Rah Gul, Városhatár - Raquan - Birtok

[Narxes]

Vyergas Raquan

A primessor szavaira szendergő parázzsá enyhül a láng a tekintetében, viszont a nyugalmas közönybe burkolt arcvonásai mögött, kicsit vívódik lélekben. Egyrészt örül, másrészt adósságot érez. Örömét leli az Isteni kegy jelenlétében, ami néhány pillanattal előbb szinte körülölelte és halálos lövését a célpontra vezette. Másfelől bánkódik, mert a tiszteletlen testőr túl hamar kimúlott. Szenvedése híján, nem teljesedett be Sraddhu ajándéka. A Kiontott vér és a Termékeny káosz Angyalainak tán tetszetős lehet e porhüvelyét hátrahagyott lélek, ám a Lassú Halál Angyalához tartozása van...
Tekintetét a tetemen pihentetve, bokáig érő éjfekete bőrkabátja széleit a csípőre tett kezek csuklói mögé torlaszolva, lassan ballag áldozata felé, miközben továbbra is a primessorhoz intézi szavait.

- Úgy számolsz el evvel ahogy akarsz, bár a F'horuumot ismerve, nem sok esélyed van a mellébeszéléshez. Jelentésed mellé nyugodtan add át feletteseidnek az üzenetem: Nem kell megköszönjék, hogy ezt a méltatlan korcsot lemetszettem a Szervezetről, de jobban is megválogathatnák, hogy kit alkalmaznak... -

A halotthoz érve leguggol mellé és szemügyre veszi. Gondolja; mégiscsak az élete védelmét szolgálta. Felbecsüli sérülését, a vérzése hevességét, majd hirtelen felpillant a testőrkapitányra.

- Gyere segíts! Húzzuk Vulak lábaihoz, hogy legalább e világi létezésének a vége nyerjen valami értelmet. -

Mint vadász a prédáját; vonszolja Mavquint a primessor segítségével, kis vércsíkot húzva a csiszolt járókövön, míg a márványszobor lábaihoz érnek. Miután gondosan elhelyezték a holtat, folytatja beszédét. Semmi nyoma immár haragnak, vagy megvetésnek az őrkapitány irányába.

- Egy labilis érzelmű foglyot tartogatok a hálószobámban. Hű szolgám már jelen van, de még két embered segítsége is elkelne, hogy épségben lekísérjék a pince mellékszobájába... Nem bánnám, ha Te volnál az egyik, vagy legalább felügyelnéd. Fontos a fogoly épsége, ajándéknak szánom. Vigyétek a vallatóba és úgy kötözzétek meg, hogy ne essen benne kár és önmagába se tudjon kárt okozni. A házmester kulcsai nyitják az ajtókat... Dolgom van a városban és mint tudod, nem vagyok a kapkodás híve, szóval elhúzódhat amíg visszaérek. Miután levittétek a... khm... lányt a pincébe, Shír is elhagyja a házat, hogy orvost hozzon a jószághoz amit az embered tönkretett. Ezt itt pedig - int fejével a holttest irányába – egy-két órát hagyjátok helyén amíg kivérzik, aztán tüntessétek el a szemem elől. A kifolyt vérét viszont nem takaríthatja el senki! Legalább egy napot ékesítse a Termékeny Káosz Angyalát! -

A primessor reakcióit sürgében felmérve máris kizárja a külvilágot, féltérdre ereszkedik a halott mellé. Feltűri a nadrágszárát, előrántja tőrét. A friss tetem nyaki artériáit átvágja gondosan ügyelve, hogy ne érje öltözékét Mavquin vére. Az áldozat szívverése hiányában, lassan ereszkedik a vér Vulak lábaira... Lehunyja a szemét és suttogja.

- Talán így méltatlan immár a szándékom,
Mégis kérlek fogadd, szerény ajándékom. -

Majd elmormol magában még egy köztudott fohászt, mielőtt otthagyja az áldozattal ékesített Káoszangyal szobrát.

Összepakolja a hangszert és a vadászszámszeríjat, majd felviszi őket a fegyverraktárba, hogy gondosan elzárja. Útja közben csak figyeli a történéseket, de mikor Shír közelébe érkezik egy pillanatra megállítja az öreg házmestert.

- Ma senkit sem fogad a ház! Kivéve az Apámat, ha hamarabb hazaérne. Haquergellel állíttasson ki számlát! Ha eredményét látom tudásának, később rendezem vele. Miután végzett a vajákos, menjen ki a telekre és hívja össze a szolgacsaládokat. Önt már jól ismerhetik. Két szolgálónőt válasszon, akik konyítanak valamit a tisztítószerekhez. Egészséges húsz-harmincas éveikben járó nők legyenek... Az sem baj ha szépek. Kiváltságuk lesz, hogy a házunkban szolgálhatnak. Előre is köszönöm a segítségét. -

// Shírt gyermekkora óta ismeri a karakter, nagyjából családtagnak tekinti, ezért megbízik benne. Azért fogalmaztam szolgacsaládokat, mert bár nincs házastársi kapcsolat, de talán nem mindenki zabigyerekként nevelkedik leányanya mellett, tehát lehet valami kölcsönös tisztelet egy gyermek szülei közt, amiben ketten nevelik gyermeküket. Elnézést, ha tévedek. //

Esernyőt ragadva kimegy a házból és az esőt számításba véve a fedett hintót készítteti elő a kocsissal.

[Shackallor]

Játékos: Vyergas Raquan
Időpont: Samambrag havának legvége, utolsó - előtti nap, reggel
Helyszín: Rah Gul , városhatár, Raquan birtok
Esemény: Riqua ügyének lezárása és Rar


*- Úgy számolsz el evvel ahogy akarsz, bár a F'horuumot ismerve, nem sok esélyed van a mellébeszéléshez. Jelentésed mellé nyugodtan add át feletteseidnek az üzenetem: Nem kell megköszönjék, hogy ezt a méltatlan korcsot lemetszettem a Szervezetről, de jobban is megválogathatnák, hogy kit alkalmaznak... -

A parancsnok hallgat. Nem kavarta fel a dolog. Még mindíg az oszlopnak dől.

* - Gyere segíts! Húzzuk Vulak lábaihoz, hogy legalább e világi létezésének a vége nyerjen valami értelmet. -

A szemkontaktust azonnal kikerülve, apró, alig észrevehető kézjelet mutat. Nyomán már pattan is valaki, hogy segítsen.

* -...Ezt itt pedig - int fejével a holttest irányába – egy-két órát hagyjátok helyén amíg kivérzik, aztán tüntessétek el a szemem elől. A kifolyt vérét viszont nem takaríthatja el senki! Legalább egy napot ékesítse a Termékeny Káosz Angyalát! -

- Úgy lesz, Arius fia. Hallom és és engedelmeskedem.


Riqua ügyének látványosabb része megoldódni látszik.



Shírt indulás előtt kapod el, ritkán látod ebben öltözetben. Kötelességei ritán szólítják a városba, ekkor mindig ugyanazt a bővebb szabású barna nadrágot veszi fel fekete inggel és mellénnyel. Az aggodalom árnya suhan át arcán. Sok a dolog, szorít az idő. Felfogja, pesrsze, amit mondasz, de látod rajta, hogy már úgy menne.
Elengedő jeledre már ki is szalad az esőbe, őt egy kevésbé vonzó, de kielégítően biztosított, egylovas hintó várja.

Kinyitod az esernyőt és a sajátodhoz sétálsz. Háromlovas, éjfekete gyönyörűség, régi, kopottas címerrel az ajtóba faragva. A hintó nagy, rugalmas anyagokkal védett kereke szintén gazdagon faragott, mint ahogy a további fő részek is. Néhol letörtek már darabok az idő múlásával, de Arius feleslegesnek vélte felújíttatni és magad is mókásnak találtad az iróniát.
A több helyen felhelyezett páncéllemezek karbantartására természetesen sokkalta nagyobb figyelmet fordított.


A kocsis harmincas, unott arcú, néma. Valószínűsíted, hogy nem így született, de nem sokat tudsz róla. A neve mindig is elhanyagolható volt, általában Kocsisnak szólítottad és úticél megjelölése után magadra csuktad a kocsiajtót. Atyád kissé lazábban tartja, szokott hozzá intézni nemhivatalos szavakat is.

Egy perc és Kocsis útrakész, átnézi a páncélokat és a kerekeket és már ropog is szekered alatt a Birtok kijáratának kavicsos, sáros útja.
Valamiért hátranézel és a hátsó, kicsiny ablakon át, a szakadó esőben a primessort látod, amint távolodó kocsidat nézi.
Kocsis nem szeret ázni, jól odacsap a lovaknak.
Indulásotokra a kerék megerősítő részei monoton, ritmusos, mély kattogással felelnek.
Ki sem kell nézned az ablakon, hogy tudd, milyen állandó rutin szerint zajlik körülötted Rah Gul utcáin csak azért, mert kiteszed a lábad a Birtokról.
A Birtok testőrségének egy (Jeles Ünnepen általában két-három) tagja már két mérföldes gyűrűben biztosította az utat. Amikor még kíváncsi voltál a rutinra, majd' egy hónapba telt, hogy kiszúrd messorod háztetőről háztetőre ugráló alakját.

A hintó belső része vörös bársonnyal borított, amibe teljes egészében a Raquan Címer egy másik, igen ritkán használt változatát vésték bele. Ez tökéletesen ép és szépségével, tökéletességre hajazó minimalizmusával, rejtett összetettségével időről időre le tud nyűgözni.

Katt...Katt...Katt...

A Halom közelében általában megtriplázódik láthatatlan védelmed, innen kettő az utcán, egy pedig lovon biztosít, ha a helyszín megengedi.
Irány Rar kocsmája. Rah Gul külvárosát apró kerülőutakon teszi meg Kocsis, mint mindíg. Lehangoló a Halom - Negyed látványa még messziről is, néhol ordenáré feliratok éktelenkednek a házakra festve.


"Khakht nem egy állapot, de Khakht nem is én vagyok"

Kocsis nagyot zúz a paripákra, robogtok az utakon, itt most át is kell mennetek a Halmon magán, de már látod a belváros felé eső magasabb épületeket.
Raddaq már megint odaragaszthatott valami szerencsétlen nayant a Szégyenfára. Ide a bebukott, gyenge jellemeket szokás akasztani használat után.




Mosolynegyed közelében minden kísérőd leválik. A jelenlegi megállapodás szerint e körzet nem arra való, hogy vért ontsunk benne.
Akkor menj oda, ha dolgod akad ott.
De Oudakka bocsássa meg, vér ott ne folyjék most három héten át.
Nincs sok ismerősöd már errefelé, mostani úticélod számodra egyébként ismeretlen, ez lesz az első alkalom, hogy egyáltalán betérsz a Kocsmába.


A tulajról csak híreket ismersz, bár egyszer láttad valahol az Aranynegyed környékén.
A Kocsma történetét mindenki ismeri, Rar ötszáz éve nyitotta. Kétszáz éve a felgyújtotta egy Uqmat - Szekta ügynöke.

Csak a bejárat maradt meg belőle, és Rar egyetlen lányának szétroncsolt, élettelen teste. Rar két hét múltán erre a megmaradt bejáratára szögelte ki az ügynököt, majd elégette lánya maradványait. Azonnal nekilátott, hogy újraépítse otthonát.
Másodjára sokkal nagyobb méretekben gondolkozott - végső soron consulari segítséggel sikerülhetett csak megvalósítani.

De ez is csak egy helyi legenda.

Rar otthona mindig tárva - nyitva állt mindenki előtt, aki elviseli a társaságát. Az italt és asztalait, ágyait és ágyasait persze nem méri túl olcsón - de nem ebből tartja fenn a Kocsmát.

A hely tulajdonképpen egy belső piac, ahol a jelmondat :


" Ami itt nincs, azt keresd a Legnagyobb Száján. "


Sokminden cserél itt gazdát, nem ritka, hogy életek is.

Amikor Rar rákapott valami porra, ami két Tartománnyal messzebről kapott ajándékba, bizony, neha eljárt a keze - az pedig általában gyors takarítással, néha emlékírással végződött.

Legalábbis ezt beszélik. Meg azt, hogy Rar a Kharghallys ősi, kihaltnak hitt Kyr dinasztia utolsó élő lelke, azért nem Szállt még magától. Hmm, ezt a pletykát elveted, amennyire megfigyelted,legalább annyira emberinek tűnt, mint Shír.

Volt róla szó, hogy mérgezni még ér Oudakka gyalázata alatt, de Rar nyomására - márpedig neki bizony nagy szava van a Negyed dolgaiban - mérgezni sem lehet.

Ne viszkessen itt az a sok dolgos kéz.

