Chapter I

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*Az elf csak némán vicsorog látva és hallva a szemét rohadék gúnyos vidámságát. Ismét előhúzza egyik nyílvesszőjét, de most egy leheletnyivel tovább céloz, mielőtt útjára engedi az acélhegyet. Mikor lövése célba talál és átjárja az ellenfelet vicsora megenyhül és a szörnyetegéhez hasonló torz, gonosz mosollyá változik. Viszont továbbra sem szólal meg vagy nevet fel.*

<Úgy látszik, hogy a hamariság csak bajt hoz rám továbbra is. Ha nem kapkodom el a lövéseket sokkal jobb hangulatban telik a csatám. >

*Élveteg gondolatait sajnos hamar elmossa a visszatérő rosszkedv, mikor a palánk alatt meglátja a megingó nőt és a bő vérpatakot, ami a nyakát mossa. Visszatér grimasza és csak reméli, hogy a kocsiban bújkáló irattár-szökevények végre alkotnak valami az előző piros nyílhoz hasonló hókuszpókuszt. Különben nem jósol nagy jvőt a testőrnőnek. Nem is az esetleges haláleset zavarja, hanem az esélyeik romlása a győzelemre.*

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

// off: 4 WP levonva… //

A törpe megtántorodik a csapást követően, majd sziszegve gyűri le fájdalmát.

- Pokolfattyú! – ordít az ellenfele arcába, majd magában megfogadja, hogy nem bámészkodik csata közben.
Így sajnálatosan mind a testőrnő újabb sebéről, mind a ficsúr sikeres találatáról lemarad.
Ám az ellenfelére igen csak koncentrál…

- Addig ütlek, míg mozogsz, te rothadó bőrtarisznya! – tesz ígéretet, miközben a csatabárd újra meglendül a kezében, míg a pajzsával az ellenfele várható újabb támadását próbálja hárítani.
Vagy bárkiét, aki megtámadja.

[Arnoil]

Otto

Szétvet az ideg a sikertelenség miatt, eddig szerencsére nagy bajt nem okozott a passzivitásom.
A kacajt hallva kicsit kikukkantok az ablakon és keresem annak forrását, amint meglátom azt újra megismétlem az idézést.

< Belesütném szívesen a kacajt az arcába... >

Utána kikukkantok hogy hogyan is állnak a többiek.

< Ennyire rosszul döntenék? Balszerencse? Majd erősen el kell ezen gondolkodni ha ezt túléltük... >

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

A torka mellett elhaladó penge olyan erővel rengeti meg, hogy kis híján kiejti a saját fegyverét. Remegő kézzel, de erősen koncentrálva veti magát újra a gusztustalan lényre. Most már sejti, hogy ez mégsem játék, a tét ez élete, és a társai élete. Egy öreg testcsellel próbálkozik, amit még a Többiek tanítottak neki, de rosszul fordul, és épp lekési a tökéletes ritmusát. Dühödten pillant a hangoskodó törpére.
<Befoghatná már, próbálok koncentrálni!> A fals támadást feladva, megpróbálja támadója csapását blokkolni, de ezúttal sem jár sikerrel, az előbbi hiba összezavarja, s a fekélyes gennylé sem segíti a tökéletes mozgástechnikát. Csak a rém szerencsétlen támadásában bízhat ezúttal.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Togar
Első fejezet: A belső ellenség
Helyszín: Reikland
Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. reggel
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

Farnoth ezúttal már pontosabban céloz, és lövése talál, aminek hatására a gúnyos kacaj megszakad és egy halk nyögés váltja feel. Az ellenfél arca torz vicsorba fordul és beleveti magát a küzdelembe. Az elf rájön a higgadság meghozza gyümölcsét, a pontosság terén, viszont elfogytak a biztosan lőhető ellenfelek, mert a kocsi előtt közelharc dúl, így nehezebb lesz eltalálni az ellenfelet a társak közelsége miatt, félő hogy nem azt találja el akit szeretne ha úgy dönt továbbra is az íját használja.

Albrechtnek ismét mázlija van, az ellenfele nem tudta kihasználni hibáját, ugyanis megcsúszott a saját kiömlő vérében, ha nevezhetjük ezt annak, és így a csapása mellé megy a kocsi oldalába vág egy barázdát, és beteríti Albrechtet némi faszilánkkal.

Farnoth-al ellentétbe a törpe egyre dühösebb szavakkal illeti ellenfelét, végül is van eredménye, a csapása ugyanis elválasztja ellenfele törzsétől annak fejét, így sajnos nem áll módjában válaszolni Torum szavaira. Viszont a törzsből spriccelő sárga lé teljesen beteríti a kissé dühös törpét, és a test a földre zuhan.

