sosem adódott még a törvényes uralkodó elmozdítására. Az is való, hogy a herceg inkább tűnt kalandornak, mint államférfinak, de a politika sakktábláját, az érdekek és akaratok finom hálóját nagyon is jól ismerte. Ő maga hívta össze ezt a tanácskozást a kereskedőházak vezetőivel a fórumban, avatatlan fülek – vagyis testőrség – nélkül. Mintha azt üzente volna: Itt vagyok, öljetek meg ha mertek. Nidar, a Tirsan ház bivalytermetű képviselője szerint csak a hercegi ház épségét akarta ezzel megőrizni tudván, ha ragaszkodik hatalmához, egész nemzetsége láthatja kárát. Mores Dillacus nem hitt ebben. A herceg az életénél is jobban ragaszkodott a hatalmához, miért változott volna meg hirtelen?
Elhelyezkedtek a szokásos félkörben és vártak. Szó nem hangzott el, de mind kevésbé maradtak rejtve a szaggatott sóhajok, a kiharapott ajkak, a remegő kezek. Talán ezt is ő akarta így? Azért késik, hogy közben kihallgassa elejtett szavaikat, hogy azután felségárulásért ítéljék el őket? Nem tűnt valószínűnek, a herceg hatalma sokkal formálisabb annál, hogy megengedhesse magának a legbefolyásosabb kereskedő családok kiiktatását. És ezt nála jobban senki nem tudja. Eddig ragyogó érzékkel lavírozott el az érdekek végtelen ingoványában, de most a hercegség léte forog veszélyben. Erős vezetőre van szükség, aki képes maga mögé állítani az összes önző és kicsinyes kereskedő famíliát. A herceg pedig már rég nem ilyen, ezért vesznie kell, mielőtt vele vész minden. Ez sütött a gondterhelt arcokról, a kapzsiságot és a hatalomvágyat a legtöbben ügyesen leplezték. A családfők számtalanszor adtak már parancsot vérontásra, de maguk a legritkábban szennyezték be a kezüket, koronás főt ölni pedig még a Kereskedő hercegségek bizonytalan világában sem volt hétköznapi dolog. Aggódtak hát.
- Holnap ilyenkor tort ülünk a csontjai felett. – kezdte mondani a bikatermetű, de közben fényes hintó érkezett az épület elé, és bizonytalan léptekkel kiszállt a herceg – egymaga. Több irányból is éles szemek fürkészték a kocsit, számítva rá, hogy orgyilkosok ugrálnak elő belőle, hogy kardélre hányják a benn levőket, de semmi váratlan nem történt. Az uralkodót fogadó tessék-lássék főhajtások közben tapintani lehetett a feszültséget. Talán ezért jött ilyen elgyötört arccal? Tudja, mi fog következni?
- Ellenségeink sorban állnak a határainkon, herceg. – kezdte Nidar felrúgva minden íratlan szabályt. Nem rejtette véka alá, hogy csakis magát tartja méltó utódnak. Felkészültél a hercegség megóvására? – szegezte neki vádlón.
A megtört uralkodó a távolba révedt.
- Köszöntelek benneteket, jeles férfiak! – nézett végig a szenátorokon lassan, mintha mozdulatait ólmos súlyok terhelnék. Öregnek látszott és megtörtnek. Már-már méltónak tűnt a szánalomra. Nidar tiszteletlenségét semmibe vette, ezzel megalázta és feldühítette a hatalmas embert. Tudta vajon?
- Emlékeztek még, amint trónra kerültem? Méreggel törtek az életemre a gátlástalan trónbitorlók. A nemesi vérvonal került veszélybe, ami ezredévek óta eggyé fonódott a hercegség létével. Csoda kellett, hogy a világ kereke ne szaladjon le az istenek által kijelölt ösvényről. Az égiek nem hagyhatták ezt, és nem fogják ezúttal sem.
Ez már őrá vall. – gondolta Mores. Költői túlzásokba esni, csodákat várni, misztikus burokba rejteni szánalmas tehetetlenségét. Tényleg azt hiszi, hogy ezzel még elérhet valamit? A babonás tengerjárók és az elvakított köznép talán vevő az efféle hókuszpókuszra, de ők most nincsenek itt, a nagyhatalmú kereskedőket pedig ilyen érvekkel csak felbőszítheti. Ezt ő maga nem tudja? Vagy más kártyája is van?
- Emlékszünk herceg. Betegségen estél át, mint minden halandó. Magunk is aggódtunk az egészségedért, de meggyógyultál, mint mindenki, kinek szervezete ellenáll a rontásnak. De mára megváltozott a helyzet. A hercegségnek többé nincs szüksége rád.
Ez volt a jel, amire cselekedniük kellett, de közben már a bivalytestű megmarkolta élesre fent kését és felülről elementális erővel sújtott le az uralkodó nyakszirtjére. A herceg rémült tekintetét kitöltötte a hatalmas ember, védekező kezén úgy hatolt át a csapás, akár fürge batár a hajnali ködön. Vér fröccsent a gyilkos felé, a herceg megtántorodott, de nem esett el. Elkerekedett szemében a halálra várók iszonyata sikoltott, de a szája néma maradt. A tétovázó szenátorok előreugrottak és mindenki megmártotta a kését a hörögve földre rogyó férfiban. Elvégeztetett hát. A herceg vérben ázó testéből 12, egy-egy család címerével ékesített tőr állt ki. A házak kinyilvánították akaratukat.

