Riegoy Öböl-Velyar és környéke

[Tysson-lar]

(Tupat Bofor)

* geron ténykedésére Tupat egy szót se szól... csatabárdját villámgyorsan leakasztva szólal meg...*
- Egy kőfi nem menekül el soha! Akiben van bátorság, az kiáll a bitorlók ellen! Most vagy soha!
* Azzal felkapja egyik kezébe kisebb pajzsát, másikba veszi egykezes csatabárdját... harci kalapácsa a falnak támasztva hever... szent fegvyer, ehhez méltóan nem emelheti bárkire... így Tupat Bofor teljes harci szerelésre, tettre készen áll meg a terem közepén...*
- Gyertek gazok, megmutatom, mit jelent ey csákányfi haragja!

[Layla]

(Lalya)

-Micsoda? Ezt nem hiszem el, ez képtelenség, mondd Geron hogy nem esett bántódásuk...kérlek, ne, ez nem történhetett meg velem, pont velem...nem akarom elveszíteni őket!

*A lány arca pillanatok alatt hófehérré válik. A döbbenettől szóhoz sem jut, de ami még erősebb benne -a testvéreihez való ragaszkodás- keserű könnyeket csal mélybarna szemeibe...úgy érzi, menten összeesik, ahogy körbenéz, vissza a többiekre, az elégedetten mosolygó gladiátorra aki kezet ráz a törppel, Szemire és Aryss-ra, akinek faarcán semmi érzelem nem látszik...most nem érti a lány, hogy tudnak ezek így beszélgetni, ilyen nyugodtan, mikor minden elpusztult, amiért érdemes élni...ugyan, miért remélne, semmi értelme...szeretett testvérei adnának hírt magukról, ha tehetnék, de mivel...a gondolatra hever, keserű zokogás rázta meg Layla törékeny kis testét, a szíve megtelt fájdalommal és kínzó borzalommal...az utolsó csepp a pohárban, mikor meghallja Geron utasító, szinte parancsoló hangját: "A pincébe!" Bár mintha ez is millió kilométerről szólt volna, halkan, fájdalmasan, egy alagút mélyéről, mely a hangból minden érzést elnyel...szinte odavánszorgott a pincéhez vezető nyíláshoz, és reszketve bújt át rajta, a félelem és a gyász rázta a vállait...*

[Meridian]

(Aryss da Corda)

*Látja, hogy a fátylas lány nem tud mit kezdeni az átokkal, de már megszokta, nem ő az első, aki kudarcot vall. Kezd már beletörődni...

-Köszönöm... szép volt tőled, hogy ennyit is tettél. Jólesett. Volt, aki viszolyogva elfordult...

*Felálla székről, de már csa azt látja, hogy Geron félrevonja Laylát. Nem törődik vele, szórakozottan nézi a törpe gyógyítási módját. A kalapács egyedi használatán meglepődik kissé...

<Nocsak, nocsak... végül még bebizonyosodik, hogy nagyon is tud...>

*Geron visszatér, kinéz a lőrésen, és közli, hogy jönnek, zord vigyor jelenik meg az arcán.

-Hadd jöjjenek. Illő módon fogadjuk őket... ilyen "dicső" emberekhez megfelelő fogadtatás illik

*Azzal előhúzza a hátáról a hatalmas pallost. Egyszer-kétszer megsuhogtatj a levegőben, majd fegyverét egy kézbe fogva odalépa türp mellé.[/u]

[Tysson-lar]

(Tupat Bofor)

* Tupat hálásan néz az asziszra...*
- Látom fiam van benned kurázsi! Majd kapnak a dögök: had tanuljanak jó modort a táárnák népének módjára!
* Azzal pajzsát alkarjára húzza, majd a nyakába visszaakasztott küröt formázó jelvényéhez nyúl...*