A testőrnő egyre nagyobb bajba kerül az újonnan érkezett ellenfél is őt kezdi támadni a sérüléseit látva, Az első ellenfele csapását még ki tudja kerülni és visszatámad rá de sikertelenül, az újjonan érkező viszont eltalálja és egy nagy vágást okoz a bal karján. Ekkor Otto végez a mágiával és ezúttal semmi nem zavarja meg koncentrációját, egy kis lénggömb jelenik meg a kezében és a kacagó ellenfél felé dobja, a bal karját el is találja, és a találat helyén égő folt keletkezik. Közben a hátul lévő másik varázsló is befejezi mágiáját és ismét egy lila színű nyíl indul meg az ellenfél felé, pont fejen találva azt, aki felordít majd összeesik és kékes lánggal el kezd égni.

Felmérve a csatateret látjátok immár két ellenféllel kevesebb van talpon.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Togar
Első fejezet: A belső ellenség
Helyszín: Reikland
Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. reggel
Résztvevők: Konrad Archstein (Nefarious)
__________________________________________________

Kinyitod a szemed és érzed a tested minden porcikája fáj, körbenézve egy postakocsi belsejében vagy, csak az a gond fel van borulva. Az emlékeid szép lassan térnek vissza, a zsebedben egy papír amit az egyik kocsmában láttál és magaddal hoztad, ez áll rajta:

Figyelem

Tapasztalt kalandorok kerestetnek!

Őfelsége Mergard von Tassenick Ostland koronahercege jelenlegi rezidenciáján Altdorfban várja tapasztalt kalandorokból álló csapatok mielőbbi jelentkezését. Őfelsége expediciót indít a Szürke hegység felfedezetlen területeire és ehhez kapcsolódó feladatok végrehajtására vár tapasztalt jelentkezőket. Az alkalmazás meghatározatlan időtartamra szól, és ezen idő alatt a fizetés a feladatok nehézségének arányában történik, de minimum 20gc/nap/fő juttatásban részesül minden alkalmazott kalandor.

Aláírta személyesen Mergard koronaherceg.

Ennek hatására indultál el Altdorfba, a pénz sem jön rosszul és új tapasztalatokkal is gyarapodhatsz, elvégre ki tudja mi található a felfedezetlen területen. Tegnap a kocsinak eltört a kereke épp ezért késésben voltatok, a kocsis mint az őrült hajtotta a lovakat, ám egyszer csak felborult és többször átfordult a tetején, emlékszel pár utas kirepült a kocsiból majd elvesztetted az eszméletedet.

Most hangokat hallasz kinntről, csatazajnak tűnik, felállva az egyik székre, ki tudsz nézni az ablakon ami jelenleg a kocsi teteje, és egy másik kocsit pillantasz meg. A tetején egy elfet látsz aki épp lőni készül, a kocsi mellett pedig közelharc zajlik,,a kocsi utasai négy ember és egy törpe harcol a káosz teremtményeivel, mert a támadókat egyből felismered. Egyelőre még senki sem vett észre téged....

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

A szilánkesőre összerezzen, nyakát behúzva ugrik egyet hátra. Egy furcsa gurgulázó hangra kapja fel a fejét, amely a törp ellenfele irányából jön, így egy pillanatra kénytelen odapillantani. Amikor meglátja a fej nélküli torzót, leblokkol, így ismét csak késve támad, melyet túlvilági ellenfelének szinte blokkolnia sem kell az elkerüléshez. Ezek után megpróbál minden erejével a védelmére koncentrálni, mert ez nem lesz így jó, nagyon nem lesz így jó.

<Sigmarra! Mit művelek? Még nem halhatok meg, most még nem!>

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*Látva, hogy ugribugri utitársai szinte teljesen kitakarják az ellenfeleket kedve támad a tömegbe lőni "figyelmeztetésül". Végül erről csak azért tesz le, mert a testőrnő már nagyon rossz állapotban van és, ha meghal, akkor a többiek megint sopánkodnak meg temetni akarnak. (Bár az elföldelés fontos, de a hosszas gyászbeszédek időrablóak lennének.) Ha viszont súlyos sebekkel, de megmenekül, akkor villámgyorsan a legközelebbi felcserhez akarják majd vinni és remélhetőleg lesz annyi esze mindenkinek, hogy előrefele keressenek valakit. Ezen megfontolásból könnyedén a poggyászok és a palánk közé ejti íját az elf és leszökken a kocsiról, miközben előhúzza jobbjával a kardját és ballal a tőrét is, ha van mg érkezése. Így próbál a tántorgó mő és az ellenség közé jutni, hogy feltartsa, elcsalja a szörnyeteget. Természetesen itt már minden lehetőséget kihasznál, hogy védje magát fegyverrel és saját reflexeinek kifinomultságával egyaránt.*

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

- Ez… undorító! – hördül fel a törpe a testnedveket törölgetve magáról. Aztán gyorsan észbe kap, elvégre csak egy csata közepén van, ahol nem árt, ha a törpfi nem a külcsínével foglalkozik…

Jobbra a ficsúr szerencsétlenkedik még mindig, balra a nő van egyre nagyobb bajban. Immár ketten is támadják, és súlyos sebei vannak.
Minek megy az ilyen testőrnek? – morog magában Torum.

