Sub rosa

[Jomadar]

(Somuris)

* az õrök elmente és a névsorolvasás között *
Ó mily szép megnyilvánulásait is látjuk rendnek és törvénynek e helyen. Ki máskor a kéjt árulja, most szent szûz akar lenni, kinek dolga a fegyvertelent ütni, most lelkének üdvéért aggódik, a jó öreg pedig végre nyugalomra lelt.
Minket pedig, akik épp erre a nemes földre vetõdtünk, úgy illõ, hogy szó nélkül felakasszanak, hisz csaknem minden fogunk a helyén van...

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Guido)

*Somurisra néz és látszik rajta, hogy kicsit már belefáradt ebbe a környezetbe. Nem elfül, hanem közös nyelven válaszol.*
- A szerencsétlenségek csõstöl jönnek. A háttér pedig elég egyszerû. A kisasszonyt ha jól tudom, csõbe húzták.
*Ekkor hátrasandít Valterra.*
- Nálam is hasonló.
*Átmutat Arlette-re, és folytatja.*
- A mûvész"nõ" meghívott engem a szórakozóhelyre, csak egyvalamit felejtett el közölni. Hogy nem csak nõi alkatrészekkel rendelkezik. Én meg nem idevalósi vagyok, szóval érdekes helyzet alakult ki. Gondolhatja. A becsületes nevem Guido Mastroianni. Foglalkozásomat nézve párbajvívótanár, és a vívóiskola képviselõje.
*Az utcalányok mustrája nem igazán tudja zavarba hozni. Tisztában van adottságaival. Világ életében a nõk kedvence volt. Inkább a kijutás motiválja. A számvevõ megjelenése kicsit feldobja. Egybõl elébe megy.*
- Örülünk jöttének. Remélem hamar tisztázódnak a félreértések, és a továbbiakban nem lesz semmi gond a hatóságok és személyünk között. Mi a menete szabadulásunknak?

[Alauron]

(Hanas)

odaszól a panaszkodó férfinak, miután az elmondta a nevét
- Nem tudom miért fárasztod madag Guido. Úgysem tesznek semmit reggelig, amikor a kihallgató emberük majd sort kerít rá. Én egyszerûen rossz árustól akartam dohányt venni, mert nem tudtam kicsoda, és még ezt az egyszerû dolgot sem tudják tisztázni. Tehetetlenek ezek a katonák. Csak bábok, nem tudnak semmit tenni.
Mikor rá is rákerül a sor, õ is elmondja a nevét.
- Hanas De'grom.
A Hanas név még stimmel is, ám nomád kinézetéhez nem illik a családi neve, bárki érzékelheti az eltérést aki járt már az államközösségben, hogy a névnek inkább Pyar csengése van.

[Orwen del'Correl]

(Rutilus)

*Elmerengve álldogáll, és hosszú idõ eltelik mire kinyögi a választ. *
-A félelfek ember, és tisztavérû elf frigyébõl származnak. Nézz csak rá! *biccent a nõ felé* Megtévesztésig ember, ám bizonyos örökségeit nem rejtheti el. Ilyenek a hegyes fülek, esetleg a hajszín. A szemek színe. *Unottan, és kissé habókosan ecseteli a jellemzõket, mintha vizsgázna.*
-Még sohasem láttam kövér félvért. Bár nem sokat láttam közülük.
*Ismét kellemetlen csend következik, majd végül kiböki:*
-Ezüst haj. Ezüst haj, és smaragd szemek. Gyakori sajátja a fajnak.

*A névsorolvasás alkalmával csengõ pyarr nyelven szól:*
-Rutilus Caedar. Kereskedõ.

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Guido)

