Intrikák Hálójában

[Noryella]

(Ariel)

~Shirinnek igaza van, ezzel a döggel nem bírunk el egykönnyen. Arel most segíts!~

Villan át agyamon, majd egy gyors fohászt elrebegve én is a kántáló hangot kezdem el figyelni. Ha Shirin előbb találná meg a célpontot, mint én és mondja az irányt, gondolkodás nélkül arra lövök.

[Mesemondó]

KM esemény: A csata

/Edgarth és Deroll/
Tovább küzdötök a krokodillal, csapásaitok alatt lassan, de biztosan enged a csont és a hús. Mikor Edgarth csapása alatt leszakad az egyik lába, Deroll is kihasználja a lehetőséget és félpengéig döfi kardot a szörny gerincébe. Az üvöltése fülsiketítő, Edgarth még dühödten vagdalja tovább a haldokló testet. Kevés hiányzik hozzá, hogy vad dühöngése közepette Derollt is lekaszabolja.

/Ariel és Shirin/
Hangos üvöltéssel búcsúzik a lény az élettől, válaszul éles sikoly hallatszik a mocsár felől – azonnal kiszúrjátok a forrását, mikor a goblinok között fájdalomtól visítozó és tántorgó, hüllőkoponyát viselő alak tűnik fel. Úgy tűnik, védence halála őt is megviselte, de mellette másik sámánféle támogatja – fején tüskés sisakot visel.

A tüskés sámán felétek kiált, mire a mocsár felől hangos zúgással felhő emelkedik fel és milliárdnyi rovar rohanja le a tábort.

A goblinok harci kedve teljesen megtört, jajgatva rohannak vissza a mocsár felé, néhány szerencsétlen vak rohanása közben a védőkörnek ront és védekezésre képtelenül kaszabolják le őket. Egy csoportnyi harcos a sámánok köré kezd gyülekezni, lassú visszavonulásba kezdenek.

[Haome no Munemoto]

Edgarth, Morn fia

Ahogy lassan visszavonul a vörös köd az elmémről, képes vagyok felmérni és uralni cselekedeteimet.
Körülnézek - megvallom őszintén, kissé félve.
<Remélem, most nem csaptam le senkit, akivel egy oldalon állok... Utálok magyarázkodni a hozzátartozóknak, hogy milyen hősiesen küzdött, és hogyan halt meg...>

Aztán látom, hogy "csak" a krokodilforma dög szenvedett ki - hála az én és Deroll csapásainak. Elismerő mosollyal nézek a fegyvertársamra - homályosan emlékszem rá, hogy derekasan küzd és helytáll az oldalamon.

A fattyak még itt vannak, de most, hogy a dög kimúlt, visszavonulnak. A sámánt nem sikerült elintézni - de most túl fáradt vagyok ehhez...

Éppen mondanék valamit, mikor a másik sámán megidéz valami varázslatot - és undorító rovarfelleg lepi el a tábort...

Ha ezek a kis mocskok tovább idegesítenek, akkor tényleg kihúzzák a gyufát...

<Nade hátha lett egy kis respektem náluk - próbáljuk ki!

Azzal feléjük indulok, és vérmocskos fattyúkardomat fejem felett lobálva a keleti barbárok nyelvén szólítom előbb az isteneket, hogy figyeljenek rám, mert itt megint goblinvér hullik majd; aztán a fattyak ribanc anyját is szólítom, hogy sírjon, mert a kis korcsok közül sokan megint nem térnek majd haza...

//Egyenlőre még nem támadok - de ha nem tágít a sámán meg a bandája, akkor meg fogom rohanni őket...//

[Gordon]

