Chapter I

[Nefarious]

(Konrad)

Teendői közepette nem figyel fel a tünde megjegyzésére , részéről elmondta amit akart. Az íjlövést csupán figyelmeztetésnek hitte.
<De az azért mégis udvariatlanság , hogy be sem mutatkozott ahogyan az a másik sem...>

Meghallja Albrecht megjegyzését
<Boszorkányos csodatűz?!>
<Jobb lesz ha körültekintő leszek. Otto úr.. vajon melyik az?>

Eztán a hantolásnak szenteli figyelmét. Földdel megszórja a halottakat és halkan imát kezd el mormolni fejük felett.
-Fogadd magadhoz szeretett szolgáid ó uram, kik a te neveddel az ajkukon estek el a vér mezején. S mi majd őrizzük tetteik rendületlenül. Áldozattá szépült életük nem felejtjük el.

Kalapácsára támaszkodik és a semmibe tekint.
<Mi lett országodból? A szent szimbólumok is hitelüket vesztették. Néped rettegés uralja. Kevés ki még mindig hisz... még az egyházon belül is. Ellenségeid csak gyarapodnak s néped...>
<Marad az ima. Az ima s a hit.>

[Arnoil]

(Otto)

< Nofene, majdnem lelőtte. Ennyire nem éreztem komolynak a helyzetet, mondjuk szó se róla Albrecht és ööö Konrad? eléggé ráförmedtek... >

Albrecht megjegyzésére kicsit eltűnődöm, majd Konradra esik a tekintetem.

< Tényleg vajon milyen kárt okoztak a tűznyilak? Bár nem hiszem hogy ennyi elég lenne az elégetésükhöz. Oh az idegen, aki Sigmar papjaként mutatkozott be. Vajon mennyire nézi a ténykedésem jó szemmel? >

- Üdv köreinkben Sigmar felkentje, én volnék az akit Albrecht említett. Részemről a szerencse Otto Swartz vagyok.

Kicsit tétován méregeti Konradot, hogy most van-e félnivaló vagy sem az egyetlen szolgájától.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Togar
Első fejezet: A belső ellenség
Helyszín: Reikland
Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. délelőtt
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

Farnoth és Torum elindul az erdőbe a lovakat megkeresni, ez azon ritka pillanatok egyike, mikor szívesebben vannak egymás társaságában, mint az emberek között. Farnoth áll az élre, elvégre ő jobban ért a nyomok olvasásához, igaz pár pillanat után rájön nem lesz nehéz dolga, mert a lovak csinos ösvényt vágtak a bozótosba. Ez eléggé lelassítja és kifárasztja őket, így nem juthattak messzire. Torum figyeli az elfet, mit is csinál, majd rábízva a dolgot, inkább őrszemként funkcionál tovább és követi az erdőbe. Egy pár perc séta után feltűnnek a lovak, amint kissé fújtatva álldogálnak egy kisebb tisztáson.A környezet akár idillinek is nevezhető lenne, ha nem lennének hullák a tisztáson, szám szerint öt darab, az egyik teljesen meztelen, míg a többiek ruhában vannak, már ha a rajtuk lévő ruhafoszlányokat annak lehet nevezni. Viszont a meztelen hulla mellett lévő másik ruhája ugyanolyan, mint azé az emberé aki a támadás előtt megállított titeket.

Albrecht közben nekiáll sírt ásni az elesett törpének, nem könnyű feladat még a felázott erdei talajon sem, közben megvitatják mit tegyenek a többi halottal. Elégetni el lehet őket csak elég nagy tűz kell. hozzá, viszont az eső már kitartóan, hol esik, hol pedig szemerkél, immár lassan harmadik napja. Így elég nehéz lesz éghető ágat találni. Közben Otto is odaér Albrecht-hez és Konrádhoz. Majd hamarosan csatlakozik hozzájuk még egy alak akivel Otto nemrég próbált beszélgetni, odalép hozzátok majd megszólal.

-Elnézést a neveletlenségemért, hogy az előbb nem válaszoltam a kérdésre, csak a sebesülttel foglalkoztam. A neven Reinhard, és Altdorfba tartok, az ottani egyetemen tanulok, ott tanultam ezt a trükköt- kacsint Otto-ra- Ha jól értem a halottakkal vannak gondjaik, nos szerintem nem ér annyit az egész, hogy foglalkozzunk velük, ha a társukat eltemették, a többit be kell húzni az erdőbe és otthagyni őket, éjszakánként félelmetes szerzetek mászkálnak errefelé, majd ők gondoskodnak a halottakról, igaz ez az én véleményem. Viszont a hölgyet akit ellátott Konrad úr, be kellene tenni a kocsiba, mielőtt tüdőgyulladást kap a földön fekve ebben a hidegben, azért is jöttem mert egyedül nem bírom el.- mutat a földön fekvő nő felé, aki mellett a társa térdel, könnyes szemmel, láthatóan megviselték a nőt az események.

