Sin Veleris városa

[A Dorcha]

Ayanának
A Rozsdás bökő, kora tavasz, estefelé

*Esküdnél, hogy csak egy pillanatra hunytad le szemed, s mikor újra felpillantasz a srác már nincs melletted... ellenben valami furcsa álomszerűség jár a fejedben... gubók, sötét, sakál fejű kőszobor.... minden zagyvaság...

Még langyos szellő csapja meg arcodat. Ahogy az ablak felé tekintesz látod, hogy most nyitva van, s a nappal már az utolsókat rúgja... közeledik az éjszaka.... a kék hold már fent ragyog...

Ekkor egy sólyom száll ablakodba, majd onnan tovább rebben, és ágyad végében, annak támláján állapodik meg... Téged néz... szinte bensődig lát... Vijjog egyet, és kirepül a szabadba...

Ekkor veszed észre, hogy egy sötét kék bársonyba csomagolt, 1 méternél talán kicsit nagyobb tárgy van az ablak felől az ágyadnak támasztva. Biztos vagy benne, hogy eddig ez nem volt itt...*

[Ayana]

(Ayana)

<Ilyen hülye álmot!>
Ásítok egyet, megdörzsölöm a szemeim és kisöpröm a hajam az arcomból.
<Ez még nem hozott ennem?>
Nézek körbe a szobában, ahol a sólyom érkezéséig semmi ehetőt se vélek felfedezni.
Az ablakon beszálló madáron igencsak elcsodálkozok, de mire akármit gondolnék, vagy mondanék, már ki is száll az ablakon.
- Hát ez meg micsoda? - kérdem suttogva a sötét szobától. - Nem tűnik ételnek - teszek bölcs megállapítást.
Még egyszer körbepillantok, biztos magam vagyok-e, aztán "kecsesen" az ágy végébe rugdosom a takaróm, a lábaim felhúzom, odatérdelek a csomaghoz és óvatosan bekukkantok a csomagolás alá.

[A Dorcha]

Ayanának
A Rozsdás bökő, kora tavasz, estefelé

*Valami megmagyarázhatatlan vonzódást érzel a "csomag" felé... Szinte megbabonázva húzod magadhoz közel, s ahogy megérinted furcsa bizsergés árad szét tagjaidban...

Óvatosan veszed kezedbe, fogásából biztosra veszed, hogy egy kard lesz. Nem ismersz magadra, gyerekként, szinte félénken hámozod ki a bársonyból... és végre teljes valójában ott van előtted...

Mint egy hosszúkard, ám annál sokkal finomabb... kecsesebb. Egy élre van fenve, pengéje halvány kék derengésben tetszeleg, ősi rúnákkal díszítve. Markolatgomjában Istennőd szimbóluma, a sólyomszív.... s mérhetetlen szakrális hatalmat érzel belőle... Istennőd állandó áldása tetszeleg rajta.*

[Ayana]

(Ayana)

A kicsomagolást is úgy hajtottam végre, ahogy az ifjú, romantikus szerető hámozza ki ruhájából hajadon szerelmesét; lassan, mérhetetlen gyengédséggel. Amint az egész elém tárul, még "gondolathoz" se jutok, nemhogy szóhoz, de még a lélegzetem is eláll.
<Hogy kaphattam ekkora ajándékot? Ez ugye nem csak egy álom megint? Ezt valóban kiérdemeltem? Vagy talán nem is nekem szánták?>
Kezdek kételkedni.
<Na, ne! Hogy gondolhatok ekkora marhaságokat! Hát persze, hogy az enyém! Ki másé is lehetne? Csak én lehetek méltó rá, hogy forgassam!>
Egyből visszaköltözik az önbizalmam, ahogy felkelek az ágyról és óvatosan megsuhintom a levegőt. Elégedett mosoly terül szét arcomon és elszántnak érzem magam arra is, hogy egy egész ork hadsereget lekaszaboljak, még így hálóingben és mezítlábasan is! Már az éhségem is elmúlt.
<De azért nem ártana...>
Eresztem le a kardot.
<...megköszönni.>
Az ablak elé térdelek, a fegyvert ölembe helyezve, nehogy valaki hozzáérjen, amulettem az ajkaimhoz emelem és hosszas köszönö imádságba fogok a kék hold áldott fényében.