Amint a szenátorok elhagyták a fórumot, papforma férfiak léptek a helyiségbe. Az elöl haladó intésére a többiek a tetemet óvatosan egy erős vászonlepedőre tették, és kicipelték a még azóta is az utcán várakozó hintóba. A vezetőjük felemelt a földről egy lámpásforma tárgyat és maga is a hintóba szállt. A reszkető kocsis felismerte a csuhást és a parancsának engedelmeskedve visszahajtott a palotába. Mire a kapu vasrácsai becsukódtak mögöttük, a városban már elterjedt a hír – a herceg halott.

A testőr sietve távozott. Nem lehetett jelen a merényletnél, de mégsem maradhatott meg hivatalában, amikor a rá bízott személyt megölték. Legalábbis aki látta, ezt gondolta, nem is csodálkozott senki, amint lóhalálában elhagyta a várost. A bőrtáskába rejtett tárgy az éles szemnek sem tűnhetett fel, de a fürkész tekintetek ezúttal csak szánakozva nézték az elbocsájtott védelmezőt, nem gyanakodtak. Ekkor még nem.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Taba el Ibara
Időpont: P.sz. 3690.
Résztvevők: Ariel

A nyomok Al Abadana városba vezettek, ahová egy térkapun elég gyorsan eljuthattál, bár a mogorva őr jókora felérat számított fel a szimbólumod láttán.
Átlépve a kapun egy pillanatra rosszullét fogott el, de nem tudtad eldönteni, hogy az utazás volt az oka, vagy a hirtelen rádtörő hőségroham, illat, szag és emberkavalkád. Barna bőrű, hegyes orrú szúrós szemű, nagy hangú férfiak, óvatos léptű, rebbenő tekintetű elfátyolozott nők tömegein kellett átverekedned magad, míg megtaláltad a karavánok indulási helyét. Egy nagy hangú dzsad emlékezett a bátyádra és azt állította, keletre tartott egy karavánnal. Mindjárt meg is alkudtatok a következő útra, még egy ajándék burnuszt is kaptál (persze nyilván sokkal többet fizettél az útért, mint amit egy minden hájjal megkent dzsadtól kért volna), ami nem is jött rosszul, lévén hamarosan napszúrással kellett volna megkínlódnod.
A karaván indulása előtt a vezető - komor, viharvert dzsad férfi - mindenkit arra kért, imádkozzon istenéhez, hogy békében érjétek el célotokat. Bár a legtöbben halálosan komolyan vették, te kicsit fitymálva úgy döntöttél, nem fogod más ostoba kérésére zaklatni fenséges úrnődet. Megtetted viszont néhány nappal később, amikoris szörnyű homokvihar kélt a fejetek felett, ami ha nincsenek a sokat megélt kísérők, letépte volna a húst a csontjaidról. Így is még napokig prüszköltél a szádba, orrodba jutott finom portól, olykor hallani vélted, hogy kisebb dűne költözött a hallójáratodba és a ruháid alá. Átfutott az agyadon, hogy a tömlődben őrzött vízzel lemosakszol, de aztán végül mégis kiszámoltad, hogy már így is sokkal többet megittál, mint ami eddig fejadagod volt, és inkább a torkodat hűtötted le.

