Go to footer

Regény kritika

Moderátor: Admin


Regény kritika

HozzászólásSzerző: Yvett de Crei » 2008.04.03. 17:56

Ide a megjelent M.A.G.U.S. regényekről szóló kritikákat, véleményeket várjuk.
Emberi törvény kibírni mindent
S menni mindig tovább,
Még akkor is ha nem élnek már benned
Remények és csodák.
Avatar
Yvett de Crei
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólás: 4390
Csatlakozott: 2006.03.28. 0:45
Tartózkodási hely: Kerecsend


Re: Regény kritika

HozzászólásSzerző: Castor de Vinter » 2008.04.03. 18:01

Könyvkritika: Hadak árja
Kép
A kötet 10 novellát tartalmaz. Hazudnék ha azt mondanám, nem volt egyfajta prekoncepcióm a könyvvel szemben; reméltem most végre kapok egy remekbe szabott krónikát a Dúlás eseményeiről, mely oly meghatározó az ynevi Délvidék történetében.

Nos e várakozásomban csalatkoznom kellett, a kötet nem a Dúlás történetének krónikája, nem valami fantasy-háborús regény ahogy vártam. Sokkal inkább emberi (félelfi, orki, nomádi...:) ) sorosokról szól, és az egyes egyének szemszögéből mutatja be ezt a korszakot, a "sötét oldal" ork gyalogosharcosától, a "világos oldal" kereskedőjéig.

Változó minőségű novellafüzér, van közte egy-két érdekes, de a többsége sokkal inkább egy hangulatot, egy armageddon utáni életérzést közvetít az olvasó felé, illetve szeretne láttatni az olvasóval. A gond csak az, hogy a hangulatfestés gyakran a történet érthetőségének a rovására megy. Az írók szeretnének megragadni valami nagyon "darkos", nagyon depresszív, nagyon reményvesztett "semmim se maradt, minek élek" hangulatot; és ez a törekvésük néha odáig fajul, hogy egyszerűen nem értem miről szól a novella. Ez különösen a "Csótány neve" c. történetből világlik ki, ahol az egyes részek ismételt vissazolvasásával sem sikerült megértenem, hogy mit szeretnének nekem elmesélni . Túl sok minden marad rejtve, túl sok balladai homályt akarnak besűríteni tíz-húsz oldalba és ez itt-ott unalmassá teszi a kötetet.

De hogy pozitívumot is mondjak róla: a címadó novella egy toroni rendszerű gladiátorviadal elmesélésével kezdődik, nagyon pörgős, nagyon akciódus és lendületes kis sztori, mindemellett egy kalandozócsapat vesszőfutásába enged betekintést, amit végül is elsöpör a Krán gyújtotta világégés.

A kötetből kiemelkedően jónak találtam a "Hamvakból" c. történetet, aninek látványos filmszerű csúcspontja mikor Sorquas Devastor a pyarroni Uwell-paplovagok vezére összecsap -ezúttal végre nem a segédcsapatokkal- hanem igazi kráni légióval, miután azok egy frissen nyitott térkapuból megjelentek, és hősiesen küzd annak démonlovas vezérével, míg az aquvir hatalomszavak puddingá nem változtatják az egyházfit. Dehát végre egyszer azt olvashattam hogy:

"-Nincs időm játszani - szólt Devastor, és két marokra fogott csatabárdja derékban szelte ketté a xinget. Ezután a következő légionárus felé lendült. Csapásai alatt a krániak úgy hullottak, mint az őszi búza aratáskor."

Jegyezzük meg ezt a részt, mert azt hiszem most olvastam regényben előszőr és -valószínűleg- utoljára olyat, hogy a krániak valakinek a csapásai alatt úgy hullanak mint "az őszi búza". :) Végre történt valami minimális költői igazságszolgáltatás, bár Pyarron elbukik, ezért a mondatért megérte megvenni a könyvet...:)

Csak azt sajnálom hogy legalább Selmo atya illetve Shackallor és 13 démonfattyú testvérének az összecsapapását nem olvashattam, amiben Selmo és a pyar istenek által emelt Gömbszentély is elpusztul. Legalább fogalmam lett volna róla, hogy vaj'h miféle szerzet lehet a kráni birodalom führerje, de sajna az írók nagyvonalúan eltekintettek tőle hogy efféle, -a későbbi regényciklusokat meghatározó- fajsújos információt leírjanak.