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*Szerencsére a lovakat nem nehéz követni, így különösebben nem is kell lassítania léptein az elfnek és elmaradhat a nyomolvasáshoz "hozzátartozó" hajolgatás, legugolások is. A lovakat meglátva elégedett az eredménnyel, mert nem kellett sokat bóklászni az elkószált jószágok után. Viszont a tisztáson heverő tetemek látványára összeszűkül Farnoth szeme az összpontosítástól, ahogy a szekeres rajtaütés előtt is próbálta kifürkészni a rájuk lselkedő veszélyforrásokat. Ugyan az a hűvös izgalom járja át, ami azt súgja, hogy ez is lehet egy csapda vagy hasonló kellemetlenség. Ennek megfelelően fürgén oldalra lép néhányat, hogy a két ló által letarolt csapásról valamelyik fa mellé/mögé kerüljön legalább részben, ha aljnövényzet nincs is olyan fejlett, hogy elrejtené. Bár nem int hátrébb lévő alkalmi fegyvertársának, de az eddigiek alapján a törpe elég eszesnek mutatkozott, hogy értsen a dologból és vagy felzárkózik vagy ő is lejjebb húzódik. Ha más nem a "csörtetésből" úgyis meg lehet majd mondani, hogy a "mélynövésű fatönk" merre halad. Néhány pillanatig feszülten figyeli a tisztást és a környező erdőt az elf, majd a fákat megkerülve, gyér fedezékként használva közelebb kocog a tisztáshoz, hogy megnézze kik és milyen állapotban fekszenek itt. Nomeg, hogy hulla létükre nem-e támad ingerenciájuk ahhoz a hat másikhoz hasonlóan felkelni.*

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

Az elfet követve tényleg nem nehéz a száguldó lovak nyomára bukkanni, így nem is éri meglepetés a törpét, hogy alig kell az erdőben kajtatni őket.
Az elf viszont inkább behúzódik a fák közé, és a tisztásra pillantva érthetővé is válik a viselkedése oka is: hullák szép számmal.
A törpe nem sokat gondolkodik a dolgon, az elftől nem messze elsétálva „magában” morog.
- Én megnézem, te fedezel. Szerencsétlenek, alighanem az első kocsi utasai.

Bár az elf nyugodtan hátba is lőhetné, most nem gondol ezzel, sokkal jobban érdekli a holttestek állapota. Legfőképp az, hogy megfertőzte e őket a káosz annyira, hogy feltámadjanak egy kis törpe-húst enni?
Biztos, ami biztos alapon a számszeríj lecserélődik a bárdra.

[Arnoil]

(Otto)

- Örvendek Reinhard, van igazság a szavaidban. Kár lenne veszni hagyni a hölgyet ha már egyszer Konrad meggyógyította. emeljük be a kocsiba addig, amíg kitaláljuk hogy mi legyen.

Kicsit kivárok hogy segít-e valamelyik jobb erőben lévő ember, ha igen akkor csak segítek (ajtó nyitása, egyéb pakolás). Ha nem akkor magam állok bele a cígölésbe.

- Ami a holttesteket illeti, sajnos úgy vélem hogy ha csak félrehúzzuk őket akkor másnapra ők maguk lesznek a félelmetes szerzetek... Javasolnám hogy nézzük át a másik kocsit, a felszerelés között lehet éghető anyag ami talán nem vizes, vagy ha csak lámpaolajat vagy pálinkát találunk pár flaskát akkor az is elég a tűz beindításához. Esetleg bepakolhatnánk a testeket magába a kocsiba és a kocsit égethetnénk el mindenestül.

Ha van fogadókészség az ötletre akkor belekezdek magam is a pakolásba, keresésbe.

