Nadîr könnyei (Codex)

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, a kisváros
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A vihar után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss
__________________________________________________

A környék átkutatása nem hoz komoly eredményt. Letört ágak, letépett levelek, és por mindenhol. Lassanként a távolabbi ligetecskéknél, házaknál is megjelennek az emberek, hogy lássák, mit követelt magának a vihar. Senkit és semmit nem találtok, akin segíteni kellene vagy lehetne. Lassanként az ottaniak is elbúcsúznak, s mennek át a szomszédos ligetekbe, hátha ott nagyobb szükség van rájuk. Ti is tovább indultok, hisz ha Vjírgast most nem leltétek, vajmi kevés esélyetek lenne rá, hogy véletlenül ráakadjatok. Ha túlélte, akkor úgyis tudja, hogy merre és hova tartotok. Az úton is nehézkes haladni – hol nagyobb ágak, hol meg teljes fák fekszenek az úton keresztbe. Az egyik jókora ág alatt tekintélyes vértócsába fagyva egy fiatalabb közrendű nő fekszik – nem volt kegyes hozzá a vihar. Mellette térdre omolva egy talán harmincas éveiben járó férfi zokog, poros arcán sáros ösvényt szántanak a könnyek. Nem igazán foglalkozik veletek, gyásza jobban lefoglalja. A kisvároshoz közeledvén látjátok, hogy jó néhány ház teteje hiányzik, s nincs szinte olyan, mely legalább foghíjas ne lenne. A kapunál egy férfi próbálja meg sziszegve feldagadt bokájáról levágni a csizmát. Bentebb már az utcákat mindenféle törmelék – deszkák, cserépdarabok, szemét, néhány rémült tyúk, szalma és kisebb ház körüli eszközök – különös kavalkádja borítja. Innen-onnan kiáltások, sírás, átkozódás hallatszik. A főtéren nyúzott arcú légiós áll, s próbálja meg irányítani a mentési munkálatokat.
-Hé, Alsin! Ne csak úgy tessék-lássék nézelődj! Fuss végig a kovács utcájában, s kopogj be mindenhova! Ha valahol nem válaszolnak, nézz is be, nehogy valakihez későn érjen a segítség!
Szól egy fiatalabb, elveszettnek tűnő suhanchoz. Az rövid fekete üstökével biccent egyet, majd eliramodik.
Ahogy meglát titeket a légiós, némi bosszúság suhan át az arcán, majd a tisztelet jelét mutatva megkérdi tőletek:
-Nemesen születettek! Mi járatban? Javaslom, hogy a fogadóban szálljanak meg. Igaz, a földszintje jelenleg ispotály, de a szobák sértetlenek.
Majd a hozzá futó fiatal kisgyerekhez fordul:
-Nos, úrfi, mi hírt hoztál?
Kérdi kedvesen.
-Keményöklüre rászakadt a tető, Négyujjúra szintén! Nagyszájú meg elszökött.
Mondja levegő után kapkodva a gyerek. Majd elgondolkozva végignéz rajtatok.
-Nézd már, Lándzsás! Egy démon!
Mutat Keelutra.
-Őt is bezárjuk a kútba?
A légiós megrázza a fejét:
-Nem úrfi. Amíg nem csinál semmit, amivel okot adna rá, nem bántunk senkit. Még ha másképp is néz ki mint mi. De megyek és megnézem, hogy mi van Keményöklüvel és Négyujjúval. Te addig figyeld a kutat, s ha véletlenül Nagyszájú ismét oda akarna menni, akkor azonnal gyere utánam, és szóljál!
Majd felétek fordul, s biccentve egyet, elsiet arra, amerről a gyerek érkezett. A gyerek elgondolkozik, s megkérdi:
-Mondd csak - néz Keelutra - te lennél a hószín farkas?
-Csak mert az Árnyéksárkány felbukkanása után nem sokkal jön majd a fehér farkas és az arany és két ezüst kísérője... de kevesen vagytok... a fogadó meg az ott, ni!
Mutat a jobb kéz felőli földszintes épületre, mely egész jól átvészelte a vihart. Nem sokkal előtte meg egy kút van, melynek a teteje le van deszkázva...