Ígyhát maradt egy közepes, olvasható színvonalú novelláskötet.
Avatar
Castor de Vinter
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólás: 4309
Csatlakozott: 2006.12.26. 22:59
Tartózkodási hely: Debrecen


Re: Regény kritika

HozzászólásSzerző: Castor de Vinter » 2008.04.03. 18:06

Könyvkritika: Lobogók hajnala

Kép



****

A könyvkritikát töröltem, mert ezt majd szándékomban áll újraírni, ha elolvastam az Anyrok Alkonyát, ami ennek ikerkötete.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Castor de Vinter 2008.05.27. 20:19-kor.
Avatar
Castor de Vinter
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólás: 4309
Csatlakozott: 2006.12.26. 22:59
Tartózkodási hely: Debrecen


Re: Regény kritika

HozzászólásSzerző: Castor de Vinter » 2008.04.03. 18:08

Könyvkritika: Ian Russel-Harold Barouche: Ranagol áldásával

Kép
Pozitívumok, amik tetszettek a regényben:

- végre valaki gondolkodó és intrikára képes hatalmi tényezőként mutatta be az "erdőpillék" népét; mint fajt; akiknek az egyetlen tudománya nemcsak az egyszeri utazók bosszantásáből, vagy tobozokkal való hajigálásából áll. Célokkal, motivációval ruházta fel őket, akiknek a szerepe nem pusztán anyiban merült ki a regényben; hogy legyen benne egy vicces figura, akin röhögni lehet. (Persze, kaptak némi joviális színezetet, de azt hiszem ez elkerülhetetlen.)

- megkapó erővel teremt "darkos" hangulatot, jól operál az ember érzékszerveivel, bár néha túlzásba viszi az atmoszféra teremtést

- egész szemléletesen és érdekesen ábrázolja Új-Akvilona társadalmának keresztmetszetét és a politikai viszonyokat; sok mellékinformációt ad a városról, amolyan világleírásfélét; jól használható hátteret szolgáltat egy Új-Akvilonában játszódó kalandhoz.

-példát mutat rá, hogy milyen egy Ranagol-hitű város mindennapjai, milyen félelmek, motivációk mozgatják az embereket

- tetszett a város főpapja (vagy hóhéra?) és a kovács közötti összecsapás; egész olvasmányos érdekes volt a "varázspárbaj" leírása, a mód ahogy a papi varázslatok megjelentek a regényben; kár hogy olyan hamar megmurdelt a csuhás

- "fárasztó" de tetszetős favicc volt az aun-harcos korai halála. Azt hittem többet fog belőle az író kihozni, ehelyett fejét veszi szinte ahogy megismeri az olvasó...

- érdekes volt hogy a "mesterembereknek" van egyfajta tapasztalaton és a beavatáson nyugvó mágiájuk, és komoly hatalommal rendelkeznek az anyag fölött (már ami az elkészített tárgyakat illeti) ezt a mágiafajtát még lehetett volna bontogatni egy kicsit, mert érdekes volt.

Negatívumok, amelyek nem tetszettek a regényben:

-előszőr is az egyszeri olvasótól komoly előismereteket igényel. A regény csattanójáúl szolgáló "thigran-tábla" egyátalán nem biztos hogy olyan nagyon benne van az olvasók közgondolkodásában, hogy értsék a regény csúcspontját. Én azóta értettem meg a Ranagol áldását, hogy elolvastam Ian Russel: Fogadalom c. regényét....Jah! Hogy ez a thirgan tábla!
Nem ártott volna az íróknak megalapozni és jobban bemutatni a thirgan táblához kapcsolódó infókat. Valószínű sokan ezért nem értették meg. Pedig az alapötlet rendhagyó és izgalmas.

-a gorviki "pengebáró" alakja egy kicsit sablonos. Meglehetősen üresfejű k*pecér ez a Scarafone; bár ha ez volt a cél, hogy ilyen legyen nos az jól sikerült.

-Nagyon nyögve-nyelős a Pasa és Scarafone közötti alap ellentét: A dúsgazdag Pasa nyomorult 17 aranydukát miatt üldözi a nemest már két éve? Azt most ne nézzük, hogy valószínűleg kajára többet költ egy hónapban. Az elv a fontos; szóval 17 aranyért már évek óta fenttart egy pénzbehajtó alakulatot az élén egy "sith" kardművész-szukával, hogy kirázzák belőle a pénzt!? És kit küld arra aki meghágja a feleségét? De rendben, tegyük fel így van, végül is kőgazdag a csávó, a hatalom íze a lényeg. De ha így van nem igaz hogy ennek a Scarafonénak nincs annyi hitele, hogy a rokonaitól összetarháljon 17 aranyat, hogy leszereljen egy olyan kellemetlen ellenséget mint a Pasa? Egyébirént Scarafone meg valószínűleg k*-ra többet költ egy hónapban mint 17 arany; de hát mindegy.

-miért van állandóan köd? Jó tudom, kell a feeling, de az hogy feltétlen minden éjjel jön, az kicsit túlzás...

-kicsit öncélűnak tűnik, hogy a megatáp szekerce elkészítéséhez lehetőleg három csecsemőt kell felhasználni koksz gyanánt. Made in by Ranagol; de ennyire nem kéne erőltetetten hatásvadásznak lenni...a Toroni boszorkányerődben meg életelixírt gyártanak belőlük. Nagy keletje lehet a csecsemőknek Yneven...

-a kovács kilenc meztelen ökölcsapással hozza össze a csúcsfegyvert. Ez már tényleg fájdalmas volt a csecsemős-action után így benyomni.