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

-Üdvözlöm Reinhard! Albrecht vagyok. - tovább ás.
<Átkozott eső. Úgy tűnik még a természet is ellenünk szövetkezett. Szeretem az esőt, de... egy száraz kocsiból jobb lenne. >
Amikor elég mélyre sikerült ásni Bódin testéhez lép, és átnézi a testet.
< Bocsáss meg cimbora > Nem szándékszik elvenni semmit, hacsak nem talál valami eretnek tárgyat. Ha talál nála közelharci fegyvert, akkor azt kirakja maga mellé. Ha végzett a test átkutatásával leengedi a sírhelyre, szakrális keresztpozícióba helyezi a karokat, majd és elkezdi visszatolni a nedves földet a tetejére. Mikor végzett, a sírt megjelölve fejfaként használja a talált közelharci fegyvert. Remélhetőleg addigra a többiek kieszeltek valami módot a tűzgyújtásra.
- Nézzük át a testeket. Az összes íjra, számszeríjra szükségünk lehet. Magam láttam legalább egy nyílpuskát ezen a szekéren pár napja. Gondolom többé-kevésbé mind értenek a használatukhoz. Ha az elf, és a törp visszatérnek a lovakkal, és erősen remélem hogy nem hagytak itt minket, akkor útnak kell indulnunk. Nem maradhatunk idekint éjszakára. Ha törik, ha szakad legalább egy fogadóig el kell jutnunk, a kocsis bizonyára ismeri a legközelebbit. Ha találunk számszeríjat akkor húzzák fel mind. Nem fog jót tenni nekik, de legalább készek lesznek a tüzelésre. Céloznak, és megfogják a ravaszt, nem nehéz.
Mintegy nyomatékod adva szavainak maga is elkezdi a holttestek, és a felborult szekér körül a távolsági fegyvereket, nyílvesszőket.

[Nefarious]

Konrad

Mikor Otto közeledik végigméri, megnézve kezeit, ruházatát, majd bemutatkozása után biccent felé egyet fejével.
<Tenyerén kézfején nincs a jel. Vagy nem azt szolgálja vagy az okosabbik fajta amiben hagyott értelmet "ura". Akárhogy is legyen, ma nem fogok aludni... amúgy is rég virrasztottam.>
Az égre tekint.

Reinardot végighallgatja, felé is biccent de kezet nem nyújt neki sem. Mikor elmondja javaslatát, összeráncolja homlokát és szemei kissé fenyegetőnek tűnnek.
-Temetünk. Jobb volna a földbe... égetni sem tisztességes... de annyi sírt ásni nincs időnk.
Segít a testet a sírba tenni és felette is mormol egy imát. Mikor a nő szállításáról esik szó kissé elpirul bár ez leginkább a csillapodó düh jelének látszik. Nem segít a cipelésben, de odatekint mikor megemelik majd gyorsan visszafordul teendőihez.

Albrecht ötletére bólint és maga is segít átkutatni az utasok testeit.
-A fattyakhoz ne nyúlj ! Lehet ég bennük még valami korhadt mágia.
Ha Albrecht továbbra is ragaszkodik a teremtmények átkutatásához ő maga fog egyet megnézni, hogy megbizonyosodjon arról , hogy biztonságos.

Teendői végeztével leheveredik a fogat mellé és várja a két szerzet visszatértét. Ottot amennyire tudja szemmel tartja.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Togar
Első fejezet: A belső ellenség
Helyszín: Reikland
Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. délelőtt
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

Farnoth megtorpan a holttestek láttán, és feszülten figyel, de a törpe léptein kívül semmiféle zajt nem hall, csak az eső kopogását. A tisztást körbekocogva egy teremtet lélekkel sem találkozik, így megállapítja nem leselkedik rájuk külső veszély. A testeket figyelve teljesen mozdulatlanok, nem mutatják a feltámadás jeleit. A törpe addig vár, míg Farnoth vissza nem tér hozzá, majd szavainak engedelmeskedve, készenlétbe helyezi íját, hogy fedezze a törpét.Farnoth látja a törpe nézegeti a hullákat, akik nem óhajtanak feltámadni és az utolsónál, megáll és egy halk nyögést hallat, majd szinte sóbálvánnyá dermed, úgy nézi a halottat...

Torum az elf visszatérte után, besétál a tisztásra, a fegyverével a kezében. Óvatosan közelebb megy a testekhez és megállapítja ezek már nem fognak feltámadni, mindnél beállt a hullamerevség, és rengeteg csúnya tépett és harapott seb borítja a testeket. A ruházatot megvizsgálva látja sejtése helyes, ugyanis a hullák olyan típusú ruhákat viselnek, ami a vadonban tartózkodásra teljességgel alkalmatlan, hacsak nem kocsival utazol. Végigvizsgálva a testeket az utolsónál döbbenten áll meg, a hulla selyemruhát visel, ujjain gyűrűket és feket e köpenyt, ez alapvetően nem furcsa, ám az arca. A döbbent törpe Albrecht arcával néz farkasszemet...

