(Tia)
Tia erősen összpontosítva lép a terembe, elméjét, érzékeit élesítve pásztázza az asztrálsíkot, hogy érzékelje a testőrök jelenlétét, lelki állapotukból ítélve felkészüljön a várható akciókra és reakciókra. Ami azonban a teremben várta...meghaladt mindent, amit lehetségesnek tatott. Átverték, életében először. A sértő szavakat fel sem vette, sokkal keményebb csapás volt számára, hogy így tőrbe csalták. Sötét fátyol ereszkedett tündöklő tekintete elé, kedélye elfakult, néma bábként követi a csapatot, egyetlen szót sem szól, pedig tudja, hogy lenne mit magyaráznia. Legnagyobb megkönnyebbülésére megkímélik a bosszantó kérdésektől, maradék energiáját arra fordítja, hogy lelkében viszonylagos nyugalmat teremtsen, és ebből valamennyit átadjon jóságos sorstársainak. Egykedvűen foglalja el szerény szállását, mi sem törődve a nyomorúságos körülményekkel. Ez most nem a finnyáskodás ideje, megélt ő már rosszabbat is. Fáradtan hajtja csöpp fejét nyugovóra, azonban egy idejig álmatlanul forgolódik, még nem volt alkalma rá, hogy magához rántsa felszerelését. Mikor körülötte végleg elcsendesedik mindenki, halk igék és lágy mozdulatok hatására megjelenik mellette botja és a kis hátizsákja, melybe ha laikus vetne pillantást, rövid távon összezavarodna a kódexek és tekercsek kavalkádjában. Végül hatalmas, barna selyemköpenyébe burkolózik, mely alól törékeny testének egyetlen porcikája sem villan ki, és lassan mély álomba szenderedik, immáron mit sem törődve azzal, hogy idegenekkel hál egy szobában.
Reggel finom hallásával érzékeli a mocorgást, azonban nem mozdul eleinte, egészen addig, amíg Trisha nem veti föl az étkezés ötletét. akkor egy ruganyos mozdulattal felül, majd mezítláb a szoba közepéig sétál és törékeny kezét a papnő vállára helyezve megszólítja. Köpenye mindvégig borítja testét, a ruhadarab dimenziói igen mókásan hatnak az apró testen, ezzel kis fényt hozva a társaság komor hangulatába.
-Egyetértek abban, hogy szükségünk lenne valami táplálékra, valószínűleg eléggé kimerítő napnak nézünk elébe. Azonban nem igazán megy le falat a torkomon abban a tudatban, hogy még be sem mutatkoztam önöknek és semmit nem tudnak valódi kilétemről. Kérem, ne ítéljenek el tegnapi cselekedeteim miatt, őszintén sajnálom, hogy álcát kellett viselnem önök előtt, ám úgy vélem, mindannyian egyetértenek abban, hogy a helyzet szükségessé tette az efféle cselekvést. Nevem Tiarren Findalath, Haonwell szülöttének és a dorani Tanács hűséges szolgálójának vallom magam, az asztrál, idő és szimbólummágiában adeptusi szintet értem el. Remélem ez a válasz egyenlőre kielégítő és nem kényszerülök arra, hogy demonstráljam hatalmam. A jelen helyzet valóban kétségbeejtő, kérdéseikre megpróbálok minél kielégítőbb választ adni, tekintettel arra, hogy megkíméltek az erőszaktól...öhm...ha érzékeim nem csalnak, akkor valaki áll az ajtó előtt.