-ez a Balbun egy megállíthatatlan örjöngő tuskó, aki mindenkit lenyom. Rohadtul ellenszenves figura, szinte várja az ember, hogy mikor vágják már jól pofán...egyfolytában rinyál az elvesztett szerelme miatt, de a csecsemőégetés amúgy teljesen helyénvaló...ja és a slusszpoén, a regény végén ez a Balbun saját kezűleg fojtja meg a boszorkány szerelmét, aki meg a Halál-csókjával szeretett volna pontot tenni a "kapcsolatuk" végére; na erre varjatok gombot! Mikor már úgy érzed ennél betegesebb groteszk szarságot már nem olvashatnál, kiderül hogy láthatólag fogalma sincs az én kis egyszerű faguriga-típusu lelkemnek a hülyeség mélységeiről és minőségéről. Ígyaztán csak a szemöldököm húzgáltam a dolgok alakulását olvasva és azt vártam, hogy a következő oldalon vajon milyen beteges fossal akasztanak hasba...


-az Akvilonában kuplerájt üzemeltető erdei nimfa szerepeltetése leverte a biztosítékot...a kerti tóban visongó sellőlányokat meg gondolom orális hancúrozáshoz használhatták az ínyencek...Örülök hogy az írópáros nem lépett tovább és nem mutatta be milyen is mondjuk egy vad goblin-erdőpille szex...Még a pedofil Márki alakját értem,de a nimfa Madame, aki elfet használ tenyészbikaként az örömlányok utánpótláshoz...Istenem! Sürgősen csajozzatok be!

Nos, hirtelen ennyi.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Castor de Vinter 2008.04.03. 18:27-kor.
Avatar
Castor de Vinter
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólás: 4309
Csatlakozott: 2006.12.26. 22:59
Tartózkodási hely: Debrecen


Re: Regény kritika

HozzászólásSzerző: Castor de Vinter » 2008.04.03. 18:10

Könyvkritka: Indira Myles: Shajaran-Sorsvető
Kép
Vannak kisebb-nagyobb fenntartásaim a nők által írt kalandregényekkel szemben, de ez egész jó volt.

No nem azért mondom ezt, mert úgy el van terebélyesedve a férfisovinizmusom, hogy szerintem négy hekto kiontott vér és egy tucat hulla alatt egy regény nem izgalmas csak korábban már olvastam egy szintén első könyves hölgy írását a "Homokszem csupán"-t, ami igen "érdekes" volt, de erről majd később.

A sztori alapvetően arról szól hogy a kyrt történelem folyamán felűnt két kissé misztikus figura az ezüst és az arany shajaran; akik -a mi földi világunkban tarotnak hívják- a sorskártyáik segítségével manipulálják az történelmet, egyéni sorsokat. Ez a két sorsvető örökké harcol egymással. A "shajarani cím" továbbhagyományozódik más hordozókra, ha az előző elbukik. (Így járt a főhős boszi is, a regény végén ő lesz a következő sorsvető, bár nem olyan full extrás képességekkel, mint az elődje, igaz neki nem volt formás cicje és nem döglöttek meg érte a pasik.)

Szóval a regény tulajdonképpen arról szól, hogy az épp aktuális ezüst shajaran hogyan bukik el és hogyan hagyományozódik tovább a "hátpúpként" kívánt csodálatos jövőbelátó képessége.

Ehhez van két ügyeletes balekja -a regény két főszereplője- egy Lora nevű nagggyon sexualitásos főméhkirálynő aki minden pasit tudatosan kihasznál és éli világát mint Marci Hevesen; és van egy -Kwith nevű- valaha jobb napokat látott toroni famor család sarja, egy kyr varázsló.

No meg ott van Yandra, aki civilben egy déli tisztavérű elf, valójában egy fajtiszta sárkány (!) aki az épp aktuális sorsvetőnek segít hogy ne bukjon el, ha eljön az összecsapás az arany sorsvetővel szemben. Yandra tulajdonképpen az a villámhárító aki csucsujgatja ezt a két balekot, hogy legalább akkor murdeljenek meg, mikor arra szükség van, egyébiránt nem sokat számít neki Kwith és Lora; számára a Sorsvető "munkájának" segítése a lényeg. Hogy pontosan miben áll ez a küldetés, azt nem tudni, csak azt hogy menetrendszerint meg fog küzdeni az arany sorsvetővel, bizonyos együttállásokkor. Egyébként meg: a saját önző érdekében dinasztiára visszamenően kiválasztotta Kwith családját, hogy a kis önző egyéni mutyizásaihoz segítőket leljen, azt az elvet követve, hogyha én szaros vagyok akkor minél nagyobb területen be kell szarozni a környezetemben található embereket is. Yandrát meg megkérte hogy őrizze Kwith vérvonalát, mert x ezer év múlva majd Kwith lesz az a szerncsétlen barom, aki meg fog dögleni mások ügyéért.