Persze Rar készségesen felajánlotta, hogy eztán sokkal többet áldoz majd Oudakka oltárán, hogy bocsánatáért esedezhessen.

Katt.. Katt... Katt...

Szinte transzban utazol a régebbi emlékek, hírfoszlányok és a jelen gondolatai között, mikor a gyakorlatias Halom "építészetét" átveszik az elmúlás képei, némileg kizökkentve.
Mosolynegyed. Ah, ahogy most elnézed, a lakónegyed jobb állapotban volt. Nagyobb károk érték, mint gondoltad.
Egy teljes rész áll saját hamvaiba temetkezve, a Legnagyobb most elégedett lehet Vulak munkájával. Még a Magas Út is leégett...



Helyrekapja majd magát a környék hamar, megesik az ilyen. A Negyed térben most nyílvánvaló okok miatt igen leszűkült, kokrétan a Fűházra és az úticélodra.
Kocsis lassít, a kattogás elhalkul.
Az eső is elhallgat.
Egy félig kirobbantott téren áll mindkét épület, ezeknek nem lett nagyobb baja. Eszerint megfelelő munkát végeznek e két hatalmas épületben az Égi Akarat szerint.
Így viszont marad a nayanoknak a kevésbé kultúrált szórakozás, ital, füvek.
A Ketrec úgyszintén használhatatlanná vált, lehetőségük sincs, hogy formában maradjanak.

\\ A Ketrecben hagyományosan magánszervezésű viadalokra, edzésre volt a nayanoknak lehetősége.\\

Kövér Martalék nyomja otthon a végtelen fekvőtámaszokat most egy darabig. Kövér, bepipázott Martalék. Nem jó kilátások, bár az Égi Akarat felfoghatatlan.

Kocsis kinyitja a hintó ajtaját és máris Rah Gul reggeli, metszően hideg levegője járja át tüdődet. Szép nagy pamacsokban látszik a lehelleted.


Már a bejárat is figyelemfelkeltő méretekkel bír, Rar kocsmája igen magasra nyúlik az Ég felé. A kapu felső vége felé már kétszáz esztendeje Uqmat hívőjének teste van kiszögezve. Messze van és nehéz kivenni, de sok szög lehet az. Az ügynök még életben van, Rar praktikái mozgazják levegőért a bordáit - amennyire a szögek engedik. Már kétszáz éve engedik. Így áldozott Rar Sraddhunak először életében.

Az utca mesteri kövezése még pusztításnak ellenállva sem saras, viszonylag tiszta az utad a bejárat felé.



Jeleleg láthatóan nincs forgalom, elég kihalt a környék még két hét után is. Mintha megállt volna az élet.
Általában nagyobb összetűzések után azonnal megkezdődik a takatítás és a regenerálás, esetleg betelepítés... De most már két hete valahogy senki nem akar idejönni.
Még mérgezni sem lehet, hát mi dolguk lenne már itt a népeknek...?

A hatalmas főajtón belépve a Kispult fogad. Rá is van írva a tetejére valakinek a vérével, hogy



KISPULT


Csak néhány lézengő, de a légkör feszültnek tűnik. Csend van és senki sem nézett irányodba, még a pultos sem. Csak egyvalaki visel fegyvert, neki nyomós oka lehet rá. Lépcső vezet felfelé és látsz több átjárót is - ez csak egy beléptető-teremnek tűnik.

[Shackallor]

\\ Következő reagodat Rah Gul topic alá kérném és igen, nézeteim szerint jól gondolkozol a "családmodell" ügyében.\\

[Narxes]

Vyergas Raquan


A comtur visszavágásának mérgében, némi sértődöttséget érzékel. Cinikus arckifejezése, enyhe mosollyal búcsúztatja Owynnt, mikor távozik a lépcső tetejéről. Ezek szerint nem kis tartozása lehet Rar felé a kyr ivadéknak, ha saját házában ért sérelméért, csupán elvonul. Az első pillanatban megtorlást gyanított. Nem egészen bolond: azért ilyen közvetlenül, nyersen nem akart beszólni neki, de úgy tűnik kicsit hangosra sikerült az a motyogás. Talán kiélezett érzékekkel vizsgálódott éppen az a fattyú. Egy ellenség. Sebaj. Már az első benyomásnál érezte, hogy nem lehetnek szövetségesek. Az ajtón kibotorkálva még enyhe dühe pergeti az agyát. Selyemvelő szószban, párolt kyrmirigy... mellé vörös óbor. Díszfogás lesz, semmi több. Koponyája pedig majd a Raquan kaput ékesíti, mint megannyi ellenség... Még csak fel sem áldozza. Ilyen korccsal nem kívánja sértegetni az Angyalokat.

Kalapját elhagyva, kékesen csillanó, fekete tincsei egyenes kévékben tapadnak sápatag arcára, amint áztatja az eső. A frissítő eső. A nyugtató eső. Lágyan mossa fejét, s bőrkabátjáról a sarat, mivel nemrég bemocskolta. Nem érzi túl biztatónak a köré vont védelmet, hiszen elég egy gondolat és testőréből máris gyilkosa lesz. Bizalmatlanul méricskéli a kompániát. Mielőtt a kocsiba ül, megakad a szeme a maszkoson. Úgy néz ki, mégis csak dolgozhat benne az a méreg, mert nem nagyon veszi környezetét épp elmével. Talán némi ajzószer is hajtja. De csak addig hajtja, míg valami senkiházi megelégeli, hogy a környék nyomorult almai jóllakhassanak...

A hintó ülésének kényelmetlenségét még fokozza a baljós, láthatatlan gyilkos, ki mellette foglalt helyet. Nagyon zavarja, de nem fordul az irányába. Még Rarra is bizalmatlan tekint, csak futólag olykor. Egyre azon töpreng, hogy fogja nyugodtan megnézni apja csomagját ennyi útitárs között. Márpedig eldöntötte, mielőtt felfordulna, meg akarja tekinteni mi okozza vesztét. Rar szavai közben csak az ablakon kibambulva tanakodik, mit is lehetne tenni ebben a helyzetben. Úgy kezdi érezni magát, mint valami halálra ítélt az utolsó útján, de nem akarja tovább alacsonyítani magát, szánalmas fohásszal. Nem könyörög Huvarhg, Sraddhu segítségéért, nem alázza magát. „Ha így kell legyen, hát ígylegyen”. Haljon...

„- Hogy van a lábad? -”

- Sérülésem örömömre szolgál. - Álarcában nyegle félmosoly.
- Ha éjjelre A Legnagyobb Úr megnyitja a csillagokat, reggelre már kutya bajom sem lesz. -

Rar kis nyílvetőjének ismétléseire, megrezzen. Hirtelen a hárítótőr kosarára kap, de amint felfogja mi történt, nem rántja ki. Ellazul. Vérpettyes orcával ellazul. Megkönnyebbült mosolyában életre kel az őszinteség, amíg Rar kihajítja Owynn bérgyilkosát. Végre egyenest tud Rar szemébe nézni. Tiszteletjelet int felé. Az imént történtektől valamelyest több bizalom merészkedik útitársa felé. Mindjárt kényelmesebb a kocsi ülése is. Hátradőlve sóhajtja ki minden feszültségét.

- Csinos darab. - Mutat a kis mágikus nyílpuskára.
- És jó szövetséges. - Tekint Rarra, őszinte mosollyal.

< Khhrrr... Még a végén kezet csókolsz neki te naiv kis barom. Életünk még a kezében... Nyugtával dicsérd a napot. >

Karcol elméjébe, valami másvilági mélység. Talán még sincs egészen jól. Kötését vizsgálja...

Az utazás hátralévő részét csendbe burkolózva tölti. Apja csomagja mellett, helyet kap gondolatai közt ismét az a káoszzenekar. Biztos benne, hogy Rar sok jó információval tudna szolgálni a kilétükről, de habozik szóba hozni. Borsódzik a háta tőle, hogy akár egy ily tetszetős kombinációnak is alárendeltje legyen. Belefáradt a csicska szerepbe. Épp elég volt belőle a tanonc évek alatt. Azért nem veti el teljesen. Eldönti, ha ezt túléli és némiképp elül a por, utánajár annak a triónak. Vagy kvartettnek? Már csak Huvarhg tudja, miután üszöklétengerbe taszították egy jól sikerült hanggal... Méltó áldozatok lesznek. Szépek. Tetszetősek.

A F'horuum támogatásának jelenléte, már tényleg megnyugtatja. Úgy néz ki, ezt a kiruccanást is megúszta. Ezek a derék emberek és félemberek, már egész kicsi gyermekkora óta oltalmazzák kétség kívül. Pillanatra primessorukat keresi tekintete. Majd, most tényleg „belé hűl a szar is” mikor megpillantja az apja hintóját az udvaron állni.
Gallérját lazítgatja, hogy levegőhöz jusson, kissé befeszült tartása. Nincs az az ellenség ami oly félelemet tudna kelteni benne, mint praktikáitól torzult testű apja. Mégis erőt vesz magán, mert úgy érzi nem hibázott eget verő hatalmasat. A kocsiajtót nyitó Rarra vetett pillantásában köszönet és enyhe kétkedés. Kicsit habozik kiszállni, majd mégis megindul. Apja színe elé olyan tisztelettel sántikál, mint valami Káoszangyalához... A csomag megvan, plusz egy ellenség, az a kyr izé, szóval minden rendben... Bár ha akar úgyis talál hibát. Add Egyetlen, hogy most ne találjon!..

[Shackallor]

Játékos: Vyergas Raquan
Időpont: Samambrag havának legvége, utolsóelőtti nap, délelőtt
Helyszín: Rah Gul , városhatár, Raquan birtok
Esemény: Arius Öröksége


\\ Na. Részemről öröm, hogy eddig eljutottunk, most jön a tutiság. A Következő három reagodat kérlek jól rágd meg, ne hamarkodd el, mert jelentős rész. Kritikus fontosságúak a részletek. Ha belassulunk, belassulunk, nem baj. Ha tudsz, kérlek alkalmazkodj a párbeszédhez. Nyűgözz le és hamarabb szintet lépsz ,mint gondolnád;)) \\






Kiszállva a kocsiból gyötörni kezd a Termékeny Káosz sugallata - a Birtokon semmi sem maradt úgy, ahogy hagytad.

A Kastély előtti utolsó udvart alacsonyan gomolygó, feltehetően mágikus füst védi jótékonyan. Messziről, az ideúton nem volt látható, embermagasan marad, nem oszlik.

Messzebb, a füst által nem érintett Birtokon nem látsz igazán senikt... Eltűnhettek.... Vagy a falakon, udvarokon teljesítenek védőszolgálatot. A primessornak nyomát sem látod.





Ez nem az a Birtok, amit itthagytál, az Egyetlen a tudója.

Azonban most, hogy végre itthon vagy, biztosabb lábakon sétálsz. Jó érzés, feltölt valami ösztönös magabiztossággal.

\\ Szintet léptél, mert hazaértél Mosolynegyedből, miközben az nevedtől volt hangos. Ügyi vagy. Gratulálok! \\


Ahogy belépsz a kapun, megborzongasz. Rar kicsit lemarad, csípőretett kézzel elmélkedik.

- Ez az nagyot fog most szólni, Vyergas. Történetünkben olyanok keze van, kiknek nevét imáinkba foglaljuk néha... Remélem, Arius tudja, mit csinál. Komolyan, Fiú.

A füst befogad titeket, szagtalan, nem fojtogat egyáltalán. Nemzőatyád sejted a varázs mögött, bár soha nem volt rá jellemző az ilyen színpadias mágiaalkalmazás.

- Grokhan ajándéka, mit még a Kocsmában hallottál. - dobja fel Rar a benned is megforduló gondolatot, mintegy oldva az érezhető feszültséged, mely csak most került felszínre igazán, Arius jelenlétét érezve.

A lehetetlen látási viszonyok között kicsit elveszíted Rart, fogalmad sincs merre lehet. Csak a belédivódott rutin irányít a Kastély bejáratának helyes irányába - aztán jobbról újra hallod az ismerős hangot:

- Ha nem vagy rá felkészülve, hogy befogadd, befolyásolhatja az elméd működését. Majd vigyázz vele. Néha rendkívül kegyes tud lenni, néha túlságosan is kegyetlen. Könnyen megoszthatja tudatodat - csak irányítanod kell és nem lesz baj.