A döntés viszont egyértelmű. Rákacsint az Albrecht nevű társára, majd a nő egyik ellenfelét szemeli ki magának.
A kocsiból kivágódó lidérclángok ámulatba ejtik, mint mindig, és a bakról levetődő elfet is észleli.
De a lényeget nem veszíti szem elől: az ellenfelét.
- Pusztulj! – ordítja, majd a csatabárdjával hívja fel magára a figyelmét a dögnek.

[Nefarious]

Konrad Archstein

Szédülve, miközben a fejét fogja felül a kocsiban és körültekint. Bevillan emlékezetében a hirdetés majd a zötykölődés a kocsin, és végül fejének csattanása az ajtón. Kissé zavart tekintettel bámul a kint zajló csatára, néhány pillanatig mélán tekint a teremtményekre , majd arckifejezése teljesen megváltozik. Lassan vigyorogni kezd, előveszi pörölyét, ujján forgatja a gyűrűt. Úrrá lesz rajta az izgalom, gyöngyözik az izzadtság a homlokán, ajkát harapdálja és foga közt ennyit csikar ki : Ó magasztos Sigmar, a mai napon végre bizonyíthatom előtted karom , s nem csak szívem erejét.

Lehunyja a szemét , átkulcsolja a pörölyt és annak fejét homlokához szorítja.

Dicsőséges Sigmar,
Add, hogy lelkem megnyugodjon,
Add, hogy bennem fényed gyúljon.
Adj reményt, mely kitart vélem,
Adj alázatot, mely megtart ébren.
Nehéz órán vezesd kezem,
Hogy érted megdicsőülhessem. mélyeket lélegez, majd kinyitja szemét

Megpróbál kikecmeregni a fogatból és eztán a legközelebbi fertő felé ront hatalmas haraggal.

[Arnoil]

Otto

Rávigyorgok a másik mágiahasználóra, és elégedetten nyugtázom hogy két ellenféllel kevesebb.

< Ugyan sok közöm nem volt hozzá, de legalább még semmi bajom. Csak ne bízzuk el magunkat... >

Megint ugyanazon idéző mozdulatokba kezdek amit már eddig párszor megpróbáltam idáig.
Azt célzom aki már viseli a tüzemet.

< Remélem lassan begyakorlom ezt is jól. >

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Togar
Első fejezet: A belső ellenség
Helyszín: Reikland
Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. reggel
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

Albrechtnek nincs szerencséje, a támadásai rendre célt tévesztenek, így ez a küzdelem egyre nehebb számára, viszont az ellenfele sem áll a helyzet magaslatán, az ő támadása ismét a kocsi oldalát találja el. Sigmartól kér erőt és segítséget eme förtelem legyőzéséhez, majd hirtelen tátva marad a szája, ugyanis egy alakot pillant meg feléjük rohanni, kezében egy pörölyel, és rajta Sigmar szinbólumával.

Konradot hirtelen erő önti el, vagy a fanatizmus attúl függ melyik oldalról nézzük, mindenesetre könyedén leszökken a kocsiról és lerohanja ellenfelét, szerencséje van mivel, nincs túl messze a kocsitól, így hamar odaér, a pörölyével egy félköríves csapást indít, ami pont a bordáját találja el az ellenfélnek. A csapás nyomán kiszakadnak a bordák és beteritik mind Konrádot mind Albrechtet sárga színű búzös folyadékkal, viszont az ellenfél élettelenül terül el a földön. És Albrechtel szemben megáll a hirtelen jött segítője....

Farnoth leugrik a kocsiról, ám ugrás közben végignézi, az újonnan érkezett ember hatásos rohamát, ám egyenlőre nincs idejük bemutatkozni egymásnak, futva indul kimenteni a nőt, mielőtt megölnék. Torum is csatlakozik a mentéshez ám ő hamarabb odaér, de támadása csak figyelemelterelésre jó. Ekkor ismét elindul két mágia a kocsi mögül Otto ezzúttal is sikeresen koncentrált és ezúttal mellkason találja mágiája az ellenfelet, aki elindulna felé, hogy véget vessen mágiázásának, de ekkor érkezik a lila színű mágia ami az ő életének vet véget. Pontosan fejbe találja, a támadás, felordít majd összeesik.