Yandráról eleinte nagyon keveset tudni de azt sokszor csinálja: szívesen villogtatja aranyfényű szemét amit senki sem bír; és láthatólag ezt élvezi. A "vad szemevillanásával" egy ízben még magát Selmot is meghőkölésre késztette, mikor még csak egy kis mezei paplovagocska volt és nem próféta és vallásalapító. Szóval nézni nagyon tud.

A regény egyébként olvasható, élvezhető kaland, az írónő nem mulasztotta el beleszőni Lora "jellemfejlődését" azaz a szemtanúi lehetünk, hogy egy hedonista, önző és opportunista kurvából anyáskodó,gondoskodó és féltőn óvó társ válik. Vagy valami olyasmi. Mert ez a szerencsétlen Kwith nem sokkal a halála előtt még szerette volna Lorát bevinni a málnásba, és már majdnem megcsókolta, mikor Lora bekeményített, arra hivatkozva hogy most nem alkalmas, pedig még a havija sem volt éppen meg. Szóval már mint szerelmespár nem lehettek egymáséi, a következő fejezetben Kwith pedig életét adja Loráért. Köszi.

Éljen a drámai befejezés és a tény, hogy Lora egész hátralévő életében mélyen bánni fogja hogy nem tekerte meg Kwith botját úgy istenesen még utoljára, hogy legalább ne legyen bűntudata a halála után, hogy meg tudta adni Kwithnek amire vágyott. De nem. A költői igazságszolgáltatás megkövetelte, hogy Lora szenvedjen. Sokáig; és emésze magát, mert világfájni és elvesztett szerelem fölött bánakodni jó. Lehetőleg holdfényben.

Szóval ez a Lora menthetetlenül és végérvényesen a nyakába akasztotta a "hülye picsa" címet és ezen még az sem segít hogy ezután kizárólag feketében és nagy magánykodva akarja leélni az éltét. Szerencsétlen Kwith ha nem öli meg az arany Shajaran villáma, meg kangörcsbe pusztult volna ki...lehet hogy mégis ő járt jobban, mert azt kiszámítani hogy ez a nő mikor és kinek teszi szét a lábát, igen heroikus feladat, talán még a Sorsvető jövőbelátása is csődöt mondott volna. Mint azt Petőfitől már tudjuk a "Szerelem sötét verem"...

Egyébként a könyv jó volt, elolvastam; csak olyan érdekes, hogy a nagy összecsapásokban olybá tűnik, hogy csak és kizárólag a "főszereplők" vesznek részt és a világ többi része megszűnik létezni.

Én például úgy gondolkodok, hogy ha a városban meglátom hogy egy nekromanta kíséretében egy homonkulusz sétál, mi több szobát bérelnek, hogy az emeleti ablakból jó nagyokat tudjanak merényelni, tuti hogy szólnék a városőröknek, hogy "figyeljetek már ott megy egy zombi Tahrr-pap." De itt nem. Itt ezek a nagy szociális, meg közrendi törvényszerűségek nem működnek. Nem jön ki Erigowban a városi őrség, mikor Kwith és Lora felhenteli a varázsló egykori iskolatársát és barátait, ó nem; mert ha a Shajaran "mögmondta, hát mögmondta."

Ezektől eltekintve szórakoztató olvasmány.
Avatar
Castor de Vinter
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólás: 4309
Csatlakozott: 2006.12.26. 22:59
Tartózkodási hely: Debrecen


Re: Regény kritika

HozzászólásSzerző: Lorin O Krell » 2008.04.09. 18:42

Regénykritika: Wayne Chapman: Csepp és tenger
Kép

A könyv alapvetően a magyar fantasyk egyik legelső alkotása így rendhagyó mű.
Nekem személyszerint elnyerte tetszését legfőképp profán humorával és egyszerű érthető mégis folyton változatos szóhasználatával.

A regén a legelső az úgynevezettt Gorduin ciklusban, így bemutatja az ífjú fél Ilar fél Kyr bárd Tier nan Gorduin milyen körülmények között vállik kalandozóvá.

A könyv 3 novellát tartalmaz.

Az első a címe jutalomjáték. Az ifjú Tier miután Erionba került Haygar Brish társulatába kerül skeresi kenyerét. Hol a holdfényember főszerepét játsza hol pedig tolvajokat rabol ki.A társulat meghívást kap az Erioni Rotondába ahol Erenből jött nemes urak előtt kel majd szerepelniük.
Hamar fényderül azonban arra hogy a Kékvérűekre egy megkeseredett szívű Mallior hivő elf-nő (és szektája) vadászik akinek szemeláttára végezték ki anyját Erenben. Brish elvállalaja a nemesek védelmét is ellenben a még az előadás előtt megtámadják őket. Gorduin ekkor elveszíti élete legelső szeretőjét ami meg is viseli. A mű végén mégis megtörténik a költői igazság szolgáltatás hiszen a nemesek meghalnak de nem az elfek keze álltal. Gorduin pedig tovább áll.