*Nem hagyja figyelmen kívül a mellette beszélgetõket sem. Miután felírják a nevét, a cellatársaihoz fordul.*
- Kérem Uraim. Hogy beszélhetnek így egy ily kifinomult õsi történelemmel bíró fajról? A hosszúéltûek, vagy másnéven könnyûléptûek népét nem lehet ilyen sematikus fogalmak közé zárni. Nem csak szemszín, hajszín és hosszabb élet különbözteti meg õket tõlünk. Csodálatos és tiszteletreméltó a múltjuk, ugyanakkor tragikus, romantikus szélmalomharc is jellemzi sorsukat. Már akkor Ynev földjét járták, amikor az emberek sehol sem voltak még. Az õ világuk gyönyörû volt, és a legnagyobb bûn, hogy a történelem elpusztította azt az idillt. Nevetséges, hogy hazánkban ilyen viszakozva fogadják az elfeket, pedig a lelki tisztaság mintaképei pont õk. Sok ember vehetne példát az elfek életszeretetérõl és természetimádatáról. Nem csak egyszerûen vékonyak, ezüstös hajúak és kék szemûek. A mozgásuk lágy és rugalmas. Hajuk selymes, csillogó és tündöklõ. Szemükben tükrözõdik lelkük tisztasága. Mintha az ember egy kristálytiszta forrásba pillantana. Pillantásuk tapasztalatról árulkodik és sokszor a távolba réved. Õk sokszor nem olyan kis méretekben gondolkodnak, mint a mi kis életünk. Távolabb látnak. Mélyebbre látnak. Olyan dolgokat fejez ki gyönyörû lágyan csengõ nyelvük, amire nekünk szavunk sincs. Táncuk és énekük gyönyörködtetõ, babonázó, évezredek öröksége bújik meg minden mozdulatukban és szavukban. Bölcsek és elõrelátóak. Nem hamarkodnak el semmit. Nekik van idejük végiggondolni cselekedeteiket. Kifinomultak és tiszták. A természet tisztaságát hordozzák magukban. Ezekkel a szavakkal szinte semmit sem mondtam el róluk. Ha egész életünket velük töltenénk, akkor sem tudnák átadni mindazon bölcsességet és élettapasztalatot, amit életük tizedében megtapasztaltak.
*"Szónoklata" közben látszik, hogy beleéléssel magyaráz. Tele van érzelmekkel és meggyõzõdéssel, nameg csodálattal.*

[Alauron]

(Hanas)

-Én nem tudom, hogy tényleg olyan nagyszerûek e, mint monod, majd ha megismerek egyet, meglátom. - Válaszolja Guidonak. Látszik rajta nem nyûgözte le a jellemzés.
<Ezek alapján mégidegenebbek, és érthetelenek azok az elfek. Nekem nem kell nagyobb tudás, vagy öröm annál ami majd jut, meg eddig jutott. Megtarthatja magának az elf.
"A szerénység a tisztaság, A munka a gazdagság. Áldassék Dreina, és Kyel neve.">

[Mesemondó]

___________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Shadon-Ronella-Sercarappa
Idõpont: Pyarroni idõ szerint Harc hava, Holdak és Vándorok, éjjel, városi börtön
Résztvevõk: mindenki
___________________________________________________________


