Kikötö-város Baarantheik szomszédságában. Lakossai számát fél szézezerre becsülik a nagykirály népszámlálói. Neveztes az itt gyártott papír tekercsekröl melyek az állati börökböl készült társaikat teljessen kiszorították a piacról. A Nyktalos-tartományt uraló Amalli nemzetség nem csekély támogatásával sikerült a gorvikiak szűk rétegének megtelepedniük a városkában. Ebböl a család késöbb tetemes hasznot hajtott, hisz messze földön híresek a hajóácsok, akik jó tölgy- és szilfából építik bárkáikat, egyesítve a kecses, hosszvitorlázatú hajók délről származó örökségét a masszív, tengerálló bárkákat építő erv mesterek újabb keletű ismereteivel. Nem meglepő, hogy ebben a gorviki diaszpóra tagjai járnak az élen. Úgy tudni, a ma már szinte egyeduralkodó kerekes kormányt is Abasziszban találták föl – újra, mert a kyrek már használták. A legnagyobb műhelyek a szabad királyi városokban működnek. A közbiztonság itt is az országban megszokott színvonalú, legfeljebb a kíváncsi vagy épp botor utazó még egy Ranagol-oltárral is közelebbi ismerteséget köthet…
"A vágynál veszélyesebb dolog alig van nagyuram. Vigyázz nem tudhatod méreg vagy szeretet bújik egy kéz simításában."
A mén szemében harag, orrlyukai kitágulva és fülét meredeken az égben szárnyaló sirályok felé fordítva készült arra mire eddig tanították. A matrózokat szavaid mellett életrevalóságuk és talán maga Darton óvta meg a kovácsolt lábak kapálásától, mikoron a harci paripa neveltetéséhez méltón hátsó lábaira támaszkodva, ágaskodva a magasba tépte ki kezükböl a zablát. A két szerencsétlen hangos puffanással -és a kisebbik jó pár méter szánkázás után a föárbóc tövében- állapodott meg a hosszas sikálások eredményeként igencsak csuszamlós padlóján a fedélzetnek. Tornádó nevéhez méltón perdült körbe, szinte pillanatok alatt elsöbálozós táncparkettet varázsolva a fedélzetböl. Most szó szerint még az árbócokon is matrózok lógtak.Közeledtedre a várható fenyegetö testtartással reagált, ám szemében felismerés fénye csillant mikor páráló orrlyukai mohón nyelve a környezet illatait felismerték benne a csikó kora óta nem feledett szagokat. Az olajozott vért, a fegyverolaj és az emberi verejték mind bármely érzékszervénél jobban beazonosították a hozzá közelítöt. Bár horpasza még mindig idegessen és gyorsan emelkedett-sűlyedt ám a hosszas gyakorlások elnyomták az állati ösztöneket. Orrát felé nyújtott kezedhez nyomva állapodott meg az igencsak megritkult személyzet gyűrűjében.
A társaság még pár percig döbbent csendben, az események hatása alatt állva megdermedve szobrozott. Az élet és apró teremtményei azonban nem törödtek holmi apró emberi félelemekkel. Egy sirály a karavell korlátjára szállva hangos rikácsolással vette tudomásul hogy most célt tévesztett itt ugyan nem hullik semmi ehetö a csöre elé. Mint az esti imát záró harang kondulása hatott az emberekre eme kis madár fülsértö hangja. Páran a sérültek felé ugrottak, és sajnos az árbóc tövében fekvö férfi nem a saját lábán távozott, halántékán vékony vérpatak csordogált a világoskék vízszintes csíkos felsö alá. Körbefuttatva tekinteted szemed Gladon állapodik meg. Talán Ö az egyetlen a fedélzeten aki hozzád hasonlóan értékeli, és nem féli a teremtés tomboló csodáját. Glad után az integetö Nevil kapitány triója az ami említésre méltónak nevezhetö a riadalom után lassan helyreálló kikötö életében. Mozdulataiból arra következtetsz, hogy beszélni kíván veled
"A vágynál veszélyesebb dolog alig van nagyuram. Vigyázz nem tudhatod méreg vagy szeretet bújik egy kéz simításában."
Marcus Dal Tolcador Obrat kikötője ____________________ Különös tánc folyt a fedélzetfeljáró mellett, mely központjában a fekete, vaskos izomzatú mén forgott maga diktálta ritmusában. Patái többször váltottak ütemet, melyet a körülötte forgolódó tengerészek - Dartonnak és talpraesettségüknek hála, lépést tudtak tartani, elkerülve a többször szikrát vető roppant kovácsolt patákat. Marcus továbbra is óvatosan, lassan közeledett Tornádó sötét, fenyegető alakjához, ki táncában éppen akkor váltott ütemet, mikor már csak pár lépés választotta el tőle. Darton szolgájának tekintete találkozott a harci mén villámokat hányó fekete szemeivel, majd hírtelen kitágult orrlyukkal ágaskodott ismét fel két hátsó lábára, és vastag nyakát megrántva tépte ki a gyeplőt a két matróz kérges kezéből. Mindketten elvágódtak a hosszú gerendák alkotta síkos padlózaton. Egyikük, kinek szerencséje éppen akkor hagyta cserben, hanyatt csúszva koppant a főárbóc vaskos talapzatánál. A fekete mén, eszét vesztve kezdet nevéhez hű, csatatérre való forgásába, új tempót diktálva őrült táncába. Ezen ütemet már nem tudták a matrózok tartani, s mint apró falevelek, kiket felkapott az elemi erővel tomboló szél, messzire repültek.
Marcust már csak egy hosszú lépés választotta tüzes méntől. Tornádó megtorpant, és egyenesen a férfi fölé tornyosult megfeszített izomzatával. Fejét fenyegetőn előre hajtotta, és jobb patájával ütemesen kaparva, hosszú szálkás csíkot rót a nedves fedélzetbe. Fekete szemeiben a felismerés szikrája csillant, majd kitágult orrlyukakkal az elé lépő alak felé szagolt a levegőbe. Tolcador keze lassan, simogatóan érintette meg a méretes állat lehajtott vaskos nyakát, miközben másik kezéhez Tornádó nyomta fujtatva lüktető orrát. - Jól van Tornádó, nincs semmi baj. - simogatta tovább lova fekete szőrét, miközben egy elégedett félmosoly jelent meg ajkai szegletében, mikor végigtekintett a csatatérre emlékeztető feldúlt fedélzeten.