\\ Grokhan a hagyomány szerint egyfajta szócső volt az Angyalok írott hagyatéka és Ranagol Népe között. Ahhoz, hogy az emberi elme fel tudja dolgozni a Tanokat, azokat csonkítani, egyértelműsíteni kellett az emberek számára. Grokhan ebben játszott nagy szerepet, ő azon kevesek egyike volt, akik képesek voltak komolyabb fizikai károsodás nélkül például aquir nyelvről khorsra fordítani.\\


Kiráz a hideg. Elönt a biztos tudat, hogy ez a nap különleges lesz. Az ostromállapot és a kiemelt vérdíj egy dolog, megesett már megannyi lélekkel. De Arius hamarabb érkezett, mint ígérte magát, ez már magában is felettébb ritka eset.

A füstöt magatok mögött hagyva beléptek az ódon kastélykapun. Lépéseitek visszhangoznak a földszint terében.
A Kastély kihaltnak tűnik, ahogy beléptek. A visszhangok elülnek, sehol egy zaj. Felsétáltok egy szintet, újabb visszhangokat keltve.

Rar immáron szótlan marad.

A tárgyalóterem előtt a szokásos vasfal áll, melyre valamely szolga sötétlila hírpecsétet festett, úgy tűnik, letörölhetetlenül. Ez sürgős családi megbeszélést sürget, melyet Arius most hirdet először életedben.




Megannyi különös történés.




Sürgős színjel ide, vagy oda, Nemzőatyád egyértelműen a teremben vár, s Neked bebocsátást kell kérned az illem szerint.

Természetesen megkapod.



Arius sohasem volt túl beszédes jelenlétedben. Ha valamit mondott, biztosra vehetted, hogy fontos dolog következik, s meg fogja követleni fegyelmed. Sziklaszilárd, gyakran brutális következetességgel nevelt, erről több, apró sebhely tanúskodik a hátadon.

Ezeknek a soha el nem múló emlékeztetőknek köszönheted, hogy a mai napig lélegzel.



A terem szürke. Atyád szándékosan tette most azzá - vagy jelenléte szürkít maga körül minden színt.

Rar a hátad mögül egyszavas engedélyt kér a betérésre. Egyelőre nem kapja meg, Arius kézjele legalábbis egyértelmű nemet int. Halk zajjal csapódik mögötted a terem ajtaja, ketten maradtok.
Nagyobbnak szokott tűnni, mintha szűkebbnek éreznéd most a teret. A nagy függönyök elhúzva. A gyenge nap mintha kerülné az ablakokat, meglehetősen sötét termet hagyva nektek.
Négyszemélyes asztal - tizenkettes volt eddig - a székek száma három, tizenkettő helyett és egy szekrény a megszokott hosszas pult helyett.
Egy magasított padot látsz a szekrény mellett, az új bútordarab lehet.
A megszokott festmények mind eltűntek a szürkeségben, egyet kivéve.
Arius így akarta mai napra.




Jó nagy kép, szemügyre tudod venni rendesen. Régi, ősrégi darabnak tűnik...
Ismerős az arca valahonnan, de a festményhez eddig nem volt szerencséd, ez bizonyos.


Nemződ gyászpáncéljában fogad. Újdonságként hat - bár tudtál létezéséről, jelenlétedben most öltötte először magára.
A F'horuum címerei nélkül olyan.... másnak tűnik.
Sisakja úgy - ahogy elfedi arca mágiától kifacsart torzulásait és legendásan hosszú haját. Nagy lovagkardjára támaszkodik. A kardot már vagy tizenöt éve nem használta emlékeid szerint, még gyermek voltál, mikor utoljára láthattad. Nagy mészárlásnak voltál tanúja aznap, ám az emlék homályos.

Komornak tűnik még magához képest is. Kisugárzása iszonyatos, rádtámad valami hirtelenjött, kérlelhetetlen mélabú.





- Megjöttél.

Csend. \\ Részéről, sokat és hosszan hallgat a későbbiekben.\\


- Csomagom?

Csend.

- Az asztalra tedd. Te meg ülj le.

Csend.

Látod ám rajta, hogy nincs jól. Tartása nélkülözi a ragadozók kecsességét, melyet mindig is úgy csodáltál.

- Haldoklom, Vyergas.


Csend. Hosszan, amíg meg nem mered törni.



- A F' horuum Rah Guli Irodája eztán számodra is megbízhatatlannak minősül. - Hangja erős, kemény, mély. Valami azonban hiányzik belőle... Meglehet, túl sok erejébe kerül, hogy tartsa magát, vagy a Birtokot körüllengő mágiát.

Karddal a kezében sétál a szekrényhez, onnan egy üveget, s két pohárkát kap fel egy kézzel.

- Megmérgeztek. Legszívesebben most saját vérem a tiédbe fecskendezném, Gyermek, hogy Veled hasonló gyenge kísérlet ne végezhessen.

Két acélpoharat pendít az asztalra, átátszó- átható - édeskés - kékmandulaillatú folyadékkal tölti meg minkettőt.

- De örökségem csak úgy tudom átadni, ha én meghalok azzal. Azonban rendhagyó megoldáshoz kellett folyamodnom, ha az Egyetlen íly' módon hív magához, hogy Igazságában éltessen tovább.

Ezt a mérget nem fogom tudni leküzdeni. Már félig győzött is. Bennem tombol Buulzaab Szerelme, Vyergas. Lassan, egyesével állnak le a szerveim. Nem fogod megvárni, amíg vége lesz, magad küldesz majd Szállni.


\\ A szerelem szó létezik a khorsban. Abszolút kerülendő, alantas fogalom. Általában viccként, vagy szitokszóként kerül elő. \\



Koccintásra emeli poharát, kardját nem ereszti.


- De addig lesz még egy- két napom.


Egymáshoz csattan a két kicsiny acélpohár.


- Az Igaz Tanokat ezeddig nem tudtam Neked teljes szépségükben átadni. Az életforma csupán nyersanyaga annak, amit mostantól magadévá tehetsz.


Újra hosszas csend, majd folytatja:

- Én a helyedben elkezdenék veszett módón kékmandulakikőrt vedelni, mert segíti a staminádat. - hangja még így, lényegi ereje nélkül is azonnal elvág minden lehetséges magyarázkodást, mellébeszélést, ellenkezést.

\\ Emlékeid szerint a kékmandulalikőr élénkít és szabályozott alkoholtartalmának köszönhetően remek fájdalomcsillapító. A Határon kívülről érkezik igen ritkán. Eredete nem tisztázott. Mégegdrága, az üveg, amiből tölt, jó négyezer perrcát ér a piacon. \\

- Szükséged lesz rá.

Lehúzza a magáét, az üveget rádbízza.

Megfogja a kezed és távozik lelkedből a mindent elnyelő mélabú, helyét (még így is szomorkás) büszkeség veszi át.

- Amit most mondok, jól rakd el magadban. Eddigi egész életünk ezt a napot szolgálta.

Atyád hátat fordít Neked, s a festmény felé mutatva magyaráz.

- Bar'qan Sinis.

Huvargh harmadik fiának unokája. Az ősidőkben lázálmából jósolta, ami most fog történni véreivel.
Azóta eltelt vagy kétezer év és minden pontosan úgy történik, ahogy megálmodta.
Attól tartok, Te vagy az utolsó, aki erre emékezni fog, mert minden legendáriumot elnyel a feledés, ami velünk kapcsolatos.
Nevünket, árnyainkat elégetjük és új néven új dinasztiát alapítasz.

A lábad... - Sok vért vesztettél? - mutat a kötésre.

Szabadulj meg attól a gyatra fércmunkától. A véred tisztán kell, mielőtt festékkel keveredne.

Válaszod csend követi, ismét. Mintha latolgatna valamit magában.

- Igyál csak, igyál.

[Narxes]

Vyergas Raquan


A mágiával léten tartott füstgomolyag tökéletes fedezéke eloszlatja a bíbor kavalkádot behálózó színek tömkelegéből néhány pillanatra kisarjadzott szürke árnyalatot asztrálteste körül. Talán nem véletlen esett apja választása erre a fiára. Nem a kín, a büntetés s a fájdalom a félelem kovácsa. A félelem szürke színe csupán a legrosszabb esetben mutatkozik, mikor csúfos vereségtől átitatott szégyenről kell számadást adjon. Szó sincs ilyesmiről. A szétzúzott hintó árát pedig hamar kihordják majd a szolgák az olykor ritkaságokkal is kecsegtető neves ércbányából. A Raquanék fő vagyonforrása.
Ezeddig még sosem érzett feltöltődés árasztja el testét. Elméje is új erőre kapva szinte már felpezsdül. A hasadékot birtokló szikra pedig elégedetten és némán remeg, mintha viháncolna kéjes mámorában, aztán biztonságban, kényelemben burkolózik el az érzékektől. Megpihen.
Sérülését próbálván leplezni, inkább lassabban, de biztosabban, sántikálását mellőzve halad a kastély szívébe. Új erőre kapva, az önbizalom áradása lángot gyújt a mandulavágású éjfekete szemeiben. Jöhet bármilyen büntetés, nem a szégyen lesz a bűne. Helyt állt mindenütt.

Nemzőjével való találkozása izgalmában máris elszórt, nyers gondolatokat intéz a mentális mesternek, ki valószínűleg már várja, s érzékeli, mint mindent, mi a közelében akár gondolatban is lezajlik. Szoros vérköteléke tudatában, reméli, hogy a címzett elméjére talál az éterbe vetett gondolat. Már várhatja az igen nagy értékű csomag érkezését. Apjával csak gondolati úton szokott tegeződni. Ennyi szabadságot hagyott a fiúnak...

< Légy üdvöz, Káosz Nagyura,
Vulak fénye házadon.
Akaratod véghez vittem,
Fogadd az alázatom... >

Rar szavai kizökkentik ritmusából, lépése is megtorpan.
Szóval ez lehetett az az érzés, mikor a hangteremben valami megmagyarázhatatlan változást gerjesztett benne. Mégsem a vérveszteség... Az a zenekar. Talán az a tébolyult hangzás hívta létre benne azt a valamit... A hangot.
Rar léptei irányába fordul. Bevárja.

- Atyám bölcsen választott a szövetségesének. Te itt mindig szívesen látott vendég leszel eztán az én szememben is. Jer hát! Jöjj velem!. -

A dísztelen kastély szolganépek híján, most valahogy még komorabbnak tűnik mint eddig bármikor.
A vasfal előtt néhány szívdobbanásnyi időre tekintete tétovázik a szokatlan hírpecséten. A rítus komolysága teherként nehezedik a káosz örömére. A vérdíj, a hadiállapot, a fájdalom, a változások kavalkádja, mind mind másodlagos körítéssé válik a családi megbeszélést sürgető pecsét tudatában.
Szabad bebocsájtás...

Amint belép a tárgyalóterembe, azonnal átjárja egy szüntelen, mélabús érzés. Minden bizonnyal Ariusból fakadóan fertőzi a lehangoltság. Rögtön tudja, ezúttal a változásban nem lesz meg az öröm ajándéka. Kissé hunyorog a szürke félhomályban, hogy élesebben láthassa a leszűkített termet, s apja szokatlan megjelenését. A jelentősnek beállított ősi festményen először csak futólag szalad végig tekintete, mert nemzője jelenléte számára most a fő figyelem. Gyászpáncélját öltött búskomorság. Emlékei mögül előtör az emberszívet sanyargató melankólia. Halálvágy, vagy káosz szülte végzet? Kíváncsiság. Magyarázatért esengne. Mi állhat e furcsa dolgok mögött?

„- Megjöttél. -”

- Üdvözletem újra itthon! Látni óhajtott Nagyuram. -

Tökéletes, kellően nemes és kecses mozdulatokkal mutat tiszteletjelet, majd oly mélyen meghajol, hogy csapzott haja egy oldalon, vonásait némiképpen rejtve az arcába ereszkedik. Úgy is hagyja fél arcát takarva, miután kihúzza magát. Fölösleges mozdulatokkal nem babrál semmit. Nincs mégegy lélegző élőlény, aki előtt ilyen tiszteletet, s fegyelmet tanúsítana.

„- Csomagom? -”

- Kívánsága szerint leszállítva. -

A dobozt tartalmazó bőrerszényt előveszi a belsőzsebéből és óvatos mozdulattal, jól láthatóan, tenyerére csúsztatja a csomagot az erszényből.

„- Az asztalra tedd. Te meg ülj le. -”

- Rar segítségével. -

Egészíti ki előző mondatát, majd lassú kimért léptekkel az asztalhoz sétál. Először az erszényt teszi az asztalra a dobozkát pedig az erszényre, mintha kényelembe ágyazná a titokzatos értéket képviselő tárgyat.