Toroni vér.
A második novellában Tier anyja szülőföldjére a távoli Shulurba utazik hogy fényt derítsen saját multjára, felkeresse rokonait majd megpróbálja véghezvinni apja flbehagyott munkáját.
Ami a Lyalmurok jégkardjának ellopása. A rokonlátogatás közben különös módon megismerkedik egy Toroni nővel (hát végülis csak 16 szal szerintem lány de az író nőnek írja) aki a test gyönyörében részesíti majd miután Gorduinnak nem sikerül a jégkard megszerzése elbújtatja a fejvadászok elől. Gorduin bár nem tudja de hagyják elmenni nem azért mert olyan nagy valaki hanem mert látják rajta a Jelet és a nő sem véletlenül bújt össze vele (később ez még nagyon fontos lesz )

Csepp és Tenger
A Karnelian féle örökösödési háboróba nyerhetün betekintést ezen műben. A legjobb mégis legnagyobb hibákat tartalmazó novella ez. Mégpedig ott atláltam benne a hibát hogy a költő nem irja le megfelelően a hajókat. Túl sok fajtát használ és egyszerűen már túlontúl nehéz követni egy kivűlálló számára.
Gorduin sikerrel veszi az akadályokat de mégsem sikerül megvédenie az Elsőszülöttet így később mikor a harcokban az emberek megerősítésére felvonul az Elsőszülött alakjában teszi.
Még a mű elején "megvásárolja" a hírhedt híres Graum Hegdrok-ot, aki egyik legjobb barátja lesz. Miközben testvére halálhírével próbál eljutni a Hercegkapitány fiához, Toron is bekavar. Gorduin halálos párbajba keveredik egy Szkald nevű toroni fejvadásszal aki mint később kiderült egy fontos dolgot szálított a Szigetbirtokokon tevékenykedő Boszorkánynak. Miután legyőzi Szkaldot megszerti a bizonyos fiolát aminek kiléte kérdéses ennek ellenére mégis felhajtja.(hogy mi az nem árulom el)
Az örökösödési háborúbúból sikeresen kerül ki a másodszülött bár segítő Gorduinon kivűl is akadnak bőven. Példának okáért a két Kharei mérnök (akikrők az UT-is említést tesz) a Sirenárból érkezett lövészek és a rengeteg kalandozó.
Gorduin itt találkozik a még fiatal Kalidarral a barbárral.

A mű összeségében egy nagyon jól átgondolt kevés hibával rendelkező alkotás. Ugyan nics benne kétszáz mellékszereplő de az a pár akik körül a történet forog teljesen kidolgozott egyedi karakterek. Észak történelmének számos jelentős eseményét taglalja.
A folytonosan beleszőtt humor és a szereplők egyedisége teszi azzá a könyvet ami.
//Elf lő jó de lenni szar ha harc megy közel!//
A harcleírások -mint minden Chapmen műben- szabályosak és követhetőek, természetesen mindhárom novellában bőven találunk akciódús jeleneteket amelyek inkább szinesítik a könyvet semmit unalmassá tennék azt.
Egyetlen dolog ami minden olvasónak szúrhatja szemét az a Gorduin féle mindenre tudom a választ mindenkit ismerek legyőzhetetlen vagyok! beállítottság nagyon nem jön át.
Persze néha téved ugyan de a legtöbb és legfontosabb dolgokban mégis igaza van és olyan tapasztalattal rendelkezik minden téren amivel halandó emberek kevesen. Már-már istenszerű.
(persze ekkor még nem lehet tudni hogy Athalay-halovány utalás a Toroni Vérben de semmi más)
Ryell wes Nortendal-Sherali kalandok
Ryndavor Con Wierra Artenol - Abaszisz
Lorin O Krell (A lövész)- Pyarron
Valdin Cirn Lyenth-Calerin - Erion-Örömnegyed
Avatar
Lorin O Krell
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólás: 1259
Csatlakozott: 2007.07.17. 10:28
Tartózkodási hely: Erigow/ Debrecen


Re: Regény kritika

HozzászólásSzerző: Castor de Vinter » 2008.04.26. 18:34

Regénykritika: Peter McSky: A tizedik
Kép
Stílusa alapján amolyan dark-fantasy krimi-thriller, csöppnyi világvége hangulattal nyakon öntve.
Mielőtt lehurrognátok, közlöm, sok bajom nem volt a regénnyel, alapjában véve egy szórakoztató olvasmány, megérte a pénzét, ami 2002-es árakon 1290 Ft-t kóstált; a Valhalla és a Szukits közös kiadásában jelent meg, hogy miért ketten adták ki nem tudom, de nem is fontos.