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

*Keserűséget érez amiért a fürkészése nem járt sikerrel.*
<Hogyan is gondolhattam, hogy egy crantai élőholt mágus mágiáját kipuhatolhatom, én... egy senki...
Nem, mégsem ... ezek a gondolatok most nem idevalók ... igenis szükség van rám, mégpedig itt és most...és nem Aryssnak, hanem a nővéreimnek és hugaimnak ... de nem bántam meg tettemet ... >
- Hidje el - önzetlenül szerettem volna segíteni, mert valahol érzem, hogy Ön jó ember - csak ez az átok...ez tette ilyen keserűvé és...
*Nem tudja befejezni mondatát, a hangos kiálltás, és Geron utasítása beléfolytotta a szót. Ledermed pár pillanatra - s indulna is a csapóajtó felé amikor meglátja Tupatot harcra készülődni, s nem sokkal utána Arysst is.*
<Nem! Ez nem lehet igaz! Ezt nem tehetik! ...>
*Sebesen a két férfi elé toppan, egy rántással fellebbenti arca elöl a fátylat, hogy beletudjanak nézni a mélybarna szemeibe. Barna bőrén a szeme körül érdekes tetoválás látható, mely mind a két szeme körül fut, az orrát is beleértve - a vonalak egészen a haja tövéig érnek. Szemeiből most mérhetetlen könyörgés, kérlelés olvasható ki. Mindkettejüket megérinti a vállánál fogva.*
- Kérlek benneteket, hagyjátok most ezt! Tudom, hogy a bosszú és harag ezt követeli meg, én is így érzem, de én már nem tudlak benneteket segíteni ... könyörgöm ... menjünk le és készüljünk fel rendesen! Tudom, hogy mágiával nem mennék sokra - és már nincs is hatalmam hozzá, ezért kérlek benneteket, hogy hallgassatok a józan ész szavára!

[Layla]

(Layla)

*A lány lekuporodott a pince egyik éjsötét sarkába és nem kevésbé komor gondolataiba mélyedt. Mintha villámgyorsan forogna vele az egész világ, szédült és úgy kapaszkodott a pince talajának apró gödreibe, hogy ujjai egészen elfehéredtek. Hirtelen kiáltás ütötte meg a fülét...a kocsmából jött. Layla gyengén, szomorúan, de felállt, és úgy hallgatta a többieket. Szívét elöntötte a keserűség, mikor megértette, hogy társai miről beszélnek, mit akarnak tenni...harcolni akarnak Diassel katonái ellen, aki leigázta az egész várost... de nem! Ezt nem engedheti meg...Szeminek igaza van, ez őrültség, amit tenni akarnak, hiszen az ellenség szemében ők csupán könnyű, egyszerű zsákmány, ami jóformán önként rohan a vesztébe...s ha hősiesen akarnak küzdeni, akkor annak nem most jött el az ideje, ez pusztán ostobaság, elvégre tudniuk kell, hogy így nem győzedelmeskedhetnek...Layla tántorgó lépteivel ismét megcélozta a nyílást, melyen át a kocsmába juthatott, s érezte, hogy valami újra lejátszódik benne, talán...nem, ehhez foghatót még nem élt át soha. Még sosem használta a varázserejét komoly célokra, melyekkel életeket lehet menteni, vagy kioltani...csupán tanulgatta, s mentorának hála, ma már meg tudná védeni magát...de talán társait is, hogyha hatalmas ostobaságot követnének el...elhessegette a fejéből a gondolatot, és inkább a kocsmából kiszűrődő hangokra koncentrált. Most Szemi próbálta meggyőzni Tupat-ot és Aryss-t, s a pár másodpercnyi néma csend, mely hirtelen betöltötte a levegőt s elnyelte a közeledő kutyák hangját, mintha a döntés pillanata lett volna. A lány megállt a kocsma végében, és onnan figyelte a jelenetet, szája néma imát formált...gyertek, kérlek, ne rohanjatok a biztos halálba, nem éri meg, higyjétek el...érzékei egy csapásra érzékenyek lettek mindenféle idegen zajra, s Layla tudta, hogyha a társai életéről van szó, akkor ő is harcba száll...még egyszer nem veszíthet...még egyszer nem.*

[Tysson-lar]

(Tupat Bofor)

* Tupat végighallgatva Szemi mondandóját rekedtesen szólal fel...*
- Nincs meghátrálás! Ne legyen Bofor a nevem ha gyáván megfutamodva járatok mélyére kucorodok le ellenségeink ártó keze elől! Hát vesszen az a kéz: van itt még egy kőfi, aki tesz arról, hogy emlékezetes legyen ez a nap mindenki számára! Velem tartassz hát felvilági?
* Néz a magas aszisz lovagra... ám annak mindenre elszánt tekintetéből már most leolvassa tettrekészségét.*
- Az asszonyok menjenek megbújni, a csatározás a férfiak dolga ejh! Ha elintéztük a mocskokat, majd akkor okoskodunk az elkövetkezendőkről!

