Falakon kívül

[Kaspar Otlokir]

(Marcus Dal Tolcador)

A kikötö egy kinyúló földnyelv, félsziget védett öblében pihen. Mindkét oldalát simára gyalult sziklák és a hajóépítö mesterek műhelyeinek sokasága borítja. A kikötö vizén az éppen befutó karavellt kerülgetik a ki és behajózók. Veletek eggyütt érkeznek a halászbárkák is . Úgy néz ki jó fogás volt mai mert a tengerészek vidám kiálltásokkal kérik egymásra a tenger istennöjének áldását. Az öböl mélyére vezeti a bárkáját Nevil kapitány. A kikötö forgalma szokatlan szemednek többször is aggódva figyelted ahogy a különbözö ladikok és dereglyék szinte az Anterra Csillaga hasa alatt suhannak el. a Mólóket elérve a legénység olajozott gépezetként, és a fedélzetmester ordibálásra táncolva, szinte percek alatt rögzítik a hajót. A vasmacska éles rántással fogja a meg a faszerkezetet.

A kirakodásnál elöször a kapitány lép szürke felleghajtójában a kikötö vastag gerendáira, és rögtön szemben is találja magát egy alacsony kék egyenruhát hordó, írnoknak lelkessen diktáló figurával.
A tengerészek hozzáfognak-a még mindig elégedetlen vörös képü óriás Glad irányítása alatt- a kirakodásnak. Nem tudod hogy a kapitány figyelmessége-e vagy csak a véletlen alakította így de a fekete mén, társad alig pár perc múlva már a fedélzeten topog és nagyon nincs ínyére az ahogy a zabla a pofájába vág. A tengerészek igyekeznek megfékezni ám az állat horpaszának ideges remegése nem sok jót ígér. A légzése felgyorsul és elkezd kapálni patájával, a patkó az éppen útjába kerülö szegeken szikrát hány.

[Marcus]

Marcus Dal Tolcador
Obrat kikötője, Antera Csillaga kereskedő hajó fedélzete
_________________________________________________

A hajó alkonyatra, mikor a nap korongja éppen a horizont alá bukott, elérték a félsziget öblében elnyúló Obrat forgalmas kikötőjét. Marcus a tat korlátja mellett állva figyelte a közeledő, mélyen a tengerbe nyúló, szürkületi lepelbe burkolózott földnyelvet. Holmija, mely nem volt több a nehéz harci nyeregnél és két degeszre tömött nyeregtáskánál, lábai előtt hevert a hajó vízfoltos fapadlóján. Fekete mellvérbe bújtatott sötét alakja teljesen kirívó volt a fedélzeten sürgölődő világos, könnyű buggyos, tarka ruházatot viselő matrózok között. Sűrű szövésű fekete ujjas köpenye, mint sötét angyal szélesre tárt szárnyai lebegett mögötte, mikor belekapott az újult erővel feltámadt tengerillatú szél, néha megakadva oldalán hímbálozó dísztelen hüvelyében nyugvó hosszú markolatú kardjában.

Az immáron fél árbocra eresztett karavell kényelmes tempóban siklott be az öböl ölelte zsibogó kikötőbe, elhaladva több halász- és kereskedőhajó mellett. Vidám kiáltásokat vitt messzire a szél a halászok bárkái felül, kik hálóikat ficánkoló halakkal duzzadva emelték ki a tenger hűs habjaiból. Marcus egykedvűen figyelte őket, s már többször egyre türelmetlenebbül tekintett a lassan közeledő mólók felé. Néhány kisebb ladik és dereglye, melyek eltörpültek az Antera Csillaga mellett, szinte súrolta a hajó oldalát. Darton szolgája enyhén felhúzta szemöldökét az esztelen halászokon, majd elégedetten vette tudomásul, hogy a hajó végre az egyik széles mólóhoz ért. A vasmacska hangos csobbanással merült el a tengerben, miközben a fedélzet mester hangos parancsait követve a matrózok pillanatok alatt a mólóhoz rögzítették a karavellt. A kapitány lépett először a leengedett vastag palán keresztül a szárazföldre, egyenesen az írnokának diktáló mólómester elé. Eközben a tengerészek elkezdték a súlyos ládákban őrzött szállítmány kirakodását, Glad, a vörös képű termetes tengerész vezetésével. Marcus jól megjegyezte magának az navarrai óriást, aki állandó kihívó tekintettel illette minden nap. Szívesen összemérte volna vele az erejét, - bár szemmel láthatóan a golyófejű behemót dagadó izmai, ha jóval nem is, de meghaladta a súlyos vért alatt edződött rowoni méreteit-, azonban a kapitány szigora mindezt nem engedhette meg, így maradt egymás leplezetlen méregetése.

