Feketeleves [ETK]

[Herold Bardelot]

(Mustafa)

-Na végre már azt hittem itt fogunk megkukulni. Mormogom magam elé mikor Dzsana felveszi a beszélgetés fonalát.
-Hogy merre jártam. Hangom immár erőteljes, tisztán érthető.
-Erre is arra, de főleg délen. Fiatalabb koromban sokat jártam szórakozni a városállamok környékére. Egyszerűen vicc, hogy azok hogy tudnak örülni egy querdának, aztán amikor vérben fürödve de épen feláll az ember a dög alól... na az a üdvrivalgás semmihez sem fogható....
Mesélek még pár történetet a porond kifogyhatatlan homokjából, és a pappá válásom, unalmas tanulóéveim sem hagyom ki.
-Mostanában utazgatok, békésebb szórakozást keresek, ám valahogy a baj mindig megtalál... de ez nem is annyira zavar... egyszer majd csak megtalálom azt amivel nevem érdemes lessz arra, hogy az Örök Tavasz honában süttesem a hasam .. Doldzsah kegyelméből...
Nagyjából mint tűz és víz, a tavasz és az épp ránk törni készülő zivatar, de ez zavar a legkevésbé mikor az árok "szembe jön" velünk.
-Hááát homokrája az biztos nem... az megvárt volna minket ... meg egyébként is, a lazább homokot kedveli.
-Igazad van! Nekem sem úgy tűnik mintha valaki a kerda vagy mi kincses ládáját húzta volna erre... semmi kedvem bőrig ázni.
Óvatossan átugrom az árkot, a széleitól jó félméteres távolságot tartva mindkéz oldalon.
-Én már eleget meséltem, valamiért úgy érzem a Te történeted is érdemes arra hogy elhangozzék....

[Yvett de Crei]

(Dzsana)

*Csak megvonom a vállam amikor az én történetem kerül firtatásra.*
- Nekem nincs sok mesélni valóm.
Kölyökként kerültem be egy gladiátoriskolába, ahol jól is mentek a dolgok, nő léttemre. Aztán felkerekedtünk és meglátogattuk Abasziszt. Megakartuk mutatni milyen a dzsad virtus és harmodor... ez dugába dőlt hála egy homokviharnak... senki nem jutott el az ifini arénáig. Azóta pedig járom ezt a területet, karavánokat kísérve erre-arra.
Tulajdonképpen csak vagyok. Nincs célom.
*<Legalább is nem kell mindenkinek mindenről tudnia.>*
- Miből gondoltad találkozásunkkor, hogy szökött rabszolga lennék? - *nézek rá, mintegy mellékesen megkérdezve.*

[Herold Bardelot]

//OFF: csúnya kérdés tudod Te az milyen rég volt már?! na mindjárt utánna olvasok és módolom a reagom, bocsi az offért
na csak megvan, nagyjából a 48. oldalon //

(Mustafa)

< Ez meg most hogy jutott eszébe?>
Kicsit elgondolkodok miközben az út jobb oldalának erőteljes és részletes szemrevételezésvével vagyok elfoglalva.
< hogy is volt? ... a francba... nem jut eszembe ... nah mégis//ha mégse Q, akkor a többi nem történik oks? //>
-Azt hiszem a pénzről és erröl a nyamvadt életről volt szó mikoron megemlítetted, hogy nem önszántadból léptél a hírnév és a dicsőség nemes útjára. Sokszor hallottam már így beszélni... rabszolgákat.
Óvatosan szemöldököm árnyékából lesem milyen reakciókat vált most ki a SZÓ.

