(Davos von Kessel)
Tömöm magamban a lencsét ami egy egyszerű étek, de még egyszerűbb gyomromnak ez nem számít. Sűrűn nyelem a vizet is, mert bizony igen csak megszomjazom az evéstől. Hozzászoktam, hogy egyek, míg lehet jó ételt magamhoz venni, ráadásul, bár nem vagyok egy túl nagy darab, tisztességes mennyiséggel kell ennem, hogy erőmet megtartsam. Érzem, hogy az egy tál nem lesz elegendő.
- Kocsmáros mondom, miközben még eszek kérek még ebből a jófajta lencséből és hozz még egy korsó vizet. Na meg ha lennél kedves vágj nekem egy nagy szelet kenyeret is mellé.
Ezzel vissza is térek a maradék bekanalazásához. Hallgatom a többiek beszédét és mikor a szoba eldöntéséről van szó, nem vagyok rest megosztani a véleményemet a többiekkel
- Nekem aztán mindegy, hogy mennyien alszunk egy szobában. Az meg sosem zavart, ha egy hölgy társaságában kell eltöltenem egy éjszakát. Elnevetem magam.
<...Nem mintha ez előfordult volna valaha is. Na mindegy, Ranilnak más céljai vannak velem...>