A hajó korlátjának dőlve várta sorát, hogy végre elhagyhassa az immáron kikötött hajót, a még karámjában rostokoló hű társával együtt. Éppen azon volt, hogy holmiját vállára vetve lemenjen hozzá, és hamarosan felvezesse, mikor meglepetésére pár ládát követően, - talán Nevil kapitány figyelmességének köszönhette, talán nem-, két tengerész vezette fel a prüszkölő, nyugtalan lovat a karavell gyomrából. Marcus rosszallóan ingatta meg a fejét, a tengerészek hibát követtek el. A zabla mélyen a pofájába vágott mikor felágaskodott, és szinte elrántotta a gyeplőt szorosan megragadó, őt megfékezni kívánó matrózokat, majd súlyos patáit a padlóhoz verte, és zilálva kaparni kezdett, mely szikrát vetettek a kiálló szegeken.

<Ej, hogy Darton komor dala hajtaná nyugalomra azt a nyomorék fejeteket!> - szitkozódott magában a férfi, miközben óvatos léptekkel elindult a megbokrosodott fekete mén irányába. A tengerészek vélhetően nem tudták, hogy csak egyetlen embert fogad el, mint minden nehéz harci mén, azt, akihez idomítása közben hozzászoktatták.

– Nyugalom Tornádó, csendesedj öreg cimbora! – kiáltott a harcra nevelt termetes ló irányába, majd baljával előre nyújtva közeledett felé, hogy kantárját megfogva, majd megsimogatva nyugalomra bírja, mellette jobbjával intett a tengerészeknek, hogy lassan táguljanak.

[Kaspar Otlokir]

Marcus Dal Tolcador

A következö reag az Obrat topicba megy, és ott is folytatjuk, amíg a városban vagy.

[Kaspar Otlokir]

Orden Hoarne
P.sz. 3701, Alborne első, "Lant" havának 14. napja
A Narvál nevű tengerjáró fedélzetén

Egy ideje úgy érzed, hogy az életed nem a megfelelő kerékvágásban halad.
Ez persze nem Talavra (mely második otthonoddá lett), az ittlakók (kik szeretetükkel és törődésükkel második családoddá váltak), és még csak nem is Kornad (kit atyádként tisztelsz és szeretsz), vagy éppenséggel a hamvas kis Inora (aki a szerelem édes ízét megismertette veled) hibája...
Igazából senki sem tehet róla - csak te. Meg a családod kiontott vére, mely bosszulatlan maradt azóta is.
Suhanckorodban, mikor a Csodaművesek tudományával ismerkedtél, a bosszú egy távoli kötelezettség volt, melyről csak annyit tudtál, hogy ez a "kötelességed", melyre "nemesi véred" kötelez - na meg azt, hogy "irtózatos véget hoz" majd atyád gyilkosaira, neked pedig megnyugvást, és talán boldogságot is...Most, hogy már túlestél a felnőtté válás procedúráján, a dolog némileg másképpen fest: már semmilyen kifogás, akadály nem áll közéd és a bosszúd közé. És ezt egyre kevésbé érzed felemelő nemes kötelességnek, viszont egyre gyakrabban halálos ítéletnek. Úgy érzed, hogy lassanként, lépésről lépésre rátelepszik egész életedre, és mindent, ami addig örömet és boldogságot okozott, elszürkít, kifakít...És egyre inkább érzed, hogy ha megpróbálod beteljesíteni, akkor téged is elsöpör az a hatalmas túlerő, mely atyád családját is elsöpörte egykor. Azonban éjszakánként egyre gyakrabban látod atyád szomorú arcát, és hallod könyörgő hangját, amint igazságért és bosszulatlan halálának megtorlásáért könyörög...
Úgyhogy nem csoda, hogy egyre nő benned a feszültség. Már enni, aludni sincs kedved, folytonos búskomorság vesz erőt rajtad. A melletted élőknek persze feltűnik e változás, és ami azt illeti, meglehetősen különbözően reagálnak rá: míg Inora próbálja feledtetni veled az egész dolgot, addig édesanyja Evelyn (kit anyádként szeretsz) egyre szomorúbb és szomorúbb lesz. Úgy tűnik, egyedül Kornad ért meg igazán; mert egy este, vacsora után, mikor a nők a házimunka utoljával vannak elfoglalva, feltűnés nélkül félrevon, és magával rángat a városba: mint mondja "sétálni". Mikor már jócskán eltávolodtatok a háztól, és meggyőződött arról, hogy nem követ benneteket egy kotnyeles nőszemély, sem kívülálló, belekezd a mondandójába.

"Fiam. Nem tudtam nem észrevenni a benned végbement változást. Azt hiszem, hogy egyre inkább kísért a családod tragédiája...Olyan ez, fiam, mint a métely - egy tályog, mit ha nem kezelsz, elveszejti az egész testet. Hidd el, hogy ha meg nem is érthetlek, átérzem, hogy mi zajlik le benned - a szüleid nekem és a Csodaműveseknek is barátai voltak. Ezért a tudtod nélkül arra kértem a Kapitányt, hogy engedje meg, hogy Abasziszba utazhass. Ő pedig beleegyezett. Az egyik tehetséges fiú még egy protektori levelet is hamisított neked, mellyel inasként bármely nemesi udvartartásban elhelyezkedhetsz. Feladatod egyenlőre nem lesz, azonban tartjuk a kapcsolatot.
Ha most hazatérünk, feltűnés nélkül összepakolsz. Holnap hajnalban lemegyünk a kikötőbe. Az öreg Grok halászbárkája várni fog ránk, és elvisz Rasennai városába, ahol hajóra szállsz és meg sem állsz Ifinig."

Megfordultok, és lassan sétálva hazafelé veszitek az irányt. Több szó nem esik köztetek - mindkettőtöket túlságosan lefoglalnak a gondolataitok...Szórakozottan köszöngettek a szembejövőknek, és arra gondolsz, hogy ma még itt, az ismerős, biztonságos világban, holnap meg - ki tudja, estére hol leszel...
Mire hazaértek, a ház már elcsendesedett... Azt hitted, hogy olcsón megúszod az Inorával való elválást. Súlyosan tévedned kellett: a lány kevéssel azután nyit be szobád ajtaján, hogy Kornad is nyugovóra tér. olyan halkan suhan, mint egy macska (azt mondják, hogy atyai örökség...), így esélyed sincs, hogy elrejtsd előle az előkészületeket. A lány csak egy pillantást vet a felszerelésedre (fura, de most gondolsz így először a tárgyaid összeségére), melyet az ágyadon halmoztál fel - és hangos döndüléssel vágja rád az ajtót, és zokogva elszalad. Te hiába mész utána, nem tudsz vele sem értelmesen szót váltani, sem pedig elbúcsúzni. Roppant fájdalmas élmény ez, de csak még eltökéltebbé tesz...
Másnap hajnalban Kornad ébreszt, fertályóra múlva már a kikötő felé tartotok; válladat szokatlan súllyal húzzák a tárgyak, melyekre ezentúl az életedet is rá kell bízd. Hiába forgatod a fejed - teremtett lélek sem jön ki, hogy elbúcsúztasson...
Hát így hagyod el Talavra városát, és kezded meg utazásod a nagyvilágba. Amúgy a hajóút első napja eléggé eseménytelenül telik - a halászhajó jó széllel gyorsan szeli a habokat Rasennai kikötője felé; így esik, hogy a lenyugvó nap utolsó sugaránál végül befut a városba. Te nemigen tudod élvezni az utat és a levegőváltozást - túlzottan lefoglalnak a szinte már szokásossá váló rossz gondolataid. Azonban nem várt hirtelenséggel eljön a búcsú pillanata. Nevelőapád helyet foglal egy másnap kifutó aszisz szkoggra - a Narválra - és kifizeti az út kötségeit, mint mondja "útravalóul". Búcsúszavai sokáig a füledben csengenek még...

"Kölyök, én eddig kísérlek, nem tovább. Most már neked magadnak kell boldogulnod. Ne feledd, amit nálunk tanultál. És ne feledd, hogy ha megteheted, gondolj jó szívvel ránk, itt Talavrában...Lehet, hogy később valaki megkeres a mieink közül, hogy a segítségedet kérje - a jelszó "Inora" lesz majd..." - ennél a pontnál melegen elmosolyodik - " Egyébként ne aggódj miatta: majd elrendezem ezt a dolgot...Tudod fiam, a nők már csak ilyenek...Itt az ajánlóleveled. Most pedig menj, mert még meggondolom magam!"

Azzal a férfi, akire előbb megmentődként, utóbb pedig atyádként és példaképedként tekintettél, elfordul, hogy az öreg Grok bárkáján hazavitorlázzon.
Végleg magadra maradsz.
Nincs mit tenni: te is megfordulsz, és hajóra szállsz. A hajó már másnap reggel kifut Rasennai kikötőjéből, hogy utasokkal és rengeteg áruval a fedélzetén megkezdje kétezer mérföldes útját a távoli Abaszisz felé. Az út maga eseménytelenül telik: hála az isteneknek a kabinod nem kell senkivel sem megosztanod. A hatalmas hajón meglehetősen egyhangú az élet, és igazán csak annak örülsz, hogy a tengeri betegség téged szinte egyáltalán nem kínoz - nem úgy, mint egynémely utastársadat.
Két és fél hét telik el. A hajó Milea, Narvan, Yankar, Guiste Navida és Horen kikötőinek érintésével Barantheik felé tart - vagyis nemsokára aszisz vizeket szel majd...
Visszafordíthatatlanul véget ér egy korszak az életedben - ezzel együtt valami más, valami új kezdődik. Ki tudja miért, talán a szülőföld közelsége, talán valami más okán, de lassan eltűnik a búskomorság, és helyét erősödő tettvágy veszi át.
Így pont kapóra jön a hír, melyet az utazás tizenegyedik napján, az ebéd kiosztásánál a felszolgáló közöl: este a sikeres utat és a hazai vizekre érkezést a hajó kapitánya nagyszabású bállal ünnepli meg, melyre a hajó minden utasa hivatalos!