- Rar ritka jó szövetségese házunknak, ki többre tartja becsületét anyagi javaknál. -

Magyarázza, miközben a csinos vérdíjra gondol. Helyet foglal a széken.
Összevont szemöldökkel méricskéli néhány pillanatig apját. Furcsállja a nagy ember roggyant tartását. Nem ilyennek ismerte. Hol maradt belőle az előkelő ragadozó? A méltatlanságot nem tűrő szigorú nevelő? Itt valami nem kerek. Kételkedni kezd benne, hogy egyáltalán valóban a nemzőjével van e dolga, ám tüstént döbbenetbe oszlik a kételkedése a következő mondatától.

„- Haldoklom Vyergas. -”

Képtelen megszólalni, csupán apja elé bámulva lógatja az orrát. Egyszersmind megérti Nemzője különös viselkedését, s az olthatatlan mélabút. Nem kérdőjelezheti meg a kijelentést. A körülményekre való tekintettel, biztosra veszi, hogy megmásíthatatlan. Néhány percig tanácstalan csendbe burkolóznak.

„- A F'horuum Rah Guli irodája eztán számodra is megbízhatatlannak minősül. -”

Halk sóhajjal veszi tudomásul. Tisztában van a veszteséggel, s a közelgő vésszel, a biztonságot nyújtó házuk nemsoká vétlen marad. Újabb csapás a családra. Szomorúságában felburjánzik a gőg, a büszkeség és máris arra gondol, hogy még úgysem hódol be majd senkinek. Csatában fog elhullani, ahogy vére követeli tőle. Latolgatja mennyit érhet minden szántó és kaszáló, mennyi zsoldost állíthat belőle. A kisbánya megmarad, majd fedezi a zsoldokat. Enyhe téboly kerülgeti.

„- Megmérgeztek... -”

Erre szinte összerezzen, befeszül tartása. Hátralódítja a fél arcát takaró kékes tincseket, hogy mindkét szeme sötét izzása tekintsen az apjára. Vérszomj, harag színei hálózzák asztráltestét, hangja mégis nyugalmat próbál színlelni amint kicsit hangsúlyozza első mondatát.

- Vérbosszút esküszöm! Nem nyugodhatok amíg véghez nem viszem. Meg kell tudnom kilétét annak aki Ön ellen mert fordulni. -

Amíg Arius a poharakkal, s az itallal foglalkozik a bárd feláll a székből, hogy szándékát nyomatékosabbá tegye.

- Kérem, Nagyuram! Adja át az ellenségünk nevét. -

Azonban hamar észreveszi magát. Tudja jól, hogy számára itt nincs helye követelőzésnek, akaratoskodásnak, itt és ebben a helyzetben csakis apja akarata szerint alakulhat minden. A beszélgetést hamar visszaengedi a kijelölt medrébe. A Vérbosszú gondolatától életre kelt indulataival viszont még küzd magában néhány pillanatig. Kicsit át is siklik apja szavai fölött. Nem igazán érti, hogy az örökségét miként akarja átadni. Igazából nem érdeklik az anyagi javak.
A koccintásra emelt pohár, nem marad magányban. Acélosan csendül a bárdéval. Nem vallja be magának se, de egy kicsit meghatódik, mert még sosem volt alkalma poharazni Ariussal. Sajnálja, hogy pont a haldoklása híre hozta össze...

„- Az igaz tanokat ezeddig nem tudtam Neked teljes szépségükben átadni. Az életforma csupán nyersanyaga annak, amit mostantól magadévá tehetsz. -”

- Örömmel venném tanítását. -

Mosolyt erőltet arcára. Bár igazán, szívből sajnálja nemzőjét, kinek egész eddigi életét, jólétét köszönheti, igyekszik a szánalmat távol tartani a tekintetéből. Nem kívánja sérteni vele. Jó tanácsát betartva, apjához hasonlóan lehúzza a pohara tartalmát. A kontaktustól valahogy közelibbnek, emberibbnek, szimpatikusabbnak nézi az öreget, még torzulata ellenére is. Büszkeséget érez, hogy véréből származhat.
Míg a képet magyarázza, újratölti a poharakat a ritka kékes itallal és apja mellé sétál. Átadja neki az egyik poharat, majd hosszasan vizsgálja a festmény részleteit. A kékmandulalikőr, és apja bontakozó akarata, terve kissé megszédíti. Ha nem a haldokló apja szájából hallja, hatalmas sértésnek vélné. Szívesebben halna a nevéért, mint bujkáljon valami krónika végett, viszont be kell lássa az ügy fontosságát. Családjukról, Ariusról nyomot kell hagyjon az utókornak.
Bár még üres fejjel, fogalma sincs róla, miként alkotja meg. Egy valami biztos: megteszi, ha ez az apja végső kívánsága. Bólint.

„- A lábad... Sok vért vesztettél? -”

- Bőven maradt még azért bennem. -

Lehúzza a második pohárral is.

// A KAP-okat a következőképpen osztottam el a 2.TSZ-en:
Háttér: 12
Kp: 10 – Talonban.
Hm: 10 (+3Cé, +2Vé)
Mp: 15 (5+1)
Fp: 3
A módosításokat hozzáadom az aktuális értékeihez. //

[Shackallor]

\\ Gyönyörű. Csak egy szinttel került feljebb a mérce - Rád bízom, miként méred fontosságát. Eddig fantasztikus. Mostantól csak akkor csatolunk visszafelé, ha fontos. Haladjunk.\\




Játékos: Vyergas Raquan
Időpont: Samambrag havának legvége, utolsóelőtti nap, délelőtt
Helyszín: Rah Gul , városhatár, Raquan birtok
Esemény: Arius Öröksége





- Tölts még egyet nekem és Rarkhyllnak is, ha már ilyen jól cselekedett. - kerül az asztalra a harmadik pohár és egy újabb üveg.

Az asztalról felveszi a ládikát és melléd lépve sebedhez dörzsöli. Nem akar bántani, enyhe bódulatodban még csak fel sem szisszensz.

- Vérbosszút esküdnöd felesleges. A F'horuum jelen állapotodban már a Birtokról kilépve Szállni küldene. Ha befogadod örökségem, úgy is tudod majd, mit kell tenned.

Te már kellemesen elzsibbadsz az italtól, míg Arius az ajtóhoz sétál és kinyitja.

- Remek. - e szó még soha el nem hagyta száját soha.

- Mind az öt?

Rar és hat egyforma, vadidegen, fekete vásznakba, s csuklyába bújt lélek érkezik.
Egyik arcát sem látod.
Vászonruhájukon apró felvarrók tudatják F'horuumhoz tartozásukat. Megcsap az áplolatlan testek szaga.
A lelkek fekete bőrtáskákat szorongatnak mindahányan.

- Mind az öt, Kiemelkedett. Ahogy óhajtottad - mondja az egyik csuklyás kemény, érces, erőszakos női hangján.

- Hagyd, hadd segítse le rólad a Mesterasszony azt, amire most nem lesz szükséged. - fordul feléd Atyád.

A csuklyás melléd lépve kézjellel adja tudtodra, hogy le kívánja segíteni a felsőruházatod. A ruházat ujjasa alól kecses, hosszú ujjak bújnak elő csodásan ápolt körmökkel. A Mesterasszonynak nemhogy nincs rossz szaga, édeskés, finom-kesernyés illata még fel is kelti figyelmed.

Árad belőle valami megfoghatatlan erő, aurája szinte eltaszít magától.

Az érkezők a melletted ácsorgó, alacsony alak kivételével szépen sorba állnak a szürkébe olvadt fal mellett. Bar'qan ősi rendreutasítással szemében tekint le rátok a falról. Rar az asztalhoz ül.

- Kékmandula... Angyal adja, hogy egyszer ezt mérhessem a Kocsmában!

Felkapja a fejét, s ahogy lassan tudatában lesz a nagy festmény jelenlétének, nyitva marad a szája.

- Bar'qan Sinis. - suttogja.

- A Jövőlátó. Adjon Neked az Egyetlen hosszú életet a szájakon.

Mélyen meghajol a festmény előtt.

Atyád rá sem hederít a kyr - származékra. Mélyen a szemedbe néz, úgy intézi hozzád szavait.

- Ahhoz hogy be tudd fogadni az Igazságot, meg kell erősítenem a tested védelmét. Igyál egy utolsót és feküdj le a padra.
- széles mozdulatot tesz az új bútordarab felé.

Ellenkezésnek helye nincs, mondják az apró kockák a hátadon.


\\ Visszatérünk rájuk, egy reag erejéig hagy a kockákat figyelmen kívül;) \\



- Ha nem varrjuk beléd a védőrúnákat, Az Ő ereje az Angyalokon keresztül belülről feszíti szét a tested.


Ahogy óhaját követve lefekszel, a csuklyások ellépnek a faltól és körbállnak. Nem valami bizalomgerjesztő látvány, de Atyád jelenléte némileg megnyugtat.







Játékos: Vyergas Raquan
Időpont: Húsz évvel ezelőtt, Oudakka havának utolsó napja, a Vér Ünnepének előestéje
Helyszín: Rah Gul , városhatár, nem túlontúl messze a Raquan birtoktól
Esemény: Arius és az Új Élet leckéje



Tizesével próbálják Ariust közrefogni, de hatalmas bárdja tizesével szabdalja őket, azok meg szánalmasan összeomlanak és képtelenek egyetlen összehangolt támadást indítani. Három nevetséges nyílvessző éri csak el, ezek természetesen még csak le sem lassítják.
Értelmüket veszítve csüggedeznek páncélján.
Puszta tekintetétől tébolyult menekülésbe kezdtek többen is - ez némi derűre ad okot.

Valaki úgy gondolta, meg tudja magának szerezni a Birtokot, s lelkekkel gazdagodik a Vérszita örömére. Ennyi gyermekfejjel is világos a világ történéseiből.

Az a valaki - martalék jó nagyot tévedett, mert Atyád (nevén akkor még nem nevezhetted) két perc alatt törölte el mindahány emberét, s őt magát is a föld színéről. Gyenge próbálkozás volt, rossz pazarlás, a Birtok közelébe sem sikerült eljutniuk. Legalábbis Atyád most ezt dörmögi.

Hatalmas bárdjáról, - melyet ő csak lovagkardjának becéz - lecsapja a vért.

Hosszú haja takarja arcát.




Arius mozdulatlanul áll a megalázott gyalogszázad lángoló zászlai között, ereje teljében. Azt akarta, hogy lásd, mi történik, de nem engedett a konfliktus közelébe. Shír mögötted ült a lovon, ahogy végignézted a mészárlást.

Az imént akaratával gyújtott fel vagy húsz lelket. Némileg megrázott a tömegesen felgyúló testek látványa, de nem túlságosan.
Atyád megkéri Shírt, hogy gondoskodjék a holttestek ésszerű felhasználásáról, majd leemeli az éppen öt éves fiát a nyeregről.

- Gyermek. A Változások Örök Törvénye mindenkire vonatkozik és mindenki részt vesz teljesítésében. Nem gyűlölheted a nayanokat, mert próbálkoznak. Ha nem tennék, az Egyetlen Akaratának mondanának ellent.

Azt pedig senki sem teheti.

A Törvény termékennyé tesz minket és olyan megoldások keresésére ösztönöz, melyek egyediek. Melyre mások nem gondolnak.

Maga mellé von és játékosan összeborzolja hajad. Kupacnyi holttestre mutat, ha nem hívja fel figyelmed a mozgásra, soha nem veszed észre.

- Nézd, az ott még él.

Valaki mászik a szörnyű pusztításban a földön. Holttestek, égett zászlók, égett hús szaga mindenhol.

A nayan bizonytalan mozdulatokkal áll talpra.


Leégett róla a ruha egy nagy darabon és komoly sebtől vérzik a combján. Menekülni próbál, de igen sánta, s ilyenformán lassú.

- Érted, miért fut...? Van értelme? Tán saját maga szeretne a Szájra Szállást végrehajtani szégyenében?

Az ilyenek, Gyermek, az ilyenek... Miután Az Egyetlen színe előtt számot vetnek gyáva bűneikkel, patkányként, növényként vagy hasonló alacsonyrendű életformaként születnek újra.

Haszontalannak tűnhetnek, lábad könnyedén eltiporja őket, de nélkülük nem lenne teljes Az Ő Igazsága.

A nayanra mutat.

- Vérem, most megmutatod ennek a földönfutónak...
Ez nem fut.
Ennek a féregnek... Hogy mi a Törvény szebbik oldala.

Kardot nyom a kezedbe, dísztelen rövidkardot. A címeretek a pengébe van gravírozva.

- Ha végeztél, kérem vissza. A végén még kárt teszel magadban, vagy bennem. - mosolya beléd ég hosszú, hosszú évekre.