[Quator ar Zaraquer]

("Kékprém" Keelut)

*A városba vezető út eléggé lehangoló látványt nyújt. Miután elbúcsúztak a szentélyben meghúzódó emberektől Keeult ismét az élre állva vezette a megfogyatkozott csapatot. Az út során látott rászorulóknál rendre megáll és felajánlja segítségét, amiben tud. Igaz nem sok jóra számít az eddigiek alapján, de a síkságiak babonás félelme miatt nem fogja cserben hagyni őket. Végül eljutnak a városkába, ahol szintén elég rossz a helyzet, de legalább a rend őrei, a légió kezében tartja az irányítást. Az intézkedő légiós és a futva érkező ifjú mellett megtorpanva furcsállóan felhúzza egyik szemöldökét a nador. A fiú kérdése, illetve ez a bizonyos "kút" felkelti az érdeklődését. A katona távoztával pedig egyenesen hozzá intézi szavait a fiatalember. Az már csak tovább mélyíti Kékprém csodálkozását, hogy éppen egy hószín farkast, egy arany és két ezüst embert említ a fiú. A nador rögtön azt a képzetet társítja ehhez a megjegyzéshez és a "kevesen vagytok" hozzáfűzéshez, hogy három társa közül Zevran arany jelvényt visel, míg Lan és a viharban eltűnt Vjirgas ezüstöt. Összehúzott szemmel méregeti a srácot, bár rosszallás vagy hátsószándék nem látszik a hószín arcon.*

-Nem démon vagyok. "Kékprém" Keelut a nevem. ... Igen, így is mondhatjuk, "hószín farkas". A két ezüst pedig lehet azért nem stimmel, mert egyik harcos társunk eltűnt a viharban. ... Talán vártátok a négyes jöttét, akiket említesz?

*Mire mondandója végére és a kérdéshez elérkezik arcvonásai kisimulnak és ismét a nyugodt, derűs és kissé szenvtelen kifejezés terül el a nador ábrázatán.*

[Filio Mortale]

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, úton
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A vihar után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss
__________________________________________________

A Sequata Draquamor végigszárnyalt a területen és elvette jogos jussát. Alapos munkát végzett nem hagyott túlélőket kik a menedékeken kívül ragadtak, jelenléte megtépázta szárnyalásának útját. Utunk során megcsodálhatjuk pusztításának nyomait és a terhet mit a környék lakóira helyezett megjelenésével. A sárkány a várost sem kímélte ám itt kicsit talán kisebbnek tűnik a pusztítása. Kékprém jelensége ismét meghozza áldásos gyümölcsét, bár most hamarjában csitulnak az indulatok a veterán légiósnak köszönhetően ki az éveknek és az alatta felgyülemlett cinizmusnak köszönhetően kicsit nyeglén áll a tisztelet kapcsán ám így a vihar után talán nem a legszerencsésebb ezt szóvá tenni. Ám szavai nyomán nem kevés gyanakvás merül fel szellememben, nem jó ha az utazót megelőzi a híre főleg a mi esetünkben, bár nem lopva közlekedünk mint az éjszakai tolvajok azért nincs szükségünk a hírverésre, bár valószínűleg túlaggódom a dolgot és a mostani hírünk csak a légiónál tett panaszunknak köszönhetjük. Azért jobb lesz éles szemmel vizslatni a környezetünket.
Szótlanul álldogálok az úrfi mögött megvárom míg elrendezi a dolgot már ha akarja a légióssal, ám testbeszédem finoman suggalja, az indulás szándékát a fogadó felé.
Csak miután elindultunk a fogadó felé szólalok meg.

- Zev úrfi ha jól sejtem Vjírgas urat valami távoli családi kapcsolat fűzte az Anartÿss családhoz, ebből kifolyólag talán nem ártana értesíteni az otthoniakat, hogy az úr eltűnt Sequata Draquamor tombolása közepette. Ezeken túl talán éber szemmel kéne vizslatnunk a környezetet, balsejtelemmel tölt el, hogy hírünk előttünk jár.

[Enor ak Mverrys]

(Zevran Anartÿss)

Sequata Draquamor alapos munkát végzett mint mindig. Végre teljesen eltávozott lelkemről az átkos szorítása...

Az út a városba, és maga a város is végig nyomán viseli a Halálsárkány Árnyékának. Vjírgas eltűnése... ugyan már kit akarok becsapni! Vjírgas halála elnehezíti szívemet. Már csak hárman vagyunk, nehezebb lesz így, az bizonyos.

A városban a látvány még inkább lehangoló... pusztítás és fájdalom mindenütt. A városőr meglepően nyugodtan veszi tudomásul Kékprém jelenlétét, nem úgy mint az eddigiekben látottak. Azért a kis suhanc segítője nem okoz csalódást.

De ami igazán megdöbbent, az a fiú által elmotyogott jóslatszerűség. Valaki tudja, hogy jövünk... ez pedig nagyon nem jó! Lan is erre a következtetésre jutott úgy látom. Nem úgy Keelut... félelmetes mennyire naív.