A tengerészek, kik még talpon voltak, döbbent csendben szemlélték őket, közben körülöttük a padlózat magasságából nyögések elfojtott hangja, és éles szitkok harsogtak. Az egyhangú képet egy sirály éles rikácsolásának zaja törte meg, és mint megelevenedett festmény, ugrottak a sérültek felé az emberek. Darton kegyes volt hozzájuk, balga lelkekhez, kivéve talán az eszméletlen, árbóctőnél heverő alakot, kinek vére csíkos ruháját foltokban vörösre festette. Őt társai vitték az Antera Csillaga gyomrába, feltehetően a hajó felcserének kétes értékű kezei közé. Marcus tekintete Glad, a navarrai óriáson állapodott egy pillanatra meg, aki elismerően bólintott a dartonita felé. Viszonozta a biccentést egy széles mosoly kíséretében, majd ekkor szeme sarkából feltűnt neki Nevil kapitány hívogatóan integető kezének árnyéka. Fejét arra fordítva kezével jelzett neki vissza, majd Tornádót gyeplőjénél fogva a hajó korlátjához, felszerelése mellé rögzítette. Megsimogatta lova éjsötét sörényét, majd öles léptekkel elindult a kapitány és a mólómester felé. Biztos volt benne, hogy egy oktalan matróz sem fog a robosztus mén közelébe lépni.
"Nem az vagy, akinek születtél, hanem akivé magadtól lenni tudsz." Karakterek: Nichen de Corynian - Erigowi lovag (XIV. Zászlóháború)
Lépteitek alatt míg a korláthoz értek a recsegö hajópallókon kívül egy tengerész szól hozzád. -Nnanagy Jó úur-am. Ha megtenné hogy pár lábbal arráb kötné eme bestiát akkkor folytatnánk a rakodást. Szemét lesüti és nem néz rád mikor hozzád szól, felsöteste kissé elöredöl. Kócos hajába belekap a szél miközben válaszod várja, megborzong a feltámadó szélben, a gondja megoldás után csak egy köszönömöt nyög ki és rohan a dolgára. A hajót a kikötövel már összekötötték pár pallóval, így gond nélkül jutsz el Nevil kapitányhoz. Ö arcán széles mosollyal és jókedvüen tekint reád. Kalapja felcsúszott homlokára azt törölgeti a tarka zsebkendövel mit térdig érö felleghajtójának oldalsó, és elképesztö mélységű zsebéböl halászott elö. -Üdvözöld Obratban Marcus Dal Tolcadort- nyomja meg család neved- Gregor Gilegdrat. Illöen meghajol feléd miközben bemutat a mólómesternek. Hangvétele azt suggalja nem elöször találkoznak. A Gregor-nak nevezett is meghajol feléd miközben vízszínű szemei valahogy több csodálkozást és ámulatot rejtenek mint azt Te várni merted volna. Ez a pillanatnyi zavaró epizód megszünik mikor kiengedett hosszú barna haja a meghajlásnak köszönhetöen eltakarja tenkintetét. Mikoron újra bele pillanthasz lelkének evilági tükrébe nyoma sincs benne érdeklödésnek, közönyössen ám szívélyessen tekint reád. -Legyen Örömére kis városunk, utazó!
"A vágynál veszélyesebb dolog alig van nagyuram. Vigyázz nem tudhatod méreg vagy szeretet bújik egy kéz simításában."
Marcus Dal Tolcador Obrat kikötője ____________________ A vaskos hajópadlózat recsegve nyikorogva jelezte súlyos lépteinek nyomát, mely a egészen az áhított szárazföldre nyúló széles pallóig vezetett. Jobb csizmájának vastag talpa éppen érintette a deszka szélét, amikor egy tengerész lépett mellé. - "Nnanagy jó úuram." - kezdte dadogva az őszülő, vén tengeri medve - "Ha megtenné, hogy pár lábbal arráb kötné eme bestiát, akkkor folytathatnánk a rakodást." Marcus megtorpant, és sötét szemeit a nála jó másfél fejjel alacsonyabb tengerész felé fordította, ki enyhén előre dőlve, szemeit a gyalult fapadlón nyugtatva várta válaszát. A dartonita először nem szólt semmit, csak válla felett hátra sandított Tornádó felé, aki jelenleg békésen szemlélte fekete szemeivel az egyre sötétebb, szél korbácsolta tengert, és kovácsolt patái éppen a hajó gyomrába vezető négyszög alakú rakodó lejárat mellett toporogtak. A tengerészek, főleg azok, akik megtapasztalták a fekete mén őrült tombolását, messzire elkerülték még a környékét is, nehogy ismét szembe találják magukat vele.
- Oh! Azonnal intézkedem. - vigyorodott el a matróz felé darton lovagja, majd megfordult és komótos léptekkel visszasétált útitársához. Tekintettel a kapitányára, ki megosztotta vele hajóját ezen a hosszú úton, teljesítette a matrózok kérését. Miután megpaskolta Tornádó robosztus oldalát, ki azt egy fejhajtással fogadta, gyakorlott mozdulatokkal felmálházta. Helyére került a veretes fémlapokkal megerősített szügyelő és farhám, a marszíj, has és hátszíj, a vastag, sötét lópokróc, majd végül, mint munkájának koronája, feketére cserzett zömök harci nyereg a két nyeregtáskával, melyekben egész vagyona - vértjének többi darabjaival együtt - pihent. Mikor gyeplőjét eloldotta, a körülöttük tisztes távolságot tartó tengerészek ösztönösen megrezzentek, majd némelyikük mellkasából megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, midőn lépésben levezette a matrózok szemében sötét fenevadként látott Tornádót az Antera Csillaga fedélzetéről.