Játékos: Vyergas Raquan
Időpont: Samambrag havának legvége, utolsóelőtti nap, délelőtt
Helyszín: Rah Gul , városhatár, Raquan birtok
Esemény: Arius Öröksége



A hat csuklyás munkához lát, előkerülnek a szerszámok. Festék, tű, nagyító, kis hengerek és fogaskerekes, apró szerkezetek.

- Marad még rajtad elég hely, ha szeretnél valami emléket a bőrödbe, azt gyorsan elintézhetjük - kacsint Rád Arius

- Fordulj hasra és kezdhetjük is. Addig is adnék valami olvasnivalót.

Gyenge pergamen kerül apró tartóacélon a padra, arcod elé.
Ahogy rászusszansz, leesik a jobb alsó sarka, nagyon is gyenge anyagnak tűnik, ám a betűk szörnyű erőt sugároznak.
Arius vöröses-barna (vér?) kézírása szánt végig a papíron.
Ismered már a hurkait jól, ezek nem a szabad akarat betűi. Minden jelből árad a feszült, felkészült koncentráció.
Talán más dialektusból kellett fordítania, talán csonkolnia kellett az Ősök nyelvét...


Vérem Szerelmét hányja, hogy Vérét menthesse. Lángol a kastély. Lélek árul lelket, Huvargh egy darabja és Testvére Vérembe költözik. Ősi szövetség van közben jelen.
Lángolnak a hintók, vörösbe öltözik a táj. Az Ő Gyermeke vad tombolásában vet véget az árulásnak, hogy Új Élet születhessék. Vérem immáron világtalan, s porhüvelyemhez küldetik.
Lélek árul lelket, szüntelen.
Kétfelé ágazik álmom.
Vérem látja a Világot, Teljes Valójában. Úgy, ahogy Mi soh'sem láthatjuk. Része van a Birodalom sorsában.
Vérem elméje Az Egyetlenhez tér, lángol a Tartomány. Új Élet születik.



Halk zümmögéssel dolgoznak rajtad, pokoli gyorsan.
Egyszerre kerülnek mágikus rajzolatok a bőröd alá iktatva mindkét felkarodon és a hátadon, valamint a derekadon.
Ez természetesen komoly fájdalommal jár.
A tetováló - mesterek nem vacakolnak - jól meggyötörnek.
Rossz testszaguk elkeveredik a véred illatával - furcsa, alig elviselhető elegy.
Néha elér az imént felismert kesernyés-édeskés illat is, tovább fokozva kíváncsiságod.

\\ Egy kivételével minden Fp - t felemészt a folyamat, az ájulás határán vagy. \\


Két tetováló is összeesik munka közben, látótereden kívül. Csak zaj egyértelmű és a Mesterasszony éles hangja:

- Átveszem.

Amíg dolgoznak rajtad, Arius és Rar beszélgetnek az asztalnál. Érzed a kékmandula áldásos hatását, de néha erőfeszítésedbe kerül, hogy ne vizeld össze magad.


- Jó, hogy itt vagy, Rarkhyll. Más arcát most nem tudnám elviselni.

- A legkevesebb, amit tehettem, hogy tiszteletemet tettem - marad tárgyilagos, kissé távolságtaró Rar.

- A fizetséged eljutott hozzád már, reményeim szerint.

- Már azelőtt, hogy Vyergassal egyáltalán találkoztam volna.

- Sajnálom, hogy "arra" nemet mondtál.

- Mindenemmel támogatni fogom, a fiút, de amit kértél... Az részemről nem teljesíthető, Arius Raquan. Bocsásd meg visszautasításom, mely nagyrabecsüléseden semmiképpen nem ejt sebet.

- Tiszteletben tartom döntésed, Rarkhyll Kharghallys. Véremnek a saját útját kell járnia. Új utat, mit magának jelöl majd ki.

Surrogás, páncél nyikorgása. Arius felállhat az asztaltól.

- Alig egy napunk maradt, aztán lerohanják az utolsó kaput is.

- Atyád hangja szomorú. Azelőtt még soha nem hallottad ennyire szánalmasan, tagadhatatlanul érzelemittasnak. Soha -soha.

A Mesterasszony - illatáról felismered - a nyakadon kezd dolgozni. Sok-sok helyen vérzel már a rajzolatoknak köszönhetően és ez az a pont, amikor a szervezeted feladja.
Zümmögés kísér álomtalan álmodba.




Fogalmad sincs, mennyi idő telhet el, belemosódsz a hangokba, aztán a képbe is.




- Kész. Kijavítva. - riadsz fel, bár nem tudod, ki modhatta. Ágyadban térsz magadhoz, a szobádban. Valaki rádadta hálóköntösöd.

Tiszta vér minden, az ágyneműd, a föld, a falak... Mellesleg utolsó éji vendéged megkötözve hever az ágy mellett, fejénél méretes vértócsa.

Egyedül vagy. Oda sem kell nézned, hogy ablakod hírül hozza Neked - tart még a Birtok ostroma. A füstön túl tűzbe borul az udvar minden látható része.

Kiabálást, fegyverzajt hallasz odakintről, bár ablakod sokat tompít a csörtéken.

NAGYON fáj mindkét karod, a hátad, a mellkasod és a derekad is. A fájdalom szinte leégeti felsőtested. Nehezedre esik mozogni, vagy karjaidat használni. Mintha ólomsúly húzná tagjaid.


\\ 2 Fp-n állsz, az elkészült tetoválások előnyeire és hátrányaira visszatérünk a regenerálódás után.\\

[Narxes]

// Kellemes Húsvétot! Bocs a késésekért, súlyos ihlethiánnyal küzdök, de próbálok majd mindenhová írni. //

Vyergas Raquan

Sajgó lábbal, zsibongó fejjel, készségesen adja át magát az akaratnak. Bárhogyan is tiltakozik minden porcikája a Vérbosszú, vagy a kegyes halál elkerülésétől, mégis elfogadja sorsát. Hasra fordulva a padon, testét a csuklyásokra bízza. Apja szavaira csupán gondolatban felel, amint felkönyököl, de ajka nem mozdul. Büszkesége nem engedi saját szájából hallatni külön kérését a társaság előtt. Jó néhányszor hallott már a bőrbevarrt bűvös motívumok jótékonyságáról. Talán soha visszatérő alkalomnak véli.

< Erősíttesd a szemem világát, hogy tisztábban láthassam a rám szabott feladatot. >


A lefordított ősi szöveg felolvasása után, megkezdődik a kín. Izzó lávaként marja egész testét a sebesen munkálkodó tűhegyekkel beültetett anyag. A fájdalommal való küzdelemben, kitompult éberségéhez csak monoton zörejként érnek a környezet hangjai. A fájdalom elviselésében, sokat köszönhet a kékmandula párlatnak. A megváltó eszméletvesztése után bevizel.


~ Acélkemény, sötétszürke páncélzatot sarjasztott, erős kezek markolják a vállait. Szárnycsapások szele süvít a feje fölött. Nyugtatólag hatja át Bar’quan Sinis mélyfekete tekintete amint lepillant az utasára. Játszi könnyedséggel, enyhén lóbálva viszi a fiút. Repülnek. Alattuk az ismerős Raquan kastély körül tomboló káoszban csatazaj és pusztulás. Mortel, messor, nayan hullik, holttesteket perzsel a tűz. Tisztes távolságból, lassan haladnak a birtok felett, nem többek ők szemlélődő sétautazóknál. Azonban nem csak kettesben zajlik ez a túra. A harmadik igen csenevész, már szinte súlytalan kapaszkodik Vyergas hajába. Nem valami felemelő látványt nyújt ez a potyautas: idomtalan rákos kis burjánzás. Nevetésnek szánva felhörög. Egymástól igen távol eső három generáció, és a téboly sugallata mindnyájuk felett. ~


Mint akit egy vödör vízzel ébresztenek, riad fel a kábulatból, majd hirtelen ülő helyzetbe pattan az ágyon, viszont tovább nem jut. A beavatkozástól feldagadt fél szeme csak résre nyíló, homályos képpel látja el. Felordít a fájdalomtól. Azonnal letépi magáról a köntöst, hogy semmi se érjen hozzá a felszántott bőréhez. A kékmandula hatásának hiányában lenyűgözi a fájdalom. Mintha kínméreg ültetvényt hordana a felső testén. Miután kiordította tüdejéből az összes levegőt, percekig csak erőt gyűjtve liheg. Lassan eljut tudatáig, mi folyik a birtok udvarán. Lelép az ágyról, talpra állna, ám azonnal összeroskad és a megkötözött lány mellé zuhan. Hasra fordul. Egy szál alsógatyában fekszik a földön. Dühíti a tehetetlensége.

Haragja mellett, egész lényét elönti a keserves kínlódás, a reménytelen helyzet szülte gyötrelem, az enyészet, a méltatlan bánkódás, a kilátástalanság. Tovább hasadó elméje még birkózik az indulataival, ám akármennyire is erőlködik, gyenge ahhoz, hogy izmait kielégítő mozgásra bírja. Úgy érzi, talán fel tudna térdelni, ha nem nagyon nehezedik sérült lábszárára, de avval még semmit sem érne. Immár a legapróbb fény, a borongós, ólomszín égbolt is vakítóan zavarja látását. Arca a földnek szegezve, lehunyt szemekkel, ütemtelen ziháló légzéssel, teste néha megremeg. Méltatlannak érzi magát, amint fekélyekkel burkolt lelke, valami végtelen nagy, undort keltő érzelmek óceánjában vergődik. Egyfelől kacagásra bírná az örömteli, lenyűgöző fájdalom, de elfolytja a szégyen. Ura előtt szégyelli a tehetetlenségét. Nem tudja mitévő legyen. Csupán egy fohászt intéz a maradék józan eszével. A szája nem mozdul, a szeme sem rebben, csukott, zárt és hallgatag.

< Szégyennel tépázott beteges lélekkel
Rímektől csonkított méltatlan énekkel
Könyörgöm Nagyságod pillanat figyelmét
Káoszban burjánzó országod kegyelmét. >

Eszelős hahotája, hátborzongató hörgéssel förmed rá a tudathasadékokat birtokló ősi töredék a fohászkodás végén. Hangzása elképesztő mélységekből zendül. Többhangzatú, fortyogó, sötét ropogásként kong a bárd fejében. Huvarhg tébolyával és rákos érzelmeivel csatározó roggyant elméjében, most valahogy erősebbnek tűnik, mint eddig bármikor.

< Nocsak! Hogyhogy épp a Legnagyobb Úrhoz fohászkodsz fiacskám? Vér szálljon szájára, Ranagol nem nézi valami jó szemmel ezt a nyivákolást. >

< Hagyjál békén! Legalább most hagyj magamra! >

< Már miért hagynálak békén? Ha nem tudnád, sorsunk összeforrt. Mégis mi szándékod evvel a könyörgéssel? >

< Erőt, fegyvert... >

< Fegyvert fognál? Hrr hrr hrr. Talpra sem tudsz állni. Pihenned kell fiacskám! Véred most csak ezt diktálja. Más feladatot szabtak rád, nem szállhatsz szembe az ostromlókkal. Most pihenj, hogy később kiélvezhessük csekély hagyatékod. >

Erre mindketten elhallgatnak. Vyergas keresgéli magában a szavakat, a kifogásokat, de végül el kell ismerje a hívatlan vendége igazát. Apjának tett ígérete felér egy esküvel. Ellazítja tagjait. Ütőeret tapint a lányon, hogy meggyőződjön róla él-e még, vagy holt-e. Eztán lerántja az ágyról a vérmocskos takaróját és a matracot. Miután rendetlenül maga alá gyűrte az ágyneműt, átkarolja a mellette fekvő eszméletlen (vagy tán hulla) testét. Megpihen.

[Shackallor]

Játékos: Vyergas Raquan
Időpont: Samambrag havának legvége
Helyszín: Rah Gul , városhatár, Raquan birtok
Esemény: Arius Öröksége




\\ Vyergas megkapja a Csillagszem - tetoválást öt fekete ág formájában a szeme köré, szemgödröddel középpontjával. A vonalak kerülik orrod. A jel +1k10 CÉ - t biztosít pluszban, ha dobnod kell. Látótávolságod 1k6 méterrel csökken. Ez egyszer dobandó, az előtöriben külön topicban. Végig vagy varrva védőrúnákkal a nyakadtól az egyik oldalon, végig a mindkét felkarodon,és az bal alkarodon, a hátadon és a derekadon. Hosszas tízsoros, apróbetűs litánia került a mellkasodra, mely végigfut körben a bal belső felkarodon és az alkarodon is. \\

Vendéged meglehetősen halott. Nem nyújt feltétlenül vonzó látványt elharapott nyelvével, ahogy jobban megnézed. Valahogy mégis jó közelsége. Nem helyezkedtél még el, mikor

- Vérem!