// Deroll Rochald //

Utolsó csapásommal egy pialantra nem figyeltem, ám majd nem levágót Edgarth és így magamhoz tértem, majd mondom. – Nem kell megelőlegezni a halálomat!
Edgarth mosolyog, én viszont csak hideg arcot tudok vágok és pillanatnyi gondolattal nyugtázom. <Edgarth élvezi a harcot, ő ezért ér, nekem az egész csak kötelesség és túlélésből harcolok, ezért nem tudok mosolyogni a mészárszéken.>
Véres kardomat megtörölöm az egyik levágott goblin ruhájában, elsétálok a sátramhoz, közben figyelem a rovarhadat, de nem érdekel különös képen, mivel ez azért van, hogy elmeneküljenek a goblinok.
Sátramnál a hátamra és oldalamra visszahelyezem a hüvelyeket és bele a kardjaimat, magamhoz veszem a számszeríjat, majd körül nézek.
Fúvó csöves goblin holtestekre fel figyeltem és elgondolkoztam. <Tüskék kevés lenne Edgarth ellen, lehet van náluk valami helyi mocsári méregből, ami a nyílvesztőimhez jó lesz.>
Evvel odalépek a fúvó csöves goblinok holttestéhez és megnézem van-e náluk valami használható, utána segítek a mozdítható sérült személyeket a védőkörhöz húzni vagy cipelni, hogy egy orvoslásban járatos személy segítsen rajtuk.
Ha mindenkit ellenőriztem és odavittem, aki élt és vihető volt, elmentem vizet keresni, hogy lemosakodjak, mivel a vér lassan kezd rászáradni a ruháimra.

[Dierol]

//Shirin Cossagor//

Ahogy meglátom, hallom a közeledő rovarfelhőt, hümmögök egy kicsit, és a szakállamat húzogatva nézek körül. <Bogarak? Hogy harcoljak testetlen ellenféllel? >
Majd hirtelen ötlettől vezérelve odasietek az egyik még égő tábortűzhöz, és bármiféle nedves levelet, zsurlót dobok rá, hogy lehetőleg minél jobban füstöljön.
<Remélem ez megzavarja ezeket a kellemetlenkedő dögöket...>
Ha túlvagyunk a bogarakon is, akkor a sebesültekkel kezdek el foglalkozni - amennyiben tudok segítek rajtuk, kitisztítom, ellátom, bekötöm a sebeiket.

[Mesemondó]

KM esemény: A csata végén

//Edgarth//
Kivársz mielőtt újra támadnál, csak kiabálsz a goblinok felé. Elégedetten látod még, hogy a hangodra még többen erednek futásnak, aztán egy darabig semmit sem látsz, a rovarok teljesen ellepik a tábort. Ellepik a bőrödet, berepülnek a szádba is. Pokoli rossz az ízük, köpködve, hadonászva próbálsz tőlük megszabadulni. Hirtelen mind eltűnnek, csak a feltúrt föld marad utánuk.

//Deroll Rochard//
A rovarfelhő hozzád is elér, a szúrások alapján darazsak is keveredtek az egyéb rovarok közé. Belepnek téged, bemásznak a vérted alá, befúrják magukat a bőrödbe is. Egy darabig csapkodva, vakarózva próbálsz tőlük megszabadulni, majd mintegy varázsütésre eltűnnek.

A goblinoknál egy mocskos, kivájt tökből készített tartóban némi ragacsos, zöldes gél találsz. Talán ez a keresett méreg.

//Shirin Cossagor//
Véres rongyokat, füvet dobálsz a közeli tábortűre. A keletkező füsttől ugyan harákolsz és könnyezel egy kicsit, de láthatóan jobban jársz, mint a társaid, csak néhány rovar próbálkozik a közeledbe jutni. A füst szétterjed a környéken, mintegy válaszul villám hasít az égen. A rovarok később visszatérnek a mocsárba, de leléptek a goblinok is.

A számvetés végén számos sérültetek van, akiknek társaik próbálnak ellátni. Csak két embert veszítettetek: az egyik őrnek elvágták a torkát, egy másiknak nyoma sincs, vélhetően elhurcolták vagy elfutott. Egy katonának elég tapasztalata van, hogy elállítsa a vérzést és bekösse a sebeket, de szükség lenne egy gyógyítóra is. Ariel minden tőle telhetőt megtesz, de az ő képességei is korlátozottak.

Összehordjátok a sérülteket, néhányan felélesztik a tüzeket, mások a goblin testeket dobálják a mocsárba. Túlélők nincsenek, arról néhány éles kés gondoskodik. A krokodil hatalmas testéhez egyenlőre nem nyúlnak, nehéz lenne tőle megszabadulni.

A hullákat megvizsgálva a kereskedő gondterhelt arccal emelkedik fel:
Legalább három törzs harcosai voltak. Pikkelyezők, Csigarágók és Gyíkfattyak jeleit ismerem fel. Ritka, hogy ezek összeállnak, ráadásul távol vagyunk a vadászterületeiktől is.

