A Shanice hegység égbenyúló csúcsai között magányos sólyom száll az égen.Szárnyait kitárva siklik majd hirtelen leereszkedik. Röptével mintha egyre csak azt hirdené.: Vész közeleg ...
A görnyedthátú ember elfordította rólla tekintetét s mintegy megüzente neki gondolataiban tudom . A polchoz lépett majd némi keresgélés után vastag rézkapcsos könyvet húzott elő. Az asztalra rakta majd tekintetét újra szobájának plafonja felé fordította.S mert úgy akarta szeme átlátott a vastag falon, az évezredek óta létező köveken,s mindenen ami egy egyszerű halandón látásának útját állta.De ő nem volt egyszerű. Szem volt s Kéz. Szem mely mindent lát, a múltat, s a jelent.Eme kettő keverékeként pedig Kéz mely maradandót alkot az eljövendő koroknak.Most is ezt tette. Pennát ragadott, megmerítette az éjfekete tintát tartalmazó üvegcsében és a könyv fölé görnyedt.Pár néma, örökkévalóságnak túnő pillanatig habozott, majd három szót véset jegyzett fel az első oldalra...: