A déli szavannákon

[Kaspar Otlokir]

Az onporok uralta tengerpart mögött egészen a Sheral bérceiig hosszan elnyúló füves puszta borítja a földeket. Az esöfelhök elkerülik e tájat, így a szikkadt föld és a rajta élö emberek is megkeményedtek az évszázadok során.
A lakosság a nomád életmódot folytató egykor kyr származékoktól, a délröl bevándorolt dzsadokon át a helyi barbár és dolamin öslakosokig szinte az összes etnikumot felsorakoztatja, mi a környéken megtalálható. A földeknek ura maga a természet, a törzsekbe szervezödött csoportok általában valamely állatszellem, vagy természeti erö imádásával elégítik szerény szükségleteiket. Néha napján egy egy kiugrott bandita vagy más törvényenkívüli megpróbálja az uralam alá vonni a helyieket, ám ezek a "szövetségek" kérész életüek.

A terület északi oldala kedvelt vadászterülete az obaszoknak, egykoron Ök is innen indultak.
A vadállomány jellegzetes, és rendkívül nagyszámú, ehez mérten ragadozókban sincs hiány. Gyakori jelenség hogy az öntelt, Fahéj utat elhagyó vándor hamarabb lesz lészen áldozat mint hogy Ö bármit is elejthetne. Errefelé az ember nem csúcsragadozó, ezt a posztot más kreatúrák követelik maguknak.

Néhol ha a balszerencse az utazó nyomába szegödik crantai és ókyr eredetű udvarházak, vég, várak városok romjaira bukkanhat a tudatlan. Ha lehet ezeket a helyiek babonából kerülik. Ez hosszú generációk tapaszatalata. Hasonló, a környéken dívó szokás, hogy a vendég a vacsorameghíváson nem az asztalföre, hanem az asztalra kerül.