Az események középpontjában egy emigrációba kényszerült gorviki család, a dran Dreglangenek állnak; pontosabban az ami maradt belőlük. Az egykor dicső dinasztia eltűnt, felmorzsolódott Gorvik árnyékháborúi és intrikái között. A boszorkánymester családfő, -Fernando, a testvéröccs Ranagol-pap -Christobal, a két -szintén fivér- corga-fi, Frederico és Maximo; valamint a kasztjára nézve boszorkány Elvira, aki ágyasa az előbbi négynek- feltett szándéka elég pénzt és hatalmat gyűjtve visszatérni Gorvikba egy napon, hogy ellenségeiken véres bosszút álljanak és a család újra visszanyerje régi fényét.
A gorviki család belső világának leírása, és működése egyébként a legszórakoztatóbb, legélvezete4sebb és legkreatívabb momentuma a műnek; tulajdonképpen a középszerű történetvezetés, a bekövetkező események sem olyan érdekfeszítőek, mint ahogy ez a család "működik". A hab a tortán, hogy a családfő "fogyatékossága" az, hogy wier. Ami azt illeti, elég beteg és perverz konstelláció, de működőképes csapat.
Paradox módon a lelki vívódást és krízist az adja hogy a családfő kötődést, szeretetet érez a családja iránt, és ezt leplezni igyekszik előttük, hiszen a szeretet gyengeség, és elveszíti vezető pozícióját; pedig még a vérivástól is tartózkodik, hogy az övéivel együtt öregedhessen meg és osztozzon sorsukban.
Fernando eredetileg igazi varázslónak készült -a kklán dicsőségére és hatalmáért- de miután kiderült hogy wier, nem maradt előtte más út, csak a boszorkánymestereké. Ezt -mármint hogy a család boszorkánymestert kapott varázsló helyett- az öccse soha nem is bocsájtotta meg neki.
A regény másik érdekes lelki vívódásokkal terhelt figurája Elvira, a 100 éves Boszorkány, aki rettegve várja a hagyomány szerint ilyenkor esedékes Változást; amni gyakorlatilag érzéketlen fadarabbá lúgozza az asztráltestét.
Bár a beavatás során a méhét mágikusan elsorvasztják, anyai ösztönök ébredeznerk benne és a 100-adik éve felé ráébred, hogy tulajdonképpen anya szeretne lenni.
Maximo és Frederico alakját nem találtam olyan nagyon érdekesnek, elsőrangú végrehajtók a család szolgálatában; Christobal alakjában reálisan jelenik meg előttünk egy Ranagol-pap, aki hasonló malmok között őrlődik, mint Fernando, nehéz elfogadnia saját esendőségét, amihez elég erőltetteten társul a pszichopátia; mély lélekábrázolásba az író sem ment bele, mert nem jött volna ki jól egy családját féltő és ahhoz ragaszkodó ranagolita alakjával, olyan ellentmondás, amit az író se tudott feloldani, hogy most akkor legyen képes a szeretetre, meg ne is.
Az író célja egyébként bevallottan ez volt, -az utószóban fejtegeti- hogy meglátassa, hogy minden gonoszban van valami emberi és semmi sem fekete és fehér. Christobal alakjánál ez nem sikerül, egy Ranagol papnak vagy fekete és rohadt a szíve mint az éjszaka, vagy képes emberi érzésekre, így a karaktere elég sutára sikeredett.
Elvira alakjánál is megjelenik ez a "párosítsuk a gyilkost az anyával"-kopmlexus- hiszen Boszorkányként fiatal gyerekeket áldozott a Fekete Anyának; de most épp az elveszett anyaságán vekeng...eh..mindegy.
A sztori maga röviden a következő: a Riegoy-öböl partján fekszik egy város: Up-Umbar. A város védőistene Annír -hivatalosan, az Inkvizíciót kikerülendő- Antoh egyik megnyilvánulásaként tisztelik, valójában egyébként egy ős-crantai isten, akinek hatalma megmaradt, hiszen Up-Umbar az ősi város rúnaköveire épült, és Annír nem fogadta el az Egyezményt.
Kapott egy talpalatnyi területet, ami az ő vadaskertje, és amit a maga kedve szerint szipolyozhat az itt élők félelmeiből és fájdalmából.
Közeleg Annír eljövetelének a napja, amikor a megtestesült isten -eleven "Cthulhuként"- felbukkan a vízből és magával ragdja kiválasztott papjait. Ez egyébként a regény végén be is következik.
Az író csavar még egyet ezen, és beleszövi, hogy a város alatt van egy aquvír ereklye -egy "Mag" - is amit fájdalommal és kínnal kell "öntözni" ezért a városban egy aquvír nyírja ki az elfeket, hogy az ő haláltusájukkal növekedjen az ereklye hatalma.
A gorvikiak az elf gyilkosságok apropóján kezdenek majd nyomozásba, mindehhez -menlevélként és minen ajtót nyitó kulcsként- a város jelképét, egy kagylófüzért kapnak ajándékba, amelyek tulajdonképpen asztrál-piócák, amelyek arra kényszerítik a csapatot, hogy nyomozzanak és semmiképpen ne hagyják el a várost. Eképpen van megoldva a motiváció.
Végül van valami szomorkás hangulatú happy end, az aquvírt kinyírják, végszóra megjönnek a elfek, Annír eljön, a korrupt papok meghalnak, a csapat pedig elvágtázik a batárjával a lemenő nap fényében.
Lehet mondani a regényről jót, rosszat, de legalább van befejezése, az író elvarrja a szálakat és lecsapja a fent lebegő labdákat; nem úgy mint a Lost 567. részében... 8)
Összeségében olvasható, és szórakoztató könyv. Nem habzsoltam az oldalakat, de egy pár napig el lehet vele lenni unalom nélkül.
Avatar
Castor de Vinter
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólás: 4309
Csatlakozott: 2006.12.26. 22:59
Tartózkodási hely: Debrecen