Hajnalonként dideregve ébredtél és olykor dühödt kiabálásra, valaki az erszényét vagy a tömlőjét hiányolta, olykor kereskedők veszekedtek a szolgáikkal, de szerencsére téged nem ért bántódás.

A karaván végül megérkezett céljához, egy elágazásnál épült faluhoz, aminek még a nevét sem tudtad megjegyezni. Kicsi fehér házak álltak ellen a tűző napnak, köztük vén pálmák hajlongtak egykedvűen, koszos gyerekek rohantak az érkezőkhöz alamizsnáért. Megizzadtál, hogy a nyelv helyi dialektusát megértsd, de azért a lényeg átjött szánalmas ábrázatukból és kinyújtott kezükből. Pár rézgarasért örömest egymás torkának ugrottak, és ez szemlátomást nagy örömére volt egynémely kufárnak.
Egyetlen jelentősebb épületet látsz, egy kis pálmaliget közepén elterülő kőházat, ahová a célba ért zarándokok határozottságával indulnak meg a karaván rutinosabb utasai. Valami boltféle lehet.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: P.sz. 3690.
Résztvevők: Lertanard

Egy sokat látott veterán mesélt neked Odra városáról, így miért ne épp ott próbálnál szerencsét? - mondtad magadnak, de azért amikor már harmadik hete imbolygott alattad az a nyikorgó fatákolmány, már nem voltál annyira biztos a döntésedben. Gyakran látogattad szegény lovadat remélve, hogy nem okoz neki ez az út maradandó lelki törést.
A gályák tengere a legkevésbé sem volt kegyes hozzád, kevésbé elnyűhetetlen szervezetű utastársaid sorra ürítették gyomruk tartalmát a háborgó tengerbe.
A kapitány megnyugtat, hogy ilyen viharban legalább nem kell kalózoktól tartani, de te ezt egyáltalán nem találtad megnyugtatónak.
Amikor végre elértétek Odra kikötőjét kedved támadt megcsókolni az anyaföldet, de nem nagyon találtál szabad területet, mire lebotorkáltál a kikötő deszkáiról, csupa könnyes szemmel földet csókolgató embere vesz körül. A városban nyugodt rezzenetlen levegő ült, visszatekintve alig hiszed, hogy egy napja még a tengeren hatalmas vihar tombolt.
Céltalan őgyelegtél a díszes épületek között, meglátogattál egy fördőt és végignézted az őrség működését. Szóba is elegyedtél egy őrparancsnokkal, ő jóindulatúan mesélt a helybéli dolgokról, de esélyét sem látta, hogy a városban találhatnál munkát, túl bizalmatlanok ahhoz errefelé. Főleg az utóbbi időben... - mondta és lopva körülkémlelt.
Végül egy induló karavánra lettél figyelmes, ahol egy remegő pocakú alak egy hetyke bajuszú, jól öltözött emberrel vitatkozik közös nyelven. Ahogy közelebb érsz, a "nem biztonságos" szavak jutnak a füledbe.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Taba el Ibara
Időpont: P.sz. 3690.
Résztvevők: Allaro