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Quator ar Zaraquer]
Helyszín: Verdina városa, Kereskedő Hercegségek
Időpont: „Zivatar”-Arel első hava, 4. nap délután
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

*Súrion éppen időben lép ki saját képmásából és csusszan ki az ajtón. Még fél szemmel elkapja az előre lendülő hüllő látványát, ahogy a bestia helyből egy hosszú szkkenéssel leküzdi a kettejük közötti távot és iszonyatos csattanással zárul össze csupafog állkapcsa a képmás jobb válla-nyaka körül. Enyhén savószín nyál fröccsen át az illúzión a falra és szinte érzi a dalnok a harapás erejét saját testén. Természetesen ez csupán a képzelete játéka, de hálát adhat nagybátyjának ezért a „trükkéret”, ami jelenleg az életét mentette meg. A szörny dühödten megrázza a fejét, hogy az esetlegesen még egyben lévő áldozatát széttéphesse, de meglepve tapasztalja, hogy szemfényvesztés áldozata lett. A többinek már sajnos/szerencsére nem lesz szemtanúja Súrion. A folyosóra érve maga mögött a dühödt morgást és a mély lélegzetvételeket hallja csupán, ahogy a megtévesztett lény szaglsára hagyatkozva kutatja leendő áldozatát. Az omlásnál felerősödik a kaparás, zörgés és lassan feltűnik Malor vértes alakja, ahogy épp átvergődik a használattól egyre szélesebb alagúton fáklyával a kezében. Az erős hőforrástól a félelfnek vagy nagyon hunyorognia kell vagy visszacsúszik a normális látási tartományba, ha látni is akar maga körül.*


*Eközben odakint jóval arrébb… A két dzsad lassan döcögősen lezdi a társalgást, de a felváltva meséléssel tényleg jobban telik az idő. A furcsak keresztben futó árok nem különösebben mozgatja meg a fantáziájukat. Bár nem csoldálható, hogy ennyi érdekesség, mondhatni furcsaság elég a környékből és a lakóiból, mai az elmúlt napokban érte őket. Doldzsah sem biztos, hogy nagyon patronálná az erdő mélyén ismeretlenül elhalálozást, így az ösvény viszonylagos „biztos pont” érzete marad a két utazónak. Az égen a fellegek hamar összefutottak és mély morajlásokkal kísérve kavarog a szürke „tajték” az égen. Körülbelül mikor Mustafának sikerül emlékeiből előbányászni a kérdéses mozzanatokat, jeleket, melyek anno Dzsana rabszolga előéletére engedték következtetni a papot szinte varázsütésre leszakad az ég. Szó szerint, mintha dézsából öntenék nyakon a két sivataglakót. Ez ellen se köpeny, se más ruházat nem sok védelmet nyújthatna még rendes felöltözés után sem, nemhogy út közben, ahogy magukra terítették épp. Így pillanatok alatt befolyik a mondhatni langyos esőlé a vért és ruha nyakrészénél. Ahogy egyre ömlik az égi áldás lassan, fokozatosan hűl is a vízpermet, bár ez csak annyit változtat a helyzeten, hogy a nap közben a fák közt megrekedt melegtől felhevült föld visszaokádja a meleget és nehéz pára tölti be a levegőt ezzel szorosan a testhez tapasztva a ruházatot. Mustafa esetében ez a vért miatt nem sokban látszódik, de meg kell hagyni Dzsana idomait nagyon szépen kiemeli a természet szeszélye.*

//Minden okés a haladással és emlékezéssel is. A megértést és a szétváló szálak miatt i türelmet pedig köszönöm.//

EDIT: Huor szólt, hogy Malor nem is látja. Elnézést a bakiért, töröltem a lovag megnyilvánulását.

[Yvett de Crei]

//Megkerestem Több mint egy éve volt //

(Dzsana)

*Az eső leszakadtára elkáromkodom magam kocsmába illően...
Mit tehetnék ellene? Semmit. Egy pillanatra megállok, felfelé fordított orcával, majd folytatom az utam tovább.*
- A ragya vinné el ezt az időjárást... Hogy nem bírta kivárni míg beérünk abba a kis védett tetőféleség alá.
...
Visszatérve. Tényleg nem önszántamból lettem gladiátor. Nevelőapám azt mondta, hogy vagy megtanulok szót fogadni vagy mehetek vissza a sivatagba ahol megtalált. - *azért a nevelőapám említésére némi hanglágyulás hallható; mégsem lehetett ő olyan rossz ember számomra.* - Nem hibáztatom ezért. Az első pár hét után meg jött magától minden. Végül is mondhatom, hogy jó harcost faragott belőlem.
Szabad ember vagyok...
...
Kényelmetlen lesz a vért alatt a vizes ruha...
*Jómagam meg néha-néha húzogatom a ruhát testemen, mintha azzal megtudnám akadályozni, hogy úgy rámtapadjon.*

