Osano-Wo Temploma

[A Dorcha]

Kitanak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, délelőtt

*Mestered visszaforul, hogy keze után kapsz. Szemében valami furcsát látsz.... elengeded a karját, és félve teszed fel kérdésed.*

- Nem Kita, amit most tudnod kell azt már tudod, ideje, hogy megállj a saját lábadon, s a magad utad járd. Ha elegendő tapasztalatot szereztél gyere vissza hozzám, és folytatjuk a tanításod. De amíg ez bekövetkezik nincs mit tanítsak... Készülj az indulásra... *azzal sarkon fordul, és választ sem várva elsiet....*

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Megfeszítve mindenemet, hogy ne törjek ki a sírásban próbálok rájönni mi volt az a furcsa Mesterem szemében, amit még láttam mielőtt lehajtottam a fejem.
Nem akarok összetörni, de újra egy érzés kezd el keringeni bennem - a feleslegesséválás és az ezzel járó üresség, bánat. Bár ez így nem igaz, de a belsőmet mardosó kínt nem tudom még magamnak sem leírni másképp.*
<Megtanított mindenre, és most már mehetek. Egyedül. Ő a Mester, Ő látja, hogy készen állok a saját utam megkeresésére. El kell fogadnom. Mennem kell.
Nehéz lesz, de a tanításaival megállom a helyem.
A látomások.
Nem Kita! Nem lesz baj! Sem vele, sem veled. Ha történne valami bizonyára láttam volna. Nem biztos. Anati halálát sem láttam előre. Nem, nem szabad erre gondolnom! Így nem mehetek el, nem kelhetek útra. Békével kell távoznom, békével szívemben, lelkemben, testemben.
Ehhez viszont még beszélnem kell vele. Tudnia kell.>
*Lassan állok fel nyugodt, békés, de határozott tekintettel.
A szobámba megyek, összekészítem azokat a tárgyakat, holmikat amiket úgy vélem hasznát veszem utam során. Mindez áll a ruhatáramból, egy csontfésűből, egy kulacsból (melybe menta teát teszek), egy normál pokrócból, tűzszerszámból, a konyhából összekészített kétnapi élelemből. Utoljára hagyom fegyverem. Kicsit nehéz szívvel támasztom az ágyam mellé a falhoz.
Ezek után ismét megkeresem Mesterem. Tiszteletteljesen hajolok meg előtte.*
- Onasati-sama! Készen állok az útra. Kérem nézze át a felszerelést, amit összekészítettem, hogy mindent elvihetek-e. És ha nem lenne a templomra nagy megterhelés, akkor lóval szeretnék útrakelni.

[A Dorcha]

Kitanak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, késő délután

*Szomorúan, összetörten kezdesz csomagolni... nem akarod, nem nagyon tudod elfogadni, hogy ennyi volt és menned kell. Sokáig tart mire minden szükséges holmidat összecsomagolod. S ekkor keresed fel újra mestered...

Onasatit szobájában találod meg, s csak bólint kérésedre...*

- Nincs szükség arra, hogy átnézzem. Viheted mit szeretnél, hosszú és veszélyes út vár rád, legyen nálad minden mire szerinted szükséged lehet, és vidd Szilajt... Jól jöhet majd a gyorsasága. De most pihenj, s holnap korán indulj... Vigyázz magadra Kita-chan *búcsúzik tőled mestered...*

[Yvett de Crei]

(Kita)

- Köszönöm Mester! - *hajolok meg előtte tiszteletteljesen.
Felnézek egy pillanatra, de le is sütöm a szemem. Elhatározásom, hogy beszéljek vele szerte foszlik. 15 éve ismerem és vagyok a tanítványa, talán szavakra nincs szükség, de ha volna, sem tudnám kimondani, hisz ilyesmiről soha nem beszéltem. Sokkal nehezebb mint elsőre gondoltam.
Így marad a mély meghajlás, a könnyektől homályos tekintet és az enyhén elérzékenyült hang.*
- Vigyázok az úton Mester! Köszönöm a tanítását, amit azzal tudok a legjobban kifejezni, hogy épen és rengeteg tapasztalással térek majd vissza, ha eljön az ideje, hogy folytathassa tanításomat.
Osanati-sama! Az égiek vigyázzanak Önre!
*Csendesen távozom a szobából, ha nem marasztal még valamiért.
A folyosón összekapom magam. Új időszak kezdődik és tisztán kell látnom az utat (minden értelemben).
A délután hátralevő részét azzal töltöm el, hogy elköszönök a tempom többi lakójától.*

[A Dorcha]

Kitanak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, kora reggel

*Lassan távozol a szobából, és elbúcsúzol mindenkitől. Kissé értetlenül állnak a hirtelen távozás felett, de ha menned kell akkor menned kell, nem tartanak fel. Mindenki sok szerencsét kíván. Kapsz egy kis kabalát is az egyik társadtól (Reyna ad kis kézzel faragott nyulat). Álmatlanul, forgolódva telik az éjszakád...*

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Ha kérdi valaki az okot, természetesen elmondom.
A kívánságokat megköszönöm, s Reynának a faragott nyulat. Becsben tartva teszem a holmim közé, elérhető helyre. Még este annyit teszek meg, hogy egy kis méhviaszt és puha ruhát is készítek össze - hosszúbotomat néha ápolni is kell.
Lefekszem, de zavaros minden, mint a lelkemben - azért nem megy ez oly könnyen mint véltem, és nem leszek nyugodt lelkileg indulásomkor. A gondolatok miatt alig alszom, így már korán felkelek ágyamból. Nem a fáradság nehezedik rám, hanem a vészesen közelgő indulás súlya. Viszont nem késlekedem, nem húzom az időt. Az este összekészített felszerelést magamhoz veszem - még utoljára végignézek csepp szobámon -, majd az istállóba igyekszem.
Felnyergelem Szilajt, elrendezem rajta a holmimat, fegyveremet hosszában az oldalához erősítem, hogy ha úgy kívánja a helyzet egy mozdulattal le tudjam oldani.
Ha senki nem kerül elő eddigre útra kelek fájó szívvel. Pár méter után még vetek egy pillantást vissza a templom sziulettjére, majd ügető tempóra ösztökélve lovamat útnak indulok.*

[A Dorcha]

Kitanak
Tiadlan földjén, kora tavasszal

//Folytatás az Úttalan utakon, az ország földjét járva... -topicban//