[Layla]

(Layla)

-Gyertek azonnal, mit álltok ott? Teljesen elment az eszetek? Gondolkozzatok, itt biztos halál lenne utatok vége...pedig még annyi minden várna rátok, kaland, dicsőség, s bizonyára célotokat is elérnétek...de ez csupán ostobaság, nem győzhettek ennyi kutya ellen...fel vannak fegyverkezve, tettrekészek, hiszen látjátok, hogy leigázták ezt a várost...na de minek szaporítsam a szót, bajtársaim, kövessetek, vagy biztos véget értek! És nektek nem ezt a sorsot szánta istenetek...utánam!

*A lány utolsó szavai fülledt sikításba vesztek. Megpillantotta a piszkos, törött üvegen át az utca végén rohanva közeledő katonákat. Tettvágya egy pillanatra elöntötte a testét, fehér ködöt bocsájtott elméjére, de a hirtelen érzés gyorsan el is tűnt: helyét rettentő félelem, pánik váltotta fel. Megremegett, s lassú léptekkel elindult a pince felé...nem nézett hátra, hogy ki követi, de lépéseket hallott, s ettől szíve egy cseppet megnyugodott minden kínja ellenére...*

[Yvett de Crei]

(Szemi Dalnia)

- Nem! Ez nem meghátrálás és nem a gyávaság jele lenne ... lesz még ideje arra, hogy elégtételt vegyen minden kőfiért... És mi van akkor ha megölik őket - ott marad még a többi párszáz, vagy ki tudja mennyi katona - és ha az őrjárat nem tér vissza idesereglik mindenki...ezt csak nem akarhatja maguknak - annyival maguk sem bírnak.
Kérem! Könyörgök! Szükségünk van magukra - Laylának, Nekem és a városnak is... ha maguk odavesznek elveszünk mi is örökre...
*Szemeiben mérhetetlen fájdalom, szenvedés, kétség és könyörgés lakozik. Látszik rajta, hogy nem a saját életéért aggódik, hanem valami másért, valamiért aminek elvesztése számára egyenlő lenne a teljes megsemmisüléssel...*

[Tysson-lar]

(Tupat Bofor)

* Tupat enyhén megdöbbenve hallgatja végig a szép hölgy mondandóit...*
<... Mikre nem képes a fehér nép ehh! Harcolni kell itt, nem szavakkal kardoskodni ejh! Heh... habár... ha anak a haramiának csakugyan olyan képzett harcosai vannak, mint ahogyan ezt mutatja a város... jelenlegi látképe, talán... célravezetőbb lenne... ha visszahúzódnánk, hogy védtelen helyzetben csaphassunk le! Tupat Bofor nem felejti a szavát ejh... csak most úgy tűnik a törlesztésnek később jött el az ideje...>
* Pár pillanatig húzódni látszik... majd megszólal...*
- Sugró ótvarros szellem alakjára mondom még megfizet a sok gaz... ehh... mutasd az utat szép emberasszony!
* Azzal egy gyors mzdulatal pajzsát hátára akasztja, majd csatabárdját egy ugyanilyen kurta mozzanattal övére akasztja... villámgyorsan harci kalapácsához szalad, majd a pince sötétlő lejárata felé mered...*
- Nem bírná ki büszkeségem, ha nem én lennék az, aki útolsóként tűnik el a sötétben! Asszony... előre hát ha mondom!
* Azzal Layla felé nyúl, hogy iparkodjon lefelé...*
//... bocsi az asszonyozásért , de így feelingesebb ...//

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Riegoy Öböl partvidéke, Velyar városa
Idõpont: Krad kvartja, a Bölcsek hava
Résztvevõk: Mindenki
_____________________________________________________________

A tengerész előbb felfortyan a dühtől, majd arca falfehér lesz, mikor meghallja a vitátokat. Két lépést tesz meg felétek, majd annyit sziszeg oda.