A harcnak hirtelen vége szakad, a csatatéren, halott az összes támadó, a nő elég súlyosan megsérült és érkezett egy ismeretlen alak aki Albrecht segítségére sietett.

//off: fejenként 125 XP jár a harcért, sajnos Nefarious a végére ért ide így neki nem tudok xp-t adni egyenlőre, a többiek megkapják.

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

A meglepetés erejével éri a felbukkanó harcos pap. Olyannyira meglepődik, hogy hátradől, és a fenekére huppan.
< Óh, hát meghallgattatott imám, atyám! >
Amilyen fürgén csak tud, felpattan, féltérdre ereszkedik és büszkén emeli magasba a kardját a felbukkanó alak, s az ég felé tisztelegve.
- Sigmarért, s a Császárért!
Majd feláll, lecsapja a gennylevet a kardjáról, megtörli az arcát, majd kardját is, és visszacsúsztatja a hüvelyébe. Barátságosan, de határozottan nyújtja jobbját az újonnan érkező felé.
- Albrecht Wiedermann vagyok, szolgálatára, ők a társaim. Hogyan szólíthatom atyám, s miként került ide?
Megvárja a választ, majd a vérző nőre pillant.
- Nagy szükség volna az Egyetlen gyógyító hatalmára az asszony teste felett. Meg kell hagyni páratlanul küzdött nő létére.
A hálójához sétál, és összeszedi, majd betömködi a hátizsákjába. Majd visszamászik a kocsi tetejére, hogy megvan-e még a remekbe szabott számszeríja. Magához is veszi, hogy kéznél legyen.

[Nefarious]

Ordítva, a dühtől lüktető szívvel a földre zuhant fertő koponyájára sújt egyet. Eztán gyorsan körülnéz újabb ellenfeleket kutatva tekintetével. Egy kis időbe beletelik mire rádöbben, a csata immár lezajlott. Pár mély lélegzet után egy pillanatra lecsukódik a szeme. Köszönöm Atyám , hogy nem hagytad a dühöt eluralkodni rajtam. A legbölcsebb vagy a bölcsek közt, hogy szent haragod kulacsából a szomjúhozónak csak egy kortyot juttatsz.

Mikor Albrechtre tekint egy pillanatra összeráncolja homlokát majd átkulcsolja kardot tartó kezét , s ezt mondja : Büszkén , Sigmar nevében hordozd eme kardot Albrecht, pokolfattyak pusztítója. Eztán a többiekkel egyelőre nem foglalkozva a sebesült nőre tekint, s kissé zavarba jön. Elvörösödik majd odalép mellé, s a földre teszi pörölyét, gyűrűjét elforgatja. Megvizsgálja, majd képességei szerint ellátja. //Skill : Heal //

Közben a következő szavakat mormolja : Mi egyetlen Urunk oltalmazd s segítsd meg hű szolgádat ki ellenségeid elleni harcban sebesült meg. Odahajol (még inkább zavarban) : Imádkozz velem gyermekem

Pater noster, qui es in caelis,
sanctificetur nomen tuum,
adveniat regnum tuum

Mikor végzett kifújja magát és feláll. Mindenkivel szembefordulva zengő hangon ezeket mondja : Atyánk színe előtt Konradnak neveznek , családnevem a kolostorban hagytam, ahogyan azt Sigmar megkívánta tőlem. A mi magasságos Atyánk akaratából vagyok itt, ő rendelte el , hogy találkozzam veletek.

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

A törpe kicsit csalódottan veszi tudomásul, hogy elfogytak az ellenfelek, ám végül csak ennyit mond csendesen:
- Jó harc volt…

Tágra nyílt szemmel figyeli a legújabb eszementet, aki nagy ordítozások közben zúzza össze a káoszlény testét, a ficsúr orra előtt. Aztán szélesen elmosolyodik és odabólint a páncélos vitéznek:
- Szép munka!

Míg a többiek a nő körül sürögnek, elballag a nyílpuskájáért, ellenőrzi azt, majd komótosan elrakja.
Az ember pap hangosan előadott bemutatkozására lemondó sóhajjal válaszol:
- Torum vagyok, bárki is hozzon ide. – majd Albrecht felé fordul. – Te meg minek hajigálsz itt halászszerszámokat egy csata közben? Még a végén belegabalyodik valaki és elesik… Bah!...
- Még hogy páratlanul küzdött… páratlanul szánalmasan. A bátorság nem pótolja a harci ismereteket, öcsém!

S ezzel a szekér felé indul el, megnézni, hogyan lehetne mozgásra bírni, mielőtt újabb vendégek érkeznek.