Van még pár óra hajnalig, megkettőzött őrséget állítotok és megpróbáltok aludni. Az éjszaka kár lenne elindulni, ráadásul az öszvérek is szétszaladtak.
//4 órát tudtok pihenni, Fp-k ennek megfelelően térnek vissza//

KM esemény: 5. nap

Reggelre az állatok fele visszatér, néhány másikat befognak a közelben, de az összeterelésre, átmálházásra rámegy az egész délelőtt. Nehezen indultok útnak, a rakomány egy részét is hátra kell hagyni. Elássák ugyan, de a kereskedő arcán látszik, hogy máris leírta őket.

Komoran indultok útnak, lassabban haladtok a kívántnál. A lovasok szerint az út tiszta, de gyakrabban térnek vissza jelenteni. Este a legvégsőkig kihasználjátok a napfényt, sötétben vertek csak tábort. Most nincs elkészített táborhely, sem tűzifa, ezért még több idő telik el, mire elegendő fát gyűjtötök össze. Az éjszaka két alkalommal is riadót vernek az őrök, alaptalanul. A reggelinél ismét riadóztatnak, ezúttal okkal: egy elcsigázott alak bukkan fel, védelmet és élelmet kérve.

[Haome no Munemoto]

Edgarth, Morn fia

A csata végeztével, mikor a rovarfelleg is eltisztul végre, számot vetek magamban: a sérülésimet vizsgálom, és a goblinokat számolom az ujjamon, ki nekem köszönhetően már nyílván a teremtőjük előtt ácsorogva adnak számot hitvány kis életük hitvány tetteiről...

Aztán a krokodil teteme felé pillantva felderülök - szép kis dög, az egyik foga épp megfelelő lesz trófeának.
A gondolatot tett követi: komótosan odaballagok a tetemhez, és a hatalmas száj legnagyobb még épen marad agyarát megpróbálom kiütni a kardgombbal (vagy bármi mással, ami a közelben van és alkalmas erre...)

Mikor ezzel is végzek, elnézem , ahogy Ariel és a többiek a sérülteket látják el. Bár nem értek a sebellátáshoz, azért én is odalépek, hogy felajánljam a segítségem:
"-Ariel, kell én segít neked?.. Nem ért én sebek kötöz, de ha kell erő..."

A goblinfattyak különös viselkedése egyenlőre nem izgat túlságosan - <csak jó, ha sokan vannak: legalább többet tudok a másvilágra küldeni > - úgyhogy ha a sebesültekkel végeztünk, és nincs más feladat, nyugovóra térek.

A következő nap és az éjszakai is számítok rá, hogy a fattyak ismét próbálkoznak - úgyhogy a sebek és a mgpróbáltatások ellenére a kedvem jó. a magam módján próbálom felvidítani a környezetem. Viccelek és ugratom a társaimat. A goblinoknak esze ágában sincs támadni - kissé csalódott vagyok, mikor kiderül, hogy nem teszik, de hát mit lehet tenni...

Viszont az elcsigázott alakra kíváncsi vagyok - bár azt biztosra veszem, hogy nem az elragadott kísérő tér vissza szerencsésen...
Úgyhogy mikor meghallom a riadót és megpillantom a "kiváltó okot", közelebb húzódom én is.

[Noryella]

(Ariel)

A harc végeztével bár csak két embert vesztettünk, nem rózsás a kedvem. Nem sikerült teljesen Arelhez méltóan harcolnom úgy érzem. A leölt ellenfelek fegyvereit egy kupacba gyűjtöm és feláldozom Arelnek, megköszönve a segítségét és azt, hogy a harc során velem volt.

Amikor ezzel végeztem, látom, hogy a többiek egy nagy kupacba hordták össze a megsérült embereket, megyek és teszem a dolgomat. Bár nem gyógyító vagyok, azért valamicskét én is értek hozzá, ahogy az Úrnő is. Edgarth felajánlja segítségét, de nem nagyon tudok mit kezdeni vele, ha nem ért hozzá.

- Köszönöm, de azt hiszem boldogulok. Ha mégis szükségem lesz segítségre, feltétlenül szólok neked. - Mosolygok a barbárra.