Az elmédet üti Atyád üzenete, a következő öt szívverés eltűnik a fejedből és...

Hogy került rád az utcai ruhád?

A tárgyalóterem acélfalának lilára festett hírpecsétje ugyan azt családi megbeszélést sürgeti.

Sürgős színjel ide, vagy oda, Nemzőatyád egyértelműen a teremben vár, s Neked bebocsátást kell kérned az illem szerint.

Természetesen megkapod.

Ugyan az a szűk terem fogad, mint azelőtt, a maga szürkeségében. Esteledik, az ég immáron sötét. Fényt csak a terem egyetlen, hatalmas csillárja és az ablakon túl finoman hullámzó, lángoló háttér biztosít. A függönyök eltűntek az ablakokról.
A doboz, Arius csomagja immáron nyitva áll az asztalon. Atyád orra vérzik. Láttad már elégszer, hogy az elme folyamatos fókusza milyen erős hatással lehet fizikumára. Vérének cseppjei körbevonják a különös a tárgyat.
Nehezen lélegzik, halkan sípol minden kifúvással.
Elköhögi magát.
Bal keze mereven hever az asztalon, jobbjával lovagkardját szorongatja.


Játékos: Vyergas Raquan
Időpont: Tizenhét évvel ezelőtt, Hiargash Hava, negyedik nap, napközép
Helyszín: Bid - Grom, Központi Piactér
Esemény: Arius és a kötődés leckéje

A nyár első igazi napja csodás, langymeleg fénnyel ünnepli Atyád előléptetését az Egyetlen legfontosabb Hivatalában.
Követként érkezett Bid - Gromba, mintegy a F'horuum erősítéseként.
Nem véletlenül vitt magával első missziójára. Elmondása szerint csak akkor van értelme, hogy egyáltalán levegőt vegyél, ha ismered a Téged körülvevő világot.
Kényelmetlen, hivatalosan hideg fogadtatás és zavarbaejtően puritán, ideinglenes szállás fogad titeket. Arius látja csüggedésed, ezért úgy dönt, megmutatja a Piacteret.

Csodás nappal ajándékoz meg titeket Az Isteni Akarat, a piacot beragyogja az egyre erősebb fény, lágy szellő fújja el a környező növényzet gyengébb virágait, melyek lassan hullámozva, színes, természetes mintákként szállnak tova a levegőben.

A Központi Piactér hatalmas. Hatalmasabb, mint bármi, amit azelőtt el tudtál képzelni. Már az első, a többihez képest szűkebb és fedettebb bazársor tömege is elnyeli halk nyekkenésed, mikor saját méreteid felméred. Díszes és kevésbé díszes tőrök erejéig még az alacsonyabban kiállított portékákat is látod. Az emberek - látván az Intézmény címerét Atyádon, igyekeznek kitérni az útjából, több - kevesebb sikerrel. Vannak, akiket fellök, az így eltaszítottak hebegve kérnek elnézést.



Atyád öles léptekkel halad, próbálod tartani vele a lépést.
Nem sikerül, az első kósza, elkalandozott pillanatod során elnyel a tömeg. Kétségbeesetten próbálod utólérni Nemződ, vagy legalább jellegzetes alakját kiszúrni az emberek között, de csak egy kegyeleti korbácsokat áruló nayanig jut tekinteted.
Csont reccsenésére kapod fel a fejed - egy beugró kovácsüzletéből perdítenek ki egy betört orrú idegent.
Magas, csak az arc alját látod - alaposan elbántak vele. Szinte még el sem halkultak a szitokszavak boltostól,
(- Ha meglenne mindkét lábam, most kibeleznélek,teee kis korcs!)
mikor leporolva magát rád les. Két nagy lépéssel terem melletted. Elvigyorodik, ettől több seb is elmélyül arcán.

- Eltévedtél, martalékom? Nem látom sehol, hogy kísérnének...

A szétszedett arc és az új szituáció megfagyaszt benned minden gondolatot és nem tudod nyitni szád, vagy mozdítani lábaid. Olyan hirtelen, egy szívverés alatt annyi minden történik...
Ahogy közelebb ér, végre látod a képét teljes valójában. Fiatal forma, vadidegen férfi. Halász lehet, rossz halszagtól és feketesörtől bűzlik.

Már meg is fogta a vállad. Gyorsan körülpillant a tömegen. Nem történik semmi, így vigyora gátlástalan kacagássá változik.
- Valóban elveszettnek tűnsz. - neveti.
- Jer, hadd vigyelek valami csendesebb helyre...

Arius. Az elméd meri csak kimondani a nevét, mikor végre feltűnik az ismerős arc a tömegben. Látványán felbátorodván végre rá tudod venni lábaid, hogy mozduljanak.
Kirántod magad az idegen gyenge kiséretéből és egyenesen Nemződ óvó karjaiba rohansz.

Arius átölel, de aztán szinte azonnal otthagy. Az idegen már fordulna, hogy eltűnjön a piac tömegében, mikor Atyád érintése eléri. Lépés közben dermed mozdulatlanná, tágra nyílt szemekkel és nyitott szájjal mered a világba.
Arius visszalép melléd. Valaki a földre taszít. Arccal kerülsz a földre, beütöd a fejed. Ki lehetett az? Valaki a tömegből? Elméd szinte azonnal kizárta, hogy Atyád lökött volna el. Miközben a kérdések megfogalmazódnak benned, letépik rólad vékony vászoninged. Egyetlen, határozott mozdulat, ez azonban nagyon is Atyádra vall.
Körülöttetek nem áll meg az élet, a népek szüntelen jönnek - mennek. Kevésen múlik, hogy nem taposnak rád, de néhány szívveréssel később már nem látsz egyetlen lábat sem a közelben.
Megfordulsz a földön és látod, ahogy Atyád leakaszt egy míves nyelű korbácsot a nemrég látott árus tartóoszlopai egyikéről.
Olyan pofont kapsz, ami visszaperdít arccal a föld felé.

- A kötődés egy dolog, Gyermek. - dörren égzengés hangján.

Vékony, ám fájdalmasan mély vonalakat húz a hátarta az első csapás, azonnal elered a könnyed.

- Azonban tudnod kell, mikor használhatod saját kötődéseid és mikor nem. Ha a kötődés belülről fakad, halálod okozója lesz.

A második suhintás pontosan kilencven fokban tér el az előzőtől, örök fájdalom - kockákat hagyva a húsodban.

- Én csak az utat mutathatom meg, azt járnod már Neked kell, Gyermek. Nem vagy már csecsemő, hogy társaságommal váltsd ki tehetetlenséged.
Felrángat a földről, a jobb kezednél fogva, majd a halász elé lök.
- Állj fel és intézd el magad a dolgot, ha már az Egyetlen próba elé állított.
Mintha a piac népe nem is látná, mi történik. Mindenki szemeit lesütve igyekszik távol kerülni tőletek.
Tíz lábnyi sugarú körben hagynak szabad teret hármatoknak. Veled szemben a nayan, megakadt, sétaszerű mozdulatába dermedve. Atyád melletted, áll keze válladra nehezedik.
A meleg nyári nap nagyot csillan az ismerős rövidkardon, melyet átnyújt most Neked.
- Ha biztosra mész, akkor fejre szúrsz. Ez nem feltétlenül célravezető, minthogy az egyik legnehezebben elérhető rész. Esetedben, méreteidhez igazodva... Nem látsz rajta páncélt, igaz - e? Akkor a lágy, sebezhető részeket vágod, így téve a későbbi pillanatban valóban sebezhetővé a fejet. Például a gyomrot. Vagy az ágyékot.
A halász szája becsukódik, forgatni kezdi szemeit. Úgy tűnik, hamarosan szabadul Atyád varázsa alól.



Játékos: Vyergas Raquan
Időpont: Samambrag havának legvége, utolsó nap, kora este
Helyszín: Rah Gul , városhatár, Raquan birtok
Esemény: Arius Öröksége




Braq'an festménye maradt ugyanazon a helyen, ahol tegnap először alkalmad nyílt megtekinteni. helyén, kissé feszélyez angyali tekintete.
Az asztal és a székek immáron nagy kiterjedésű, körbe zárt varázsjelen állnak, mely addig kerülhetett felfestésre, míg te tested sokkjából magadhoz tértél.
A pad kicsit arrébb került - betolva a varázsjelbe. Ráalvadt véred tompán csillan a gyenge fényben.

Rar és a Mesterasszony a jel közepén ülnek, mozdulattalan transzában. Oly' szavakat suttognak, melyeknek semmi értelme a khorsban.

- Örökséged fizikai valójának javát csak később kapod meg. Egyelőre elégedj meg a fontosabb dolgokkal - mutat Atyád hírhedt "csomagja" felé.

Belepillantasz a dobozkába.

- Feltételem, hogy halálomat zárd legendába, hogy majd saját martalékod okulására szolgáljon.

A háttérben, a függönytelen ablakon túl kegyetlen háború tombol. Messoraitok éppen felmorzsolnak egy csapatnyi kontraktort, lángol immáron a Kastély közvetlen udvara is. Kardok csendülnek halkan, az ablak által tompítva.

A dobozban apró, átlátszó tasak hever félig apró, szinte porszerű fehér kristályokkal telítve és egy fiolányi vér, vagy valami hasonló. Szinte vibrál a levegő a doboz körül, ahogy föléhajolsz.

- Sraddhu Lelkének töredékei, kristályokba zárva.
Huvargh Vére.

Ne nézz így rám, Vyergas.

Ezekről az ereklyéknek minősülő kegyeleti tárgyakról eddig csak Tordraga tanmeséiben halottál, említés szintjén.

- Sok energiát emésztett fel, hogy felszínen maradjunk. Egy dologra nem tudtalak soha megtanítani, hogy hogyan engedd el magad. Talán pont most jött el az ideje.
Ez az alkalom a legfinomabb nedűért kiált.

Két hatalmas üveg borospohár csendül, ahogy Arius az asztalra teszi őket. Fektete, jelöletlen palackból tölt mindkettőtöknek sötétbordó folyadékot.
Bornak tűnik elsőre, de az állaga sűrűbb. Szagra sem stimmel. De nem, ez nem vér.
Belepillantasz a poharadba. Lehet, hogy mégiscsak vér. Bár ennek édeskésebb az illata...
Alkarnyi hosszú, vékony, acéltükrű hengert állít a palack mellé.

- Bid - Grom, Kitépett Szárnyú Holló. Ott vár majd kalauzod Kon'Kayba. Dolgod végeztével Har Hadassahban teszel jelentést a F'horuum Központjában a Sűrű Rosta eredményeiről. - felfordított tenyerével a henger felé bök.

Remek munkát végeztél.

- Ah, mielőtt még késő lenne. Apró ajándékom, hogy utadat könnyítsem.

Arius a szekrényben turkál.

- Találtam egy kovácsot, aki csak kettőt kérdezett tőlem és máris tudta, mi lesz a dolga.

Kár, hogy többé már ő sem lehet szolgálatunkra.

Rövidkard kerül elő, mely hüvely nélkül csattan az asztalon. Azonnal felismered, nem egyszer nyílt már alkalmad használni. Most másmilyennek tűnik, mint megannyi éve. Bár díszesebb nem lett, már a markolat feletti rész is figyelemfelkeltő változásokon esett át. Az azonosságban azonban biztos vagy, ugyanaz az érzés önt el, mint mikor Arius először nyújtotta feléd. Az érzés, hogy ez a Te kardod.
A vércsatorna valamiféle átalakítóba futhat, pontosan ott, ahol a Raquan - címernek kellene lennie. A markolat vége is kérdéseket vet fel, de Nemződ kirángat gondolataid közül.



- Javaslom, kezdj neki a szertartásnak.

- Sejted, hogy mit teszel? Ha kérdeznél... Kérdezz bátran.

\\ Szándékosan hagylak tanácsok nélkül
Sikeres Intelligencia - próba függvényében (2x) adhatok támpontokat. A kard értékeiről és tulajdonságairól majd játékon keresztül lesz lehetőséged megbizonyosodni\\

[Narxes]

Vyergas Raquan

Kedvét leli felderengő emlékeiben. Mintha azok a régi ütések korbácsoltak volna most érzelmeiből némi örömöt, viszont állapota szinte semmit nem mutat a külvilágnak ebből a kedélyből. Csupán tartásán egyenesít. Iszonyú fájdalmai ellenére is méltóságot varázsol mozdulataiba büszkesége a Nemzője jelenlétében.