[Huor Aikanáro]

Súrion

*Ahogy kisurranok a folyosóra a szívem úgy kalapál akár egy lyukas üst és veríték gyöngyöződik a homlokomon. Egy hajszálon múlt az életem! De nem sok időm marad tétovázni, mert a járatból előbújik a karótnyelt lovag "barátom". És a fáklyájával vakító fényt szabadít érzékeny szemeimre. A jobb tenyeremet azonnal felkapom az arcom elé, hogy a fáklya ne világítson egyenesen a szemembe és hunyorogva figyelem Malort is és az ajtónyílást is. És, ha esetleg útban lennék a lovagnak, akkor igyekszem elhúzódni előle. Semmi képpen sem szeretném felfedni az álcámat.
Közben pedig már azon töröm a fejemet, hogy ezt az új felállást hogyan fordíthatnám a hasznomra.*

// Off: Elnézést a késésért, de a nyakamba szakadt a munka... //

[Herold Bardelot]

(Mustafa)

-Az hagyján hogy kényelmetlen... büdös... rozsdás... és ráadásul egyre nehezebb is lessz... legalábbis a tapasztalat ez mutatja.
A vértem tényleg egyre kénylemtelenebb és így a saját bajomon rágódva nem nagyon foglakoztat hogy kinek éppen milyen domborulata mennyire kerül "napvilágra".
-Na ezért szeretem a sivatagot.. nem is olyan rossz hely... például nem ázik sz@rrá az ember hétköznap délután!
Lépteimet a lehetőségekhez képest meggyorsítom<a vért is egyre nehezebb és az út is csúszós de jó nekem> és eltökélten igyekszem a kis remélhetőleg száraz beálló felé.

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Quator ar Zaraquer]
Helyszín: Verdina városa, Kereskedő Hercegségek
Időpont: „Zivatar”-Arel első hava, 4. nap délután
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

*A két dzsad halkabban-hangosabban szólal fel az időjárás szeszélye ellen, de tenni igazán nem tudnak ellene, így morogva folytatják útjukat. Az egyre vizesedő talaj miatt lassan már nem is tűnik olyan fontosnak az ázott ruha kérdése, mivel ugyan nem túl lejtős vagy veszélyes az ösvény, de azért egy kiadós szánkázás se önbecsülésüknek, se az esetleges sérüléseknek nem tenne jót. Kissé távolinak tűnik a fedett menedék, ha jobban visszagondolnak reggeltől délig jöttek hegynek felfelő a pihenőtől. Úgy saccolja a két ázott utazó, hogy késő délutánra vagy kora estére érik el ilyen tempóban, azért vigyázva a csúszásveszéllyel. Körülöttük az erődben nem mozdul semmi és senki. Csak a növényzetre hulló eső monoton zúgását hallani, még a levegő is kezd kissé nehéz lenni a párától. A sivatag tényleg sokkak barátságosabbnak tűnik a sík, száraz tereppel.

Eközben a ház pinceszintjén nagyjából egyszerre áll fel a lovag az omlás benti oldalán és vágódik ki az ajtó, hogy utat engedjen a hatalmas hüllőnek, ami összehúzott szemmel nagyokat szippantva a levegőbe pásztázza a folyósót. Ahogy a két fél megpillantja egymást mintha megfagyna a levegő a hűvös elutasítástól. Ez az érzés csupán egy hosszú pillanatig tart, majd a quintarha ismét szimatol és egyenesen Súriona mered. Abban biztos a dalnok, hogy nem foszlott le a láthatatlansága, mert Malor felhúzott szemöldökkel, kétkedőn néz arra a helyre, ahová a bestia mered. Végül a csendet a pikkelyes töri meg.*

-Érzem a szagát a betolakodónak. Azt mondtad lovag, hogy elmentek! Mégis kémkedni küldesz valami szemfényvesztőt?!?