A nap végére elfáradok, kimerültnek érzem magam. Hulla fáradtan dőlök be a fekhelyemre. A téves riadóztatások hatására még morcosabb leszek. Igyekszem annyit pihenni, amennyit csak tudok. A reggeli riadónál már készülök leordítani valakinek a fejét, amikor megpillantom az elcsigázott alakot, aki védelmet és élelmet kér. Kíváncsian fordulok felé.

~Kíváncsi vagyok, hogy egyedül hogy maradt eddig életben? Vajon mit keres errefelé?~

//Halihó! Újra vagyok, megoldottam a netet. ^^//

[Dierol]

//Shirin Cossagor//

A sebesültek ellátása után visszafekszek aludni. Az elmúlt események hatása miatt nehezemre esik elaludni. Reggel kelve a tábor még szánalmasabb képet fest. Jómagam röpke reggeli után büdösen, morcosan elindulok a menettel. A harc megizzasztott, és ráadásul a poshadt, büdös mocsár miatt már jó ideje nem volt alkalmam komolyabban fürödni. Az ezt tetéző, viszkető bogárcsípések sem javítják a hangulatomat. Az útitársam viccelődését eleinte nem fogadom jó szívvel, de kitartása lassacskán javít a hangulatomon. Este elcsigázva én is elmegyek még fát gyűjteni, majd kurta vacsora után lefekszem aludni. A téves riadóknak hála a pihenés sem hoz megfelelő felüdülést. A harmadik esetnél már csak álmosan felülök, de mikor látom, hogy most volt is oka a riadónak, sóhajtva felkelek, és a szájtáti tömeghez csatlakozva várom a jövevény beszámolóját.

[Gordon]

//Deroll Rochald//

Rovarhadak egy kicsit kellemetlen volt, még a goblinok ellen is jobb volt harcolni, utána megtalálva a keresett mérget, el is raktam a zsákomba kivájt tökből készített tartót. Sebesültek után én is lefeködtem aludni a sátramba, nem telt el sok idő és sikerült elaludnom.

// Mennyi nyílvesztőtre elegendő méreg szereztem? //


Összeszedték az öszvéreket, közben kajáltam egy keveset a készletből, majd felszálltam a karavánra, útközben sokat gondolkoztam. <Kereskedő 3 klán goblint azonosítót be, bár igaz, elég ritkán szoktak szervezetben támadni és van olyan érzésem nem ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk velük.> Ariel-re rá néztem egy pillanatot, majd Shirinre, utána egy pillanatnyi gondolattal nyugtáztam a tegnap estét. <Egy kicsit lebecsültem a nőt társamat és a tatát, ám éjszakát túl élték, amit nem hittem volna, főleg Ariel utána tudott még segíteni a sérülteken, Edgarth és velem ellentétben, aki csak életet tudnak elvenni, ám sérülteken már nem tudtunk segíteni.>

Táborverésnél segítetem fát gyűjteni, hogy minél hamarább meglegyen a tábortűz, majd felállítottam a sátramat és lefeküdtem aludni. Hamis riadoztatás hatására egy kicsit mérges lettem, ám utána még vissza tudtam aludni. Reggeli riadoztatásnál már elgondolkodtam. <Elég legyen már az alaptalan riadoztatásból.> Akkor pillantottam meg az elcsigázott alakot, közelebb mentem, hogy haljam én is a beszélgetést.

[Arnoil]

(Csendes Matt)

Egy egykor jobb napokat is látott nemesi ruházatú alak botladozik elő a sűrűből, ruházata kicsit viseltes és átizzadt.
Alacsonynak mondható nyápic ficsúr, aki viselete alapján jobb körülményekhez szokott.
Zihálva szedi a levegőt, de láthatóan örül hogy embereket lát, még akkor is ha éppen fegyverek szegeződnek reá.

Kezében furcsa botot tart ami kicsivel több mint egy méter hosszan egyenes, és e felett kezd több irányba ágazni, az ágak furcsán kanyarognak és pont a ficsúr szemmagasságában mintha a botnak is szeme lenne. Bizarr látvány.

- Igazán örülök hogy végre embert is látok már ezen a rút vidéken, amennyiben nem kísérlik meg szerény személyem lenyilazását akkor szívesen ismertetem Önökkel hogy miért is vagyok itt.

Várakozóan nézi az ideges őr reakcióját, majd folytatja.