Nevil kapitány, mintha mi sem történt volna az imént hajójának fedélzetén - de inkább csak megkönnyebbülésének jeleként, széles mosollyal, bokáig érő felleghajtójába burkolózva, feltolt egyszerű kalapja alatt tarka zsebkendőjével homlokát törölve várta Marcust a mólómester és írnoka társaságában. - "Üdvözöld Obratban Marcus Dal Tolcadort..." - kezdte Nevil, kihangsúlyozva a dartonita családi nevét - "...Gregor Gilegrat." Mozdulataik régi ismertségről adtak tanúbizonyságot. Mindketten illően meghajoltak az aszisz származású rowoni előtt, miközben Gilergat fakókék szemei csodálkozásról és ámulatról árulkodtak Marcus előtt. Arca sem rezzent a dartonitának, de kissé nyugtalanította a mólómester fura tekintete. Családjának nevét felismerték, ehhez semmi kétség sem fért. - "Legyen üdvözölve kis városunkban, utazó." - váltott közönyös, ám szívéjes ábrázatra Gilergat. - Köszönöm. Minden bizonnyal így lesz. - biccentett tompa mosollyal feléjük, majd egyenesen a köpcös mólómester felé fordult - Gilergat uram, merre lelek egy megfelelő szállást, ahol az abrak is elégséges... - majd sokat sejtető vigyorral, válla felett a hajóra pillantva megpaskolta a mellette álló termetes fekete mén izmos nyakát - ...mert Tornádó nem venné jó néven, ha elégedetlen lenne az ellátással. Akár egy helyeslő jelként, mintha gazdája minden szavát értené, a sötét csődör prüszkölve villantotta ki méretes, patyolat fehér fogait.
"Nem az vagy, akinek születtél, hanem akivé magadtól lenni tudsz." Karakterek: Nichen de Corynian - Erigowi lovag (XIV. Zászlóháború)
A karavellen szinte hallhatóan könnyebültek meg az emberek mikor Tornádó jelenlétének súlya nem nehezedett többé a fedélzet hajópadlóira. A prüszkölés amit kaptál a nyakadba bár nem neked szólt hanem az ingatag pallónak melyen a mólóra léptetek, ám ez már sovány vigasz elázott gallérodnak. A nyakadba csorgó lé sajnos kétséget kizáró származású, így már igazi kihívás ezek elött az emberek elött jóképet vágni a fogadatáshoz. Nem elég hogy a lónyál lassan eléri a fegyveröved magasságát, még ez a furcsa hallgatás is, mely tán beszédessebb minden szószékröl égbe szálló beszédnél. A kapitány, és igen valószínüleg a mólómester is hallott már a Dal Tolcadorokról. A rakodás lassan kezd valós eredményeket is felmutatni, így bár csak lépésben de a négyesetek elindul a part felé.
A városka innen is úgy néz ki mintha egy nagy hajóépítötelep lenne az egész. Apró égö vörös tetejű házak fölé magasodnak az évek óta partra vetett bálnákra hasonlító hajók vázai. Az amúgy is szük utcákat fák egymásra halmozott törzsei teszik még keskenyebbekké. A házak tetején és a rönkökön is gyerekek rohangálnak, űcsörögnek, néhol a mesterek nem kis bosszúságára. Ahogy a sirályok csapata egy kormoránt üldözve a hegyek felé fordul úgy tárul fel elötted a telepesek építészetének remekeivel fedett hegyoldal. Az apró homokkö házak és a hasonló borítású utcák, terek között szinte hihetetlen látványt nyújtanak a nemesség fákkal és terekkel övezett villái. Sehol egy lerobbant kunyhó, bár a távolság sok mindent eltakar. Az egész város jól rendezettnek és tervezettnek tűnik.
Nevil kapitány és Gregor Gildegrat szótlanul lépkednek egymás mellett, melletted jobbról Tornádó balról pedig a hajósinas lépked. Míg egyik léptei alatt szinte reng a móló, addig a kis fiú még a lélegzetét is visszafojtja ahogy kidüllesztett mellkassal lépked a dartonita oldalán. Mint a gyermek aki lovagost játszik és a hös fegyverhordozója. Bár nagy tettekre nem hivatott mégis minden mesében szerepel, és ami a legfontosabb a legtöbbet túl is éli. Arca valamely mennyei boldogságot tükröz, még az sem zavarja, hogy alig a mén horpaszáig ér fel.
Jöttötökre Obrat lakói azért jóval visszafogottaban reagálnak mint az a fiú ábrándjaiban történhetett, mert arcán csalódott grimasszal nézi hova is lett az ünneplö tömeg.
Páran ugyan megnéznek, de csak mint akárki mást, senki sem szentel neked több figyelmet. A mólórol a part homokkövére lépve Nevil feléd fordul. -Nos Dal Tolcador, vezzese lépteid bármely égi Úr, kísérje utad szerencse! Ha meleg ágyra és jó serre vágysz Én azt mondom néked ugorj be a Törött Kancsóba. Mutat a kikötö egyetlen kétszintes, a napsütésben szinte vakító fehér falú épületére. -Bár Gregor biztos tud jobbat és drágábbat is, ha erre járok Én mindig ott szállok meg. Mély levegöt vesz, és pár percre elhallgat, Gregor sem fűz egyenlöre semmit a dolgok alakulásához, téged nem faggatott, a kapitány meg még egy darabig úgyis a szolgálatára állhat. -Figyeljen ide Jó uram! Töri meg a kényelmetlenül hosszúra nyúló csendet a tengerimedve. -Mi most lehajózuk Tadzehig, ott megpihenünk. Olyan jó két holdhónap múlva újra erre járunk, ha kívánja a visszafele utat is szívessen vállalnám. Persze csak ha igényt tart rá, és addig végez ügyes bajos dolgaival.
"A vágynál veszélyesebb dolog alig van nagyuram. Vigyázz nem tudhatod méreg vagy szeretet bújik egy kéz simításában."
Marcus Dal Tolcador Obrat kikötője ____________________
Éppen hogy befejezte szavait, amikor a ragadós lónyál, mint lassan hömpölygő folyam végigcsordogált a hátán. Egy szemvillanásra megdermedt az újonnan érkezett áldás hatására, majd összeszűkült sötét szemeit a felette álló Tornádora vetette. Tekintetük összekapcsolódott, majd a fekete mén fejét megrázva, pofáját szélesre tárva kivillantotta fehér fogait. Marcus arca megkeményedett, majd hírtelen egy széles vigyor jelent meg rövidre nyírt szakálla mentén. Darton isten különös humora célt ért. Kiegyenesítette hátát, és hagyta, hogy a nyúlánk testnedv páncélja alatt apránként leérjen derekáig. Nagy levegőt vett, majd az előtte álló két alakra pillantott. A különös csend, mely felőlük érkezett, a dartonita számára szinte az egekig kiáltott, elnyomva a mellettük zajló rakodás éles hangjait.