-Még csak az kéne, ezeket még lehet hogy kinyúvasztjátok, aztán a többivel mi lesz? Félezer katonával, papokkal, mágusokkal együtt, he? Bolondok...

Ruganyos léptekkel indul az ajtó felé, láthatólag elég keserű ábrázattal. Valami elkeseredett dologra készül...Majd meghallja, hogy mégis meggondoltátok magatokat, megkönnyebbült arccal fut vissza hozzátok, hevesen gesztikulálva mondja, hogy bármit hallotok, ne törődjetek vele, maradjatok lent. Majd bemászik a pult mögé és kapkodva megvágja kezét egy rozsdás késsel...

Garett értetlen tekintettel nézte végig a ténykedéseteket, mikor harcról volt szó, előbb erősen rámarkolt szigonyára, aztán meghallgatta Layla és Szemi érveit. Lapátkezét Tupat vállára helyezte, majd halkan a fülébe súgta:

-Lehet, hogy igazuk van és el kéne inkább bújnunk. Majd kapnak a fejükre úgyis, később nagyobb kárt tudunk nekik okozni.

Veletek egyetemben elindul a pince felé, közvetlen a törp előtt. Végül mindannyian leértek, az ajtó halk kattanással zárul be mögöttetek. Ajtó...Laylának hirtelen eszébe jut valami, Szeminek szintúgy. Mikor lejöttek odakintről...lehet hogy ez az utolsó alkalom, hogy felfedjék az ajtó titkát.

[Layla]

(Layla)

*A lány igyekszik úgy lépkedni, hogy Szemi közelében maradhasson. Muszáj megemlítenie neki, amit látott, mert...mikor Geron bevezette őket a pincén keresztül a kocsmába, észrevette, hogy a folyosón áll egy ajtó...nem volt semmiféle különlegessége, mert a sötétben egy pár dohos hordó és zsák társaságában még egy ajtó emelkedett a falban...de valamiért úgy érezte, meg kell tudnia, mi van odabenn. A rozsdás, hatalmas kulcsra gondolt, melybe Geron olyan erősen kapaszkodott, mintha az élete függne tőle...mellyel azt a tölgyfa-ajtót bezárta. Vajon mi lehet odabenn? Csendesen, Aryss, Tupat és Garret tekintetét kerülve oldalrapillantott a mellette lépkedő hölgyre. Így, hogy fátyla már nem takarta el az arcát, Layla bele tudott nézni végre a lány szemébe...halkan suttogott, szinte csak az ajkaival formálta a szavakat, hogy egyik kalandozó se érthesse rajtuk kívül, amit megoszt Szemivel...Szemiben megbízott, Szeminek tudott hinni, valamiért teljesen megfogta őt a lány teljes odaadása Velyar-ért...ugyanazt érezte ő is, és mintha ez a láthatatlan kötelék összeláncolta volna őket, tudta, hogy mostmár szívének minden fájdalmát, összes dobbanását meg fogja osztani a lánnyal, amíg az engedi...s most ez az ajtó izgatta leginkább a fantáziáját. Már szinte nem is hallotta, ahogy csendes lépteik megtörik a folyosó kriptaszerű némaságát...*

-Szemi...-súgta halkan, remegő hangon.-Én láttam, hogy Geron becsukta azt a hatalmas tölgyfaajtót, ami mellett eljöttünk, mikor a kocsmában kaptunk menedéket...te nem vettél észre semmi különöset?

<Bárcsak tudnám, Szemi, mit gondolsz, a szemed olyan kifürkészhetetlen és mély...nem értelek, világosítsd meg, kérlek, elmémet...neked mi a véleményed?>

[Meridian]

(Aryss da Corda)

*Ahogy a fehérnép próbálja győzködni, hogy ne harcoljon, egyre zordabb kifejezés jelenik meg az arcán pallosát hegyével a padlóra támasztja, és arra támaszkodik, úgy hallgatja Szemit. Látja, hogy a kezdetben makacs törpre hatnak az észérvek, és elindul lefel, ekkor Aryss egy mozdulattal a hátára erősített tokba hajítja a kardját, felkapja a cuccait, meg a többiekét is, és elindul lefelé. Lemászik, majd csatlakozika társaság többi részéhez.