*Malor szemei kissé elkerekednek a csodálkozástól, majd kisvártatva rosszallóan összevonja szemöldökét.*

-A nő és a másik vértes már elmentek. Én is indulok, de egyik sebesültünk eltűnt és nem szeretném véletlenül összezárni veled véglegesen.

*Ismét kis farkasszem-nézés következik a két harcos között, így pár szívdobbanásnyi időre újfent felerősödik a fagyos hangulat érzése.*

[Yvett de Crei]

(Dzsana)

- Én szándékozom visszatérni oda, a sivatagba. Ha elérem a várost, feltöltöm a készletemet és útnak is indulok, akár megy vissza karaván, akár nem. Elég volt ebből a vidékből, s lakóiból...
...
Szerintem már tök felesleges sietnünk. Ettől vizesebbek nem igen leszünk. - *ehhez igazodva én komótosabbra veszem a tempót, amire az igencsak csúszóssá váló talaj egy kicsit rá is segít. Tényleg mindegy már - a nemlétező testrészemből is tudnám csavarni a vizet. Engem annyira nem dühít, legalább megy a hangulatomhoz az időjárás - bár azt elismerem jobb így kettesben visszatartani a város felé, mintha egyedül kellene mennem.*

[Herold Bardelot]

(Mustafa)

-Nah végre egy jó hír! Derül fel -és lessz csurom vizes- az arcom.
-Mégis melyik emírségbe tartasz?! Mert ha éppen nincs dolgod okozhatnánk egy kis meglepetést az arénákban! Úgyis hiányzik már egy kis viadal!
A terep és az időjárás kicsit háttérbe szorul mikor tervezgetni kezdem, hogy akkor hogy és merre is kezdjük, minden bizonnyal hódító turnénkat Dzsanával.

[Huor Aikanáro]

Súrion

*Ahogy kivágódik az ajtó, úgy a falhoz símulok, mint ha én is a része lennék, akár csak egy dombormű. Még levegőt is alig merek venni. De amint a dög és a lovag beszélni kezdenek egymással, rájövök, hogy ez az a pillanat, amikor cselekednem kell. Így, hát ha úgy vélem, hogy van elég helyem, akkor nagyon óvatosan besurranok a gyík mellett a "kincseskamrába". Úgy lopakodok előre akár a macska,vagy inkább mint egy sánta macska. De, ha nem bizonyúl elégnek a hely, akkor továbra is a falhoz tapadva várok a megfelelő alkalomra.*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Quator ar Zaraquer]
Helyszín: Verdina városa, Kereskedő Hercegségek
Időpont: „Zivatar”-Arel első hava, 4. nap délután
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

*Az eső vigasztalanul zuhog. Már nemcsak a lassan merő sárrá ázó talaj és a nem túl kellemes kipárolgásai keserítik a dzsadok életét, hanem az elnehezülő ruhák, málha is. Gyakorlatilag a szó legszorosabb értelmében bőrig áztak mindenhol. Már a hátizsákokból is csavarni lehetne a vizet jószerével. Azért remélhetőleg nincs olyan élőlény errefelé, amelyik pont ilyenkor vadászik az időjárástól esetlen prédára. Ilyen és hasonló benyomások közepette halad tovább lefelé Dzsana és Mustafa az esőzúgástól majdnem süketen és a sűrű párától szinte vakon. Körülbelül 2-3 méter a látótávolság jelenleg az erdő mélyén.