Re: Regény kritika

HozzászólásSzerző: Castor de Vinter » 2008.05.12. 21:32

Regénykritika: Legendák és Enigmák: Erioni regék
Kép

Nos, ez sem egy mai köny már, de én most jutottam el odáig, hogy elolvassam; a Valhalla jelentette meg még 1998-ban.

A kötet öt novellát plusz egy Bevezetőt tartalmaz. Ez utóbbit azért tartom fontosnak megjegyezni, mert a novellafüzér bevezetője annyira megkapó és attraktív erővel teremt hangulatot, amit igazán kár kihagyni bárkinek is, ez alapján valami ütőset vártam.
Nézzük akkor sorban a novellákat:

Alish D'Mohlen: Ragadozók

Nem rossz, nem rossz, de inkább egy skiccre vetett hangulat, Erion ízének, szagának és látványának vázolása. Ígéretes kis írás; de gyakorlatilag két kalandozó karakter ábrázolásából és egy Erion utcáin játszódo sikertelen lesvetés akciójának leírásából áll. Vázlatos és kidolgozatlan, de mindezek ellenére szórakoztató írás, de kár hogy tényleg nem több mint egy papírra vetett novella -"skicc". (Habár az egyik szereplője; Szeplős Aichon -renegát kráni fejvadász- később önálló regényt kap az írótol a "Homokszem csupán" című művében.)

Juhász Viktor: Varjúszárnyak

Kicsit vontatott történet egy kalandozócsapatról akiket személyesen Darton átkozott meg egy zsentélye feldúlásáért, ereklyéjének ellopásáért.
A "slusszpoén" a novella magja érdekes ötlet: Darton tréfájaként az istenség Bosszúálló halálangyala éppen az egyik szentélygyalázó shadoni zsoldos lesz. A Halálangyal itt most szó szerint értendő; Darton valóban megöli a kalandozót, és ővele végezteti el a piszkos munkát: egykori fosztogató csapattársainak eliminálását. A krimiszerű történetnek csak a végén derül ki az "ősi" poén: a gyilkos és a nyomozó ugyanaz a személy.

Novák Csanád: Ricaro tévedése

Szerintem ez az írás csak azért került bele a kötetbe, mert anno akkor Novák Csanád volt a főnök, aki dédelgethetett valamiféle írói álmokat, mert egyébként meglehetősen lapos és idegesítő narratív stílusban előadott történet ( az író kalandozóként meséli a vele megesett eseményeket a kedvesének) minden tekintetben gyenge. A 7 oldalas kis novella lapos, unalmas és feledhető. Egy ősi isten ereklyjét hajkurásszák benne Erion csatornáiban, amit az egyik kultista-boszorkány megszerez és akit a társainak halála miatt a végén kinyír majd a csapat életben maradt bárdja.

Jan Van Den Boomen: Lágy szélban lazacszín hold alatt

A kötet központí alkotása, ami elviszi a hátán az egészet -Juhász Viktor írásával együtt- és ami miatt egyáltalán ki lehetett adni a könyvet, ugyanis a két ígéretes D'Mohlen írás és Novák tollpróbálgatása láthatólag csak töltelék Juhász és Boomen írásai azok ami miatt érdemes elolvasni ezt a kötetet.

A katasztrofálisan bárgyú cím valójában egy zseniális, izgalmas, fordulatos és kiváló atmoszférateremtő erővel megírt írásművet takar. A gorviki diaszpórába szakadt Racchini család -Dorio Racchini- küzdelmeit írja le Erion alvilágában az életben maradásért, amelyet az enoszukei Imeko-torony ura ellen vív. Igazi "fantasy-genszter" novella, leszámolásokkal, ármánnyal, cseles praktikákkal, csak ajánlani tudom mindenkinek, nem is akarok róla többet mondani, mert nem akarom lelőni a poénokat aki még nem olvasta. Nekem nagyon tetszett, nem sok író van akinek a leíró részeit örömmel olvasom de Boomen ezek közé tartozik. Nagyon vizuálisan és -meg merem kockáztatni- metaforikus költői eszközökkel képes leírni egy helyszínt, ami nem dagályosan csöpögös, hanem olyan, hogy képes az olvasó belső mentális vásznára vetíteni a láttatni kívánt helyszínt. Boomen a helyszínleírásokban nagyon erős, a tárgyi , élettelen világ élettel felruházása és megláttatása markánsan jó stílusa.