Mindenki nevét diktálta az unott arcú, ha a kérdezett nem válaszolt elég hangosan, Csendes pedig szorgosan írt a palatáblára. Épp végeztek Rutilus nevének felírásával, és azzal, hogy konkretizálta Állottvíz a másikkal, ki honnan jött, halk hangon, amikor egy megvetéssel teli hang szólalt meg mögöttük, közös nyelven, amint Guido elõadta az elf nép rövid ismertetõjét:
-Az elfek halottak.-szólalt meg Göbi a lépcsõ végérõl nyugodtan, értelmesen, hidegen. Most nem mutatkozott egy ostoba, tányérvakaró konyhásnak.-Igazából mindenki tesz arra, hogy milyen arrogáns, beképzelt nép, mit tanulhatna róluk, vagy hogyan hajlongjanak elõttük, miközben siratják a megváltoztathatatlant. Az elfek egy letûnt kor maradványai...Itt maradt relikviák, de elhaladt mellettük a világ...Elfelejtettek kipuszt...
Az eddig jegyzetelõ katona, Csendes hozzá lépett és egyszerûen kesztyûs kézzel szájön törölte Göbit, akinek felhasadt az ajka. Halkan suttogott neki, Göbi arca rángatózott, ahogy indulatait megfékezni készült. Tia hallotta csak, mirõl beszéltek, de az is shadoniul volt. Csak a vége volt pyar: "Takarodj fel!"
-Takarodnék, ha azt a parancsot nem izenték volna velem, hogy azt a két ficsúrt, a komorarcú Rutilust, a járó leletet...khm, az elfet....ne nézz már így rám, ez a véleményem, na. Szóval õt, meg azt a szöszke nomádot fel kell hozni. Most.
-Ez új...-ráncolta homlokát Állottvíz, de vállat vont.
-Van róla hivatalos írás?
-Akad, gyere fel, fenn felejtettem. Egy ilyen csöpögõs védõbeszédre muszáj....
Csendes a kardjára tette a kezét és Göbi nem folytatta a pocskondiázást. Egyértelmûen rasszista beállítottságú nõ volt és nem rejtette véka alá, mit gondol Tiáról. Kis idõ eltelt, Csendes addig figyelte a rabokat, akik közül volt, aki már belefáradt a napi hurcolásba, a boszorkányvadász látogatásába és a túl sok élménybe. Volt aki aludt, vagy közel volt hozzá, pár szajha még összefont kézzel, halk beszélgetéssel állt a cella falánál és latolgatták az esélyüket meg a büntetést. Loretta félrebillent fejjel figyelte Tiát.
-Nem kellett volna ide jönnöd. Itt senki nem szereti, ha más a felsõbbrendûségét az orra alá dörgölik. Az itt mindenkit Gorvikra és áruló népére emlékezteti...
Tia visszavágójára nem maradt idõ. Négy fegyveres jelent meg, Göbivel, akinél kulcsok voltak. Az alacsony nõ színtelen hangon közölte a tudni valókat:
-Önök öten külön elbírálásban részesülnek. Aki más szólna, kussoljon! Na. Menet közben nyitom az elkobzott tárgyak raktárát, mindenki vegye magához, amilyét lefoglalták, aztán pedig kövessék a katonákat. Kérdésekre most nem kapnak választ, tartogassák késõbbre. Jól mondom, uram?-az elõl álló városi õr bólintott sisakjával fején. Nem sok idõ volt arra, hogy akadkoskodjon a nevezettek közül bárki is. Göbi mindent pyarul közölt, hogy ne kelljen a nem nyelvet beszélõknek fordítania. A katonák nem hagyták, hogy az öt delikvens totojázzon. terelték ki õket a cellákból, Valter visszaültették, pedig õ tiltakozni akart, hogy ez milyen eljárás, majd Göbi elõre sietett, raktár nyílt, fél percet kapott minden érintett a holmija visszaszerzésére -hátasokért nem mehetett se Hanas, se Somuris- aztán egy, a kapu elõtt várakozó zárt, csak ajtaján fejnyit rácsozott rabszállító szekére tereltek be mindenkit. Göbi az ügyeletes tiszt posztját üresellte, csodálkozva nézte, hova mehetett, majd befogott orral valami budiról beszélt, aztán térült fordult, s mire a katonák mindenkit betereltek és rájuk zárták a kocsit, a nõ zárta a börtön ajtaját és felpattant a kocsis mellé. A rabokhpoz az egyik katona beszállt, az, akit Csendesnek mutattak be. Vékony lóca volt ülõallkalmatosságnak. Sóhaj keretében levette a sisakot, sötét hosszú hajú alak bontakozott ki a homályban, majd egy nõi hang közölte:
-Ennyit a börtönrõl. Önök nemsokárta szabad emberek és nem emberek. Göbi egy ostoba nõ, felejtse el, Tiarren, amit köpött a száján. Az indulatai irányítják.
Egy mindannyiuknál leesett: városi õrségben nõ nem szolgál. Rutilus nyugalmat érzett. Elkezdõdött.

[Orwen del'Correl]

(Rutilus)

-A tudás nem mindig párosul bölcsességgel. De errõl nem nyitok vitát. Minek tenném?! Látszik önön, hogy eddig csak az elfek tündöklését látta. Lásson az arcok mögé! Azok a kevesek akik valóban tiszteletre méltóak már rég nem tapossák Ynev földjét, vagy ha mégis azt Sirenar mélyén, vagy Elfendelben teszik. Az igazság hogy a kint élõ elfek többségét már megfertõzte az ember. Nem a gonosz, csak a faj. A hagyományok már csak az emlékekben élnek. A vér gyengül.
Ez az élet menete. Minden hajnali nap lenyugszik egyszer.
<Nem hibáztatom az elveiért, hiszen még csak "gyerek". Az élet nem ilyen egyszerû. Nem, kár volt pédikálnom. Hadd legyen valami, amiben hihet. És ha ez az elf nép...>
Lehajtja a fejét, csúnyán köhög egyet. A hideg, és a nyirkos cella megteszi a hatását. Rendkívüli egészségének ellenére is.