- Sajnálatos módon két kísérővel indultam neki hogy eljussak Xandaros városához, viszont nem várt fejlemény volt hogy a két deréknek nem nevezhető alak lovammal és felszerelésemmel eltávoztak ismeretlen helyre. Mivel én magam nem tudtam az utat, ezért megindultam egészen pontosan az orrom után. S hát szerencsémre jó irányba jöttem hiszen itt most sikerült Önökkel találkozni. Igen elfáradtam, és jól esne valamilyen élelem és innivaló mert akkor ettem utoljára amikor még a lovam megvolt. Természetesen megfizetem vagy megszolgálom a kedvességüket.

A nyápicnak láthatóan elfogyott a levegője, így csak várja a bemutatkozó hatását.

[Mesemondó]

Az új útitársnak a kimerültségen és az éhségen kívül láthatóan egyéb baja nincs. Miután két adag reggelit eltüntetett, a vezető máris a lényegre tér. Kisebb alkudozás után 5 ezüst cserél gazdát, mielőtt elindulnátok. Bár ez inkább rablás, mint üzlet, sok választás nincs.

Az utazás vége:
Edgarth és Deroll szép hírnevet szerzett a krokodil legyőzésével, Arielt gyógyítóként, Shirint meséivel vívott ki tiszteletet. Az idegenre (Matt) gyanakodva tekintenek, főleg a botja és furcsa szokása miatt, mivel beszélni is szokott hozzá. Mivel az őrök távolságtartóak vele szemben, esténként a többi kívülálló (közöttetek) tölti az idejét.

A napok összeolvadnak, nappal utaztok, éjjel pihentek. Talán a hetedik napon elveszítitek az egyik járőrt, társa rémült elbeszélése alapján az egyik fa ragadta el, lovával együtt. A goblinok nem térnek vissza többé, de minden éjjel dobszó hallatszik a mocsárból, néhány alkalommal a tábor környékén nyomokat is találtok.

Mindezek ellenére eseménytelenül telik el az utazás, a 14. nap délután pillantjátok meg először a várost.

Lassan tűnik elő, elsőnek egy jókora tornyot pillantotok meg, majd a lapályon elterülő város egyéb részeit is. A torony körül jókora részt várfal takar, apró fémbogarak járják körbe-körbe. A fal északi részét teljesen ellepik a házak, az egyenes utcákon rengeteg alak mozog. A házak sora levonul egészen a mocsár széléig, sőt, még azon túl is: jól látszik, hogy több ház oszlopokon áll és a nyílt vízfelület felett áll, másokat tutajokra épültek, melyeket kötelek erősítenek egymáshoz. A vízen és a házak között több csónak is látható, egy nagyobb, többevezős épp akkor siklik a mocsár belseje felé, mikor eléritek a város szélét.

A katonák utolsó erőfeszítéssel kordont vonnak az állatok köré. Épp időben, nagyszámú kéregető rohamozza meg a karavánt. Idősek és gyermekek, betegek és egészségesek egyaránt akadnak közöttük.

Az úton keresztben sorompó áll, mindössze ez és néhány fásult tekintető katona „védi” a várost. A vezetőjük megálljt int, rövid beszélgetést folytat a karavánvezetővel majd zokszó nélkül továbbenged benneteket. Az állatokat a közeli karám és raktárépület felé terelik. Leváltok a csoportról, néhányan jó szerencsét kívánva masíroznak el mellettetek.

A várost testközelből megvizsgálva büdösnek és zsúfoltnak látjátok első pillantásra. A helyiek az aszisz egy torzabb formáját beszélik, nagy megdöbbenésetekre kisebb goblincsoport is feltűnik közöttük.