<..."Biztos másra gondoltál, mi nem vagyunk annyian!"... hogy lehet valaki ennyire képtelen?... Persze, hogy mi vagyunk, és a kijelentésével már biztossá tette mindenki számára...>

-Menjünk a fogadóba, nincs kedvem ácsorogni tovább.-mondom unott hangon, hogy tereljem a témát és a gondolatokat. Közben már tervezgetem, hogyan lehetne meglógni. Délután van, ha itt alszunk célpontot biztosítunk, ha tovább megyünk akkor viszont valószínűleg már nem fogunk idő előnyt szerezni. Nehéz dilemma...

Lan válaszára bólintok, és hozzá teszem halkan.
-Komolyabb gondunk is van, mint Vjír családja. A fogadóban megbeszéljük.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A vihar után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss
__________________________________________________

-Ööö... rajtam kívül senki nem várta a négyek eljövetelét, s én is csak egy buta álom miatt...
Mondja elgondolkozva a gyerek
-Tegnapelőtt ebéd után elszenderedtem a Csendes-kertek alatt, a halastó mellett horgászva. Arra riadtam, hogy egy róka ül velem szemben, s merőn bámul. Majd megszólalt, s a következőket mondta: „Hamarosan megérkezik akit úgy hívsz; Draquamor, de nem esik bántódásod. Majd a négyek eljövetele következik. Egyikük arany, kettejük ezüst hatalommal, negyedik társuk pedig egy kékszőrű hószín farkas lesz. Neki kell a következő üzenetet átadnod: Arcantis bércei között menedékre lelhetnek, ha alkonyatkor követik keletre az Arany-Ösvényt.” Ami elég fura, hisz azt sem tudom merre van Arcantis, s nem szoktam ilyesmit megjegyezni... Utána róka bevetette magát a bozótosba, én meg felébredtem - újra, de most már igaziból... Majd nem foglalkoztam vele – próbáltam nem gondolni az álomra, de mindig eszembe jutott, sehogy nem tudtam kiverni a fejemből.
Tegnap este meg állítólag jött valaki s a fogadóban szállt meg. Én nem láttam, mert már aludtam, de azt mondták, hogy hamar kiderült róla, hogy démon, s nagy felfordulás volt miatta. Lándzsás bezárta megkötözve a másik légióst - Keményöklüt, Négyujjút az ácsot, és Nagyszájút a saját házukban, a démont meg a kútba rejtette, hogy ne fertőzzön meg még több embert amíg meg nem érkezik egy Shin. S nem sokkal később a vihar ugye meg is érkezett, s én is túléltem, bár nagyon féltem tőle. Bár az, hogy állítólag nem eshet bajom, egy kicsit bátorított. Sok furcsaság történik itt mostanában. Vajon ez meddig marad így?
Vakarja meg az üstökét. Ahogy elindultok a fogadó fele, komoly arccal azt mondja:
-Énnékem még itt kell maradni, s figyelni a kútra.

A fogadó fele lépdelve elhaladtok a kút mellett. Jó két alak széles, kőből rakott kávája van. A teteje szorosan ledeszkázva, s két jókora kő súlyozza le, nehogy könnyedén fel lehessen nyitni. A fogadóba belépve egy fagerendás mennyezetű tágas térbe léptek, melynek a legtöbb ablakát még a spaletták takarják. Egyszerű berendezésű, de most az asztalokat összetolták rögtönzött ágyaknak. Két tucat beszélgető, sóhajtozó, káromkodó ember van bent. Kisebbik részben aggódó családtagok, a többiek sérültek, s a padokon ücsörögve várják sorukat, hogy ellássa őket az a két férfi – valószínűleg apa és fia - akik most egy feltehetőleg kificamodott vállat rántanak a helyére. Tompa fájdalomüvöltés kíséri ténykedésüket. Az emberek felétek fordulnak, s érdeklődve néznek végig rajtatok, pláne Kékprémen. Egy vérmocskos köntösű köpcös, kissé kopaszodó idősebb férfi válik ki az emberek közül, majd elétek lépve megszólal:
- Elnézést, nemes urak az állapotokért, de egyáltalán az is nagy szó, hogy a fogadó megvan. Mivel szolgálhatok?
Kérdi, s közben ideges pillantásokat vet Keelutra. Feltehetőleg a közelmúlt eseményei, kissé megviselték az idegeit.
-Az összes szobám kiadó. De ne álljanak itt, üljenek le! Mutat az egyik üres padra.

[Dierol]

A JK-k elfogyása miatt kérem temetőzni a kalandot. Köszönöm.