Saját verítékétől ázott, csatakos tincseit a fülei mögé tűrve, izzadtsággyöngyös homlokkal, elgyötört arcvonásokkal jelenik meg a tárgyalóterembe. Finom, érzéki vonásait levetkezett, ráncokba szökött, gondterhelt arcán, kissé zavarodott, üveges, bevérzett fél tekintetében, mégis lappang valami körülírhatatlan erőt sugárzó, démoni ragyogás. A tetoválástól feldagadt bal szeme sokat torzít képén, de ahelyett, hogy eltakarná, inkább büszkén viseli. Lassan sántikálva, ám magabiztosan közelít a leszűkített helység személyei felé.

Gondolja; bizonyára néhány órát elpihenhetett a martalék hulla ölelése közben, amint látja az ablakból a besötétedett eget. Gondolataiban oly szinten elszórakozott, hogy már arra sem emlékszik, ki segített neki felöltözni mielőtt visszatért a tárgyalóterembe. Csak annyiban bizonyos, a vaskos, hosszú bőrkabátot nem engedte magára öltetni, hogy a súlyával ne nyomja égető sebeit. Fekete velúrmellénye kigombolva, aranyszín selyeminge lezserül, félig kitűrve, keményre vasalt gallérja lazán. A varázskörbe érve, félbetűrt bőrkabátját a hóna alól az egyik szék háttámlájára dobja. Apjával szembe foglal helyet az asztalnál.

Rar és a Mesterasszony kántálásából sejti, hogy valami nagydolog van készülőben, de nem fordít komolyabb figyelmet rájuk. Különös érzés kezdi kerülgetni, amint rádöbben, hogy a két utolsó Raquan ilyen meghitten, Sraddhut magasztaló, gyönyörűséges gyötrelmükben, nagy valószínűséggel utoljára beszélget egymással. A szégyenletes érzelmek legaljasabbját észleli egy pillanatra, –talán e helyzet szülte elérzékenyülés- de saját fájdalmából erőt merítve, hamar elűzi a közeléből. Fejet hajtva a káosznak, már belátja, hogy vére sorsát így rendelték az Angyalok. A Kosfejes.

Még feldagadt szeme is felnyílik az ámulattól, mikor hallja haldokló Apja szavait, s megpillantja a doboz tartalmát. Elállt lélegzetét, hirtelen sóhajjal indítja újra, de vigyázva, hogy még a légvétel se tehessen kárt bennük. Közelebb hajolva nézegeti, vizsgálgatja a legendákból ismert, ritka kegytárgyakat. A feltétel hallatára, féltérdre süllyed a székből, tenyereit az asztalon hagyva, míg fejével mélyen –az asztallap alá- meghajolva, halkan, de mégsem suttogva, rekedtesen recsegi a választ.


- Még e felbecsülhetetlen relikviák nélkül is ezt diktálná becsületem, s vérem. Itt és most, Huvarhg ás Sraddhu fizikai valóinak színe előtt esküszöm, hogy nevünket, s Kiemelkedett személyét legendába foglalom. A Téboly és ihlet, és a Lassú halál Angyalai úgy segéljenek. Esküszöm, hogy célom érdekében állnév mögé rejtőzködöm, amíg be nem teljesítem utolsó kérését. –

„- Sok energiát emésztett fel, hogy felszínen maradjunk. Egy dologra nem tudtalak soha megtanítani, hogy hogyan engedd el magad. Talán pont most jött el az ideje.
Ez az alkalom a legfinomabb nedűért kiált.”

Apja ezen szavaira, megkapaszkodva az asztallapban, feltápászkodik, s baljával megtámaszkodik a széke háttámláján, amint álló helyzetbe kerül. Kíváncsian figyeli, vajon milyen nedűt tartogat meglepetésnek az Öreg, de állagából, illatából ítélve sem tudja pontosan eldönteni mi is lehet az. Úgy véli, ha nem valami igen régi óbor, talán cukrozott vér, esetleg elf vér, vagy hasonló ritkaság. Bármi is legyen az, nem hétköznapi lesz, az egyben biztos. Egyenlőre nem nyúl érte, megvárja míg koccinthat Apjával.

„- Bid - Grom, Kitépett Szárnyú Holló. Ott vár majd kalauzod Kon'Kayba. Dolgod végeztével Har Hadassahban teszel jelentést a F'horuum Központjában a Sűrű Rosta eredményeiről. - felfordított tenyerével a henger felé bök.
- Remek munkát végeztél.”

- Számomra öröm, hogy hasznos segítséggel szolgálhattam a munkáját, de a jó eredmény nagyban a Figyelők érdeme. Én csupán Huvarhg sugallatait adtam át az érdeklődőknek. Nekem inkább szórakozás volt mint munka. Ha jól sejtem a Kitépett Szárnyú Holló valami vendéglátó, vagy szentély, de magát a kapcsolatot milyen néven, álnéven, esetleg jelszavon találom? -

Mikor az emlékezetes, enyhén ívelt rövidkard csendül az asztalon, elmosolyodik. Jobbjával markolaton ragadja, majd bal tenyerén végigsimítja pengéjét. Vizsgálgatja az átalakítást. Címerétől megfosztva, kicsit csonkának érzi, de ráébred, hogy a fegyver, amivel életében először oltott életet és megannyi tanleckén volt kiváló szerszáma, ugyanarra a sorsra jutott, mint a gazdája. A kilétét lepel kell borítsa. Szimpátiában áll vele. Az ő kardja, az ő fegyvere. Kedve támad megsuhintani párszor, de amint Apja szavai elcsalják figyelmét, visszateszi az asztalra. Elkomorodik.

- Tehát arra hivatott a bőrömbe vésett számtalan varázsjel, hogy be tudjam fogadni az Angyalok részeit. De ezt nem tehetem meg áldozat nélkül. Lelket kell áldozzak. Ha nem most, akkor eztán mindig, ha csak tehetem. Vér szálljon a szájára, az Egyetlen tanaiban még nem vagyok ezekhez a formulákoz teljesen felkészülve. Ezegyszer még utoljára, kérném Öntől az helyes útmutatást. –

Mélyen Apja szemeibe tekint miközben mondja, majd kissé meghajol és visszaül a székre. Tiszteletjelet int az értékes doboz felé mielőtt hozzáérne, aztán közelebb húzza magához. Úgy gondolja a kintről beszüremlő csatazaj sürgeti az időt, hogy nyugodtan beteljesíthesse az eseményhez szükséges áldozatokat. Amíg Apja tanácsait hallgatja, féltve kiemeli a dobozból a Huvarhg vérét tároló fiolát.

// Nem szerettem volna nagy hülyeséget csinálni, ezért inkább előbb megpróbálom szóra bírni Fatert. //

[Shackallor]

Játékos: Vyergas Raquan
Időpont: Samambrag havának legvége
Helyszín: Rah Gul , városhatár, Raquan birtok
Esemény: Arius Öröksége





- Huszonöt év Ranagol Szolgálatában. Huszonöt év óvatossága, paranoiája, tettei és álmai.

Atyád nyelvén az Egyetlen Neve igazi asztrális ostorcsapásként ér. Még fizikai fájdalmat is okoz, olyan, mintha kaptál volna egy visszakezest tőle.

- Amikor Bid - Gromba küldelek, Te jelszó, álnév után kérdezel.
Ennél sokkal egyértelműbb lesz az életed mostantól, Vyergas.
Huszonöt. Akkor születtél meg, mikor a tavasz negyedik hetéből éppen az ötödikbe fordult.
A következő tavasszal a Tizenhármas szám kétszerese adja majd éveidnek számát. Nemes év lesz az, szerencsés. Használd ki bölcsen.

Közben feláll, balja bénán lóg csak törzsén. Jobbjával görcsösen ragaszkodik pengéjéhez- bár már alig bírja.

- A Szertartás egyszerű. - lép közelebb hozzád.
A kristályokat az orrodon keresztül szívod fel. Csak annyi lesz a dolgod, hogy előtte szívből szólj az Egyetlenhez és Gyermekeihez. Ha nem szívedből beszélsz és a kegytárgyak elutasítanak hordozóként, igen hamar megtudod, mi jön utána...
Aztán azonnal oldd fel a fiola tartalmát és idd ki a kupádat. Így talán nem robban fel a fejed azonnal.
Nem lesz egyszerű dolgod, mert...
eztán már munkálkodnak benned az ereklyék, s Neked vért kell fakasztanod a lelkeden. Ezt a Nagyok a múltban hosszas meditációval, lélekutazással, vagy szakrális segítséggel tudták elérni.

Közben Rar és a Mesterasszony folyamatosan kántálják érthetetlen litániáikat.

- Ha Szállni küzdesz, azzal megsebzed a saját lelked. Tudom. Nem kell szabadkoznod. Nem ígérem, hogy elég mély lesz a seb, de kezdetnek megteszi. Talán még én is tudok segíteni közben.

[Narxes]

Vyergas Raquan


Apja oktató szavait, érzéketlen, hideg arcvonásokba dermedve fogadja az ősi üvegfújó mesterek egyik legjobbjának míves fioláját vizsgálva. Nemzőjével soha nem szállhatott vitába semmiféle téma kapcsán, miért tenné éppen most a haldoklása közben? Nem tartja bolondságnak az álnév mögé rejtőzködést, miután a tudatába égett, hogy az egész tartomány fog fejére vadászni. Sürget az idő. Bizonyára Apja is szívesebben rohanna ki a kastély udvarára a maradék erejét összeszedve, hogy méltóképpen, csatában elhullva állhasson a Legnagyobb színe elé. Biztos benne, hogy nehezére esik itt oktatgatni, bíbelődni értetlen gyermekével, ahelyett, hogy utoljára vért fakasszon legendás kardjával a halála előtt. Megérti a helyzetét. Nem. Nem szállhat vizába a különleges alkalom módjának megejtése végett. Tekintete, s egész lénye elmerül a szent tárgyakban, csupán bólint, de még fel sem pillant az Apjára. Sürget az idő. Kihúzza az üvegcse dugóját és a kétes eredetű italt tartalmazó poharába csepegteti. Gondolatban elképzeli, milyen formán volna mindezt az Angyalok tetszésének méltóan bonyolítani. Képzeletben, Huvargh tiszteletére emelt, Sraddhunak áldozott, meggyötört és kínzott emberek holt testrészeiből emelt totem tövében térdepel. Egy szűz gyermekről lehántolt bőrabroszon térdepelve teszi ténykedéseit. A dobozból lélegzetét visszafojtva az asztalra üríti a kristályport és a szelence sarkával egy csíkot képez belőle, minthacsak egy hétköznapi ajzószerével tenné. Iszonyú primitív barbárnak érzi magát ettől a művelettől, mikor pillanatra kizökken a fantáziálásából és a valóságra ébred...

< Óh, Egyetlen! Miként számolok el evvel majdan? Mondjam, hogy a vérem követelte? >

< Avval ráérsz hrr hrr hrr. Tedd azt, amit Atyád mond te féreg! >

Valamiért minden más gondolatát, s képzeletét elűzve, Symbelmine példázatának pár sorát idézi fel magában.

„Korhadt faág ez a mi világunk ...
Nyomot hagy - é a kérgén a dalos csalogány lába, ha tovaröppen róla? ...
Ám a büszke sas karma nemde nyomot hagy, ha rátelepszik? ...
És vajh mi történt közben a csalogánnyal?”

A székből kikelve, ismét térdre ereszkedik, s lehajtott fővel, lehunyt szemmel kezdi fennhangon egy közismert fohászát. A Kosfejes és Félisteni Gyermekei magasztalását, ékesen szóló hangsúlyokkal nyújtva ejti, énekli. Az isteni kegyet kérlelő hangzatai elvegyülnek a transzban kántáló társaság idegen szavaival. Néhány perces imádsága után megmagyarázhatatlan, tébolyult sugallat rántja ki belőle gyermekkori költeményét.


- Minden zsiger, minden vércsepp, csak nektek ragyog
Óh, Egyetlen tanítói, Káoszangyalok
Kiemeltek a mocsokból, s ha meg is halok
Káosz Huvargh, Káosz Sraddhu gyermeke vagyok. –

Eztán feláll, és gondolkodás nélkül felszippantja a kristálypor csíkot, majd rögtön poharáért nyúl, hogy lehúzza tartalmát.

[Shackallor]

Játékos: Vyergas Raquan
Időpont: Kiszakadva az időből, azután nem érzékelt
Helyszín: Rah Gul , városhatár, Raquan birtok
Esemény: Befogadás - Összeolvadás



HallomavérlüktetésétKáoszKáosz!halottconsularhamisistenségédeslassanfolyóSzálláslángokbazártbüszkeségKáoszKáosz!
fenyítéstiszteletárulónépekKORCSOKazégkorcsaiszerencséscsillagképKáosz!
ÉN VAGYOK...
KÁOSZ!