A cellából elégedetten lép ki, megkönnyebbül, kezébe veszi a felszereléseit, majd kényelmesen elhelyezkedik a cellakocsiban. Beleszippant a friss levegõbe, és mikor meghallja Csendes hangját elmosolyodik a sötétben.
<Igen. Elkezdõdött...>

[Alauron]

(Hanas)

<Igaza van Rutilusnak...ha az elfek valami régi letünt nép, akkor fõleg nincs szükségem a tudományukra, hiszen még a saját népüket se tudták megvédeni. Akkor meg?...>
Igyekszik kijutni a börtönbõl, habár magabiztos, jobb szeretne már kint lenni. A két nõ összekapása csak még érthetõbbé teszi számára hogy mindenki másképp gondolkodik az elfekrõl. Elégedetten visszaszedi a cuccát, és megnézi vajon minden megvan-e. A rabszállító szekérben elfoglalt helyérõl látja, hogy az illetõ katona igazából egy nõ. Arcán meglepetés tükrözõdik.

[Jomadar]

(Somuris)

Végtelen öröm ilyen jó színben látnunk * elismerõ pillantás a hosszú sötét hajra * kedves megmentõnket, és természetesen a pokol tornácán túlra is teljes szívvel követnénk e kocsin bárhová. Mégis gyarló lelkemben ébred egy tiszteletlen kérdés, miért e hirtelen rejtélyes szabadulás? Mi az ára a szabadságunknak e rendtõl oly tiszta vidéken, ahol a fehér ruhás harcosok életüket nem más célra áldozzák, mint a birodalom békéjére és boldogságára? Vajon e derék harcosok továbbra is kedves tisztelettel tekintenek ránk - békés utazókra, avagy mostantól számukra préda lettünk?

* Könnyed szalon stílusban hangzik el a kérdés, mintha a következõ tánc mibenlétérõl érdeklõdne *

[Hakea Ello]

(Tia)

Fél füllel halgatja a beszélgetést, a vélemények különbözõségén nem nagyon döbben meg, a hallottak mégis elmerengésre késztetik. Hátát a falnak döntve pihen egy kicsit, majd egészen leguggol, hogy a sarkára üljön. Göbi szidalmazása nem igazán érintette meg, sosem adott sokat az ilyen szélsõségekbe csapó véleményekre, Lorettát ugyancsak unottan méregeti. Nem sokkal késõbb már a vékony lócán találja magát, amint zötykölõdik a rabszállítóban, eszmefuttatását egy nagyobb kõ szakítja félbe, amin megugrik a kocsi. Körülnéz, végigméri a többieket, majd a rácsokon kinézve halvány mosolyra húzódnak ajkai. Amint a Csendes nevezetû alak belép a kocsiba, tekintetét rá szegezi, a hozzá intézett szavaira jóindulatúan válaszol.

-Biztos meg van az oka rá, hogy így vélekedik és ezt nem áll jogomban megtagadni tõle. Röpke szavak és gyertyalángnyi érzelmek.

<Ennek a fejezetnek vége, jöjjön a következõ.>

[Navaratna]

//Amint Guido válasza is befut, folytatom //

[Quiasse Limenel Umassyras]

(Guido)

*Végighallgatja a reakciókat és elmosolyodik.*
- Természetesen ahány ember, annyi vélemény. Én szerencsésnek érzem magam, hogy ismerhettem elfeket. Mások nincsenek így ha találkoznak eggyel.
<... Na végre. Itt volt az ideje a szabadulásunknak. ...>
*Követi a többieket, és magához veszi kardját. FElcsatolja a fegyverövet és felszáll õ is a kocsira. Kicsit frusztrálja a Göbinek nevezett nõszemély viselkedése, de ezen is túlteszi magát. Végig figyeli az elf nõt, hogy véletlenül se érje semmi atrocitás.*

[Jomadar]

(Somuris)

* Ha egy kis csend áll be a kocsiban, elõveszi a pánsípot és csendben (épp annyira, hogy a körülötte ülõk hallják, de a kocsin kívül aligha) játszik egy szomorú dallamot az elfek kiûzetésérõl, a menekülni készülõk búcsújáról, az elkerülhetetlen közeledésérõl. *

[Navaratna]

___________________________________________________________
KM esemény [Szitakötõ]
Helyszín: Shadon-Ronella-Sercarappa
Idõpont: Pyarroni idõ szerint Harc hava, Holdak és Vándorok, éjjel, ismeretlen helyen
Résztvevõk: mindenki
___________________________________________________________