Tekintete, enyhítve a kínos csendet, elkalandozott a móló végén elterülő tengerparti város irányába, mely felé útja vezetett. Rowon komor, örökös vérvörös alkonyba burkolt, mély ingovánnyal körül ölelt hatalmas városának sötét kőépületeihez képest Obrat fából és világos kőből készült házai élettel teli vidám látványt nyújtottak. Ugyan sötétedett, de még így is jól kivehető volt a városka vörös tetejű épületei, melyek éppen kibukkantak a terjedelmes épülő hajóvázak mögött. Hatalmas gerendák és az alacsony házak tetején vidáman kergetőző gyermekek bosszantották a hajóépítő mestereket, akik bosszúsan tessékelték arrébb őket. Egy csapat sirály vonta el a figyelmét, akik egy másik, nagyobb testű madarat üldözve szálltak a hegyek felé, hol az apró homokkőből épült, a nemesség kertekkel, fákkal övezett villái árnyékában húzódó szűk utcák menten álló takaros házak és terek építészeti remekei tárultak szemei elé. A nyomornak a legkisebb jelét sem vélte felfedezni ebből a távolságból. A látvány ugyan nem ragadta magával, távol álltak ezen dolgok tőle, azonban magában elismeréssel adózott a mostanra már kiszáradt csontú telepesek munkájának.
A mólómester dünnyögött valamit az orra, majd Nevil kapitány oldalán lassan lépkedve, szótlanul elindultak a part irányába. Marcus megrántva Tornádó gyeplőjét, két lépéssel lemaradva követte a két szótlan alakot. A lehajtott fejjel baktató fekete mén súlyos patái kopogva visszhangoztak a kikötött hajók oldalpalánkjai között. A dartonita tisztes, lépésnyi távolságra vezette termetes lovát jobbra maga mögött, néha-néha felé vetve figyelő tekintetét. A hátára ragadt nyúlós lónyál még mindig ott lötykölődött szorosra húzott fegyveröve magasságában, melynek kellemetlen érzésétől időnként kirázta a hideg. A hozzá csapódó ifjú, talán tizenkét tavaszt látott hajósinason akadt meg a tekintete, aki peckén, mellkasát kidüllesztve haladt mellette. Marcus kajánul elvigyorodott a gyermek láttán, ki mint apródja, büszkén lépdelt mellette, nem zavartatva magát, hogy alig ér fel a szurokszínű mén horpaszáig. Gyermekkora egy apró mozzanata jutott eszébe, mikoron a portyáról visszatért délceg maremita lovagok mellett lépdelt hasonló elhivatottsággal, mint most a siheder inas. Bár a fiúnak bizonyára sosem fog megadatni, hogy oly módon szolgálja a Hallgatag Urat, mint azok a lovagok és immáron ő maga, de talán egyszer majd eljövendő birodalmában megtalálhatja a számára kiérdemelt helyet.
A part apró köveire lépve pár tekintettel találkoztak, kik futólag végigmérték őket - a hajóinas fiú legnagyobb csalódottságára - majd méla közönnyel tovább is álltak. - "Nos Dal Tolcador..." - fordult felé Nevil kapitány - "...vezzese lépteid bármely égi Úr, kísérje utad szerencse! Ha meleg ágyra és jó serre vágysz, Én azt mondom néked ugorj be a Törött Kancsóba." Vaskos, cserzett ujjai a kikötő egyetlen kétszintes épületének irányába mutatott. - "Bár Gregor biztos tud jobbat és drágábbat is, ha erre járok, Én mindig ott szállok meg." Darton szolgájának tekintete végigfutott a vakítóan fehérre meszelt emeletes fogadón, majd szótlanul bólintott. Gregor, a mólómester továbbra sem kívánt semmit hozzáfűzni, némán állt tovább a kapitány mellett. Ismét hosszú, kényelmetlen csend állt be közöttük, és magukon érezték a hajóinas fiú meglepett, ámuló tekintetét. - "Figyeljen ide Jó uram!" - törte meg a kínos csendet az öreg tengerimedve - "Mi most lehajózuk Tadzehig, ott megpihenünk. Olyan jó két holdhónap múlva újra erre járunk, ha kívánja a visszafele utat is szívessen vállalnám. Persze csak ha igényt tart rá, és addig végez ügyes bajos dolgaival." - Köszönöm kapitány uram. - felelte a dartonita - Nem tudom még, hogy utam merre tart, hová és meddig vezet, de nagylelkű ajánlatát örömmel fogadom. Ha utam majdan Darton akaratából visszafelé vezet, úgy két holdhónap múlva a Törött Kancsóban várom egy hideg jó serre. Az Istenek vigyázzák lépteit és kísérje szerencse útján Nevil uram. Marcus enyhén meghajolt a kapitány felé, majd a mólómesterhez fordult. Egy kérdés még foglalkoztatta, mielőtt végleg búcsút int nekik. Az általa ismert vélt igazságot ugyan nem tárhatta eléjük, de mindenképpen szüksége volt egy apró információ morzsára, amelyen valamikor, amennyiben kedve úgy tartja, elindulhat. - Gildegrat uram, nagyon régen elszakadtam már e földektől, és jövetelem egyik célja, hogy rokonaimat felleljem. - egy pillanatnyi szünetet tartott, és hideg tekintetét Gregor szemeibe fúrta - Ha útmutatást tudna nekem adni, hogy a Tolcadorok leszármazottjait merre lelhetem, esetleg egy olyan személyt megnevezni, aki erről felvilágosítást adhatna, hálás lennék önnek.
"Nem az vagy, akinek születtél, hanem akivé magadtól lenni tudsz." Karakterek: Nichen de Corynian - Erigowi lovag (XIV. Zászlóháború)
Gildegart egy kicsit még mindig meglepödik, talán egyenességeden. Válasz közben egyik gombjával kezd babrálni, és a parti fövenybe rugdos apró csíkokat. -Nos Dal Tolcadorok ... Nem élnek Abasziszban ... Bár egykoron birtokaik erre állotak, ma már csak a por és a gaz lepi öket ... na meg az átok ... nem embernek való az a vidék fiatal úr ... olyan ... ha jót akar nem firtatja ... sött titkolja inkább hogy kiféle miféle... -Hagyd már-csapja hátba a kapitány- a végén még a frászt hozod erre a gyerekre Te... vészmadár. Ha keres valamit menjen a levéltárba ott szoktak régi iratok porosodni a polcokon... nem a kocsmában. Vigyorodik le és kacsint rád Nevil a kalapja karimája alól. A mólómester még valami óvó jelet hány magára, és melleted ellépve a szemedbe fúrja vízkék tekintetét. -Ha jót akar ... nem kérdezösködik ... róluk már senki sem kérdezösködik .. ennyit mondhatok! Azzal megint lendül a keze a homloka felé. A kis hajósinas nem sokat értve a dolgokból, ám annál jobban megijedve tekint rád, majd arcán az "ezeknek most mi bajuk" kérdéssel indul a szintén a hajó felé tartó Nevil után. -Csak óvatossan maremita, csak óvatossan. Kiálltja feléd Nevil búcsúzóul, Gildegart csak a jobbját lendíti üdvözlésre.
Eközben a városban az élet csordogál a megszokott medrében. Balról egy kétárbócos szkúnert próbálnak éppen a vízbe segíteni, pattogank az ostorok, bögnek a marhák, csikorog a föveny apró fehér szemű homokja és a mesterek fogai is. Azért ha lassan is de haladnak céljuk felé. Kicsit jobbra kapva fejed két gyerek lép meg a zöldséges kofától míg az egy asszonyságnak pakol a kosarába. A következö sarkon neki is látnak a falatozásnak... Egy fakeretes nyitott hintó robog le a hegyröl át a kikötön és tűnik el a porfellegben amit maga után vonszolva erössen visszaveti gazdája népszerűségét a parasztok között. Az oldalán a címer, egy vár két ragadozó madár szorításában, nem mond számodra semmit ám a népek nem állnak az útjába. Lassan a befutó halászhajók árúival megrakott szekerek kezdik tömött sorokban a füstölök kékes égbeszálló világítótornyai felé ellepni az utakat és egy kobzos is rázendít valami nótára, kicsit nyúlós kicsit nyávogós, és a népek se komálják ,de ez zavarja öt a legkevésbé, míg a nö kinek a dal szól az ablak függönye mögött irul-pirul. Az imént emlegetett fogadó ajtaján távozva... inkább repülve állapodik meg egy alak az utcán . Kétszer megpróbál felállni, ám mikor ez számára is nyilvánvalóan túl nagy feladatnak bizonyul inkább elmászik a közelebbi házfalig, csak összegömbölyödik és ... megfelelö okot szolgáltat néhány utcagyereknek az élcelödésre, piszkálódásra. Részeg az utcán... pedig még a nap is csak indul a pályája vége felé ... szükség van még a dolgos kezekre....
"A vágynál veszélyesebb dolog alig van nagyuram. Vigyázz nem tudhatod méreg vagy szeretet bújik egy kéz simításában."
Marcus Dal Tolcador Obrat kikötője ____________________ Gildegart arcán a meglepetés árnyéka futott át egy pillanatra, majd zavartan babrálni kezdett egyik gombjával és lábával a közeli kavicsokat, mintegy feszültségoldóként, a parti fövenyre kezdte rugdosni. - "Nos Dal Tolcadorok ... Nem élnek Abasziszban ..." - kezdte a férfi, különös hangsúlyt fektetve a nem szóra - "Bár egykoron birtokaik erre állotak, ma már csak a por és a gaz lepi öket ... na meg az átok ... nem embernek való az a vidék fiatal úr ... olyan ... ha jót akar nem firtatja ... sött titkolja inkább hogy kiféle miféle..." Marcus egyik szemöldöke a homloka felé szökött, majd fejét enyhén oldalra billentve, érdeklődve tekintett a mólómester apró, fakó szemeibe. - "Hagyd már!" -csapta hátba, közbelépve Nevill kapitány Gildegart - "A végén még a frászt hozod erre a gyerekre Te... vészmadár. Ha keres valamit menjen a levéltárba ott szoktak régi iratok porosodni a polcokon... nem a kocsmában." - Vigyorodott el Nevil és fejét enyhén előre hajtva kacsintott ki széles karimájú kalapja alól a dartonita felé. A mólómester még valami - nem dartonita - óvó jelet vetett homlokára, és Marcus mellett ellépve a szemébe fúrja vízkék, szomorkás tekintetét. - "Ha jót akar ... nem kérdezősködik ... róluk már senki sem kérdezősködik .. ennyit mondhatok! " - közölte halkan, majd keze ismét a homloka felé lendült mintegy búcsúzásképp. <Ez érdekes, határozottan érdekes.> - jegyezte meg magában Darton szolgája, majd arcán kaján vigyorral intett búcsút a két alaknak - Köszönöm a felvilágosítást jó uraim. Az Istenek legyenek önökkel. A kis hajóinas éretettlenkedő, ijedt tekintettel meredt a dartonitára, aki kesztyűs kezével megborzolta a fiú így is csapzott, sűrű haját. - A jövő bizonytalan, és a vég mindig közel van. - suttogta a fiatal fiú felé, majd ajkai szegletében egy féloldalas vigyor jelent meg. A hajóinas nap barnította arca egy pillanatra hamuszürkévé vált, majd pillanatnyi megdöbbenéséből felocsúdva szemeiben hitetlenkedő kérdéssel, szótlanul követte a hajó felé tartó Nevil kapitányt. - "Csak óvatosan maremita, csak óvatosan." - kiáltotta vissza Nevil búcsúzóul. Gildegart csak a jobbját lendítette üdvözlésre, majd alakjuk elveszett a föléjük tornyosuló hatalmas hajók erdejében. Tolcador még hosszú másodpecekig figyelte a tovatűnő alakokat, majd kezével megpaskolta csendesen mellette várakozó lovának vaskos nyakát. - Indulás. - vetette oda kurtán a fekete ménnek, aki megrántotta fejét lefelé, mintegy bólintásként, és peckesen követte a kényelmes léptekkel haladó dartonitát.
A mólót elhagyva tárult elé a városka nyüzsgő élete. Tekintetét egy pillanatra elragadta egy balról hallott ostorcsapást követő marhabőgés és monoton nyikorgás, miközben egy nemrég elkészült szkúnert segítettek vízre a szárazdokkból. Magában vállat vonva fordult tovább a mellette felhangzó gyerekzsivaj hallatán, ahol éppen két gyerek frissen szerzett élelmükkel rohantak a következő sarokig, ahol azonnal jólesően majszolni kezdték. Figyelmét egy robaj vonta magára, mely a hegy tetejéről érkezett felé egy fakeretes nyitott hintó képében. A sűrű porfelleget maga után vonó jármű oldalán azonnal szembe tűnt a két ragadozó madár szorításában álló várat ábrázoló festett címer. Ugyan a címer semmit sem mondott számára - melyet azonban jól megjegyzett magának, de elrendezése és jelölései egy magas rangú nemesi családra vallott. Tekintetéve egy ideig még figyelte az elhaladó járművet, melyet elöl mindenki azonnal kitért, majd egykedvűen folytatta útját. Lassan a befutó halászhajók, árúival megrakott szekerek kezdték ellepni az utakat tömött sorokban, némileg akadályozva a haladást. Marcus morogva kerülte ki őket, és pillanatra megrezzent, amikor nem messze tőle egy kobzos is rázendített valami nótára, mely nyúlós, de inkább nyávogós hangzatúvá emelkedett. Az utcán áthaladó emberek rosszallóan tekintettek a muzsikus felé, aki egy cseppet sem zavartatva magát folytatta macskazenére emlékeztető dallamát az egyik ház ablakában pirulva kitekintő lánynak címezve. A maremita lemondó grimasszal ingatta meg fejét, majd sietősebb léptekkel indult a túloldalon kimagasló kétszintes fehér épület felé.
A fogadó ajtaja hírtelen kivágódott, majd egy alacsony ívben repülő alak hagyta el a helyiséget, ki vélhetően éppen a nem kívánatos vendégek listáját vezette. A részeg, mert az volt, kétszer is megpróbált felállni, ám ez számára az elfogyasztott alkohol viszonylatában kissé nehézkesnek bizonyult, így inkább négykézláb mászott el a legközelebbi házfalig, majd összekuporodva csendesen mámorba szenderedett. A környéken levő utcagyerekek kapva az alkalmon, de biztos távolságról kelletlen szavakkal illették az illuminált állapotban lévő férfit, akinek csak egy elhaló morgásra futotta erejéből. A dartonita arcán egy széles mosoly húzódott a jelent láttán, majd a részeg mellett elhaladva övtáskájába nyúlva pár rezet dobott a pocskondiázó utcakölkök felé. - Lesz még több is, ha figyelitek a lovamat. - vetette oda feléjük a fekete mén felé bökve fejével. Bár tudta, emberfia legyen a talpán, aki akár csak kísérletett is tenne Tornádó elkötésére, de semmit sem bízott a véletlenre. Igaz, az utcagyerekek sem a becsület mintaképei, de a könnyen keresett pénz ígérete igen csábító. Átvetette a kantárt az épület előtti vízszintes gerendán, majd a pár gyakorlott mozdulattal lemálházta, melyet a sötét mén leszegett fejjel, mozdulatlanul tűrt. Miután végzett, megsimogatta Tornádó fényes szőrű hátát, majd kersztebe vállára dobva a súlyos nyeregtáskákat, bólintott egyet az utcagyerekek felé, és kimért léptekkel belépett a fogadó kétszárnyas ajtaján.
Változás: -3 réz (utcakölyköknek)
"Nem az vagy, akinek születtél, hanem akivé magadtól lenni tudsz." Karakterek: Nichen de Corynian - Erigowi lovag (XIV. Zászlóháború)
A utcán porfelleget kavaró szél meglebbenti a fogadó cégérét a sárga lapon álló törött anyagedényt. A gyerekek bár a feléjük dobott érmékre vércsemód csapnak le és lelkesen bólogatnak, nem érzed úgy hogy felesleges óvatosság volt a nyeregtáskát lekapni Tornádóról. Belökve az ajtót egy tágas térbe jutsz, mint bárhol a kontinensen. A sarokban egy kemence meszelt fala domborodik, padkáján birkabőrön egy igric nyúzza lantját. Ez már művészet az előző „utcazenészhez” képest. A vendégsereget ránézésre a napcserzett arcú izmos, inas matrózok és a hajókkal érkező utazók alkotják. Tarka és vegyes társaság, feltűnő, hogy helyi jellegzetességeket mutató személyeket csak a szolgálók közt látni. A hangulat a langyos nyári délutánnak megfelelően elég elcsigázott. A legtöbb beszélgetés csak az asztaltársaságok közt szűk körben folyik, senki nem ordibál. Néhány asztalnál kocka és kártyajátékok kötik le az embereket, de itt sincs hangoskodás. A csiszolt kopott hajópadlón lépteid zaja elenyészik csak sarkantyúd csörren ütemesen, mikor a pulthoz lépsz. A kocsmáros az egyik szolgáló lányt oktatja épp ki, valami egyensúly és fizetés gondok támadtak, már amennyire el tudod kapni a szavakat. Fehér törlőkendőjét a fekete mellény takarta vállára dobva lép hozzád. Szikár és alacsony termetű ember, szemei nyugalomról és mérhetetlen magabiztosságról árulkodnak. Miközben feléd tart ez a negyvenes évei közelében járó férfi alaposan szemügyre vesz. A pultnál jelenleg nem tobzódik senki, és szabad asztal is van szabad. -Légy Üdvözölve Idegen a Törött Kancsóban. Nevünkkel ellentétben remek kiszolgálással puha vánkossal és kedvező árakkal várjuk kedves vendégeinket. Mivel lehetek szolgálatodra? A szöveg nem túl kirívó vagy remek, ám semmi szokásos túlzó gesztus vagy hamis páváskodás nem kíséri. A kocsmáros- talán a tulaj is egyben- komolyan gondolhatja mit mondott.
"A vágynál veszélyesebb dolog alig van nagyuram. Vigyázz nem tudhatod méreg vagy szeretet bújik egy kéz simításában."
Marcus Dal Tolcador Törött Kancsó fogadó ____________________ A vaskos, kétszárnyas ajtót belökve lépett a kocsma füstös, enyhén áporodott illatú levegőjével telt tágas helyiségbe. Lassan, kimérten lépdelt a szemben levő pult felé, miközben nehéz lépteit szinte csendesen nyelte el a gyalult padló, csak sarkantyúinak ütemes csendülése hallatszott tompán. Menet közben hideg tekintetével lassan felmérte a fogadó belső terét. Elsőnek a fehérre meszelt, sarokban elterülő kemence, kissé már kopottas birkabőrrel leterített padkáján ülő, tarka ruhás igricet figyelte meg, ki egy fülbemászó, ám kocsmákban divatos dalt játszott lantján. Ugyan sosem vette meg a kellemes muzsikát, de magában vállat vonva haladt tovább, több figyelmet nem is szentelve a kobzosnak. Az asztaloknál ülő, főleg tengerészekből és utazókból álló társaságok halkan, főleg egymással beszélgettek, egy hangos szó sem hagyta el ajkukat. Marcus enyhén felhúzta az egyik szemöldökét, majd elhúzta a szája szélét a lagymatag, iszap módjára leült hangulaton, melyet még az igric sem tudott – avagy nem akart feldobni.
Az üres pulthoz érve az alacsony termetű, szikár kocsmáros éppen az egyik, szemrevalónak éppen nem nevezhető vörös szeplős, kissé terebélyes felszolgáló leányt oktatta szigorúan. Nem igazán figyelt kettőjük beszélgetésére, de pár szófoszlányt elkapott, melyek pénzügyi gondokról, vagy valami hasonlóról szólhattak. Egyszer sem emelte fel a hangját a lány felé, mindvégig nyugodt, ám magabiztos maradt a negyvenes évei körül járó obasz férfi. A dartonitát megpillantva szeme sarkából még egy utolsó intő mondatot intézett a lányhoz, majd dolgára bocsátva a pulthoz lépett a termetes férfi elé. - „Üdvözölve Idegen a Törött Kancsóban.” – kezdte a kocsmáros halkan, de jól érthetően, miközben láthatóan végigmérte a fölé tornyosuló sötét alakot – „Nevünkkel ellentétben remek kiszolgálással puha vánkossal és kedvező árakkal várjuk kedves vendégeinket. Mivel lehetek szolgálatodra?” - Üdvözlöm jó fogadós uram. – bólintott felé lazán a maremita, miközben válláról leemelte a nehéz nyeregtáskákat, és maga mellé helyezte a poros padlóra, majd halványan elmosolyodott – Nem kívánok mást, csak kosztot és kvártélyt magam, és hátasom számára...
"Nem az vagy, akinek születtél, hanem akivé magadtól lenni tudsz." Karakterek: Nichen de Corynian - Erigowi lovag (XIV. Zászlóháború)
-Örömmel hallom kívánságait. Válaszolja neked jóval vidámabban. -Szóval lova is van. -KIRO! Kiállt hátra, ezzel téged is meglepve. Az erős hangra nem számítva a dobhártyád is beleremeg a név elhangzásába. A fogadóban pedig a légy sem moccan. Mindeki a kiálltástól magát nem zavartatva teszi amit eddig. -Tioren Mascare vagyok ! Ezzel újra csak zavarba hozva kezét nyújtja feléd a kocsmáros miközben vélhetőleg bemutkozási kötelezettségének tesz eleget. -Ez meg itt Kiro. Vágja hátba a frissen érkezett halovány langaléta "gyermeket". Vélhető korához képest az ifjú elég vézna és nem túk sok életrevalóságot vélsz felfedezni benne. Ennek ellenére mint daliát küldi ki a legényt Tornádóért. -Eridj fiam vezesd a pajtába az uraság hátasát, és lásd el tiszteséggel. A megszólított feléd csak biccentve teszi is mit apja feladatául kitűzött. Tioren figyelme újra feléd fordul miközben csak úgy dagad a melle a büszkeségtől. -Hány napra kíván maradni? -Ételet azt most kíván fogyasztani, vagy esetleg lemosná az út porát előtte? -Szolgálhatunk kérem vörös rákkal, szabadjon megjegyeznem az idén különössen jó szezonja van eme csemegének. -Ha kívánja tengeri sügeret vagy más halfélét szinte percek alatt el tudunk készíteni. -Amennyiben valami nehezbb és emberesebb étek az mit kedve lenne az asztalán látni talán megelégedéssel töltené el a bélszínszelet Otlokir módra sült burgonyával. Mindezt majdhogy egyszuszra ám nem hadarva, és ki sem vörösödve adta elő. Sose hitted volna hogy ekkora tüdő létezhet.
"A vágynál veszélyesebb dolog alig van nagyuram. Vigyázz nem tudhatod méreg vagy szeretet bújik egy kéz simításában."
Marcus Dal Tolcador Törött Kancsó fogadó ____________________ - "Örömmel hallom kívánságait." - [i]válaszolta vidám mosollyal pirospozsgás arcán a fagadós - "Szóval lova is van." - Igen. - bólintott a dartonita, majd fejével hátra, az ajtó felé intett - Ki van kötve a fogadó előtt. - KIRO! - kiáltotta el magát a fogadós, miközben fejét a hátra fordította. Marcus füle belesajdult a hírtelen erős hangra, mely visszhangzott a fogadó falai között, és kezét önkéntelenül is füleihez kapta. Más senki meg sem mozdult a hang hallatára, még csak fejüket sem fordították a pult felé. - "Tioren Mascare vagyok!" - nyújtotta hírtelen a dartonita felé a kezét. Marcus egy pillanatra meglepődött, majd kicsit habozva viszonozta a kézfogást. - Marcus. - válaszolta kurtán, miközben fémmel megerősített kesztyűje, mint egy roppant satu körbefonta a fogadós csupasz kézfejét. Egy pillanatig tartotta Tioren kezét, majd lassan enyhített a szorításon, és elengedte. - "Ez meg itt Kiro." - vágta hátba mosolyogva a fogadó hátsó részéből előlépő, langaléta, kissé sápadt ifjút -"Eridj fiam vezesd a pajtába az uraság hátasát, és lásd el tiszteséggel." A fiatal fiú nagyon vézna és sápadt volt, kévés életrevalóságot mutatott a dartonita szemében, talán még a kardot sem bírná el, nemhogy egy nehéz vértet valaha is magára ölthessen. Egykedvűen biccentett a fiú felé, majd tekintetével egy ideig követte a lassú léptekkel kifelé tartó inast.
- "Hány napra kíván maradni?" - kérdezte Tioren, majd meg sem várva Darton lovagjának a válaszát, hadarva folytatta[i] - "Ételet azt most kíván fogyasztani, vagy esetleg lemosná az út porát előtte? Szolgálhatunk kérem vörös rákkal, szabadjon megjegyeznem az idén különösen jó szezonja van eme csemegének. Ha kívánja tengeri sügeret vagy más halfélét szinte percek alatt el tudunk készíteni. Amennyiben valami nehezebb és emberesebb étek az mit kedve lenne az asztalán látni talán megelégedéssel töltené el a bélszínszelet Otlokir módra sült burgonyával." Marcus a kocsmáros helyett vett nagy levegőt, mikor a köpcös férfi befejezte igen hosszú, egy szuszra elhadart monológját. - Egy pillanat Mascare uram. - mondta bal kezének mutatóujját felemelve. Vagy a szánalom, vagy csak mert úgy vélte, hogy nem jött el a fiú ideje, magas sem tudta, de valami miatt nem akarta, hogy Tornádó bármi kárt tegyen az ifjabbik Mascareban, és a fogadót ezentúl Törött Kiro-nak nevezzék. - A lovamat magam kísérném a pajtába, természetesen az Ön fiának útmutatásával, pusztán elővigyázatosságból.
Nem várta meg a Tioren válaszát, hanem egy mozdulattal felkapta a földről a súlyos nyeregtáskákat, majd vállára vetve, öles léptekkel elindult a fogadó kijárata felé. - Két napra mindenképpen. - vetette háta mögé, a fogadós irányába, majd mielőtt kilépett volna Kiro után az utcára, megfordult a pultnál álló férfi felé - Láttam mostanában éppen elég vizet, hogy előbb hasam tömjem degeszre. A bélszínszelet pont megfelel Mascare uram, egy kupa jó bor kíséretében... és azt az asztalt kérném. - mutatott egy a legtávolabbi sarokban álló magányos, félhomályba burkolózó asztal felé, majd félmosollyal napbarnította arcán bólintott a kocsmáros felé, és megfordulva, kezét előre lendítve, kilökve az ajtót, kilépett a fogadó elé.
"Nem az vagy, akinek születtél, hanem akivé magadtól lenni tudsz." Karakterek: Nichen de Corynian - Erigowi lovag (XIV. Zászlóháború)
Marcus Dal Tolcador Törött Kancsó fogadó ____________________ Épp az ajtón haladnál át, mikor hirtelen megakad a szemed egy lányon mely fogadó ajtaja felé igyekszik. Fehér lágy sejemszoknyája alól néha előtünik hosszú gazella lába. Mellelit kék bársonyszerű anyag takarja el a kiváncsisokdók elől, de fedetlen válla így is ábrándokra ragattatják a tengerek utazóit, melyre vállig érő hosszú egyenes haja omlik. Mellette, egy sötétzöld incognos szőke hosszú egyenes hajú kékszemű férfi vezeti lovaikat, kinek arca, kevésbé férfias. Már azt is megkockáztatnád hogy még gyerek, ha nem lenne olyan magas mint te magad. A lovak nyergéhez két hosszú kard van szíjjazva, bár úgy látszik nem sokkal van több felszerelésük. Miköben az utcán vágnak át nem vesznek tudomást a hátuk mögött összesúgó, vagy vágyakozó tekinteteket küldő, emberekről. Kik egy két sóhajt eresztenek el a tengeri sós szellőben. A meleltted álló Kiro-t is lenyűgözi a látvány s bánatos szemekkel néz a lányra, agyadban megfordul, biztos irigyli a szőke srácot, hogy íly közel lehet egy iylen szép nőhöz.
"A vágynál veszélyesebb dolog alig van nagyuram. Vigyázz nem tudhatod méreg vagy szeretet bújik egy kéz simításában."
Marcus Dal Tolcador Törött Kancsó fogadó ____________________ Az ajtón kilépve tekintete azonnal megakadt a fogadó felé haladó angyali teremtésen, mely rögvest megtorpanásra késztette, de így is kis híján fellökve az előtte tátott szájjal álló csenevész Kirót. A lány sok éhes férfi tekintet kereszttüzében kecsesen lépkedett a Törött Korsó bejárata felé. Fehér selyemszoknyája léptei nyomán meg-meglebbent, elővillantva karcsú lábait, vékony dereka felett formás kebleit fedő kék bársony hullámzott, és mezítelen hamvas vállaira omlott hosszú aranysárga, fényes haja, melyet a nap melengető sugarai simogattak. Mellette egy sötétzöld csuklyás viaszosvászon utazóköpenyt viselő, gyermekarcú, hosszú szőke hajú fiatal férfi vezette két deres lovukat - kik mérete messze elmaradt a fogadó előtt békésen álldogáló sötét mén, Tornádó mögött -, és nyergeikhez szíjazva egy-egy hosszúkard függött.
Marcus egyik szemöldökét felvonva figyelte a lányt. Féloldalasan elmosolyodott a két jövevény mögött sóhajtó, a szemrevaló lány látványától égő ágyékú férfiakon. Igaz, maga is régen látott már ilyen szép teremtést, vagy talán még ezelőtt soha.
- Vigyázz fiatalúr! - verte finoman hátba vidáman a vágyakozó tekintetű Kirót - Nem gyereknek való látvány ez. Még idejekorán megállsz a fejlődésben. Elnevette magát, majd a közeledő két utazó felé bökött fejével. - Eredj, fogadd illően két új vendégeteket. A hátasom meg bízd rám, majd én a pajtába kísérem. <Utána meg jobban szemügyre veszem ezt a hamvas leányt.> - tette hozzá mosolyogva magában, majd figyelemre sem méltatva az őt kísérő ficsúrt, egy utolsó pillantást vetett még az aranyhajú lányra, kivel tekintete egy szemvillanásnyira összekapcsolódott, majd Kirót maga mögött hagyva elindult csendben várakozó Tornádó felé.
"Nem az vagy, akinek születtél, hanem akivé magadtól lenni tudsz." Karakterek: Nichen de Corynian - Erigowi lovag (XIV. Zászlóháború)