Theelor Loran
Megkönnyebbülten veszem észre a nő szolid gyászát. Nem mondja, hogy nem hiszi el, nem is kezd nagy zokogásba, csak csendben sír.<Nah, egy gonddal kevesebb. Nem számítottam rá, hogy ilyen könnyen veszi majd. Bár valószínűleg holnapra rosszabb lesz.> Elindulok a család után a fogadó felé, lehetőleg valamennyivel lemaradva mögöttük. Menet közben figyelem a környéket, bár remélem, semmi mozgást nem látok a szállásunkig. Aztán elmosolyodom, mikor látom, hogy az egyik gyerek Marco-t, a másik Roaran-t kezdi faggatni. <Még jó, hogy engem békén hagynak. Soha nem értettem a gyerekekhez. És nem hiszem, hogy most kellene ezt a hiányosságot pótolni.>