(Szemi Dalnia)
<Köszönöm Úrnőm a kegyelmedet!>
*Igencsak elfáradt, mire megbizonyosodott róla, hogy követői már nincsennek a nyomában. Megáll egy pillanatra, s kifújja magát, pihen, majd tovább indul abba az irányba amerre menekült. Legnagyobb döbbenetére pár száz méternyi számára nem túl előnyös terepen való séta után megpillantja a város kapuját, s erődszerű falát. Örömmel suhanna tovább, amikor vele szemben valakit meglát a bozótosban guggolni.*
<Egy lány...törékeny...vajon miért bújt el?...>
*Útját egyenesen felé veszi. Pár lépés távolságban megáll tőlle, s megszólítja. Hangja halk, s sejtelmes.*
- Lányom! Miért kuporodol itt a bozótban, ahelyett, hogy bemennél e gyönyörű városba?
*A hátraforduló lány első gondolata az, hogy előtte egy kísértet áll. Tőlle talán 5 lépésre egy nem túl magas alak állt meg. Ruhája éjkék színű, s sejtelmesen öleli körbe arányos testét. A ruha dekoltázsa szabadon hadja a vállát. Arca elé egy fekete fátyol van vonva, mely miatt megjelenése sejtelmes, akár csak a hangja. Tartása egyenes, kisugárzása erőteljes, de mégis nyugodt. Mintha semmitől sem kellene tartania. Kezére a ruha ujja gyűrűkben simul rá, mindez felett egy lehelletvékony fátyol denevérszárny-szerűen hull alá. Második pillantásra tűnik csak fel, hogy kísértet nem lehet. Ruhája kicsit csapzottan simul foltokban testére. Avar darabok, sárfoltok tarkítják, néhol egy-egy szakadás látható rajta. Jobb kezében egy kissebb méretű hátizsákot cipel - s ez ad valódi bizonyosságot hús-vér valójára.*