-Mikre rá nem tudtok venni... Darton már várt rám, lehet... nem szabad megvárakoztatni... de majd megmutatja az utamat...

[Mesemondó]

___________________________________________________________

KM esemény [Hakea Ello]
Helyszín: Riegoy Öböl partvidéke, Velyar városa
Idõpont: Krad kvartja, a Bölcsek hava
Résztvevõk: Mindenki
_____________________________________________________________

Fönt halljátok, hogy kivágódik az ajtó, a pincét ellepi az ólmos csend. Feszülten hegyezitek fületeket...kopogás nélkül bedübörögtek...

Geron:-Estét. Mit akartok?
Őr:-Jobb lenne ha nem mocorognál annyit öregecském. Még megárt az egészségednek.
Geron:-Marha vicces. Ha nincs több mondanivalótok akkor el is...
Őr:-Mit visongasz? Késő van, már rég aludnod kéne, nem?
Őr2:-Höhöhö!
Őr:-Pofa. Ha már ittvagyunk, lökhetnél valamennyit abból a finom mézsörből.
Geron:-Rég záróra van. Nem csapolok többet.

***Hatalmas, fémes csattanás, majd fa reccsenése és üvegszilánkok csilingelése hallatszik***

Őr: Akkor van záróra amikor én mondom. Neked kuss van, vén rókaképű, örülj neki, hogy egyáltalán megkíméltük a rühes irhád. Na add azt a sört mielőtt begurulok.
Geron: Hogy...az...a...jó...büdös...menjetek a francba. Mindjárt megkapjátok a nyavalyás sörötöket csak menjetek el.

***Alig hallhatóan nyikordul meg a csap, az ízes sör ily pocsékolása mindannyiótokat keserűséggel tölti el. Két fémes koppanás, majd a fogadós ismét megszólal.***

Geron:-Nesztek. "Egészségetekre".
Őr:-Köszi szépen, látod, így máris jobb. Mellesleg van egy hírem számodra, biztos nagyon örülni fogsz neki. Faga kapitány ismét követet küldött, hogy szerezzen egy varázslót. De most katonai kísérettel, mert az előző csicska felszívódott.
Őr2: Beztos kisunnyogtál innen és összebeszéltél a suttyó Ködfátyolosokkal, hogy rohadna le a májad!
Őr:-Kit érdekel? Vége. Két nap és az ellenállásnak vége. Ha pedig miénk végre a város, akkor neked lőttek.
Geron:-Örüljetek csak, keselyűk. Nem tudnátok végre leszállni rólam? Kell még sör?
Őr:-Hirtelen milyen készséges valaki...na adjál, aztán töröld meg a pofád mert úgy nézel ki mintha paradicsomot nyomtak volna a képedbe...

Nem igazán akarjátok tudni, mi folyik odafönn. Kezetek ökölbe szorul, egymásra néztek, a haragtól szinte szikrázik a levegő. Elsőként Garett szólal föl, halkan, de hangjából mély megvetés és düh sugárzik.

-Már várom a percet, amikor vállvetve vagdaljuk halomra ezt a csürhét. Bántani egy fegyvertelent...rohadékok.

[Layla]

(Layla)

-Micsoda?!-a lány vak gyűlölete a másodperc töredéke alatt fellángol. A sötétben is ki lehet venni, ahogy remeg, s félő, hogy kiszakítja magát a biztonságot nyújtó falak közül és a kocsmába ront. Hogy tehetik ezt Geronnal, jóbarátjával, vajon mit művelhettek vele...keze ökölbe szorul, a körmei mélyen a húsába vágnak, majd Layla fájdalmasan szisszen föl. A tenyeréből apró csíkban vér csordogál...dühe tehetetlen, mérhetetlen hálójából egyszerűen nem képes kiszakadni, kimenekülni. Minden keserű gondolata ellenére csak ül, némán, a sarokba kuporodva, az egyik dohos hordónak dőlve, és nem szól egy szót sem...haragja olyan mérhetetlen, hogy megfogadja: amint lesz rá alkalma, elbánik ezekkel a nyomorultakkal, nem fogja hagyni, hogy szétzilálják Velyar-t...nem, soha. Körbetekintett a sötétben, s a szeme egy pillanatra találkozott Aryss-éval...ugyanarra gondoltak...