[A Dorcha]

Ayanának
A Rozsdás bökő, kora tavasz, estefelé

*Megbizonyosodsz arról, hogy ez csakis a tiéd lehet, s imára kulcsolod kezeidet... A kék hold fénye bevilágítja szobádat, különös csillogást adva a pengének. Ki tudja mennyi időt töltesz fohásszal, egyszer csak kopogást hallasz... mikor kinyitod a szemed látod, hogy a fogadó előtti fán ott ül a sólyom és téged néz...*

- Kisasszony, meghoztam a vacsoráját... Bejöhetek? *fiatal férfihang szól a kopogás után...*

[Ayana]

(Ayana)

- Igen! - kiáltok az ajtó felé, de ott maradok az ablak előtt és mosolyogva a sólymot nézem. Annak ellenére, hogy négy fal közé vagyok zárva, majdnem olyan nyugodtnak érzem magam, mintha egy erdő mélyi tisztáson ücsörögnék a csillagok alatt.
Eddig imára emelet kezeimet most ajándékomra csúsztatom és gyengéden simogatom a pengét.

[A Dorcha]

Ayanának
A Rozsdás bökő, kora tavasz, estefelé

*Ajtónyitódás, halk lépések zaja... hallod a tálca koppanását az asztalon...*

- Kisasszony jól van? Jól érzi magát? Édesanyám mondása szerint egy-két napot még pihennie kellene *mondja halkan aggódva, s feléd lép*
- Segítsek?

//Ne felejtsd, hogy még mindig egy szál ingben térdelsz az ablak előtt... alsónemű persze van rajtad, de ennyi //

[Ayana]

(Ayana)

- Jól van - felelem a kérdésére, de nem fordulok hátra, továbbra is kifelé nézelődök. - Nem segítsek - mondom és a kard markolát bal kezembe veszem, jobb kezemmel pedig az ablak párkányán keresek fogást, ha netán megszédülnék, vagy elgyengülnének a lábaim felállás közben.

//Igen, tudom, de Ayana nem hord alsóneműt //

[A Dorcha]

Ayanának
A Rozsdás bökő, kora tavasz, estefelé

*A párkányba kapaszkodsz, s próbálod magad felhúzni, ami majdnem sikerül, de még nem billentetted át egyensúlyod mikor érzed válladba maró fájdalom hatol... amitől megszédülsz. Ujjaid elvesztik a fogást, s hátra zuhansz, de erős kezek elkapnak...

A fiatal srác megcsóválja a fejét, ölbe vesz, s visszatesz az ágyadba kínosan ügyelve arra nehogy fedetlen részeidre pillantson.
Azért látod kissé elpirult meg zavarban van, de nem szól semmit... Elhozza az asztalról a tálcát, s öledbe teszi...

Friss cipó, sült hús, és egy kis vörösbor a "menü".*

- Addig egyen amíg meleg... *hosszan hallgat ahogy téged néz... arcodon felejti tekintetét, s mikor ráébred gyosan elfordul....*
- Ööööö... nekem most mennem kell, majd jövök a tálcáért, Jó étvágyat *hadarja, majd kisiet*

[Ayana]

(Ayana)

Zuhanás közben csak arra koncentrálok, hogy a fegyvert ne ejtesem el, mert azt szentségtörésnek érezném. A testem annyira nem érdekel, mert az úgyis meggyógyul.
<Hm... nem tűnt ennyire jókötésűnek...>
Ravaszkásan elvigyorodok és a fejem "véletlenül" a vállára ejtem, kissé rájátszva gyengeségemre, aztán hagyom, hogy befektessen az ágyba, én pedig a kardom fektetem magam mellé.
Nem kezdek el azonnal enni, amikor a fiú az ölembe helyezi a tálcát, előbb még viszonzom a pillantását és magamban jót nevetek azon, hogy mennyire zavarba jött. Aztán mikor csukódik mögötte az ajtó, nekilátok, hogy elpusztítsak mindent, ami a tálcán van.