Remek kezdete lehet ez életed új korszakának...

[Shia-ko]

(Orden)

Nekitámaszkodom a hajó korlátjának és próbálom élvezni a sós levegőt, hátha felfrissít és kimarja agyamból a szorongó gondolatokat.
<Ennyi év után most vagyok először tényleg egyedül. Nincs társ, nincs hátvéd, család, szerető, csak a feladat. Minek merengek ennyit rajta? Meg kell próbálnom, mert élve felzabál a kín, ha odázgatom és hogyan állok a fátyol túloldalán atyám elé? Ó, Uwel adj erőt és lehetőséget, hogy minden képességem szerint megpróbálhassam és ha méltatlannak találsz, akkor veszejts el! De inkább találj méltónak. Az mindenkinek sokkal jobb lenne. Főleg nekem. Persze a bárónak nem, de ez igazából tetszik is.>
Rendszerezem magamban az utitársaimról eddig megszerzett információkat.
<Este bál? Táncolni nem tudok, de hallgatni nagyon. Talán elcsípek valami hasznos információt. Na nem valószínű, hogy a báróról, de talán valami kiindulópontot, hogy szállást, élelmet, munkát találjak. Egy kapcsolat kell, egy nyom, hogy merre induljak. Vagy egy ház, ahonnan értékeket hozhatok el. Meg egy másik, ahol elrejthetem, hisz azt sem tudom, kinek adhatom el. Vajon mennyit változott a város, mióta nem voltam itt?>
Elkezdek készülődni az esti bálra. Kiválasztom a legszebb ruhámat, megmosdok, fésülködök, próbálom a legjobb formámat hozni, olyan kinézetet varázsolni leginkább magamnak, akiről elhiszik, hogy alkalmas a szolgálatra. Fegyvereimet természetesen a szállásomon hagyom.
<Lássuk, mire emlékszem még gyerekkoromból és mit tudok kihozni a nálam lévő felszerelésből. Inora, Inora, ha most látnál, vajon mit szólnál? Tetszene, ami könnyeiden keresztül felcsillanna előtted? Vajon más lettem ezalatt a pár hét alatt? Én nagyon másnak érzem magam. Már izgat az elkövetkezendő idő, a bosszú keserédes íze dereng a számban (Köszönöm Uwel a támogatást!) és a félelemeimet is kezdi a fellépés előtti jótékony lámpaláz legyűrni.>
Úgy időzítem érkezésem, hogy lehetőleg az elsők között legyek, mert mindent látni és hallani akarok. Amint lehetséges a rangombeliek társaságát keresem, hallgatom a pletykákat és próbálom összeegyzetetni gyermekkori emlékeimmel. Kiválasztom azt, aki a legnyitottabbnak tűnik és megpróbálok szóba elegyedni vele, a vidéki fiút alakítva, aki a városba jött szerencsét próbálni:
- Hello! Hirie vagyok. Sokat hallottam a fenséges Ifin-ről. Valóban olyan lélegzetelállító? Még sosem láttam egy igazi nagy várost. Olyan izgatott vagyok. Szeretnék valami munkát találni, remélem szükség van szorgalmas emberekre.

[Kaspar Otlokir]

Nem kis izgalommal készülsz az estére - pedig sejted, hogy a Baraad szigettől délre ringatózó szkogga fedélzetén nem számíthat az ember az ifini báltermek minden pompájára...Azonban arra biztosan jó alkalom lesz, hogy ismerkedj, és hasznos dolgokat tudj meg hazádról - hisz' oly régóta nem voltál már otthon, ki tudja, mi arrafelé manapság a helyzet.
Bár szeretnél az elsők között érkezni, azt is szeretnéd, ha a legjobb formádban vegyülhetnél el a tömegben (hiába, a társaságban a forma minden...) Így nem csoda, hogy a délután nagy része rámegy arra, hogy külsődet "szalonképessé" tedd. Mire végzel, addigra a gyomorszájad környékét markába kapja a szorongás - ilyet legutoljára akkor éreztél, mikor azt a bizonyos söröskorsót kellett elemelni...Hiába azonban a szép emlék, a szorítás a zsigereid környékén csak nem akar felengedni.
Mindegy. Talán elmúlik, ha végre odaérsz és teszel valamit.
Végül sikerül az összejövetel helyszínére elsőként érkezned.
Maga a "bálterem" voltaképpen a hajó utasainak közösségi étkezője, melyet szorgos inaskezek alakítottak át és díszítettek fel egy kicsit, hogy az alkalomnak megfeleljen. A nagyteremnek is beillő nagyságú helyiség kétszárnyú ajtaján belépve egy kissé már kopott nagy, egész alakos tükör vonja elsőként magára a figyelmed, mely a bejárat mellett áll. Eddig nem is figyelted (lehet, hogy csak most helyezték ide figyelmes inaskezek...?), most persze kapóra jön.
az étkező asztalait a fal mentén U alakban állították fel, hogy középen táncteret alakíthassanak ki. A hajóinasok (nálad is fiatalabb, pejhedző állú suhancok) az ajtóban állva beszélgetnek, míg a bejárattól balra egy matrózokból álló alkalmi zenekar hangol éppen.
Mikor az inasok megpillantanak, egyikük odalép hozzád, és egy hosszú papírost vesz elő, majd enyhe főhajtást követően megszólít:
"Üdvözöllek uram! Kérlek ne vedd tolakodásnak, de engedd meg, hogy megkérdezzem a neved, hogy ellenőrizhessem, rajta vagy e a meghívottak listáján..." - azzal várakozás teljesen pillant rád.

[Shia-ko]

(Orden)

Az étkezőbe lépve azonnal észreveszem az óriási tükröt, amelyben alaposan ellenőrzöm a megjelenésem.
<Ezek sem ma kezdték a szakmát, már ezen is látszik. De nem csak a hölgyvendégeknek, de nekem is épp kapóra jön.>
Mikor az inas hozzám lép, egy pillanatra megijedek, hogy talán zártkörű az esemény, majd nyugalmat erőltetve magamra bemutatkozom:
- Hirie vagyok a 28B kabinból. Remélem minden rendben van és nem történt semmiféle félreértés.
<Kellemetlen lenne, ha most vissza kellene mennem a kabinomba. A hajó legénységének megvetése egy dolog, de sokkal nehezebbé válna a kapcsolatszerzés. Mondjuk kérdés, hogy milyen lesz a vendégek felhozatala.>

[Kaspar Otlokir]

Orden Hoarne

Az inas hosszan és jelentőségteljes hümmentésekkel kísérve méregeti a kezében tartott papirost. Végül kissé értetlen arccal újra rád pillant:
"Elnézést uram, itt valami nincs rendben. A Hirie név nem szerepel az utasok listáján..." - és egy pillanatra elfordítja rólad a tekintetét, hogy társára pillanthasson. Amaz - ki mindvégig figyelemmel kísérte a köztetek zajló társalgást - elérti a célzást: gyors lépésekkel indul el felétek:
"Csak nincs valami probléma, Roni?..."
A közelebbi inas ismét feléd fordul, és úgy beszél a társához.
"Nem tudom, Ed, nem tudom...Még egyszer megkérlek uram, hogy igazold magad." - mondja, immár neked címezve - "Nem lenne kellemes, ha egy ostoba félreértés miatt esetleg vasra kellene vernünk, mint potyautast. Szóval, kérlek áruld el a neved, ha volnál szíves..." - azzal összeszűkült szemekkel, gyanakvóan tekint rád, immár mellé felzárkózott társával egyetemben...

[Shia-ko]

(Orden)

<Mi történhetett? Kornad biztos elmondta volna, ha más névre foglalt helyet. De akkor mi kavart be? És miért?>
- Nem értem mi lehet a baj. Apám foglalta nekem a helyet. Biztos valami félreértés vagy könyvelési hiba lehet -morcosan és kissé sértődötten nézek az inasra. - Meglehetne nézni mégegyszer? Esetleg, hogy ki van beírva az én kabinomba, hátha csak elírás történt? Nem vagyok potyázásra szorulva és annyira ostoba sem, hogy megjelenjek itt a bálon.
<Mi a fene folyik itt? Innen még futni sem tudok hova, hisz körülöttünk a tenger van.>

[Kaspar Otlokir]

A később érkezett veszi át a szót:
"Persze, persze. Hidd el uram, hogy nem nézünk se potyautasnak, se ostobának. Azonban meg kell ejtenünk a formaságokat, úgyhogy még egy kis türelmedet kérem..." - azzal kiveszi a másik kezéből a papírt, és lassan, megfontoltan böngészni kezdi.
Végül felderül az arca:
"Ah, itt is van. Minden rendben, Hirie uraság. Kérlek bocsáss meg a kellemetlenségért és engedd meg, hogy megmutassam a helyed..." - vet egy megsemmisítő pillantást társa felé (amitől a kisebb növények feltehetően a helyszínen száradnának el...), majd elindul az asztalok felé.
"Kövess, kérlek."
Az asztalok U alakban vannak a kabin falai mellett elhelyezve. Téged a főhelyektől távolabb eső részen, az U bal szárában helyezkednek el. Innen jó kilátás nyílik majd a teremre, míg téged csak akkor fedezhetnek fel, ha kifejezetten keresnek (amire kevés az esély...)
Mikor az inas a megfelelő helyre kísér és látja, hogy helyet foglalsz, elegánsan meghajol feléd:
"Még egyszer bocsáss meg, uram. Biztosíthatlak, hogy nem lesz több kellemetlenség."
- azzal sarkon fordul, és visszaindul a bejárat felé. Még hallod, ahogy fojtott hangon kezdi el szidni társát, aki riadtan mentegetőzik.
Már jó ideje üldögélsz, mikor nagy sokára elkezdenek szállingózni a vendégek. Nagyja részt aszisz és városállamokbeli kereskedőket és utazókat lehet látni - igazán nem rísz ki az enteriőrből. Melléd balról egy pocakos, idősödő kereskedőfélét ültetnek le, míg jobbról egy fiatal pár foglal helyet (melynek hölgytagja egy hamvas, fiatal leány kerül melléd...)
Kis idő elteltével a pocakos kereskedő odafordul hozzád, és megszólít:
"Üdvözöllek! Én Dirin Lorni vagyok, kereskedő Salk városából. És benned kit tisztelhetek?"

[Shia-ko]

(Orden)

<Na, csakhogy midnen rendben van.>
Rámosolygok az inasra:
- Semmi probléma, Uram! Egy kis félreértés bármikor adódhat.
Végigsétálok vele a termen és alaposan felmérem, ha probléma adódna tudjam merre van egérút.
- Köszönöm a segítségét! - szólok, majd helyet foglalok. Csendben nézelődök, míg a többiek megjönnek és biccentek annak, aki rámnéz. Egyenként megvizsgálom őket, próbálok minél több információt begyűjteni a kinézetükből és mozgásukból.
<Nyugi, nyugi. Nagyon kicsi az esélye, hogy bárki tudná hogy élek, nemhogy éppen ezen a hajón keresne. Keressünk kapcsolatokat.>
Mikor közvetlen asztaltársaim is megérkeznek, őket is csendesen köszöntöm, a lánynak feltűnés nélkül némileg több figyelmet szentelek, egyben megnézem a barátját is, hátha félreérti.
<Drága Inora, vajon mit csinálsz most? Milyen furcsa, hogy bármenynyire is hiányzol, egyre ritkábban gondolok rád és egyre többet a feladatra.>
Mikor a kereskedő hozzám fordul, beszédbe elegyedek vele:
- Hirie vagyok és Ifinbe igyekszem, hogy nemesi szolgálatba álljak és megtaláljam a boldogulásomat. Most is árut viszel vagy éppen hazafelé tartasz?

[Kaspar Otlokir]

Kalmon Yiel

P. sz. 3701. esztendő kora tavaszán, Alborne első, másként Lant havának ötödik napján, késő délután, a Quiron tenger déli medencéjében abasziszi vizeken, egy utasokkal megrakott szkogga fedélzetén

"Mindig azzal érd be, annak örülj, ami van!"
Gyakran felhangzó bölcsesség volt ez mestered szájából, mely életelvnek sem utolsó.
Mikor úgy döntöttél, hogy megkeresed elrabolt húgodat, abba nemigen gondoltál bele, hogy az első megpróbáltatás nem a tested vagy a lelked fogja érni - hanem az erszényed.
Mikor Sabaorba értél, azzal kellett szembesülnöd, hogy tekintettel a kora tavasz kiszámíthatatlan időjárására, nehezen találtál olyan hajót, mely elfogadható áron dél felé vihetett volna. Már két napja rostokoltál a városban (és a húgocskád közben ki tudja, milyen viszontagságokat áll ki ki tudja miféle emberek között...), mikor rád mosolygott a szerencse: az egyik hajósgazda végre ráállt, hogy a "megfelelő ellenszolgáltatás" fejében Bolkon, Hesterdanon és Laquershen át a Quiron tenger déli partjára szállítson. A megfelelő ellenszolgáltatás persze egy kisebbfajta vagyonnak felelt meg, de nem volt választásod; hacsak az nem, hogy úszva teszed meg az utat Ifinig...
Mert Ifin az úti cél - legalábbis egyenlőre...
Be kell látnod azonban, hogy nem sokat tudsz sem Abasziszról, sem pedig az élet sötétebbik oldaláról - annyit semmi esetre sem, hogy egyedül boldogulj. Nem könnyű belátni, hogy sem a kalózokról, sem a rabszolga kereskedőkről nem tudsz semmit - már ha egyáltalán ezek rabolták el a húgodat. Mert mi van, ha atyád egyik konkurense raboltatta el a lányt, hogy így bírja atyádat jobb belátásra...
Ezeken a dolgokon rágódsz, miközben a hajó néhány nap alatt megteszi a távolságot. Van időd töprengeni, hiszen a kissé mostoha tavaszeleji időjáráson kívül más nehézséggel nem kell szembenéznie a hajónak és a legénységnek. Így érkezik meg a hajó Ravennai kikötőjébe.
Nem sokat időzöl itt, hiszen a megérkezésed után szinte azonnal sikerül gondoskodni a továbbutazásról: sikerül egy sokadosztályú helyet foglalnod a Narvál nevű hatalmas, aszisz zászló alatt hajózó szkoggára, mely még aznap utasokkal és rengeteg áruval a fedélzetén megkezdi kétezer mérföldes útját a távoli Abaszisz felé.
Az út maga változatlanul eseménytelenül telik: bár a kabinod kicsi luk inkább, mint lakosztály, legalább olcsó volt, és csak néhány élősködővel kell megosztanod. A hatalmas hajón meglehetősen egyhangú az élet, és igazán csak annak örülsz, hogy a tengeri betegség téged szinte egyáltalán nem kínoz - nem úgy, mint egynémely utastársadat.
Tehát, hűen a bölcsességhez, megpróbálod beérni, és örülni annak, ami van: vagyis a kissé egyszerű kabinnak, az egyhangú útnak és a szegényes ellátásnak.
Két és fél hét telik el így. Miközben a hajó Milea, Narvan, Yankar, Guiste Navida és Horen kikötőinek érintésével Barantheik felé tart - vagyis nemsokára aszisz vizeket szel majd...
Legnagyobb meglepetésedre az utazás tizenegyedik napján az ebédnél a felszolgáló furcsa hírt közöl: este a sikeres utat és a hazai vizekre érkezést a hajó kapitánya nagyszabású bállal ünnepli meg, melyre a hajó minden utasa hivatalos!

(Az utazás költséges dolog - vonj le 4 aranypénzt)

[Kaspar Otlokir]

Rodrigo Tarsi

P. sz. 3701 kora tavasza, Alborne első, másképpen lant havának ötödik napján reggel.
Abaszisz földjén, Tirim városától nem messze a Tarsi család birtokán.

Alaposan megváltozott az életed, annyi szent.
"Azelőtt" minden könnyűnek és egyszerűnek tűnt: a csikósélet, a lányok, a kisebb-nagyobb csínyek és az egymás közti zrikálás, néha-néha egy kis "öklözéslecke" a kocsmában...
Már-már olyan volt az életed, mint egy álom - és mi tagadás, idővel ez az álom is kezdett veszíteni a vonzerejéből. Egyre sűrűbben azon kaptad magad, hogy másra, többre vágysz.
Aztán, ahogy múlt az idő, már-már imádkoztál egy kis kalandért: mikor száguld az erekben a vér, és tudja az ember, hogy egy kis hiba is az életébe kerülhet; a féktelen boldogság, amit a kézben tartott kivont penge látványa, és az ellenfél arcán csorgó izzadság okoz...Ezeket eddig csak oktatód meséiből ismerted, és mindennél jobban vágytál rá, hogy legalább egyszer az életben te is megtapasztalhasd a "harc fennköltségét". Ez hajtott verekedésről verekedésre, csínyről csínyre, de az illúzió hamar szertefoszlott, mikor apád érted ment a városi fogdába, kifizette az óvadékot, alaposan leszidott és hazavitt.
Egyszóval lassan kezdted "kinőni" az álmos kis vidéki életed.
De azt sose kívántad, hogy az a bizonyos kaland, az izgalom így köszöntsön be az életedbe...
Mikor az a haramiabanda kis híján kiirtotta a családod és a szolgákat, az életed végérvényesen megváltozott - elmúltak "azok az idők"...
Egyre nő benned a harag és a tehetetlenség érzése, mikor lassanként felfogod: a szüleid, életed támaszai, akikről gyermekként meggyőződéssel gondoltad, hogy örökké fognak élni - nincsenek többé. Ahogy nő a feszültség, egyre csak azon jár az eszed, hogyan állj bosszút. Aztán elmondod a többieknek a tervet: Ifinbe mész, hogy mesteredtől kérj segítséget - és aztán irány a Gepgel mocsara; és vérét veszed az egész átkozott gyilkos bandának!
A fiúk persze lelkesen helyeseltek és mind veled akartak tartani. Te azonban elutasítottad őket, hisz' a bátyád is segítségre szorul...
És most, az indulás előtt utolsó estén, csak heversz az ágyadon, és a mennyezetet bámulod: a felszerelésed összepakolva, a kardod az ágyad mellett...Szóval minden a helyén.
Már éppen azon merengsz, hogy vajon a holnap mit hoz majd a számodra - hisz' nem sétalovaglásra indulsz, annyi szent! - mikor valaki kopogtat, aztán a bátyád hangját hallod meg az ajtó mögül:
"Hé, Rodrigo, ébren vagy még? Bejöhetek?"

[Capricorn]

Fordulatot vesz az életem. Na de milyen áron? Ha igazán stílusos akarnék lenni azt mondanám "Én nem ilyen lovat akartam". Nem a szüleim halála révén akartam a nagy változást. De a hitem szerinti Nagy Páros, a Sors, és a Lélek így írta meg életem könyvét. A páros akik az én, és mindenki életéért, sorsáért felelnek, és irányítanak, terelgetnek. Most az egyének - jelen esetben a szüleim - Nagy Párosai összeültek, és kiötlötték hogyan tereljenek afelé az életforma felé, ami engem vonz, és összekötötték a kellemest a hasznossal. Mivel a lelkek ezeket a testeket már úgyis el akarták hagyni, hogy máshol, más testben újabb tapasztalatokkal gazdagodjanak, mást, eddig ismeretlen dolgokat tanuljanak, ezt a megoldást választották. Ha nem így lenne apám lelke például úgy irányította volna a testet, hogy ki tudja védeni a latrok nyilait. Ezért - bár nagyon hiányoznak - nem szomorkodom, mert tudom, hogy lelkeik tovább élnek máshol, és most nagy elánnal vetik bele magukat egy izgalmasan újba. Tudom, és hiszem, hogy véletlenek nincsenek, és minden történésnek van miértje, mint ennek is. Van amit csak sokkal később fogsz észrevenni, van amit azonnal tudni fogsz. Én most ez utóbbi esetet érem. Jó ideje figyelem az életem kisebb nagyobb eseményeit, keresem, és elemzem a jeleket, és ezek szerint a jelek szerint élek. Eddig bejött. Szüleim halálát is jelnek vélem. Jelnek az indulásra. Nyugodtan mondhatom, hogy nincs bennem félelem semmi iránt, mert tudom, hogy a nagy párosom tettei, és döntései ellen nem tehetek semmit. A haláltól sem félek. Ha a lelkem el akarja hagyni ezt a testet én akár kézen is állhatok, lehetek a világ legjobb harcosa úgyis el fog menni. De csak a testem hal meg a lelkem nem. Új élet, új kalandok. Kíváncsian fogom várni azt is. Amíg viszont sejtem a jelekből, hogy a Nagy Párosomnak még vannak céljai, és tanulnivalói ebben az életben, akkor a legnagyobb veszedelemből is ki fognak húzni. Ezért szoktam mosolyogni még olyan lehetetlen helyzetekben is, amikor más már a haját tépi kétségbeesésében. A sorsod elől nem menekülhetsz.
Ezen gondolatok közepén jártam, megnyugtatva magam, és bizakodva, - a szomorú események dacára ismét mosollyal - nézve a jövőbe mikor bátyám kopogtatott. Holnapi indulásom miatt ő sem tud aludni, és gondolom utolsó instrukcióit akarja megosztani velem, amik még hirtelen eszébe jutottak. vagy csak egyszerűen beszélgetni akar, hisz ki tudja lesz-e még rá alkalmunk, és ha igen mikor.
-Ébren vagyok persze. Gyere csak nyugodtan.

[Gargaroth]

(Kalmon Yiel)

Mikor a felszolgáló átadja neki is a meghívást, majdnem a torkán akad a falat kása, amint az imént kanalazott a szájába és az első gondolata a múltbéli tapasztalatait ismerve nem is meglepő:
<Te jó ég... Bááál??? Dehát én még csak azt sem tudom, hogy mit vegyek fel? Sőt... azt sem, hogy mi az etikett egy ASZISZ bálon...Talán jobb lesz, ha meg sem jelenek. Vagy ki tudja, mit tudhatok meg a bálosoktól... Hátha lesz egy két tapasztalt és ittas tengerjáró köztük és tudnak majd valamit mondani a rabszolgakereskedő Quiron - tengeri kalózokról. Majd megrpróbálom összeszedni magam! Mindenesetre jól fog esni egy kis friss levegő étkezés után...>

- Pincér! Elnézést kérem - mondja a felszolgálónak, mikor az visszatért hozzá.
- Neharagudjon, hogy zavarom, de kis segítség kell nekem... Nem vagyok járatos aszisz kultúra és kéne néhány tanács! Esetleg tudna nekem segít valamikor? Vagy tudna ajánlani valakit aki tud? - kérdi Kalmon a pincért segítőkész arckifejezést felvéve az arcára, a pyarr - közös nyelvet kissé erőltetve.