A kocsi belül sötét, egyedül Tia vörösen derengõ szemei látnak bármit is. Ezek a szemek mellbe vágják Hanast, elsõre akár szellemnek is nézhetné.A nõ készségesen, ám halk hangon felel a választéskos, csûrt-csavart beszédre:
-Mindent megtud majd akkor, ha megérkeztünk, uram. Itt biztonságban van. Mindenki. A törvény álcája sok mindenre jó...fejezte be sejtelmesen, Tia látta, a nõ halványan mosolygott is.
-Göbi pedig egy nem túl okos nõ, aki a hevességébõl táplálkozik, ami gyakran céltalan....és oktalan.
A pánsípmuzsika elfeledteti a benn ülõkkel azt, vajon milyen hosszan mehetnek,bár talán Rutilus van leginkább tisztában azzal, hogy úgy fél órája ha zötykölõdnek. Hanas olyan hangokat még nem hallott, amilyen hangszerbõl a jóképû idegen hangot csalt ki levegõ fújásával, Tiát elragadta messzire, de nem túl messzire, másokból hol ilyen, hol olyan érzelmeket váltott ki. Szomorú tónusú volt, de hogy mirõl szólhat, azt egyedül az elf nõ találta el jól...A macskakõzötyögés elmaradt, lassítás, majd újra menet, hideg levegõ a rácsokon át, lódobogás, földút...Majd mire Somuris befejezte a melódiát, a kocsi megállt. Szél fújása töltötte be a levegõt, mocsárszag kúszott be az orrokba, egy katona lemászott a bakról és ajtót nyitott. Levette siskaját, az is nõ volt...Egy szeplõs szõke. Mögötte fáklyával Göbi állt.
-Szálljanak le. Annak a kettõnek, akinek volt lova, reggelre megkapja, ahogy a hosszúhajú kisasszony is a fogadóbeli holmijait. Eme estét a vendégszeretetünkben töltik. És nem tömlöcben.
Gyors leszállítás következett, majd Göbi elõre vágott, sáscsomókat kerülgethetett mindenki, a talaj fel volt ázva, de legalább nem esett. kopasz fûzek komorlottak a mocsárszagban, majd ciprus, nád, s más egyéb sötét folt, a kis csapat mögött két páncélos nõ, a maradék a börtönkocsit visszafordították a város felé. Kisebb járás után egy mocsár közepébe épített kúria falai került elébük, ablakaiból fény sugárzott ki, otthonos gyertyafény. Göbi nagyot kopogott fa ajtaján, majd feltárult és egy nomád vonásokkal bíró nõ nézett ki. Enyhén vágott szemeivel végigmérte a társaságot, majd egyedül hanas számára érthetõ neylven kérdéseket tett fel Göbinek, aki rossz kiejtéssel tudott csak felelni:
-Egy nem ember, egy pedig túl...shadoni vonásokat mutat. Ha az, akkor veszélyes, és bele kell folytani a posványba.
-Nyuggalom, Júla. Az férfi tetsz nékem. Enyimé. Nem csinásza gond. Másik nem én akar, hanem Csöndel Vala.
-Hm, legyen. Mama már várja õket.
-Van evõvaló?
-Van, miattuk. Holnap indulniuk kell, a pár nem várhat.
-Tudva, tudva. Mama monda el nékik minden ma est?
-Igen. ha egy is nemet mond, mehet a posványba.
-Te nem sok gondola mit tudva csennyá halál ember. Csak posovány, eh.
-Befelé, ne álljatok kinn. Az Öreg tegnap is erre járt.
A nomád nõ elállt az ajtóból, hogy bemehessenek a többiek. Egy kis hallba érkeztek, a padló szalmával felhintve, néhol pókháló. Balra magas dísztelen, zárt ajtó, szemben lépcsõ felfelé, jobbra ajtó nyitva és onan eredt a fény, kandallóból és gyertyákból is. Egy nagyobb ácsolt asztalon vidra és hal étel sorakozott, nem sok, de az éhgyomrúaknak elegendõ. Bundával letakart lócák az asztal mellett, három nõ pedig az ablaknál, akik most sötét köpenyükben az idegeneket méregették.
-Nos, immár itt vannak. Szabadon. De nem ingyen. Mama mindent elmond. A törvény kezével ne legyen gonjduk. Ahova nõ be tud lépni szolgálni már két éve, és nem veszik észre a fiaskót, ott ilyen gond nincs már...-jelentette büszkén Csendes.