[A Dorcha]

Ayanának
A Rozsdás bökő, kora tavasz, éjszaka


*Fiatal srác még, ám ki tudja mi lesz belőle 2-3 év múlva... EHhh badarság.... hesegeted el a gondolatot és falatozni kezdesz.
A friss cipó puhán törik kezed alatt, s a hús is gőzölög még jólesően melengetve meg majdhogynem üres gyomrodat. A bortól kissé kipirul az arcod, egy kupányi lehetett csak, máskor ez meg sem kottyan, de most elég sok vért veszíthettél... Sebaj, ez majd segít regenerálódni...

Mikor végeztél a tálcát a kisszekrényre ügyeskeded... tekinteted a melletted pihenő ajándékra siklik... A derengés már abba maradt, immár csak a hold sugarainak fényjátékat tükröződik rajta... Érzed lassan elálmosodsz... szemeid majd le ragadnak...*

[Ayana]

(Ayana)

Átadom magam az étel élvezetének, mert úgy érzem, mintha napok óta nem ettem volna semmit. Ami akár még igaz is lehet.
A bor különösen jól esik, hiányzott az a kis meleg bizsergés, mely minden egyes korttyal szétáramlik testemben és kellemes, lebegő érzetet kelt. Így már ha akarnék se tudnék küzdeni a rám nehezedő álom ellen. Ahogy utolsó pillantásom, úgy utolsó gondolataim is az ajándék körül forognak, s még eszembe jut a faágon ücsörgő sólyom, de már nincs erőm kinyitni a szemem és megnézni, ott van-e még...

[A Dorcha]

Ayanának
A Rozsdás bökő, kora tavasz, reggel

*Halk neszezésre ébredsz, mikor felpillantasz az asztalnál az esti srácot látod, ismét tálcával a kezében... Érzed a friss cipó és szalonnás tojás illatát. Mellette kancsóban tea gőzölög.*

- Jó reggelt Kisasszony *mondja mosolyogva, miközben kinyitja az ablakot, s érzed friss levegő áramlik a szobába... kicsit még hűvös van kint... libabőrös leszel (igen, majd átszúrja az ingedet ). A srác is észreveszi, de rögtön el is kapja a tekintetét... *
- Ha valamire szüksége van kérem nekem szóljon... *azzal vár még mondasz e valamit, ha nem akkor kimegy...*

[Ayana]

(Ayana)

<Már reggel van? Épphogy elaludtam... Hm... abban a teában vajon rum is van?>
- Jó reggelt! - köszöntöm őt álmosan, egy nagyot ásítok és nyújtózkodok utána, hogy az egész testem beleremeg. Aztán gyorsan magamra húznám a takarót, amint megérzem az ingem alá kúszó hideget, amitől ismét megremegek, mint az árva falevél. De a fiú pillantásait látva inkább meggondolom magam, és a takaró marad a lábaim és derekam környékén, mintegy "véletlenül" kicsúszik az ujjaim közül, amikor feljebb akarom húzni.
- Szól - bólintok, miközben felülök, és mielőtt még elhagyná a fiú a szobát hozzáteszem. - De... tölt? - mutatok a kancsóra, aztán hozzáfűzöm a magyarázatom. - Fáj ha tölt - érintem meg sebesült vállam, mintegy elfeledkezve arról, hogy van egy másik kezem is, amivel tölthetnék. De nem utasíthatja vissza a "kisasszony" kérését.

[A Dorcha]

Ayanának
A Rozsdás bökő, kora tavasz, reggel

- Oh persze-persze... Bocsássa meg hibámat... megfeledkeztem róla... *hadarja, majd visszalép az asztalhoz, és tölt... közben lopva rád sandít... meg is lesz az eredménye. A tea kilöttyen, s megégeti a kezét mire felszisszen és gyorsan bekapja... majd elszégyelli magát, és lányos zavarában viszi oda neked a tálcát a reggelivel.*

- Jó étvágyat Kisasszony... *és távozik a szobából...*