(Bethsebath Nan Sifro)
A lassulás inkább ínyére volt, de csöppet sem lelkesedett a repkedésért. Földhözragadt nõ volt õ, sosem vonzotta az égen való szárnyalás. Kétkedve hallgatta a fiatal lány áradozását arról, milyen nagyszerû dolognak tartja, ha fénybõl tákol szekeret s azzal nyaktörõ mutatványokat mível. Olyan hatalmaknak parancsolhat így, hogy nem csodálkozik mellette, ha meg is buggyant kicsit közben...Hagyta, hadd rajongjon az égért, nem is nagyon hitte, hogy õszintén érdekli a másikat, hogy õ maga nem tartja ilyen csodálatosnak a dolgot, inkább félelmetesnek. Ám látszott Vivienen, fiatal, s legyen bár papnõ, serdülõkorban van, s az ilyen ifjak hajlamosak álmodozni szárnyalásról, miegymásról.
Örömmel hallotta, hogy hamar ott lesznek, ahova igyekszik, ez erõt öntött bele, megnyugodott valamelyest, de jól tudta, teljesen csak akkor lesz minden rendben, ha újra két lábbal az anyaföldön állhat.
Nem tudta, hogy a lány kíváncsisága korának tudható be, vagy cssak mert a napleány így szerette volna oldani a kapitny feszültségét, vagy mindkettõ, ám nem érezte tolakodásnak. Sõt, ha a lány ezt akarta, számítása bejött. Gondolatai másra terelõdtek. Nagyon másra, így bizonytalanul felelt Viviennek:
-Mivel egy ideje nem adtam ki üres gyomrom veres tartalmát, jól lehetek.
Életérõl viszont hallgatott. Más nõ szívesen osztja meg múltja ezen töredékeit más nõvel, de Seba ebben kicsit zárkózottabb volt. Nem kérdés miért: élete nagy részét katonaviselt férfiak, lovagok, politkusok, nemes urak között töltötte, s jóval kevesebbszer ült le nõkkel társalogni. Ha mégis volt rá alkalom, az a nõvérét jelentette, vagy Dytát, dwoon barátnéját, s ezzel ki is merült a nõismerõsök szelencéje.
Gondolatai arra terelõdtek, ami a kocsiban történt. vagyis amit a lány talán tett vele. Azaz elkezdett...
<Visszaadta volna méhem termékenységét? Újra vérzem majd mint az ép nõk?>
Elkezdett önmagával viaskodni, aminek az elrévedõ tekintet, összeszorított állkapocs és a meg-meg ránduló arcizom volt árulója. vivien azt mondta, ha gyermeket akar, s lészen párja, keresse fel vele õt, s gondja lesz a gyermekáldásra. Hasában régi görcs bontogatta vérvörös szirmait. Ettõl már csak egy lépés a meddõség vége.
Nem attól riadt meg, hogy innentõl kezdve nem hálhat óvatlanul férfival. Emeryk óta nem fogadott ágyába férfit, érdektelenül szemlélte a szép ifjakat. Egyik sem mozgatta meg sem lelkét, sem testét. Seba már csak ilyen volt. Ha valaki nem ébresztette fel szívét, akkor teste is néma maradt.
Inkább az a rémület vert benne gyökeret, hogy nem élhet katonanõ módjára. Számára már életmóddá vált. Le nem cserélte volna a házasság s egy férfi rabigájára. Szabad, önálló, magabiztos nõ volt, s ezt többre becsülte egy nemes udvarlónál is. Nem volt már fiatal. Egy híján 3 tucat éves. Vénlány a velejéig. Tán vagyona tetszhet még botor férfinak, de õ maga nem. A teste sem lágy, nem hibától mentes, lelke sem kedves, nem keménységet nélkülözõ. S egy gyerek...nem hitte hogy terem méltó férfi sem Erigowban, sem az Unióban sem másutt, akinek hagyná, hogy magját hintse ölébe s azt kihordja. Nem akart még egy vetélést elviselni sem keskeny csípõje miatt, nem akart terhesség miatt karosszékhez kötve rostokolni, mintha a várandósság betegség vagy külön jog lenne. S nem akarta, hogyha tán mégis megtörténne s élõ fiat szülne, hogy az ne Nan Sifro lenne! Mert volt egy mélyre temetett vágyálma: felrúgni a szokást, s fiát Rasten Nan Sifronak neveztesse, legyen apja bárki...
Vivienre nézett komolyan s kérte:
-Vegye vissza tõlem, amit adott! Az az idõ elmúlt, mikor anya, szeretõ feleség lehetnék, nyugodt szívvel. Vegye vissza, adja méltóbbnak, olyannak, ki jobban megbecsülné s aki istene jámbor híve! Túlságosan megszoktam magam így, semmint változtassak rajta. Kérem! Gyötörne inkább ez a kegy, nem boldogságra fakasztana, hogy megint bírom a teremtés jogát!