Megpróbáltatásaid után egy kis faluba érkeztél, ahol az utad délre kell folytatnod. Bár a sivatag hamarosan véget ér, és errefelé már nem kell homokviharokra és nomád törzsek támadásaira számítani, azért az út továbbra sem túl biztonságos. Éles füleddel hallottad, amint a tűz mellett egy ifjú ficsúr hetyke kérdésére - minek kell fizetni az utazásért a hercegségekben - dorgáló választ kapott mentorától:
- A hercegségek népei ha volt is nekik valaha, megtagadták dzsad gyökereiket, mégis vannak olyan hagyományaik, amik szakasztott olyanok, mint a sivatagban. Baksis. - suttogta sokatmondóan. A katonák, a tisztviselők, még a városi őrség is mellékest vár az utazóktól, így továbbra is a karaván adja a legjárhatóbb utat az idegeneknek. Meg aztán az utóbbi időben az útonállók is megszaporodtak hála a kereskedőházak növekvő ellentétének. Szóval azért mert emberek között vagy, ne érezd magad nagyobb biztonságban, fiam. - így mondta neki.

A dél felé tartó karaván másnap hajnalban kel útra, most pedig az égető sivatagi nap még alig jutott túl a delelőjén, szóval van időd felkeresni a helyi közösségi épületet, ami teaház, bazár, hivatal és fogadó is egyben. Más lehetőséget nem látsz a faluban, a sivatagba pedig már nincs kedved "sétálgatni", mégha a szférák zenéje hívna is.

[Alauron]

(Lertanard)

<Nem biztonságos...főleg ezekben az időkben? Talán különös időket élünk? A sivatagban, mondják, nagy lesz a baj, s ez a vidék még mindig túl közel van, minthogy megussza ha a szomszédban ég a ház.>
Odalépked a beszélgetőkhöz, talán már észre is veték hogy akar valamit.- Üdv nektek! Merre visz a karaván utja?
<Bárki láthatja, hogy katonaféle szerzet lennék. Ott magasodik a lándzsám a nyergen, még jó ha ki nem üti a szemét az óvatlannak. Ha valami nem biztonságos, talán eszükbe jut, hasznos lenne velük mennem. Remélem nem egy éjjeli lopást tárgyaltak, mert az tényleg nem biztonságos, és abba nem visznek bele. Most idejöttem hozzájuk mint valami kóbor kutya, tessék engem észrevenni. Vagy nem így megy ez a világcsavargóknál? A kalandozást vén fejemmel elkezdeni...ehh.>

[Navaratna]

(Allaro)

Figyelmesen hallgattam. Ez az egyik legjobb, amit tehetek egy vidéken, ami kívül esik ismereteimet. Meglep, amit hallottam. Azt hittem, a hercegségeket nem barna bőrű dzsadok, hanem fehér, északiakhoz hasonló urak vezetik, lakják. Mindig van mit tanulni
Sajnálom, hogy errefelé a jószívűséget is érmében mérik, és semmi sincs ingyen. A hosszú út alatt többször is láthattam ezt, de megszokni sosem fogom.
Kedvem támadt teát inni. Egy rafinált dzsad azt mondta, meleg ellen nem hideg vizet kell nyakalni, hanem tessék forró teát szopogatni, az az igazi. Kipróbáltam, igaza volt, most is ezt remélem tőle. Mivel tealevelem vagy füvem nincs, irány a település sokszínű és sokmindent egybeolvasztó épülete.
Hajamat jól betakarom. Nem hiányzik, hogy világos színe megigézze és vételre budítsa a férfiakat, és ez más szempontból is hasznos: nem hiszik azt, a mélysivatagból szalasztott "démon" vagyok.
Értékeimre ügyelek, itt rettentő hamar lába kél mindennek, akár van gazdája, akár nem. Sajnos a helyiek nyelvéhez nem konyítok, de eddig közös nyelven mindig megértettük egymást.