Otto felvetésére az égetésről, rövid elutasító válasz történik, tovább folytatódik a sírásás, az egyetlen szerencse , hogy az eső megpuhította a földet, így aránylag könnyű ásni. A másik felvetése is süket fülekre talál, így Reninhard társaságában, kénytelenek a nőt betenni a kocsiba. Ez nem bizonyul túl könnyű feladatnak, a két mágiahasználó számára, mivel a test elég nehéz és vigyázni is kell rá. De végül egy jó tízperces küzdelem árán és a térdelő nő segítségével bekerül a test a kocsiba és takaróval be van takargatva. Közben Bodin sírja teljesen elkészül...

Miután Bodin sírja elkészül, Albrecht elindul összeszedni a fegyvereket Konrad figyelő tekintete mellett, a testekhez nem kell nyúlnia, mert mindannyian eldobták a nyílpuskájukat, így hamarosan öt nyílpuskával és kb 100 nyílvesszővel lesznek gazdagabbak. Lehet a hulláknál még van nyílvessző , de sehogy nem bírja magát rávenni a megérintésükre, mert ki tudja milyen kárhozott mágia van benne.

Konrad befejezi az imát, majd körbetekint, látja a nőt épp teszik be a kocsiba, Albrecht pedig szedi össze a nyílvesszőket és a fegyvereket, a holttesteket teljesen elkerülve, a közelükbe nem nagyon megy.Egy aprócska érzés mozog a gondolataiban Albrechttel kapcsolatban, de egyenlőre nem tudja hová tenni, aztán mikor Albrecht elindul visszafelé vele szemben a fegyverekkel, akkor világosodik meg. A szembejövő férfit látta már, a kocsiban amiben utazott, csak akkor selyemruhát viselt, köpennyel és épp Altdorfba tartott valami hivatalos ügyben. Jobban megnézve van különbség, Albrecht erősebb testalkatú és teljesen más a mozgása. Viszont az arca egy az egyben ugyanaz, mintha ikrek lennének. Ránézésre simán össze lehet keverni őket, ha valaki nem látta mindkettőt....

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

A törpe megkövülten áll a tetem felett, majd arcát eltorzítja a düh, és az átvert áldozatok csalódottsága.
Az érkező elfre emeli tekintetét, majd megfontolt mozdulattal a csatabárd az övre kerül, és újra a számszeríj terem a kézben. Vádló ujjal mutatja az elfnek a felfedezését.
- Ha ez itt a ficsúr, akkor ki utazik velünk? Egy káoszfattya alakváltó, amondó vagyok!
Menjünk vissza ezzel a szerencsétlen holttestével, így a többiek is látni fogják majd, miért lövöm keresztül azt a kutyát. – mondja mély elszántsággal.
- Rögtön gyanús volt, hogy amilyen langymatagon harcolt, még csak meg sem karcolták. Biztos a szövetségesei voltak, vagy a teremtményei. És minket is ilyen – mutatja a hullákat – sorsra szánt…
Tegyük fel a lovakra ezt a tetemet, menjünk vissza, és minden alapom meg lesz hozzá, hogy kitoljam az átkozott szemét… - fújtat mérgesen.

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*Előre engedi a törpét, amíg ő megkerüli a tisztást és íja idegére menet közben egy nyílvesszőt helyez. Körülnézve nem talál külső fenyegtésre utaló jelet, így elindul az elf is a tisztás közepe felé, ahol harcostársa már a hullákat nézegeti, amikor a törpe nyög egyet. Lövésre kapja az íját Farnoth, de végül csak nem ugrik senki és semmi a csatabárdosnak, nomeg elkezd morogni Torum. Így végül lejjebb ereszti fegyverét és ő is közelebb sétál. Amikor megnézi mit mutogat társa rosszallása és meghökkenése jeleként felszalad a bal szemöldöke és meg-meg rándul egy izom az arcán végigfutó heg alatt.*

-Támogatom az agyonlövést. Ezek szerint ezért volt olyan mocsok. ... Azért ha lehet előbb próbáljuk meg kihúzni belőle, hogy miket tervelt ki, ha tényleg egy káoszfattyú spion... de utána szívesen segítek.

*Gonosz félmosoly játszik az elf szája szegletében, ahogy a "segítség" lehetőségeit latolgatja a törpe mellett állva.*

-Szerintem ez a magát papnak mondó husángos se teljesen tiszta az ügyben. Nekem továbbra is minimum furcsa egybeesés, hogy épp a harc legvégére ért oda, amikor már csak egy ellenfél maradt és azt még azelőtt agyonütötte, hogy kikérdezhető lett volna esetleges cinkostársai kilétéről...