[Gordon]

//Deroll Rochald//

<Kifosztot utas, végül is igazat beszél, de jobb a minél kevesebbet tud, még baj csinálna nekünk, majd kitalálok valami fedő sztorit.>
Két adag reggeli után, elkezdtek üzletelni 5 ezüsben és elgondolkozok.
<Ariel, hogy tudta levinni 3 ezüsre a 15 napos utat és még gyalogolnom sem kellett, csak segíteni, ha 10 napra 5 ezüstőt fizetet a titokzatos alak.>
Látom, milyen jól társalog a botjával a mágus, így kihúzom a kardomat és ölembe rakom, utána elgondolkozok.
<Én is tudok a kardommal így beszélgetni, inkább nem próbálom ki, én csak a fegyverembe hiszek, de nem él, mert eszköz.>
Aztán visszarakom a hüvelyébe, majd lefekszek aludni.
Azért nem töltöttem unalmasan a napjaimat, mindig táborverésnél, edzetem, ám nem egyedül rá vettem Shirint mutasson valamit a trükkjeiből, következő nap rá próbáltam venni Arielt és néhány katonát, hogy íjainkkal és számszeríjainkkal gyakoroljunk célba lövést, Edgarh-ral én is beszálltam egy kockázásra, Shirin történeteit hallgattuk a tűznél, aztán kardommal is edzetem és az örökkévaló utazás lassan végéhez közeledet.
Ám egyik katona idegesen mondta egyik fa elragadta a társát lovával együtt, így gondolataimban szerepelt goblinoknál van rosszabb is a mocsárban.
14 nap útán végre megláttuk a város, jól alaposan megnéztük, majd sorompónál megalítottak az őrök, de nem volt bonyolult ellenőrzés és hamar beengedtek bennünket.
Társaim felé intézem szavaimat. – Szerintem keresünk egy fogadott, ha jó árak vannak vendégeim vagytok egy italra?
Pillanatnyi szünetet tartok, utána mondom tovább. - Aztán meg kereshetjük az unoka öcsémet ép Logar Werhann-nál van.
<Remélem, még nem felejtették el a küldetést, és rá jönnek miről beszélek, még mielőtt elszólják magukat a tér közepén.>

[Arnoil]

(Matt)

Az út során élvezem a teljes bizalmatlanságot ami irányomba süt az őrökből, természetesen nem erőszakosan, de azért meg is dolgoztatom őket ezzel az érzésükkel kapcsolatban, vagyis rendszeresen kérek tőlük dolgokat s ezt teszem akkor is ha visszautasítanak vagy egyéb módon jelzik a nemtetszésüket.

< rendesen megkérték az árát a szolgáltatásnak nem igaz? Mi a véleményed Atlam? >

Egyéb időszakokban "élvezem" a nagy mennyiségű víz által kialakított környezetet, igyekszem megfigyelni annak élővilágát és jelenségeit.

A karaván utasaival illetve akik még jobban szóba állnak velem próbálok kommunikálni, megkérdezgetem hogy nem hallottak-e Nevil atyáról, leírom nekik a kinézetét és hogy durván 6-8 hónapja ráhatott erre.

Egyébként békés nyugodt nézelődő figura, meghallgatja bárki nyomorát, megértő hallgatóság.

[Noryella]

(Ariel)

Az idegennel kezdetben bizalmatlan vagyok. De láttam már hasonló kártyásokat Erionban. Egyből megsejtem, hogy varázshasználó lesz az illető. És az a bot sem hétköznapi akkor. Idővel felengedek, de figyelmem lankadatlan marad.

~Azért a biztonság kedvéért jobb lesz vigyázni vele, akármennyire is szimpatikus alaknak tűnik vagy sem...~

Amikor Deroll kihív egy kis célba lövő versenyre, örömmel elfogadom. Edgartht pedig megkérdezem, hogy benne lenne egy újabb kockázásban. A visszatérő őrszem jelentését furcsállom, de én is tudok parancsolni a fáknak az Úrnő hatalmából, így még akár igazat is mondhatott. Minden esetre mondok egy imát az elesett lelki üdvéért este lefekvés előtt.

A hosszú út után, a 14. nap végre meglátjuk a várost, de szerencsére hamar túljutunk az ellenőrzésen. A városban a karaván tagjai szétszélednek a szélrózsa minden irányában, mi pedig ott maradunk az új jövevénnyel a téren. Deroll egyből fogadót akar keresni és egy italra hív meg. Virágnyelven egyből a küldetésre céloz.

~Most érkeztünk meg, előbb a pihenés, aztán a munka! Minek rohan annyira? Amíg az ismeretlent nem ráztuk le, úgysem tudunk dolgunkra indulni...~

- Rendben Deroll, legyen úgy. De siessünk, mert kezdek éhes lenni és jól esne egy puha ágy... - Vigyorgok rá, miközben tekintetemmel próbálom lemorzézni, hogy vettem az üzenetét.