[Noryella]

Ariel

Megörülök a kőépületnek és követem a többi odatartó utastársamat.
És figyelek, ha beszélgetést hallok a közelemben.
Miközben a ház felé tartok, a következő jut eszembe:
<Ott talán valami frissítőt is kaphatok, azt hiszem mindjárt szomjan halok...
Nem tudom elhinni, hogy Sebastian erre a homokviharoktól sem mentes helyre volt képes eljönni...>

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Taba el Ibara
Időpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Arvaroll

Miközben azon töröd a fejed, mihez is kezdj az öledbe hullott kényszerpihenõvel, azon kapod magad, hogy egy karcsú dzsad lány - Fatima - emlékét dédelgeted. Egy Abadana határán fekvõ kis faluban találkoztál vele évekkel ezelõtt, és megígérted neki, hogy egyszer visszatérsz. Persze már akkor tudtad, hogy puszta ígéret csupán, mikor szádat nyitottad, és láttad rajta, hogy õ sem hiszi komolyan, de valamivel oldani kellett az elválás torokszorító perceit. Vajon mi lehet vele?
Amikor a faluba érsz ugyanaz a kép fogad, mint amikor elõször itt jártál. Karavánok jönnek és mennek, titokzatos idegenek pihennek meg, hogy másnap továbbálljanak. A lányt azonban nem találod. A házban, ahol lakott idegeneket látsz, sem õt, de még rokonait sem leled. Kérdezõsködni nem akarsz, románcotok titkát féltve õrzöd, meg nem is biztos, hogy tudni akarod, hogy meghalt lázban vagy hozzáment egy dzsadhoz és gyerekeket szült neki. Inkább elindulsz a teaházba, hogy az emlékeiddel lakj jól.

Menet közben egy jelentéktelen arcot látsz ellépegetni a latrinák felé, aki valahogy ismerősnek tűnik. Óvatosan szemügyre veszed, és rájösz, hogy ugyanolyan álcával van dolgod, mint amit magad is oly gyakran alkalmaztál. A maszk alatt felismered a konkurrens klán egyik emberét, Füves Rahimot. Nagyhatalmú vérengző ember, ahol ő jár, ott a halál arat és nagy disznóságok történnek. Vajon egyedül van? Merre tart, mire készül most? Az információ értékét igazán jól ismered, és a róla szóló tudást csengő aranyban mérik. Remélhetőleg téged nem ismer, tehát némi előnyben vagy vele szemben.



KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Lertanard

- Legyen üdvözölve kedves vendég! - szól a bajuszos számodra ismeretlen udvari üdvözlő gesztus kiséretében. Fényes karavánunk egész a sivatagig elviszi az utazókat. Gondoskodunk a csomagokról, a gyerekek és az aggok kényelmét szekér biztosítja. Utunk érinti Fiaran, Meist-Astret, Al-Azair, Nadalkin városát, és végül a sivatagi Dorpa oázisban ér véget, ott visszafordulunk, onnan már csak tevekaravánnal érdemes továbbnemmi. Uraságod hová igyeszik? - kérdi alázattal, láthatóan fizetővendégnek gondol, és már elmondta ezt a szöveget párszor.

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Taba el Ibara
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Ariel

Amint közelebb érsz látod, hogy az emberek a körös-körül álló pálmák árnyékában üldögélnek és egyesek teájukat iszogatják, mások széles gesztusokkal vitáznak, vagy épp számodra ismeretlen játékokat játszanak. Tízévesforma gyerek szaladgál teáspoharakkal, az üres poharakat elviszi és teliket oszt, és el is veszi nyomban a fizetséget. Az épület tele van zsúfolva mindenféle kacattal: dísztárgyak, dohányok, ló- és teveszerszámok, szárított gyümölcsök, kenőcsök, ruhák és fegyverek orgiájában egy pultot látsz, ahová a srác leteszi az üres poharakat, amiket bentről egy idős dzsad tölt tele újra. Amint meglát, előbújik a pult mögül és készségesen köbemutat.
- Béke veled kedves vendég! - üdvözöl kicsit furcsa közös akcentussal. Kívánsz valamit, megkönnyíti utadat? Amit szemed nem lel, előhozom neked készségesen. - mondja meggyőződéssel, pedig még végignézni is fárasztó azt a sok bóvlit, amit látsz, nem gondolnád, hogy még raktára is van.