*Elmélkedés közben a lovakhoz sétál, út közben eltéve a nyílvesszőt és íját. Közelebb vezeti a két állatot, de nem közvetlen a hullák közé, hogy ne vaduljanak meg ismét. Majd az állatok mögött földre lógó szíjakat nézi meg mennyire hosszúak.*

-Ha elég hosszúnak bizonyul az istrángjuk, ne tegyük a lovakra ezt a tetemet, csak kössük utánuk és visszahúzzák a táborig. Ha mégis ebben bújkál valami kórság ne kapják el a fogathúzóink.

*Ezzel, ha Torum is egyetért az ötlettel megpróbálja vagy bokánál vagy csuklónál ráhurkolni az elszakadt szíjak végét az Albrecht arcú tetemre.*

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

Torum beleegyezően bólint az elf szavaira, neki végül is mindegy, hogy a hulla hogy utazik.
Elteszi a fegyvereit, és a tetemhez lép, hogy megmarkolja, amikor eszébe jut valami.
Talán van valami érdekes ennél az „Albrecht” fickónál.
Letérdel mellé és átkutatja a ruházatát, zsebeit.
Ha talál valamit, akkor megmutatja az elfnek is, hogy ketten hümmögjenek felette.
Közben azért válaszol a feltevésére is.

- Bár gyanús a felbukkanása, nekünk látszólag nem ártott a pap, úgyhogy egyelőre hagyjuk békén. Legfeljebb tartsd szemmel, hogy ne tudjon kellemetlen meglepetést okozni…

[Nefarious]

(Konrad)

Albrechtet figyeli miközben közelít felé a fegyverekkel kezében. Hunyorít majd kissé elfehéredik az arca, hátán végigfut a hideg.

<Az nem lehet... nem... hisz kiejtette az Ő nevét, ahhoz a fattyak túl gyávák...>
<A mozgása, a termete is más... de az az arc... Mit tegyek? Szemmel tarthatnám... de két emberre nem lesz elég figyelmem. Vajon ezt érezte meg a tünde-fajzat? Hamarabb látta mi is valójában mint én?>
Lehunyja szemét s végiggondolja Albrecht cselekedeteit, beszédét.
<Temetett, egyedül hitt nekem, és kérte , hogy a nőt gyógyítsam meg. Nem érdekből hisz akkor a kocsist mondta volna.>
<...Sigmar, add , hogy most ne én tévedjek mert akkor mind odaveszünk.>

Feláll s odalép Albrechthez, fegyverét a fogat mellett hagyja.
-Oly ismerős arcod. Nem él egy öcséd valahol Altdorf körül? Megesküdnék , hogy már láttalak valahol arra, csak elegáns köntösben, fontoskodó tekintettel.

[Arnoil]

(Otto)

Elszontyolodva nézem hogy mit is tehetnék, aztán nekigyürkőzöm a nő becipelésének Reinharddal. Utána a kocsiban pihegek, és nézelődöm.

< Ásni nem fogok, ha nektek nem jó az égetés akkor ássatok ti... >

Az Albrecht által begyűjtött számszeríjakból egyet elkérek, és nézegetem hogy hogyan kell használni, célozni vele. Miközben a célzást próbálgatom a környéket is igyekszem szemmel tartani (hol egyik hol másik oldalon célzok egy fát).

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

Kissé meglepődve pillant a harcos papra.
- Nemtudom. Hacsak nem volt 14-15 téllel fiatalabb, mint én, akkor szinte kizárt. Voltak testvéreim odahaza Stirlandban, - mély levegőt vesz, körbepillant, remélve, hogy mások nem hallhatják őket - de elvitte őket a dögvész még gyermekkoromban. Csoda hogy én túléltem. Anyám majd belerokkant, egyedül maradtam, és ketten atyánkkal pokoli nyarak voltak. Betakarítani mindent, ketten. Egy nap már nem bírtam tovább és eljöttem. Ez az igazság uram. Igazán furcsa amit mond. Sigmarra, igen furcsa.
Ottohoz lép, és átnyújtja az egyik talált fegyvert, és vagy másfél tucat nyílvesszőt. Egy fegyvert ad az újonnan megismert mágiatudornak, Egyet a megszeppen urilány kezébe nyom, Egyet a kocsisnak is átad, végül az utolsót felviszi a kocsi tetejére, és valami alkalmatossággal rögzíti a leeséstől. A lövedékeket testvériesen megosztja a fegyverhez jutottak között.

A dögökhöz nem nyúl.