Ki beszél?
Ki beszél hozzád?
Az egész lényedet áthatja ellenállhatatlan hidegrázással.


ENGEDJ BE!

ENGEDJ BE, VÉREM KORCSA! ELLOPTÁL VALAMIT, AMI HOZZÁM TARTOZIK.

ENGEDJ BE, AZ OTT AZ ENYÉM!



Nekiesik valami az ablaknak, Rar orrából és füléből elkezd dőlni a vér.
Ez a valami..
Megfagyaszt iszonyatával.
A mesterasszony kiesik a transzból és összeomlik.
Raj száján vércsepp gurul.
A varázsjel felvillan, s finoman remeg a földön.

Vendéged dühödten csapdossa az ablakot. Minden csapás megrázza kissé a szobát. Az utolsó nagyobb az előzőeknél, s az ablak üvege megreped.

Az ütés mintha Téged ért volna, s Te azonnal megtörsz a csapás alatt.
Elméd szilánkokra törik egy szívverés törtrésze alatt. Ezernyi darabra szakadt Vyergas sikít fel hangtalan, ezernyi formában. Jelentéktelennek tűnik most minden, amit magad mögött hagysz.

Megszűnik a tér. Megszűnik az idő. Tökéletesen függetlennek érzed magad a világtól. Fent lebegsz a viharban, a csillagok között, s egyszerre próbálsz levegőt venni a föld mocskába zárva. Minden vagy és mégsem vagy semmi.
Kissé tisztul a kép, újra értelmet nyer a tér és az idő, így a föld nehezét hamarosan ösztönösen veszed le saját válladról. Felhők között repülsz, s letekintesz a Birodalomra.

Több, mint megkapó látvány. Érted, s érzed hercegségek, városok, Tartományok lüktetését, amint külön - külön zsibonganak, ám egységben tekintve le reájuk Az Ő Igaz Valósága nyílik meg előtted. Látod a Tizenhármak ősi Tornyát, amint az égbe harapva tiltakozik az ellen, hogy egyáltalán rá gondolj.

Csodás viharban száguld a sokezer darabra szakadt Vyergas. Te magad lennél az? Melyik a sok közül? Az egyik játszik a felhőkkel, a másik eltérít egy villámot ezer mérfölddel arrébb.

Kíváncsiságod az eddig csak legendákból ismert Tiltottak felé hajtanának, de figyelmed egy hatalmas, mindent elnyelő fekete felhőcsoport köti le. Nem egyszerűen fekete, ez...
Ősi sötétség. Szavakkal nem tudnád megmagyarázni, hiába tiéd most minden dialektus minden szava.

TAKARODJ


Máris semminek érzed magad, aztán
ezernyi, testetlen Vyergas zuhan az égből. A Valóság immáron ismerős fájdalommal jár.
Suhansz a mélybe, már csak 'Yanna Khartinmak városoktól zsúfolt tája tölti ki látótered.
Már csak Rah Gul.
Mosolynegyed romjait nayanok takarítják.
Bezuhansz a lángokban álló Raquan - Birtok tárgyalótermébe.
Már csak hat apró darabból állsz, mind a hat részed egy hely felé tart.
Egy Vyergasnak született lélekbe, azonban biztosan tudod, hogy ez nem Te vagy.


Eszmélsz.
Fekszel. Fel kell támaszkodnod a földről, hogy biztos lehess benne. Csak foltokat látsz, bár úgy érzed, szemeid tárva - nyitva vannak.




A fejed három különböző ponton akar leszakadni, a fájdalom kibírhatatlan. Mintha forró húskampók húznák koponyád belsejét hat különböző irányba.
Nagyon zavar a megváltozott érzékelés.
Érzed, hogy kardod a közelben van, de nem tudnád megmondani, hol lehet. Érzed Arius közelségét is, aurája szinte sikít a dühtől.

Düh?

Mondhatni ismeretlen folt Atyád "érzelmi palettáján". A "düh káros az egészségre", szól az utca mondása is.

- Mindig fáj. Így szép meghalni, hogy előtte mindig fáj. A lelkeden nem fakadt vér. Nemsokára Szállni fogsz.
- ADD VISSZA. ADD VISSZA! LELKED A SZEMEDBEN.

Hangok. A fejedben. Mindkettőt éles fájdalom kíséri a koponyádban, összeroskadsz.


Lényed minden sejtje fájdalommal teli. A fejed mintha széttépték volna, a felsőtested java már hajaz az elviselhetetlen felé. Égnek a szemeid. Sisteregni kezd a bőröd, több helyen is, égett húsod szagát érzed.
Valami - valaki zajt kelt nem messze tőled, jobbról.

[Narxes]

Vyergas Raquan

Felhördül mikor magához tér és egy hangos öklendezéssel üríti ki magából a sötétvörös egyveleggel együtt gyomra cafatjait maga alá a kőpadlóra. Hányadéka végét, saját vére élénkíti a piros árnyalat felé. Kicsit bánkódik, mert nem tudta az apját leokádni, hogy visszaszolgáltassa ezt az alig használt őskori moslékot. Megtagadott, kitaszítottságában megvet mindent, mit egész eddigi életében oly nagyon tisztelt, vagy imádott. Szánalmas féregként gondol nemzőjére, ki csak neve halhatatlanságáért eped ahelyett, hogy méltó lenne Ranagol igaz hitére. Az ihlet és a lassú halál angyalainak, kiknek tanait követve kelt és feküdt A Kosfejes minden áldásos napján, hátat fordít ezen pillanatban. Úgy véli, azok a szentek, amelyek megtagadják híveiket, nem méltók a tiszteletre. Nem méltók a követésre. Eztán csekély hátralévő életében, más ösvényt kell járjon, új utat kell találjon az Egyetlenhez. Kifordult tudattal, cinikus kacagásra bírja létezése értelmetlensége, de csak halálhörgés hagyja el a száját. Nem volt több, mint képmutató hiénáknak vetett eledel. Minden éppeszű gondolatát elnyomja fejében egy hatalmas, szüntelen sípolás, melyhez saját szívverése szolgál észbontó, halálos ritmust. Félelemnek, szánalomnak nyoma sincs szívében, csak a halált, vagy a teljes, legvégső, lelkét is ízekre cincáló pusztulást vágyja. Nevezetes kardja észlelése csak egy újabb árulás jelenléte a számára. A jobb felől mozgolódó keselyű, betámadó, vagy kontraktor, vagy minek vélt alakot csak pusztán foggal és körömmel volna kedve konyhakészre preparálni. Végső küzdelem a halálvágya mellett.
De mindenek előtt; vakon, végigtapogatja jobb lábszárát lefelé a csizmája irányába. Úgy látszik, az öltöztető segédnek nem tűnt fel, vagy talán tudatosan hagyta nála rejtett fegyverét. Rátapint a csizmájába rejtett áldozótőrének markolatgombjára. A csizmába varrt hüvelyéből kirántva, rögtön ismerősen, kényelmesedik tenyerébe a csekély keresztvasú, borotvaéles acél markolata. Legutóbb még reggel vágta át vele annak a tiszteletlen testőrnek a torkát. Most arcához emeli. Nem tétovázik semmit, mert nemsoká a behatoló ellen kell forduljon. Rutinszerű, gyors mozdulattal szabadul meg testrészétől, amivel a másik angyal részeit magához vette. A pengeéles acéllal, leválasztja arcáról az orrát és hajítja a hányadékba, amit pillanattal előbb a padlóra rakott. Viszont ahelyett, hogy fel tudná venni – legalább is megpróbálni felvenni – a harcot a támadóval, végelgyengülésbe ernyed. Az öncsonkítástól megadja magát a teste. Mozdulatlanságba dermed, de valamiért még nem veszti rögtön el az eszméletét. Csupán saját vérét ízlelgeti a már fájdalommentes, sokkos állapotában. Vakon: csak a vére íze, az oltári sípolás és a ritmustalan ütemben, olykor kihagyó, majd nagyokat rugdosó, saját szíve dobverése kavarog fejében.
És a pokol legmélyebb bugyraiból felreccsenő, másvilági dörgés.


< Lám csak, sorsod hasonló lesz ezredévvel előtti enyémhez? Gyenge vagy, mint én voltam, mikor az első adandó alkalommal megrendült hitem és a lelkem szilánkokra zúzatott és kitagadtatott az örök körforgásból az Egyetlen akarata által. De ne csüggedj, reményt nyújtok neked a méltó befejezéshez. Ez a vég itt számomra a végső pusztulást fogja okozni, de nem is bánom. Belefáradtam már ebbe a féreg létezésbe. Viszont neked csak egy újabb kezdetet jelentheti ez a vég, s most dönthetsz afelől, hogy miként bíráljon a Kosfejes. Ezen pillanatban már erősebb vagyok nálad, erőszakkal is átvehetem tested felett az uralmat, de ezegyszer felajánlom, hogy szabad akaratodból átadhatod nekem. Evvel részed lehet a végső diadalban. Olykor elszórakoztatott az életed, az emlékeid és a buzgóságod a hitedben, ezért megadom neked a szabad döntés jogát. Bár elegendő felszívódott testedben az ősi anyagból ahhoz, hogy rendet rakhassak a néhai hajlékod körül, siess a döntéssel, mert nem sokáig húzza már e kifacsart porhüvely. Mond meg hát most! Átadod e a tested, vagy vegyem el erővel? >

A saját vérében és hányadékában tehetetlenül heverő sötétbárd, vérmocskos, csonkított arcán feldereng egy mosoly. Hát mégis jutott neki valami az isteni kegyből, hogy halála előtt megadatik neki a végső küzdelem. A fejében tomboló zűrzavarban, nehezére esik gondolatokat formálni, de a választ azonnal kisajtolja magában.

< S... soha! N... nem kérekk... a dia... dalod f... fényéből! V... vedd el, ha kell, te m... méltatlan f... féregh! >

És küzdenek. Míg a két elme egymásnak feszül, a test rángatózni kezd, mint aki még agonizál halála előtt. És valóban sokkal erősebb immár a hasadékokat birtokló idegen lélekszilánk Vyergas bomlott tudatánál, azonban mielőtt teljesen háttérbe tudná taszítani a bárd saját teste feletti uralmát, valami történik. Fejében a szívverése lüktetése egybefolyó, apró ficergései után egy utolsó hatalmasat dobbant és megáll. Azonnal zsibbadni kezd minden tagja, a süketítő sípolás is halkul, egyre halkul. A két tudat csatája is befejeződik. Már nincs miért csatázzanak. Megszűnik a sípolás, megszűnik a zsibbadás, megszűnik a porhüvelyhez kötő kapcsolat...
Kényelmetlenné vált burkában kicsit fészkalódik, meg-megrezzen, nincsen maradása. Halálra gyötört testéből kikelve tekint vissza elhasznált bábjára. A holtteste torzított képére rádermedt a mosoly. Elégedettséggel tölti el, hogy sikeres volt a végső küzdelme. Megtette amit tehetett. Haláláig késleltette átadni teste uralmát a kitaszított töredéknek. Körbetekint a teremben, de már semmi nem érdeke, csakhogy tájékozódjon. Óriásbuboréknak tűnő, fodrozódó, anyagtalan testére még tapad a kis sötétebb árnyalatú, áttetsző pióca, aki egy érzelmi benyomással kommunikál a kegyelt lélekkel, mielőtt leválni kényszerül róla. Ebben a formában már nem lehet hozzá köze. Egyetlen érzelmi átvitelében, az elismerés és tisztelet mellett, ezernyi emlékképet és tapasztalatot közöl, aztán megsiklik a fodrain, majd leválik róla, hogy a végleges enyészetbe zsugorodva váljon semmivé. A halott bárd lelke magára maradva, egy lábnyira emelkedik levetkezett porhüvelye felett. Nem köti már se név, se vér az anyagi világhoz. Nem kötik már a fizika törvényei. A legvastagabb sziklafal is nyitott ajtót jelent a számára. Ösztönösen indul meg az anyagi világ kárpitja mögé vezető hasadék irányába, hogy a következő kéregben a valódi formájához, s nevéhez jutva állhasson Ranagol ítéletéhez.


// A karakter nem tudatosan ölte meg magát, csak véleményem szerint, az elkínzott testének már sok volt az öncsonkítás, ezért a klinikai halál állapotába raktam.
Te döntesz, hogy szállni hagyod, vagy visszagyömöszölöd a testébe. Ha életben marad, azért meg kéne majd beszéljük a változásokat, mert itt egy kicsit át lett szerelve.
Viszont ha meghalna, sem szeretnék rögtön búcsúzni a helyszíntől. Ha nem utáltál meg nagyon szívesen jelentkeznék egy nem vallásos karakterrel. //

[Shackallor]

\\ End of Season One\\