Amint kipillantasz az épületből, furcsa színjátékra leszel figyelmes, egy nő érkezik, azonnal megállapítod elf származását, bár ő nem veri nagy dobra.

KM: [Jómadár]
Helyszín: Taba el Ibara
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Allaro és Ariel

Amint az elf lány belép a pálmák közé, jobbfelé egy eddig hangosan vitatkozó társaság hirtelen elhallgat és rámered. Az egyikük valamit sustorog amit nem értetek, de tele van gyűlölettel, majd harciasan felpattan. Aztán a többiek csendben visszarángatják és már csak lopva néznek felé. Az egész jelenet nem tart tovább néhány másodpercnél, de onnantól kezdve már többé kevésbé leplezett vizslató tekintetek kísérik Allaro minden mozdulatát.

[Jomadar]

(Allaro)

Azt hittem, a hercegségeket nem barna bőrű dzsadok, hanem fehér, északiakhoz hasonló urak vezetik, lakják. Mindig van mit tanulni

//Nava, az öreg az Al Avdal egykori emirátusra gondolt, aminek a határában történnek épp az események, és ami ekkora már a Hercegségek része és igaz rá, amit modott. Persze ezt a karid nem biztos, hogy tudja, így a reakció jogos. //

[Navaratna]

(Allaro)

A hallgatás, meredés reakció ismert. Ezután többféle folytatás várható, és nem tudom, melyik a jobb: ha tátják a szájat, ha udvarolhatnék támad, vagy ha agresszívek. Nem szeretem a gyűlöletet, mert az pusztít, még azt is, aki táplálja. Többnyire félelem a háttere, és ez a legkönnyebb útja, hogy felszínre bukkanjon.
Sejtem, hiába leszek nagyon visszafogott és jólnevelt, Így is bajba kerülhetek. Megjegyztem őket, de nem vagyok üldözési mániás.
Keresem szememmel a hely tulajdonosát, elvégre teázni jöttem, akár csúnyán néznek rám, akár nem. Dzsadoknál vagyok, és a dzsadok bizonyos összegért akár az én képemet is elviselik... Ilyenkor hasznos az üzleti szemlélet!


//Off: Jómadár, a karim tudatlan, így könnyű adnom a hülyét Mellesleg, ha mint KM van üzeneted a játékosaid felé, mint a mostani is, a csevegőben az Erigow Csillaga pont ennek van kitalálva - zárt kalandos csapatok , hogy ne offoljuk szét zárójelben a kalandot //

[Siffad]

/Arvaroll/
Füves Rahim? Átkozott gazember. Kis híján kiköpök, de végül nem teszem. Nem otthon vagyok, sajnos, mert akkor .. na jó, lássuk be, akkor sem tennék semmit, maximum ráhívnám a klán gyilkosait.
De mit keres ez itt, távol a patkányfészkétől? Végigtekintek magamon - poros utazóöltözet, piszkos emáme. Remek!
Aki lopakodik, az gyanús - tanította a mester, tehát nem lopakodom. A lovamat gyorsan egy alkalmas helyre kötöm - pénzt dobva az arra őgyelgő kölykök egyikének, nehogy lába kelljen a lónak és elindulok a latrina felé. Nem nézek felé, inkább csak a szemem sarkából figyelem.
"Na és ha elkap? Nem ismerhet, hisz csak brunyálni akarok."
Egy pillanatra elém villan a kép: ő a földön, én vigyorgó arccal az ingébe törlöm a véres kést, de gyorsan abbahagyom az álmodozást. Majd hülye leszek fényes nappal egy kétséges késpárbajba bocsátkozni!