Eközben odalent Súrion felméri a lehetőségeit. Gyakorlatilag legnagyobb árulója a szaga, amit nagyjából olyan csalhatatlanul megérez a quintarha, mintha csak látná merre jár a dalnok. Egyébként a hüllő nagyjából kitölti a folyosót. Nincs fél méter a hely egyik oldalon sem a fal és a bestia között. Az pedig nem kecsegtet sok jóval, hogy Súrion jelenlegi állapotában az is végzetesnek bizonyulhat, ha a fal és a tüskékkel ékes pikkelyes test közzé szorul, neadj isten a gyík nekidörgölőzik a falnak, mikor a dalnok is ott van. Egyébként az ajtónyílásban még „belóg” a terembe a töskés farok és állandó lengeedezésével nehezíti a bejutást. Összességében felmérve a lehetőségeket, ha a szagát el tudja rejteni a bárd, akkor óvatos araszolással van esélye bejutni. Ha viszont a szaga árulójává válik és harapás távolságon belül lesz a szörnyhöz nagy valószínűséggel estebédként végezheti.
A lovag és a gyík kicsit méregetik még egymást, majd Malor ismét körbenéz végül lejjebb engedi a féklyát és hátrébb lép.*

-Jólvan Bestia. Nem zavarlak tovább. Elmegyek és visszazárom a házat, hogy ne hábrgassanak téged mások se.

*Egészen emberi gesztussal bólint egyet a quintarha és mégegyszer a vértes szemébe néz.*

-Menj. Nincs dolgom veled.

*Ezzel Malor megfordul és visszaindul a lassan a sok használattól kiszélesedő járaton. A hűllő pedig visszatér a szaglászáshoz. Nehéz, mély levegővételei és ehhez társuló morgása nem sok jót sejtet az elkövetkezendőkre nézve.*

[Huor Aikanáro]

Súrion

*A helyzet jelenlegi állása nem éppen reményteli jövőt sugall, sőtt inkább gyászosat. Szinte érzem, ahogy egyre szorosabb a hurok a nyakam körűl. Még a lovag is elmegy, pedig abban bíztam, hogy eltereli a gyíkszörny figyelmét. Így, hát a lehetőségeim tárháza megint csak szegényesnek bizonyúl. De, talán még nincs veszve minden, mert újabb "mentő" ötletem támad.
Mivel a hangom még mindíg a teremből hallatszik akár reggelig is beszélhetek anélkűl, hogy árulómmá válna. Ezért hangosan, gúnyosan magyarázni kezdek a gyíknak. És hát a nyelv, ha ügyesen forgatják, akkor akár halálos is lehet!*

(Közös)
- Héé, Te ocsmány dög! Meddig udvarolsz még annak az emberfajzatnak? Hát, nem veszed észre, hogy a szemedbe hazudik? Pont olyan tolvaj mint a többiek, akik az ajtód előtt fekszenek! Látta a kincseidet és ha futni hagyod, akkor holnapra egy egész sereggel tér vissza és ha kell, akkor a kincseiddel együtt fognak kiásnak a föld alól!! A vén varázsló mágiája már nem véd meg!!

[Yvett de Crei]

(Dzsana)

- Nem az arénákba tartok Mustafa. - *lohasztom le a jókedvét társamnak. Az én arcomra gyűlölet ül ki ezekben a percekben.* - Még fiatal koromban megfogadtam Doldzsahnak, hogy vérét és életét veszem annak az embernek akinek köszönhetem sanyarú sorsom. Elérkezettnek látom az időt, hogy ezt a fogadalmamat beteljesítsem. Al-Abadanába megyek egyébként...

[Herold Bardelot]

(Mustafa)

-Abadana... nem túl jó helyszín a véres bosszúkra... ott nem szeretik az ilyesmit...
Kicsit lelohasztja a lelkesedésem, már úgy beleéltem magam egy jó kis körútba.
-Gondolom kategorikussan magánügy hogy kit is akarsz megölni... ám az előbb azt mondtad hogy a sivatagban lelt rád az apád.. csak nem érte mész?
A zord időjárás ellenére megpróbálom életben tartani a beszélgetés aprócska lángját.