Alish D'Mohlen: Fekete vér

Szintén egy potenciálisan izgalmnasnak ígérkező, de fájdalmasan rövid kis szösszenet; egy gorviki fejvadásznőről, aki egy különleges áfiumért megy be az Erioni Falba, amit egy ott "működő" szekta démonvezérének a mágiája állít elő, és amiért jó pénz fizetnek a feketepiacon.
A "Démon Üdve" olyan kábítószer ami agyatlan zombikat csinál a démon szolgáiból, és ami az áldozat saját emlékeiből és félelmeiből táplált hallucinációkkal kerget az őrületbe.
Az alapötlet jó, de nagyon rövid és vázlatos írás.
Avatar
Castor de Vinter
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólás: 4309
Csatlakozott: 2006.12.26. 22:59
Tartózkodási hely: Debrecen


Re: Regény kritika

HozzászólásSzerző: Castor de Vinter » 2008.06.11. 5:46

Regénykritika: John J. Sherwood: Hőseposz
Kép

A regény Ynev negyedkorába -valóban a hőskorba- invitálja az olvasót.
Két nagyobb részből áll a könyv, az első bevezető rész az aquír-elf fajháborúkba ad betekintést, a második pedig az Ughjorbagan (ork nekromanta szerafista hérosz) vezette Koponyaszövetség felemelkedésének és bukásának történetét beszéli el.

Egy kicsit valóban mitikus magasságokba emelkedik a könyv, ugyanis az aquír-elf összecsapások nem a földön hadseregek között történnek, hanem a regény központi mutivumát képező ún. Égi Hajók között.
Ezek az óriási repülő bárkák afféle lebegő erődök és anyahajók egyszemélyben, amik az ellenőrzésük alatt tartják a területeket; a csaták is főleg hajók között zajlik; illetve pegezusok, és sárkányok az elf; pteropták, wyvern szerű lények az aquír oldalon.

Az óidőkben a régi elfek is kképesek voltak hatalomszavakat használni; szóval meglehetősen sok "járulékos kár" keletkezett egy-egy hadjárat során. A Quiron- tenger keletkezése a regény tanulsága szerint például egy aquír mágia támasztotta vulkánkitörésnek köszonhető.

Ebben a részben az emberek még sehol; kizárólag csak az ősfajok vannak jelen; egy nagyszabású aquír hadmüvelet történetét meséli el, és azt a módot ahogy az elfek próbálnak védekezni otthonuk pusztulása ellen. Rövid időre a gnómok is feltűnnek, mint az elfek szövetségesei; igaz csak annyi időre, míg a vezetőjük meleg búcsút vesz a könnyűléptüek hercegétől, sok sikert, erőt és kitartást kívánva az elkövetkezőkhöz, de ők elhagyják a tárnáikat.
A regény számomra nehezen érthető bukás-motívuma: az elf herceg csak késve jön rá, hogy a kedvese már egy jó századéve halott, akit éjszakánként eddig ölelgetett, az egy alakváltó aquír volt. Ciki.

A nagyobbik rész már jó ezredévekkel későbbi -de még mindi negyedkori, a Kyr Birodalom előtti- eseményeket regéli el:

Az orkok; mint hatalmi tényező gyakorlatilag szétzúzzák az északi elfeket; igaz olyan nagy hatalommal bíró vezér mellett mint ez az Ughjorbagan, minden esélyük meg is van rá: a fickó szeráfi alkut kötött egy túlvilági hatalmassággal; aki életerővel növeli a hatalmát ennek érdekében ez az Ughjorbagan napi rendszereséggel elfogyaszt egy elf hadifoglyot, mert azokban aztán van "kakaó"...
Az eseményeket egy crantai írnok -szintén hadifogoly- szemszögéből látjuk, akit Ughjorbagan személyes krónikásává testált.
A Crantai Birodalom -már ami ekkor létezik belőle- lelkes tétlenséggel szemléli a könnyűléptűek pusztulását, -egyébiránt a taktika be is válik; miután Ughjorbagan mészárlását megelégelik az elfek, egy óelf jön hozzá, aki szintén bírja a hatalomszavakat, a rosszfiút szétkapják egy pillanat alatt; azonban már késő, mert annyira meggyöngültek mind az elfek, mind az orkok, hogy nevető harmadikként csak a crantaiak röhögnek a markukba, ugyanis simán betelepülhetnek az elnéptelenedett területekre.
Rejtély hogy az óelf miért várta meg, míg felprédálják az északi elfek területeit.

A történetnek van Ynev jelenlegi korába átnyúló része, az utolsó naaratív részt már az erioni elf kolónia öregje meséli el a kutatónak, aski megtalálja a crantai írnok naplóját, hogy hogy volt, mint volt és mi a való.

Összességében egy jó regényt olvashatunk John J. Sherwood tollából, aki szereti a mitosz hangulatot, annak tetszeni fog.
Avatar
Castor de Vinter
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólás: 4309
Csatlakozott: 2006.12.26. 22:59
Tartózkodási hely: Debrecen


Vissza: Fórum kezdőlap

Vissza: Olvasónapló

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó