Tengermellék

[Kaspar Otlokir]

Beszélik mikoron I. Hiere a vezéri sátrában ünnepelte Nagykirállyá választását megjelent ott a hatodik, számában legkisebb Obasz törzs vezére jussát követelve.
Ekkor a nagykirály széles mozdulattal a Quiron kékjére mutatott és nevezte meg azt birtokai helyének.
Az obasz vezér nem habozott, másnap hajnalhasadtára egész nemzetségét felpakolta a nagykirály kikötöben álló hajóira és útra kelltek birtokaik felé.
Talán csak Antohnak és a szigeteken lakó jámbor halásznépek emberségének köszönhetö ám a vezér és népe bár jelentös veszteségek árán, de elérte a szigeteket.
Itt a nemzetség-fö áttért az Antoh hitre és elfoglalta jogosnak vélt trónját.

Bár a Tengermellék tartomány magjának számító Szigetbirtokot még Oren-Palyd Karnelian, a belháborúk elől menekülő nyktalosi báró csatolta Abasziszhoz a P.sz. XXI. században, a család hosszú évszázadokig nem játszott túl nagy szerepet a belpolitikában. A krónikákban obasz eredetű főnemesekként szerepelnek, akik jóllehet a Tengermellékhez tartozó kis Szigetbirtok urai, ám a nagykirály hűbéresei. I. Maberon dul Barraga Otlokir nagykirály 2782-ben úgy döntött, hogy a királyi hatalom megerősítése céljából valamennyi hercegkapitányt megfosztja kormányzói címétől, és helyükre saját hűbéreseit nevezi ki. A Tengermellék új kormányzója Trevir Karnelian lett, akinek – egyetlenként – sikerül megkapaszkodnia a hatalomban az uralkodóház gyors bukása után is.

A Függetlenek Ligájának vezéralakja a Tengermelléket kormányzó, elkötelezetten pyarronita Calyd Karnelian, aki vérrel és vassal szerezte vissza nevének becsületét, amit atyja a Toronnal kötött concordiákkal kicsiny híján elherdált. A tartomány fontosságát inkább kitűnő fekvésének és vitéz tengerészkatonáinak köszönheti, mintsem területének vagy természeti kincseinek. Zászlaján ezüsthajó úszik smaragd mezőben

[Alauron]

(Drin)

A sebes kis hajó már a harmadik nap estéjét töltötte a vizen ringatózva, mikor a raktérben elrejtőzött Drin fülét hegyezve azon csikorgatta fogait, nehogy túl hangosan kordujon a hasa. Az elmúlt órákban egyre több matróz járkált lenn, és sorra válogattak a ládák közt. Drin még a fél szemével is csak úgy tudott kilesni, hogy egészen hajó oldalához lapulva egy hordó mögé préselte be magát, és ha így előrenézett, megláthatta az emberforma árnyékokat, amik ott mozognak fel s alá fáklyáikkal viharlámpással csempészve világosságot a kintről behunyorgó kék hold derengése mellé.
<Mi tötént, hogy ilyen nagy lett a jövés-menés? Talán kikötünk? Sejthettem volna, hogy egyszer végelesz ennek a potyautazásnak, de már lassan hálás vagyok érte, mert különben éhenvesznék. Három nap alatt két alma, és egy félig megevett száraz pogácsa. A fene vinné el őket, még a beszédük se értem, s azt sem tudom hova visznek, de jobban örültem volna ha inkább egy olyan rejtekhelyet találok ahol van valami ennivaló is.>
A raktér hordóit feltörni még nem kényszerült, úgy ítélte meg túl feltűnő lett volna, akkor mindent tűvé tehettek volna érte. Egy félredobott zsákban talált még két almát tegnap, ami nagyon jól jött, lévén a szomjúságtól már kezdett csillagokat látni nappal is. Megfigyelte, hogy mindig ugyanaz a három matróz jött élelmiszerért, de sajnos, az almákat leszámítva, és a szintén eldobott pogácsadarabot, amit valaki már félig megevett, semmi sem maradt neki.
<A francba ezekkel a matrózokkal! Lejönnek és felviszik amit kell, sosem nyitnák ki a ládákat, és hagynák úgy. Talán csak nem lopós a legénység? Ha tényleg kikötöttünk, remélem azért a raktérlejáró nyitva van, és el tudok szabadulni, aztán majdcsak kiúszom valahogy...>

[Kaspar Otlokir]

(Drin)

Minden valószínüség szerint valóban kikötött a hajó. Bár a vitorlákat és a kötélzetet még csapkodja a szél, de a lánc csörgése, a vasmacska csobbanása nem hagy kétséget a helyzetröl. A távolból harang szavát hallani. Megkezdödik a várva várt rakodás is, meglepöen csendben nyílik a raktér ajtaja. A betóduló friss sós vizpermetet hordozó levegö megváltásként jut el hozzád. A szabadság illatát érezheted belöle.
Pattogó, torokhangú parancsokat, és halk dünnyögést követöen feltűnnek az elsö matrózok, majd, ahogy kilesel búvóhelyedröl néhány valószínüleg parti hordár is. Sajnos a parancsokat osztogató alak aki a raktér ajtaját nézte ki magának, nem mozdul onnan. Éber szemmel figyeli a legénység minden mozdulatát. Valószínüleg ez lehet a dolga, mert hiába ordibál mindekivel azok csak kutya módra végzik el a kapott feladatokat. Bár a szavakból még mindig semmit sem értesz, a helyzeted sem túl fényes. Lassan fogynak a ládák, ám az rajtad nem segít, csak vergödésedet nyújtja. Elöbb utóbb elérnek hozzád.

[Alauron]

(Drin)

Jobb ötletem nem lévén, és az idő is elfogy hamar megpróbálok csatlakozni a hordárokhoz olymódon, hogy lehajtott fejjel felragadok egy akkora ládát amit még elbirok biztonságosan, de elég nagy hogy elrejthessem az arcom mögötte, és kifelé igyekszem vele, aztán felfelé, ott meg majd meglátjuk. Ha lehet olyat választok, amit épp pakolnak, nehogy rámordítson a hajcsár, hogy nem jót cipelek.
<Ha szerencsém lesz talán kisurranhatok, de ha nem...a fenébe is hátha nem esznek embert a helyiek. De mi van ha ezek itt rabszolgák, és azért ilyen engedelmesek? Mint egy csapat ökör a mezőn úgy gürcölnek, hát én nem akarok ilyen sorsra jutni. Így is a vadászok elől menekültem, most meg rabszolgatartókhoz keveredtem?!>
A taktikám azon alapul, hogy eljátszom a nagy terhet cipelő munkást, miközben megpróbálok nem kilógni a sorból, és elsunnyogni. Habár játszottam már szerepet gyakorlásképp, és azt is megtanultam hogy kell beleolvadni a tömegbe, azért még mindig jól jönne egy adag mázli.

//Arctalanság, és színészet van 2-esen//

[Kaspar Otlokir]

(Drin)

Kihasználva a pillanatot, mikor a felügyelö egy különössen lassúnak talált hordárt sürget meg ostorával, egy a sorban következö hordóhoz ugrassz és nagy lelkessen felkapod. Bár azt már kiderítetted, hogy föleg valamilyen foyladékot- ami sajnos nem bor- szállítanak, azt azonban csak most érzed igazán, hogy ezeknek elég tetemes súlyuk is van.
Eddig sem tervezted, hogy beállsz dokkmunkásnak és ez az érzés csak erösödik benned miközben arcod takarva közelítessz a rámpához.

Mikor elöléptél a homályból páran a melósok közül ugyan észrevettek, de nem adták tanújelét, hogy zavarnád öket.
Ugyanazzal a monotonitással végzik a dolgukat, mint eddig láttad.

A napsütötte nyílás a hajó bordái között, és a munkafelügyelöre vette sanda pillantásaid egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Már látod az elötted haladó sovány, inas alak válla felett a fából készült mólót, és mögötte a szikrázóan fehér fövenyt, a trópusi fák harsány zöld, árnyat adó sávja felé kígyózó emberek alkotta sötét vonalat és a tenger morajlása is egyre erösebb.
Annyira idilli a kép ami eléd tárul, hogy szinte magad is elhiszed, nemsoká szabad lehetsz.
A tűnékeny ábránd egy kiálltás, dobbanás, majd fékevesztett ordítás hatására vad szelek kergette kósza ködpászmaként tűnik tova.
A kiálltás ... az elötted haladó szolga reményt vesztett nyögése amint egyensúlyát vesztve eldobta terhét.
A dobbanás .. ahogy a hordó a rámpán döndülve a mólóra majd a tengerbe gurul.
Az ordítás ... gazdája pedig a hajcsár. Kezében rövid ám annál több "szeggel" ékesített korbács lendül és mar bele a szerencsétlen ruhájába, hátába.
Miután kidühöngte magát a tehetelenül a móló gerendáin összegörnyedö "ember" felett azt a tengerbe löki, halk ám kegyetlen parancsszavakat adva a két felbukkanó, mohazöld egyenruhát viselö lándzsás katonának.
Azok nem haboznak, hanem belegázolva, majd úszva a tengerben kihalásszák a rakományt. Mire elérik a hordót a magatehetetlen test már csendben elmerül a ragyogó kék vízben.
Bár az eset megrendítő hátad mögül erv szavak vesznek a hajó oldalát csapkodó hullámok megtéveszető dallamába.
-Antohra indulj már!

[Alauron]

(Drin)

<Értem amit beszél! >
Elindulok hát terhem alatt, de a kilátások nem túl jók.
<Meddig tudom még ezt vinni? És ha egyszer lerakom mi lesz? Ki az az Antoh? Tán egy istenség? Hallottam már róla, a halászok sokat emlegetik, de ezen kivül semmi sem ragadt meg bennem. Az a csóka nem járt jól, hogy elejtette. És úgy látom katona is akad itt. Ez nem jó hír. Izé...Antoh, ugye nem hagysz cserben?>
Halk morranással fogást igyekszek találni a hordón, aztán lépkeni tovább...

[Kaspar Otlokir]

(Fürge Drin)

A hajó gyomrából a napfényre lépve arcodba csap a tenger felett lengedezö szél. Elötted a mólót övező fövenyen sorban haladnak az emberek a fák árnyékában húzódott ökör vonta szekerekhez. Ott a terhüket lerakják, majd csatlakoznak az elöbbivel szemben, a hajóba tartó sorhoz. A "felvonulást" mindkét oldalon tíz tizenöt lábnyira lándzsás strázsák szegélyezik. A lándzsások között akad olyan is aki melett még egy őr van aki számszeríjat tart kezében. Nagyjából talán minden harmadik mellett látsz íjászt, belölük talán fél tucatnyi, ha van. A szekéren szintén a zöldes színű uniformist hordó kocsisok ülnek, vélhetöen Ők is katonák, oldalukat karddal övezték fel.

A mögötted haladó nem szól többet hozzád, és a felügyelő sem veled foglalkozik, így nyugodtan lejutsz a mólóra.
Már csak a szekér és a hajó közti távot kellene megtenned.

//pls 3 eröpróbát pm-ben//

Ahogy haladtok, és beállsz, tagozódsz a robotolók közé, úgy lessz egyre émelyítőbb az emberek test és vizelet szaga. Ezt a mosdatlanságot jól alátámasztja lerongyolódott, egyszer tán jobb sorsra szánt öltözetük és az is, hogy a vélhetöen forró, tenger már nem áztatta homokon a többségnek nem adtak, húztak a lábára bocskort.

//A következő részt az alapján írom ami az elötörténetedben szerepel, ott azt írod hogy a mellkasodon egy széles övön hordod a dobókéseid//

A szekerek még messze nincsenek azon a távolságon amit Te jónak vélnél mikoron az egyik őr vet rád egy eltévedt pillantást, szemei kikerekednek és elordítja magát.
Bár szavait nem érted, a helyzet elég egyértelmű.
Aki a riadót fújta a homokba szúrt lándzsája után kap, és a többi őr is vagy a rakodókat tereli egy csoportba vagy feléd indul fegyverét elöreszegezve. A nyílpuskások féltérdre ereszkedve keresnek maguknak célt, bár nem mind irányítja rád fegyverét.

A többi hordár, ki körülvesz téged óvatossan helyet "biztosít" az érkezöknek. Hordóikat nagy óvatosággal teszik a homokra, és a kiálltás óta elhangzó parancsoknak engedelmeskednek.

Aki "kiszúrt" olyan öt lábnyira lehet töled, akit már elagytál jó pár lábnyival távolabb van. Íjász a következő őr mellett állt, így az jól láthatóan téged próbál "befogni".
A felügyelö már jó harminc méterre van töled, a móló és a tenger csak húszra, a fák viszont még több mint száz-ötven lábnyira.

//a következö egy percre(6 kör) kérek cselekevési tervet és értelemszerűen dobásokat is ha kell. Ja ezt is pm-ben jó?//

[Alauron]

(Drin)

A terhet már alig alig bírja tartani mikor észrevesznek rajta valamit.
<Most mi van?...Lelepleztek! Talán kiesett egy késem, vagy csak kivillant, mindegy. Túl sokan vannak ahoz, hogy meneküólni próbáljak.>
A hordót óvatosan lerakja ha tudja, és kezeit jól láthatóan felemeli.
<Hát ez van. Mihez is kezdtem volna utána? Beálltam volna rakodónak életfogytig? Na nem! Most jön a harc, vagy találunk valami közös nyelvet.>
- Nyugalom, ne támadjatok.

[Kaspar Otlokir]

___________________________________________________________
Hm:Kaspar Otlokir
Jk: Fürge Drin
Helyszín:Abaszisz; Tengermellék; A Rabok-szigete
Esemény: Riadó
___________________________________________________________

A hang és zűrzavarban nem igazán figyelnek oda szavaidra, tán nem is értik mit mondasz. A katonák közelednek, Te hátrálnál, ám erre is számítanak, a parti fövenyen akárhogy számolod lassan körül fognak venni. A hordárok közül végül kilép egy és rád kiállt, ervül.
-Térdelj le és kezeket a magasba!
Meg is kapja jutalmát. A legalább maréknyi forró homok, mi a partra zuhanta után az arcába csapódot anyai simogatásnak tűnhetett a derekát ért lándzsa nyeléhez képest.
A többiek nem mozdulnak és meg sem mukkanak. Aki a segítségedre sietett sem mozdul, bár Őt már nem a félsz köti gúzsba.
A még mindig feléd tartó lándzsások közül egy aki több, címeres akármit visel a jobb vállán ugyancsak ervül kiállt rád.
-Kezet rakni fel! Most! Most! Térdelni le! Én mondani TÉRDELNI! Halni meg! Halni meg!Most!
A katonák teljes feszültségben közelednek feléd, ha elég közel érnek akkor a lándzsa hegyével böködnek, ha nem engedelmeskedsz.
Szemeid gyakorlottan és csalódottan mérik fel környzeted, a remény hal meg utoljára...
Az ostoros nem mozdul őrhelyéröl, ám szikrázó szemei nem sok jót ígérnek. A tenger felett körözö viharmadarak és rablófarkasok a hangzavar miatt széles szárnyaikat a tenger felett zúgó szélnek feszítve tollaikat borzolva kerülik el a lármás emberféléket, hogy a nyílt víz felett csapódjanak a hullámok vagy repülő prédájuk felé. Most látod csak hisz már távolabb vagy tőle, hogy a hajó mi idáig elhozott nem hogy megtépázott, inkább siralmas állapotban van. Csapzott vitorlázata, és két megmaradt szélső árbóca kétségtelenné teszi, még a laikus számára is, hogy ebben az évszakban ez a hajó már nem fut ki.

//most ennyi, pm és egy perces tervet kérek//

[Alauron]

(Drin)

Először azt hiszi hogy a rabok közül valaki szökni próbál, amikor hirtelen a hajcsár a földre esik, de be kell látnia, gyáva népség veszi körül, azon túl pedig az őrök túl sokan vannak.
<hm... >
Kénytelen kelletlen, eleget tesz a katonának.
<Ez van. Ahogy elnézem még jó, hogy ez a hajó elhozott idáig. Úgyis megszököm, ha kell, egy kis fájdalmat meg elviselek.
Vajon most mi lesz? Börtön? Rabszolgasor? Vagy talán lesz esélyem alkudozni?>


//Nincs tervem, egyenlőre engedelmeskedem a katonáknak, a szándékuktól függ.//

[Kaspar Otlokir]

___________________________________________________________
Hm:Kaspar Otlokir
Jk: Fürge Drin
Helyszín:Abaszisz; Tengermellék; A Rabok-szigete
Esemény: Riadó
___________________________________________________________

Mikor a földre térdepelsz ketten a hátad mögé lépnek. Hirtelen az egyik a lándzsája nyelét a két kezed és a hátad közé téve feszíti hátra karjaid. A fájdalom még elviselhető, ám az új testartásod több mint kénylemetlen.
A veled szemben álló kese hajú siheder fegyverét a homokba szúrva hozzád lép és több percnyi kutakodás után az összes késed elveszi//a titkos belső zsebeidet nem fedezi fel.//
A többi őr arcán az arzenálod láttán vészterhessen elmélyülnek a ráncok. Hangossan vitatkoznak, valószínüleg sorsod felett. A felcicomázott végül egyik társát elszalajtja a szekerekhez. Téged hárman őriznek, a kezeid fogvatartód elengedi, ám nem szól hozzád a kutya se.
A fák közül egy lovas ugrat a partra majd a fák szegélyénél haladva elvágtat keleti irányba. A hordók kirakodását még jó három órán át kell nézned mire a már félórája figyelt porfelhő egy kis csapat lovas alakját ölti magára.
Az élükön lovagló mellvértes egyenessen hozzád léptet. Leugrik lováról és eléd lép.
Vált pár szót a fogvatartóiddal, és az odaérkező tiszt megmutatja neki késeidet. A mellvértes elvesz egyet, játszik vele és közben arcodat fürkészi.
Feltesz pár kérdést még, bár te nem érted mi is az érdeklődés tárgya, azért vannak ötleteid.
Végül parancsot ad atisztnek és az hangossan kiálltozva tereli össze a foglyokat. A hullát is odahuzzák és ketten a tengerben keresnek valamit.
Az alak jó egy fejjel magassabb lehet mint te. Oldalát kard, kezét bőrkesztű ékesíti. erös fekete szálú haja rövidre nyírt, szakálla és bajsza dúsan keretezi arcát. Hangja mély, beszéde tiszta.
-Ki fia borja vagy kurafi és ezeket hol szerezted?!

[Alauron]

(Drin)

A várakozás óráit már vidáman tölti, hisz ha ártani akartak volna neki mág nem élne, vagy rab lenne, és hordaná a csomagokat ő is, gondolja. Amikor végre hozzá szólnak, a vezér elé áll.
- Üdvözöllek vezér! Drin vagyok, a városállamokból, egy egyszerű zsonglőr. Azok ott a kellékeim, a fő mutatványom a késdobálás. Nem vagyok gyilkos, csak a mutatványaim miatt vannak nálam, és persze csak az izgalom miatt ilyen élesek. Kém sem vagyok, sokkal inkább menekült. A hajóra azért mentem fel, mert rabszolgavadászok üldöztek, de szökött rab sem vagyok, még szép hogy nem hagytam hogy azzá tegyenek. Sajnálom a riadalmat amit okoztam, de feljönni sem tudtam hogy előbb megmutassam magam. Egyáltalán hol vagyok?
<Ha nagyon muszáj megfizetem az út árát, de sokkal inkább kellene nekem egy jó munka. Ha belegondolok, hogy most egyszerűen eladhat ő is rabszolgának, ha akar...na lássuk!>

[Kaspar Otlokir]

___________________________________________________________
Hm:Kaspar Otlokir
Jk: Fürge Drin
Helyszín:Abaszisz; Tengermellék; A Rabok-szigete
Esemény: A vallatás
___________________________________________________________

Válaszodra felhúzza egyik szemöldökét, ezzel közel sodorva téged a nevetéshez, arca így meglehetössen komikussá vált.
-Azt állítja hogy nem a Holtak csillagával hanem ezzela bárkával érkezett potyautasként?!
Ez a hír úgy tűnik jobban felbőszíti mintha egy rabnál lett volna fegyverarzenál.
-LOHTEAR!!! A hangnem errefelé úgy tűnik a hangerőt részesíti előnyben vagy csak szeretnek ordibálni egymással, vagy beosztottjaikkal az emberek. A korbács forgató munkafelügyelő kivörösödött arccal áll elöljárója elött és lesütött szemekkel lehajtott fejjel hallgatja végig a nem éppen dícsérő hangvételű értékelését munkájának. Persze Te ebböl sem értesz egy szót sem. Az már biztos hogy a szívébe nem loptad be magad.

Miután végzett a parancsnok feléd fordul, közben a rabok létszámelenörzése viharos gyorsasággal veszi kezdetét.
-Jöjjön úgy érzem tisztáznunk kell pár dolgot Önnel kapcsolatban.
Int az egyik apródnak és az eléd vezeti lovát.
A kíséretben négy lovas fog közre elöl hátul, az akinek lován Te ülsz viszont a parton maradt.

Alig tart az út tovább két sé fél három óránál, egy szekérnyomon haladtok a pálmafák és egyéb liegetk árnyékában. lassan a nap is égi pályája végére ér, meglepő módon a kék holdat pedig már felkelni látod a horizont peremén.

A távolban egy hegy oldalában magasodó kastély uataok célja.

[Alauron]

(Drin)

<Úgy látszik nem mondja meg hol vagyok éppen. Látom már, hiszen az ott a Senkiföldje Part, ez pedig a Ordítok Ahogycsak Tudok király! Hogy lehettem ilyen butus? >
Az úton igyekszik nem leesni a lóról, mert nem szokott hátason ülni. Ahogy tud nézelődik közben ha lehet beszélgetne a vezérrel, vagy a katonákkal, legalább megtudja a nevt a helynek, vagy a parancsnokank.
- És mondja csak, kit tisztelhetek személyében uram? Hová tartunk? És melyik országban, mely király földjén járunk?- vagy- Hé, te katona. Ki a vezéretek? Tudjátok új vagyok errefelé, ami nem is tudom hol van.

[Kaspar Otlokir]

___________________________________________________________
Hm:Kaspar Otlokir
Jk: Fürge Drin
Helyszín:Abaszisz; Tengermellék; A Rabok-szigete
Esemény: A várban
___________________________________________________________

//sry, melóhelyről írtam még anno és elég sűrűn megzavartak ezért volt olyan a reag amilyen//

Fel sem tűnt ezidáig senkinek, hogy az udvariassági körök elmaradtak. Az Ordibálós Király vet rád egy sanda pillantást, vajh méltasson-e arra, hogy néven nevezze magát.
Végül beletörődö és egyben megnyugvó arccal- hisz mégsem egy rab fegyverezte fel magát az egész őrség orra elött- válaszol kérdésedre.
-Murate Cwa Kilehorad vagyok! Ez itt kedves barátom a Rabok szigete! Nem éppen e legszebb tájéka a Szgetbirtoknak, ám nem is ez a célja.
Sajnálatos módon a Karnelianoknak szúrta a szemét a vérrel festett oltárok látványa így más módot találtunk a társadalomba való visszaillesztésre.
Szavaiból nem csak számodra egyértelműen süt a gúny, mikor a Szigetbirtok -vélt- uráról beszél. Társai fel-fel röhögnek. A későbbiek folyamán a jókedvet inkább lovagló tudományodnak és sajgó ülepednek köszönheted.
A kaptató ami az -egykor erdőn- irtáson át vezet most talán nagyobb büntetés mint a várakozás a forró homokban.
A vártól mely a sötéten komorló csupasz hegy tövében állott jó nyíllövényire int az egyik emberének -egy felleghajtós nyílpuskás lovasnak- Kilehorad kapitány és az előre lovagolva leereszteti a várat szegélyező árok felett átívelő hidat. Csörgése már messziröl hallatszik és a fák, erdő egyre távolabb szoruló szegélye nyeli el, mossa össze azt az éjj zajaival. Ismeretlen vadállatok ordításaira, madarak rikoltásaira, melyek némelyikétöl még páran örzőid közül is megrezzennek szinte alig van figyelmed. Most elegendő feladat a megátalkodott- egyébiránt nyugodt vérmésrsékletű ám hetyke járású- fenevad hátán maradnod.
A vár falai a környék szikláihoz hasonlatossan fekete kőzetböl lettek kifaragva, összerakva, közel 30 lábnyira magasodnak a környék fölé. A több torony és négy bástya által határolt erődben leszállítanak, szednek "lovadról".
-Kövessen! A herceg majd intézi az Ön sorsát!
Hiába nem a beszéd embere ez a Kilehorad.
Öles lépteivel elgémberedett tagjaidnak alapossan feladja leckét. Társai közül kettő csatlakozik hozzátok, és mikor úgy vélik taszítanak rajtad egyet, sietösebb mozgásra bírva ezzel.
Több lépcsősoron és őr mellett elhaladva egy - talán bálozó- terembe vezet és ott hellyel kínál a fal mellé támasztott székek egyikén.
-Itt várjon! Amint a Boldear herceg jónak látja megérkezik! A szobát nem hagyhatja el!
Ez az utolsó mondat talán már nem is neked szólt, hanem hűséges "követőidnek".