[Noryella]

Ariel

Én is meghajlok és viszonzom a szertartásos köszönést:
-Béke veled! Mond jó uram, nem kaphatnék valami frissítőt? És annak is örülnék, ha megtölthetném friss vízzel a tömlőmet, lehetséges lenne ez?-
Szegezem neki a kérdéseimet. Várom a válaszát és kinézek a többiek felé az ajtón.
Amikor észreveszem, megörülök az elf idegennek, hiszen odahaza igen jóban voltam velük.
<Majd ráköszönök elfül, ha végeztem, had örüljön...>
Ahogy ez eszembe jut, rögtön honvágyam lesz.
Így az utazásom célja is beugrik.
Újból megszólítom az idős dzsadot:
-Elnézést uram, nem tudna még valamiben segíteni nekem? A bátyámat keresem, Sebastiannak hívják.-Közben előveszem a legértékesebbet a táskámból: Sebastian festett arcképét, amit nemsokkal kalandozása előtt készítettek róla. Megmutatom neki a képet, ami egy lenszőke, mosolygós ifjút ábrázol.
-Látta valamikor Őt?-Kérdezem és reménykedve várom a válaszát.

[Alauron]

(Lertanard)

<Menjek, maradjak?>
- Szerintetek bírni fogja az utat az én lovam? Nem egy sivatagot szokott jószág, de ha sok az oázis, és nem süpped el a homokban a szügyéig akkor veletek tartok, mert megválni nem akarok tőle.
<Lássuk most mit tartogatnak nekem az Istenek? Ha kedvező a válasz, bizony jobb közelebbről látni a sivatagot, mint itt üljek, és várjak történjen valami. Karavánúton se voltam még soha, itt az alkalom.>

[Mesemondó]

KM: [Jómadár]
Helyszín: Raehur hercegség
Idõpont: P.sz. 3690.
Résztvevõk: Lertanard

- Ó, efelől semmi ok az aggodalomra. Egészséges állatnak látszik, mi pedig csak érintjük a sivatagot. Az út jó része hegyi hágókon halad, aztán kellemes lankákra érünk, és csak utána a pusztába. A sivatagi út egy egész napot sem tesz ki, és jól kiépített, efelől nem aggódnék. - nyugtat meg. Alig két hét, és már ott is vagyunk.
Ha igent mondasz, 2 ezüstöt számít fel hangsúlyozva, hogy saját lovad miatt jócskán engedett az árból.

//kicsit lemaradásban vagy a többiekhez képest, ezért nálad felpörögnek az események//

A karaván másnap reggel indul útnak a legkülönbféle népséggel mindenféle kanyargós és szűk utakon át. Fel a hegyekbe keserves a terep, de a lovad látszólag közönyösen lépeget fel a girbegurba kaptatókon. Egyébként a kilátás festői, a kristálytiszta levegőben belátni az egész völgyet egész a tengerig. Úgy érzed, ezért a látványért már önmagában érdemes volt elindulnod erre az útra. Aztán egy szűk hágón kell keresztülvergődni, ami után pihenőt tartotok, majd ugyanolyan úton kell lefelé hömpölyögnötök, mint amin feljöttetek. Bizony felfelé vágyta már mindenki a lejtőt, itt viszont a felfelé utat sírjátok vissza. Persze téged visel meg legkevésbé az út, ahogy elnézed még a karaván kísérői is meg-megbicsaklanak olykor a kései menetben, nem nagyon látsz köztük hozzád fogható harcost. Éjjelente kicsit aggódsz is ezekre az őrökre bízni, hogy megéred-e a reggelt, de elég fáradt vagy hozzá, hogy ne virrassz helyettük.
Egyik késő délutáni órán azonban, amikor egy sziklás, cserjés vidéken ereszkedik lefelé az elcsigázott menet a bokrok hirtelen megelevenednek és torzonborz emberek vetik magukat a karavánra tűzben égő szemekkel. Minthogy sokan lemaradtak melletted, viszonylag elöl lovagolsz, nem nagyon maradhatsz ki a harcból. Ketten is neked rontanak - gyalogosan - egyikük bunkósbottal, a másik kaszával felfegyverkezve. Nyilván a karaván őrének néznek, akit elsőként akarnak kiiktatni.

//nem úszod meg harc nélkül, kérek 6 körnek megfelelő támadó dobást, és harci "stratégiát" erről írok egy kicsit az Erigow csillagába is"//